Fernando Álvarez de Toledo y Pimentel

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Alba III. hercege (Tiziano festménye)

Don Fernando Álvarez de Toledo y Pimentel, Alba III. hercege (Piedrahita, Kasztília, 1507. október 29.Lisszabon, 1582. december 11.) spanyol főnemes (grand), Huascar hercege, Coria márkija, Salvatierra grófja, az Aranygyapjas rend lovagja, államférfi és hadvezér V. Károly császárnak és fiának, II. Fülöp spanyol királynak szolgálatában. 1531-től Alba 3. hercege (tercer Duque de Alba), 1556–59 között Nápoly spanyol alkirálya, 1567–73 között Spanyol-Németalföld helytartója, a németalföldi szabadságharc elleni véres hadjárat és megtorlás irányítója.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Alba grófi házból származó Don Fernando Álvarez de Toledo a Kasztíliai Királyság Ávila tartományában, Piedrahitában született 1507. október 29-én.

Édesapja Don Garcia Álvarez de Toledo gróf volt, Coria márkija, a spanyol királyi flotta admirálisa, aki 1512-ben Dzserba ostrománál halt meg. Édesanyja Doña Beatriz Pimentel grófnő volt. Apai nagyapja Don Fadrique Álvarez de Toledo y Enríquez de Quiñones gróf (1460–1531) volt, Alba II. hercege, Coria márkija, Salvatierra és Piedrahita grófja, Valdecorneja nagyura, García Álvarez de Toledo-nak (?–1488), Alba I. hercegének és Doña María Enríquez de Quiñones y Cossines grófnőnek legidősebb fia.

Apjának, Don Garciának korai halála (1512) miatt az elsőszülött fiú közvetlenül apai nagyapjától, Don Fadrique Álvareztől örökölte Alba hercegének címét, annak 1531-ben bekövetkezett elhunytakor.

Ifjúsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyapja, Don Fadrique Álvarez herceg vezette be a politikai és katonai tudományokba. 1524-ban, 17 éves korában, külön családi engedéllyel csatlakozott Íñigo de Velasco hercegnek, Kasztília katonai kormányzójának (condestable de Castilla) baszkföldi hadjáratához, amelynek során visszafoglalták a franciák és navarraiak által megszállt Fuenterrabíát.

1525-ben nagyapja magával vitte a páviai csatába. A 18 éves fiatalember derekasan helytállt a harcban, kitüntetést is szerzett. V. Károly császár (I. Károly néven spanyol király) a szolgálatába fogadta és katonai parancsnokságot adott neki.

Házassága, utódai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1527-ben Don Fernando Álvarez de Toledo gróf feleségül vette Doña María Enríquezt, Don Diego Enríquez de Guzmánnak, Alba de Liste III. grófjának leányát, akitől négy fia és egy leánya született.

  • Don Garcia Álvarez de Toledo (1530–1548), fiatalon meghalt.
  • Don Fadrique Álvarez de Toledo, Alba IV. hercege (1537–1583).
  • Don Diego Álvarez de Toledo (?–1583), Lerin grófja, aki Briande de Beaumont grófnőt (1540–1588) vette feleségül, az ő fiuk, Don Antonio Álvarez de Toledo y Beaumont gróf lett 1583-ban Alba V. hercege.
  • Doña Beatrix Álvarez de Toledo, aki Don Alvaro Pirez d'Osorio grófhoz, Astorga márkijához ment feleségül.

A házasság jól sikerült, a krónikások egyik házasfelet sem hozzák kapcsolatba szeretőkkel vagy törvénytelen gyermekekkel. Ugyanakkor tény, hogy a házasság megkötésének idején Don Fernando Álvarez de Toledo grófnak már volt egy fia, egy La Aldehuela-i molnárnétól. Don Fernando de Toledó (1527–1591), akit apja 1546-ban törvényes fiának ismert el, katonatisztként több európai háborúban is részt vett, később Kasztília nagypriorjává nevezték ki.

Az oszmánok ellen[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1532 őszén – már Alba hercegeként – Károly császár utasítására barátjával, Don Garcilaso de la Vegával együtt csatlakozott ahhoz a császári seregtesthez, amely a török ostromra készülő Bécs felmentésére indult. (A császári főerő Itáliában volt lekötve a franciák elleni hadjáratban). Don Fernando Álvarez végül nem harcolhatott Bécs védelmében, mert az oszmán haderő a császári csapatok közeledésének hírére visszavonult. Harcolt viszont a Károly császár által vezetett, Tunisz visszaszerzésére irányuló expedícióban. 1535. június elején szállt hajóra Cagliariban, Del Vasto márki seregtestének kötelékében. Részt vett a tuniszi La Goulette (La Goletta, ma: Halk al-Wádí) erődjének (elfoglalásában, majd júliusban a Khair ad-Din Barbarossa pasa által védett Tunisz sikeres ostromában és elfoglalásában is.

1542-ben elhárította a francia dauphin támadását Perpignan ellen és sikerrel megvédelmezte a várost. Sikerei nyomán Károly császár bizalmas tanácsadójává fogadta, ez a spanyol udvarnál igen magas méltóságot jelentett. A császár távollétében Alba hercege lett Fülöp trónörökös legfőbb támasza.

A schmalkaldeni háború hadvezére[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1547-ben sikeres hadvezérként ténykedett V. Károly császárnak a schmalkaldeni szövetség ellen vezetett hadjáratában. 1547. április 24-én részese lett a mühlbergi győzelemnek, amelyben az I. János Frigyes szász választófejedelem (1503–1554) által vezetett protestáns fejedelmek az Elba mellett teljes vereséget szenvedtek, bár a győzelmet Károly nem tudta kiaknázni. A császár kegyence, Don Luís de Ávila y Zúñiga tábornok megírta a háború történetét („Comentarios de la guerra de Alemaña hecha por Carlos V. en 1546 y 1547”), ebben – szubjektív és hízelgő módon – Alba hercegének kimagasló szerepet tulajdonított a császári fegyverek győzelmében. A valóságban a herceg csak egyike volt azoknak a spanyol harctéri parancsnokoknak, akik a spanyol terciók hadmozdulatait irányították.

Ezt követően részt vett Wittenberg ostromában. A város védelmét a választófejedelem felesége, Sybille hercegnő irányította. Az ostrom során Alba hercege saját elnöklete alatt vértörvényszéket állított fel, az elfogott választófejedelmet felségárulásért halálra ítélte, ezzel kényszerítve a hercegnőt Wittenberg feladására. János Frigyesnek – élete fejében – le kellett mondania választófejedelmi méltóságáról és birtokainak legnagyobb részéről is unokafivére, Móric szász herceg (1521–1553) javára.

A spanyol királyi udvarban a schmalkaldeni háború idején vezették be a burgundiai udvari szertartásrendet, ennek rendjében Alba hercege az elsők között nyerte el a udvari főkamarás magas állását.

Spanyol hadjáratok Franciaországban és Itáliában[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1552-ben a császár kinevezte Don Fernando Álvarez herceget egy hadsereg parancsnokává nevezte ki, és Franciaország meghódítására küldte. Alba hercege nyílt csatában akart megütközni a francia királyi haderővel, de a császár utasítására kénytelen volt hónapokon át Metz városának és erődjének ostromlásával tölteni az időt, sikertelenül.

1554-ben Angliába kísérte a császár fiát, Fülöp királyi herceget, Mária angol királynéval tartandó esküvőjére. A winchesteri székesegyházban 1554. július 25-én megtartott szertartáson Alba hercege egyike volt Fülöp infáns 15 spanyol grandból álló kíséretének.

1554-ben II. Henrik francia haderői fenyegető sikereket értek Piemontban, a császár ekkor Alba hercegét az itáliai császári erők főparancsnokává (capitán general) nevezte ki, és teljhatalmat adott neki. Alba első támadásai sikertelenek maradtak, csapataival téli szállásra kényszerült visszavonulni. 1555-ben elfoglalta Milánót, amelynek kormányzójává nevezték ki. Az 1556. február 5-én megkötött vaucelles-i fegyverszüneti szerződésben II. Henrik megszerezte Metz, Verdun, Toul püspökségeket és Piemont hercegségét.

1556-ban V. Károly lemondott a spanyol királyi trónról, örökébe fia, II. Fülöp lépett, aki Alba hercegét megerősítette főhadparancsnoki tisztségében. Don Fernando Álvarez Itáliába indult IV. Pál pápa csapatai ellen, akik – II. Henrik francia király támogatásával – Spanyolország dél-itáliai birtokait akarták elragadni. A spanyol haderő elfoglalta egész Campaniát. 1556 júliusában a király Alba hercegét Nápoly alkirályává (virrey de Nápoles) nevezte ki. A herceg 12 000 főnyi sereggel Róma ellen vonult. Ekkoriban kezdték „Vashercegnek” nevezni. Fenyegető levelet írt a pápának, amelyben az Örök Város feldúlását helyezte kilátásba. Küszöbön állt egy újabb Sacco di Roma (a császári csapatok 1527-es pusztítása). A mélyen katolikus II. Fülöp azonban a legszigorúbban megtiltotta Róma elfoglalását, és béketárgyalásokra utasította a herceget. 1557. szeptember 12-én aláírták a cave-palestrinai békeszerződést, amelyben a IV. Pál meghátrált: elismerte Spanyolország hegemóniáját Dél-Itáliában, és kötelezte magát, hogy a jövőben nem köt szövetséget sem Franciaországgal, sem az Oszmán Birodalommal.

Királyi követként a francia udvarnál[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1559-ben II. Fülöp király Alba hercegét fényes küldöttség élén Párizsba küldte azzal a megbízatással, hogy békeszerződésről tárgyaljon II. Henrik francia királlyal, és kérje meg leányának, Valois Erzsébet hercegnőnek (1545–1568) kezét Fülöp király számára. A 14 éves Erzsébet hercegnőt (franciául Élisabeth de France, spanyolul Isabel de Valois) Fülöp király korábban saját fiának, Don Carlosnak szánta, de később változtatott szándékán. Alba hercegének tárgyalásai sikerrel zárultak, 1559. április 3-án aláírták a második cateau-cambrésis-i békeszerződést, és megegyeztek a házassági szerződésben is. 1559. június 22-én a párizsi Notre Dame székesegyházban (per procurationem) tartott esküvői szertartáson Alba hercege képviselte a spanyol királyt. Röviddel az esküvő után, egy lovagi torna során halálos baleset érte a menyasszony apját, II. Henrik királyt.

1565 júniusában Alba hercege vezette azt a spanyol királyi küldöttséget, amely Bayonne-ban tárgyalt az özvegy Medici Katalin anyakirálynéval, Franciaország régensével. Uralkodója nevében a herceg azt követelte, hogy a francia monarchia könyörtelenül üldözze a francia földön terjedő protestantizmust. Tiltakozott a Florida megszerzésére irányuló francia szándék ellen és kereken visszautasította Medici Katalin javaslatait a spanyol és francia uralkodó családok közt kötendő házasságokkal kapcsolatban.[1]

Don Fernando Álvarez de Toledo, Alba III. hercege, Németalföld helytartója

Németalföld helytartója[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1567 nyarán II. Fülöp király Albe hercegét Németalföld spanyol királyi helytartójává nevezte ki, katonai és politikai teljhatalommal ruházta fel. Utasította, hogy állítsa helyre a királyi hatalmat a lázongó tartományokban. Alba hercegének elődje Fülöp király féltestvére, Margit pármai hercegnő (1522–1586) volt, V. Károly császár törvénytelen leánya. Az ő békülékeny politikáját, a főnemesi ellenállás pártjával való kiegyezési kísérleteit a király a gyengeség jelének ítélte.

1567 augusztusában Alba hercege jelentős spanyol királyi haderővel a németalföldi határra érkezett. A szervezkedés vezetője, Orániai Vilmos, a „hallgatag herceg” elmenekült Brüsszelből. Margit hercegnő régensi hatalma névlegessé vál, 1567 decemberében lemondott, és visszatért Itáliába).

1567. szeptember 9-én Alba hercege lefogatta és rögtönítélő bíróság (ún. „Vértörvényszék”) elé állította Egmont és Hoorn grófokat, a főnemesi szervezkedés fontos vezetőit annak ellenére, hogy mindketten mindketten katolikusok voltak, egyezkedni próbáltak a királyi hatalommal. Felségárulás és lázadás bűnéért halálra ítélték őket, figyelmen kívül hagyva azon kiváltságukat, hogy az Aranygyapjas rend lovagjait csak maga a király ítélhette volna el. 1568. június 5-én Brüsszel főterén lefejezték őket. Vagyonukat a királyi kincstár javára elkobozták.

A közfelháborodás nyílt fegyveres ellenállásba csapott át. Kitört a nyolcvanéves háború. Alba hercege kíméletlenül üldözött minden protestáns megnyilvánulást. Megkísérelte lefoglalni az összes németalföldi könyvnyomdát, mivel jól látta, hogy Európának e részében az eltérő nézetek a nyomtatott betű útján terjednek tömegesen. Alba herceg kormányzásának első évében sok nyomdászt börtönbe vetettek, néhányat ki is végeztek. A könyvkereskedéseket és nyomdákat rendszeresen átkutatták, tiltott iratokat és könyveket keresve. Az újonnan megjelent könyvek nagy része azonnal a pápai cenzúra tiltólistájára, a hírhedt „indexre” (Index librorum prohibitorum) került.

Alba herceg csapatai véres kegyetlenséggel verték le a németalföldi protestáns szabadságmozgalmat. Az első kivégzéseket további 8000 követte. A brüsszeli Vértörvényszék által meghozott halálos ítéletekkel először a regionális felkeléseket sikerült elfojtania. Több nagy hadjáratban sikerült katonai vereséget mérnie a felkelő csapatokra. 1568. július 21-én a jemmingeni csatában (ma: Jemgum, Németország) Alba hercegének sikerült megsemmisítenie az Orániai Lajos herceg által vezetett holland hadsereget. Ezután a felkelők már kerülték a nyílt összecsapást, és sikeres gerilla-hadviselésbe kezdtek. Válaszul a spanyol katonák a városok lakosságát pusztították (Zutphen, Naarden, Haarlem).

1572. október 2-án Alba herceg fiának, Don Fadrique Álvarez grófnak vezetésével tömegmészárlást hajtottak végre Mechelenben. Alba hercegének brutális kormányzása és szabadjára engedett katonáinak atrocitásai azonban németalföldi hadjáratának kudarcához vezettek. Az elszenvedett erőszak a felkelés mellé állította az addig érdektelen polgárok tömegét is, miközben a protestánsok mindvégig élvezték Anglia támogatását. A háború elhúzódott.

1573-ban II. Fülöp király leváltotta, helyére Don Luis de Zúñiga y Requesens herceget nevezte ki Németalföld helytartójává. 1576 őszén a spanyol királyi kincstár már nem tudta fizetni a zsoldos hadsereget. A fizetés nélkül maradt spanyol terciók november 4-én megrohanták és felprédálták Antwerpent. A spanyol katonák átfésülték a várost, betörtek a házakba, nagy összegű megváltást követeltek a polgároktól. Aki nem fizetett, megölték, erőszakot tettek családtagjain, felgyújtották a házát. A három napon át folyó féktelen szabad rablást és gyilkolást a holland nép a mai napig „spanyol őrjöngésnek” (spaanse furie) nevezi.

Alba hercege végül kegyvesztett lett. A király éreztette vele neheztelését: 1579-ben családjával együtt kiutasította az udvarból is, azzal az indokkal, hogy fia, Don Fadrique Álvarez királyi engedély nélkül feleségül vette unokanővérét, Doña María de Toledót.

Az idős Alba herceg

Az utolsó hadjárat: Portugália[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1580-ban II. Fülöp király „rehabilitálta” az idős Alba hercegét: visszahívta az udvarhoz, és megbízta egy Portugália ellen indítandó hadjárat vezetésével. A portugál királyi trón Sebestyén király halálakor (1578) hivatalosan a spanyol királyra szállt, de Sebestyén utódai nem adták át a hatalmat. Fülöp király trónbitorlónak minősítette az uralkodó Antal portugál királyt (Don Antonio). Alba hercege 1580-ban egy kiválóan irányított, rövid hadjáratban legyőzte Diego de Meneses portugál tábornok hadseregét, meghódította az országot, és diadalmenetben vonult be Lisszabonba. Don Antonio, a király elmenekült, Spanyolország bekebelezte Portugáliát, amely egészen 1640-ig a spanyol koronához tartozott.

Alba hercegét a király a meghódított Portugália katonai kormányzójává (Condestable de Portugal) nevezte ki. A „Vasherceg” lisszaboni állomáshelyén hunyt el, 1582. december 11-én. Földi maradványait előbb Alba de Tormesbe, az Alba hercegek ősi kastélyába vitték, majd a San Leonardo kolostorban temették el, Salamanca közelében.

Személyének és tetteinek értékelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alba hercegének politikai és katonai ténykedése megszilárdította és több évtizeddel meghosszabbította a Spanyol Királyság világhatalmi státusát. Spanyolországban mindmáig sokan jeles politikusként, sikeres hadvezérként tisztelik.

A Spanyolországon kívül keletkezett művek ugyanakkor gyakran „Németalföld hóhéraként” emlegetik. Tény, hogy ő adott utasítást számos olyan erőszakos intézkedésre, amelyekhez hasonlókat ma háborús bűncselekménynek, népirtásnak tekintenénk, és amelyek még a korabeli durva viszonyok között is felháborító atrocitásoknak minősültek. Alba hercegének németalföldi működése tápot adott a spanyolok vérszomjáról szóló „fekete legenda” (Leyenda negra española) terjedéséhez. A XIX. században Johann Wolfgang von Goethe „Egmont” című drámájában értekezett Alba hercegének rémtetteiről.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Pierre Miquel: Les Guerres de religion. Librairie Arthème Fayard, 1980, p 258. ISBN 2-7242-0785-8.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Fernando Álvarez de Toledo y Pimentel témájú médiaállományokat.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • [1] Alba hercege a Biographisches–Bibliographisches Kirchenlexikonban (Verlag Traugott Bautz).

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
Margit pármai hercegnő
Spanyol-Németalföld főkormányzója
1567–1573
Habsburg-ház
Spanyol-Németalföld zászlója
Következő uralkodó:
Don Luís de Zúñiga y Requesens