Mandulafenyő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Mandulafenyő
Mandulafenyő Rómában
Mandulafenyő Rómában
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Toboztermők (Pinophyta)
Osztály: Tűlevelűek (Pinopsida)
Rend: Fenyőalakúak (Pinales)
Család: Fenyőfélék (Pinaceae)
Nemzetség: Pinus
Faj: P. pinea
Tudományos név
Pinus pinea
Linné
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Mandulafenyő témájú kategóriát.

A mandulafenyő (Pinus pinea), más néven pínea(fenyő) mediterrán eredetű fenyő. Az ehető magvú és magjukért termesztett fenyők közül a legismertebb, és valószínűleg a legelterjedtebb faj.

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mediterrán tengerpartok homokos talaját kedveli; a mediterrán táj egyik igen jellegzetes növénye. Ehető terméséért és jellegzetes habitusának sajátos díszítő jellege miatt évezredek óta sokfelé termesztik, így a természetes és a visszavadult állományok nehezen különíthetők el.[1] Magyarországi példányai valószűleg mind ültetett vagy termesztésből kivadult egyedek.

Leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ernyőszerűen szétterülő, 20 méter magasra megnövő örökzöld.

Kérge narancsbarna, mélyen barázdált. Fiatal hajtásai szürkészöldek és simák, idősebb korukban világosbarnák. 10-15 cm hosszú, vaskos, kemény és kissé csavarodott, erősen kihegyezett tűleveleinek éle alig észrevehetően fogazott. A tűlevelek párosával, ritkásan nőnek a vastag, sima narancsbarna száron. A fiatal növényeken egyesével állnak és halvány kékesszürkék, később szürkészöldek. 2-3 évig maradnak a hajtáson.

A fiatal hajtásokon a sárga porzós és a zöld termős tobozok a nyár elején nyílnak. A toboz csaknem gömb alakú, 8-15 cm hosszú, fénylő barna és kemény; a harmadik évben érik be. Magvai (tobozonként akár száznál is több) ehetők; ízük a faj nevének megfelelően a manduláéra emlékeztet.[2]

Termesztése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Más Pinus fajokhoz hasonlóan magról szaporítható. Szinte bármilyen talajon megél, de üde talajon jobban fejlődik. Fagyérzékenysége miatt fiatalon – 3-4 éves koráig, vagyis az időskori levelek megjelenéséig – célszerű üveg vagy fólia alatt nevelni, és az után is érdemes fagyvédett helyre telepíteni. Üvegházi oltással (oldallapozással vagy oldalékezéssel) szaporítva könnyebben fagytűrővé tehetjük; megfelelő alany számára a feketefenyő és az erdeifenyő is.[2][3]

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A mandulafenyő magjai a római légionáriusok fejadagjaiban is szerepeltek.[4]

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Allen J. Coombes: határozó kézikönyvek: Fák, Egyetemi Nyomda, Budapest ISBN 963 545 038 9

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Terebess gyümölcskalauz - Étkezési fenyőmagok
  2. ^ a b Treemail magazin - Európai mandulafenyő (Pinus pinea)
  3. Dr. Nagy Béla, Dr. Schmidt Gábor: Kertészeti dendrológia. Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kertészeti Kar, 1991.
  4. Digitális tankönyvtár - Növénytan / A toboztermők rendje - Coniferales (Pinales)