Kardhal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Kardhal
Evolúciós időszak: Kora oligocénjelenkor
Xiphias gladius1.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Csontos halak (Osteichthyes)
Osztály: Sugarasúszójú halak (Actinopterygii)
Rend: Sügéralakúak (Perciformes)
Alrend: Scombroidei
Család: Xiphiidae
Nem: Xiphias
Linnaeus, 1958
Faj: X. gladius
Tudományos név
Xiphias gladius
Linnaeus, 1758
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Kardhal témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kardhal témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Kardhal témájú kategóriát.

A kardhal (Xiphias gladius) a sügéralakúak rendjébe tartozó halfaj, amely a Xiphias nem egyetlen recens faja. Könnyen felismerhető hosszúkás orráról, ami testhosszának mintegy harmada.

A Xiphias nem valószínűleg a kora oligocén óta van jelen.[1]

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Legjobban a 18-22 fok körüli vizekben érzi jól magát. Minden világtengerben otthonos, de a legtöbb példány az Atlanti-óceánban él. Előfordul a Földközi- és a Fekete-tengerben, nyaranta az Északi-, sőt a Balti-tengerben is feltűnik (mintegy 800 m mélységig).

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testformája ovális, oldalt kissé összenyomott. Háta sötétbarnás-kékes árnyalatú, amitől távolról bíborkéknek látszik. Oldala világosabb, szürkés, gyakran tompán kékes-fehér, a hasa ezüstös fényű. Uszonyai ezüstösen csillogó sötétkékek, a farka tompa feketéskék, a szeme sötétkék. Pikkelytelen bőre érdes.

Testhossza elérheti az 5 métert, ehhez adódik az akár 1,4 méterre is kinyúló, kardformaszerűen megnyúlt (innen kapta a nevét) felső állkapocs. Az eddigi legnagyobb ismert példányt (536 kg) Chile partjainál fogták ki 1953-ban.

Egyik szemmozgató izma csak a hőtermelést szolgálja; ezzel melegíti fel a szemét és az agyát, amivel mintegy tízszeresére növeli szemének felbontóképességét.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kisebb halakkal, puhatestűekkel táplálkozik, de ritkán a ceteket és az embereket is megtámadja. Zsákmányát „kardjával” szúrja át.

Igen jó úszó; sebessége elérheti a 70 km/órát.

Párban élő állat. A hím kardhalak mintegy 1 méter, a nőstények 70 cm hosszt elérve válnak ivaréretté. Az első násztáncot kb. 170 cm-es testhosszal, 5-6 éves korukban járják el. A nőstények gyorsabban fejlődnek, mint a hímek.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Főleg a fiatal kardhal húsa ízletes. Gyakori étkezési hal, amit fagyasztva és konzervben is árusítanak. Több szigeten (Szicília, Madeira) nemzeti eledelnek számít.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Sepkoski, Jack (2002. október 24.). „A compendium of fossil marine animal genera”. Bulletins of American Paleontology 364, p.560. o. Hozzáférés ideje: 2007. december 25.