Elterjedési terület

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A répafenyő (Pinus) nemzetség elterjedési területe

Valamely élőlény elterjedési területe (area, área) az a terület, amelyen az illető élőlényt (fajt, családot, osztályt, törzset stb.) megtalálhatjuk; ahol annak egyedei élnek. Más szavakkal, ez az adott taxon valamennyi populációjának és egyedének valamennyi előfordulási helye.

Az elterjedési területet meghatározó tényezők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • ökológiai igény (makroklíma, víz, alapkőzet, tápanyagellátás)
  • versengés (kompetíció),
  • filogénia (fajok keletkezése, terjeszkedése, visszahúzódása),
  • migrációs képesség,
  • földrajzi akadályok (tengerek, magashegységek, sivatagok, medencék stb.).

Mérete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rövidcsőrű hangyászsün (Tachyglossus aculeatus) kontinentális elterjedési területe

Az elterjedési terület mérete a törzsfejlődés során állandóan változik. Kiterjedését, illetve beszűkülését az adott élőlénycsoport alapvetően a tényezők két csoportja határozza meg:

  • a taxon alkalmazkodóképessége, konkurenciaképessége és ezzel elterjedési esélyei
  • a taxon számára megfelelő élőhelyek előfordulása.

Ennek eredményeként még a terjedő (expanzív) taxonok tényleges elterjedési területe (aktuális áreája) is sokkal kisebb, mint a számukra alkalmas terület (potenciális área), mivel a vándorlás és a tartós megtelepülés lassú, ráadásul a vándorlást gyakran terjedési korlátok (tengerek, hegységek, sivatagok) akadályozzák. Korunkban számos faj robbanásszerű elterjedése éppen annak köszönhető, hogy ezek (szándékos vagy akaratlan) emberi segítséggel átlépték elterjedési korlátaikat.

Vizsgálata, ábrázolása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy taxon elterjedési területét úgy kapjuk meg, hogy lelőhelyeit összekötjük, és egy áreatérképen ábrázoljuk. Az áreaábrázolás ennél fogva függ:

  • a taxon(ok) rendszertani lehatárolásától és felosztásától,
  • a florisztikai adatok minőségétől.

Ismereteink a legtöbb taxon elterjedési területéről igencsak hiányosak.

A taxonok vízszintes elterjedésének ábrázolása léptékfüggő, mivel az egyedek, a populációk és kisebb-nagyobb élőhelyeik gyakorisága és térbeli megoszlása a közéjük ékelődő résekkel rendszerint egyenlőtlen. A pont- és kontúrtérképeket, valamint ezek kombinációit is használják; a modern, számítógépes áreatérképek többnyire raszteresek. A taxonok vertikális elterjedését leginkább szelvényeken mutatják be.

Típusai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az elterjedési terület mérete szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Uperoleia marmorata békaféle lokális elterjedési területe
  • lokális (endemikus)
  • egy kontinensre kiterjedő,
  • kozmopolita, azaz többé-kevésbé az egész Földre kiterjedő.

A minimaareál[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A minimaareál az a legkisebb terület, amelyen már megfigyelhetők egy növénytársulás főbb jellemzői (struktúrája, fajösszetétele). Ezt a cönológiai felvételhez használt kvadrát méretét folyamatosan növelve, az ún. telítődési görbével határozzák meg. Ilyenkor független változónak a kvadrát méretét, függő változónak pedig a fajszámot tekintik. A görbe akkor telített, amikor ellaposodik, azaz a kvadrát méretét tovább növelve az észlelt fajok száma már nem emelkedik „lényegesen” – ez a kritérium nem túl egzakt, de a gyakorlati munkához megfelel.

A minimaareál szokásos mérete különböző típusú társulásokban:

  • hínártársulások: 1–4 m²,
  • nyílt gyeptársulások (például sziklagyepek): 4–25 m²,
  • zárt gyeptársulások (például lejtősztyepek): 25–100 m²,
  • cserjések: 100–400 m²,
  • erdők: 400–1600 m²,
  • trópusi esőerdők: 1600–10 000 m².

Az elterjedési terület folyamatossága szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az élőlény elterjedési területe lehet összefüggő (kontinuus) vagy megszakított (diszkontinuus). [[Fájl:|thumb|right|220px|Az örvös holló (Corvus albicollis) folyamatos elterjedési területe]] 1. Az összefüggő elterjedési területek egy része meglehetősen egyszerűen alakul ki: az új faj kedvező környezetre talál, és meghódítja a számára alkalmas területet. A többnyire valamilyen természeti katasztrófa eredményeként felszabaduló új élőhelyeket először az úgynevezett pionír fajok népesítik be, majd ezeket apránként szorítják ki a stabil ökológiai rendszert alkotó klimax fajok. A benépesítés egy speciális fajtája a nagy kihalások eredményeként felszabaduló élőhelyek belakása: a kihalás túlélői elfoglalják a felszabaduló ökológiai fülkéket.

A teljesen folytonos elterjedési terület ritka; az área legalább a szélein többnyire különálló előörsökre (vagy ellenkezőleg: visszahúzódó örsökre) darabolódik. Ha az áreán belüli rések annyira megnőnek, hogy a taxon terjedési eszközeivel már nem hidalhatók át, exklávék vagy diszjunkciók alakulnak ki. Egyes diszjunkcióminták nagyon gyakoriak.

Jól példázza ezt az erdeifenyő (Pinus sylvestris), aminek elterjedési területe északon, a tajga övben nagy, összefüggő, a déli hegységekben viszont csak diszjunkt, kisebb részáreái, illetve exklávéi fordulnak elő.

A bükkfa (Fagus) nemzetség 3 diszjunkt részáreája körülbelül egyforma nagy. Abból a tényből, hogy a bükk és a májvirág (Hepatica) nemzetségek (és más, télen lombhullató lombos erdei taxonok) elterjedése rendkívül hasonló, arra következtetünk, hogy ezek ugyanazon paleoklimatológiai okok eredményei. A diszjunkciók esetében alapvetően vagy egykor kontinuus elterjedési területek redukciójára, vagy rendkívüli esetekben távoli elterjedésre kell gondolnunk. A hibridogén taxonok (mint például a szudéta cickafark (Achillea millefolium ssp. sudetica) párhuzamosan többhelyütt is kialakulhatnak (politop keletkezés).

2. A megszakított elterjedési terület két altípusa a diszjunkt és a diszperz area.

A puffogó vipera (Bitis arietans) regionális, diszjunkt elterjedési területe
  • A diszjunkt area kevéssé megszakított: többnyire egy összefüggő (kontinuus) részből és az ettől elszakadt, szigetszerű foltokból áll. Általában valamely összefüggő elterjedési területből alakul ki olyankor, amikor azon a körülmények az adott élőlény számára fokozatosan egyre kedvezőtlenebbé válnak. Az optimálistól távolodó viszonyok közt az adott élőlény egyre többfelé pusztul ki, így areája megszakad.
A Banksia brownii diszperz elterjedési területe
  • A diszperz area erősen megszakított. Nincs benne összefüggő rész, csak szigetszerű foltok. A diszperz area rendszerint a diszjunktból jön létre úgy, hogy az élőlény egyre újabb és újabb részterületekről szorul ki.

A megszakított elterjedési területek szigetszerű foltjain fennmaradt élőlények az úgynevezett reliktum fajok.

A lehetőségek és a tények összevetése szerint[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • potenciális area: a taxon számára elfoglalható terület;
  • természetes area: az a terület, amit a faj az emberi beavatkozás nélkül/előtt elfoglalt.
  • aktuális area: az emberi beavatkozás eredményeként elfoglalt terület.

A taxon a vizsgált élőhelyen =[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Előfordulásának gyakorisága szerint az adott élőhelyen a taxon lehet:

  • közönséges,
  • elterjedt,
  • szórványos vagy
  • ritka.

Az elterjedési területek vizsgálatának további ismérvei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • formagazdagság az adott áreában,
  • térbeli kapcsolódás a legközelebbi rokon taxonokhoz,
  • az áreák térbeli elrendeződése.

Az elterjedési terület súlypontja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az elterjedési terület súlypontját (az areaközpontot) a taxon előfordulásának sűrűsége és a genotípusos variabilitás (a formák gazdagsága) alapján jelölik ki. Így például:

  • az apró szemvidítófű (Euphrasia minima) a központi Alpok több növényzeti övében is előfordul: a montántól (lucosok öve) egészen a nivális régióig (az örök hó birodalmáig); elterjedési területének súlypontja azonban a szubalpin régióban, 2000–2300 m magasan van, a törpefenyvesek, illetve törpecserjések övében.
  • Az iglice (Ononis) nemzetség legtöbb faja a Délnyugat-Mediterráneumban él.
  • A buzérfélék (Rubiaceae) családjának legtöbb nemzetsége a nedves-meleg trópusokon él; a szárazabb és hidegebb életterek felé haladva fajai és egyedei egyre ritkábbak.

Ha valamely, a fajnál magasabb szintű taxon sok fajának áreáját összegezzük, fölismerhetjük a taxon elterjedésének súlypontját.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]