Mandulafenyő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Mandulaifenyő
Mandulafenyő Rómában
Mandulafenyő Rómában
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Toboztermők (Pinophyta)
Osztály: Tűlevelűek (Pinopsida)
Rend: Fenyőalakúak (Pinales)
Család: Fenyőfélék (Pinaceae)
Nemzetség: Pinus
Faj: P. pinea
Tudományos név
Pinus pinea
Linné
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Mandulaifenyő témájú kategóriát.

A mandulafenyő (Pinus pinea), más néven pínea(fenyő) mediterrán eredetű fenyő, ehető terméséért és jellegzetes habitusának sajátos díszítő jellege miatt évezredek óta sokfelé termesztik. Az ehető magvú, és magjukért termesztett fenyők közül a legismertebb, és valószínűleg a leginkább széles körben elterjedt faj. Magyarországon előforduló példányai nagy valószínűséggel mind ültetett, vagy termesztésből kivadult egyedek.

Származási helye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mediterrán területek, tengerpartok homokos talaja. A mediterrán táj egyik igen jellegzetes növényfaja. Ősidők óta termesztik, így a természetes állományok és a visszavadult kultúrállományok nehezen különíthetők el.[1]

Leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ernyőszerűen szétterülő, 20 méter magasra megnövő örökzöld fenyő. Kérge narancsbarna, mélyen barázdált. Fiatal hajtásai szürkészöldek és simák, idősebb korukban világosbarnák. 10-15 cm hosszú levelei vaskos, kemény és kissé csavarodott, erősen kihegyezett tűlevelek, élük alig észrevehetően fogazott. Párosával, ritkásan nőnek a vastag, sima narancsbarna száron. A fiatal növényeken egyesével állnak és halvány kékesszürke színűek, később szürkészöldek, 2-3 évig a hajtáson maradnak. A fiatal hajtásokon a sárga porzós és a zöld termős tobozok a nyár elején nyílnak. A toboz csaknem gömb alakú, 8-15 cm hosszú, fénylő barna és kemény; a harmadik évben érik be. Magvai, melyeket nagy mennyiségben hoz (tobozonként akár száznál is többet) ehetők; a faj nevének megfelelően a mandulára emlékeztető ízűek.[2]

Termesztése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Más Pinus-fajokhoz hasonlóan magról szaporítható. A talaj iránt igénytelen, de üde talajon jobban fejlődik. Fagyérzékenysége miatt fiatalon – 3-4 éves koráig, vagyis az időskori levelek megjelenéséig – üveg vagy fólia alatt célszerű nevelni, és azt követően is fagyvédett helyre érdemes telepíteni. Üvegházi oltással (oldallapozással vagy oldalékezéssel) történő szaporítással könnyebben fagytűrővé tehetjük; megfelelő alany számára a feketefenyő és az erdeifenyő is.[3][4]

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A mandulafenyő magjai a római légionáriusok élelmezésénél is szerepet játszottak, szerepeltek a katonák fejadagjában.[5]

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Allen J. Coombes: határozó kézikönyvek: Fák, Egyetemi Nyomda, Budapest ISBN 963 545 038 9

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]