Szerbia kultúrája
Szerbia kultúrája (szerbül: Српска култура) az ország és elsősorban a szerbek kultúrája, amely magába foglalja a jellemző művészeti, kulináris, sportéleti és társadalmi elemeket.
| A sorozat témája a Szerb kultúra |
|---|
 |
| Történelem |
|
Híres szerbek
|
Oktatási rendszer[szerkesztés]
A szerbiai oktatási rendszer három, illetve egész pontosan négy szintre oszlik: óvoda/előiskola (predškolsko), alapfokú (osnovna škola), közép- (srednja škola) és felsőfokú.
2005 (a bolognai folyamat és az átfogó oktatási reform végrehajtása) előtt Szerbia a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságból vezette be a rendszert. Az óvodai oktatás fakultatív volt, az alap- és középfokú oktatás pedig azonos volt.
| Szint | Évfolyam | Korosztály | Osztályok | |
|---|---|---|---|---|
| Óvoda | Iskola előtti | 5-6 | ||
| Általános Iskola | 1. év | 6-7 | Alsó osztályok | Minden |
| 2. év | 7-8 | |||
| 3. év | 8-9 | |||
| 4. év | 9-10 | |||
| 5. év | 10-11 | Felső osztályok | ||
| 6. év | 11-12 | |||
| 7. év | 12-13 | |||
| 8. év | 13-14 | |||
| Középiskola | 1. év | 14-15 | Gimnázium
és 4 éves szakiskola |
Szakmunkás |
| 2. év | 15-16 | |||
| 3. év | 16-17 | |||
| 4. év | 17-18 | |||
Ma az országosan tekintélyes Belgrádi Egyetem mellett az Újvidéki Egyetem Szerbia és Délkelet-Európa egyik legjelentősebb oktatási és kutatási intézménye, valamint a vajdasági felsőoktatás zászlóshajója.
Története[szerkesztés]
A szerb oktatás kezdete a 11. és 12. századra datálható, amikor a mai Vajdaságban, Titelben és Bácsban létesítettek iskolákat a római katolikus kolostorokban. A szerb ortodox kolostorokban is tanítottak, mint például sopoćani, sztudenicai és a peći patriarchátusban.
A középkori szerb állam bukása után az újonnan alapított iskolák között voltak szláv és latin iskolák. 1778-ban Zomborban megalakult a Norma szerb általános iskola. 1791-ben megalakult a Karlócai Gimnázium, a legrégebbi szerb gimnázium.
Az első szerb felkelés idején, 1808-ban megalakult a Belgrádi Főiskola. 1838-ban Kragujevacban megalakult a Szerb Fejedelemségi Líceum. Ezt 1841-ben Belgrádba költöztették, 1863-ban beolvadt a Belgrádi Főiskolába. Három fakultása volt: filozófiai, mérnöki és jogi. Később ebből lett a Belgrádi Egyetem (1905).
A II. világháború után az Újvidéki Egyetem (1960), Nis (1965), Pristina (1970), Podgorica (1974) és Kragujevac Egyeteme (1976) függetlenedtek a Belgrádi Egyetemtől.
Kulturális intézmények[szerkesztés]
A 21. század elején 32 művészeti galéria és 142 múzeum működött Szerbiában.[1]
Belgrád legjelentősebb intézményei a Szerb Nemzeti Múzeum (Народни музеј Србије), az ortodox egyházi művészetet bemutató freskógaléria, a Néprajzi Múzeum és a Ljubica hercegnő rezidenciája (Конак књегиње Љубице).
Újvidéken található a Vajdasági Múzeum (Музеј Војводине), a Matica Szrpszka Galéria (Галерија Матице Српске) és Pétervárad erődje.
1998-ban három országos könyvtárból, 689 közkönyvtárból, 143 felsőoktatási könyvtárból és 11 nem szakkönyvtárból álló könyvtári hálózat működik. Ezek közül a Szerb Nemzeti Könyvtár a legjelentősebb. Az 1997-ben alapított Project Rastko (Пројекат Растко) a szerb kultúra internetes könyvtára.[2]
Nemzeti szimbólumok[szerkesztés]
Kulturális világörökség[szerkesztés]
Művészet[szerkesztés]
Az alábbi információs doboz a szerb nép művészetére vonatkozik. A Szerbiában élő többi nép művészetéről lásd a Vajdaság, Koszovó szócikkeket.
Építészet[szerkesztés]
|
Építészeti képek   _-_by_Pudelek..jpg)   .jpg) _1.JPG)   _w_Suboticy.jpg)    |
Szerbia építészetének hosszú és változatos története van; viharos történelme nagy regionális sokszínűséget hozott. A főbb stílusok a szerb-bizánci (→ bizánci művészet), azon belül a Raškai és a Morava ; a barokk, a klasszikus és a modern építészet, a brutalista és a streamline modern.
A szerb-bizánci stílus a késő középkorban virágzó egyházi építészeti stílus volt, amely a kortárs bizánci építészet és a Raškai iskola hatásainak ötvözésével alakult ki és egy új stílust alkotott. A 13. század végére és a 14. század egy részében a szerb birodalom kiterjedt Macedónián és Thesszálián egészen az Égei-tengerig. Ezeken az új területeken a szerb művészetet még inkább befolyásolta a bizánci művészeti hagyomány.
A gračanicai kolostor, amelyet István Milutin király 1321-ben teljesen újjáépített, a szerb építészet legszebb 14. századi emléke.[3]
Később Szerbia az Oszmán Birodalom része lett, és az iszlám kultúra jelentősen befolyásolta a régiót az építészetben és más művészeti ágakban; az egész kultúrában.
Az újkorban a Belgrád feletti rövid ideig tartó osztrák uralom idején barokk negyed épült, térrel és számos épülettel.[4] Azonban miután az oszmán-törökök visszafoglalták a várost, minden barokk épületet leromboltak.[4][5]
A 19. század a szerb nacionalizmus fejlődésének időszaka volt, amely a nemzeti romantika elképzeléseinek megfelelően az építészetben is "nemzeti stílust" kívánt kialakítani . A historizmus tágabb irányzatán belül a neoklasszikus építészettel párhuzamosan Szerbiában különösen a bizánci újjászületés építészeti stílusa fejlődött ki. Más típusú historizmusoknak kevésbé volt hatása Szerbiában, bár van néhány példa a gótikus újjászületésre, mint például az 1904-ből származó, Óléc (Sztari Lec) közeli Kapetanovo-kastély.
A szecessziós és a bécsi szecessziós stílus a 20. század fordulóján virágzott az ország északi részén, amikor a Vajdaság még a Habsburgok alatt a magyar királyság része volt. Szabadka és Zrenjanin ad otthont a korszak különösen figyelemre méltó épületeinek.
A jugoszláv építészet a 20. század első évtizedeiben jelent meg az államalapítás előtt (1918). A jugoszláv építészetet egyre inkább az egységes állami identitás megteremtésére törekvő, egyre koncentráltabb állami hatalom diktálta.[6]
Az 1920-as évektől kezdődően a jugoszláv építészek az építészeti modernizmust szorgalmazták. A volt jugoszláv városok közül Belgrádban található meg a modernista építmények legnagyobb koncentrációja.[7][8] A Dragiša Brašovan által tervezett belgrádi Légierő Parancsnokság épülete a város egyik legnagyobb, két világháború közötti modernista épülete.
A II. világháború után Jugoszlávia rövid kapcsolata a kommunista keleti blokkkal a szocialista realizmus rövid időszakát nyitotta meg. A kommunista modellen belüli központosítás a magán építészeti gyakorlatok felszámolásához és a szakma állami ellenőrzéséhez vezetett. Ebben az időszakban a kormányzó Kommunista Párt a modernizmust „polgári formalizmusként” ítélte el.[9] A szocrál építészet Josip Broz Tito 1948-as, Sztálinnal való szakításával hirtelen véget ért. A következő években a nemzet egyre inkább Nyugat felé fordult, visszatérve a háború előtti jugoszláv építészetet jellemző modernizmushoz.[10] A visszatérést a modernizmushoz talán legjobban Vjenceslav Richter 1958-as Jugoszlávia pavilonja mutatja be az Expo 58 világkiállításon.[11] Számos szerb építész épített jelentős modernista épületeket Afrikában és a Közel-Keleten.[12] Mihajlo Mitrović építész egyike volt a korszak számos jelentős alkotójának. Leginkább a modernista és brutalista épületeiről ismert, mint például a Genex-torony.[13]
Zene és tánc[szerkesztés]
|
Képek a kultúráról
|
Szerbiában nagy hagyománya van a folklórnak és a nemzeti zenének. Számos néptánccsoport és zenekar működik az országban. A délszláv folklórra, így a szerb folklórra is jellemző a kóló, vagyis körtánc. A két legismertebb kóló a Moravac és az Užičko kolo.
A 20. század előtt jellemzően a guszle és a furulya volt elterjedve, a mai Vajdaságban inkább a duda és a tambura. Később ill. manapság a fő hangszer a harmonika. Közép-Szerbiára jellemző még a rézfúvós hangszerek. Gučán minden évben rézfúvós fesztivált szerveznek. A legismertebb előadó Boban Marković.
Az Oszmán Birodalom részeként Szerbia hosszú évszázadokon át a szultánt szolgálta. Ez idő tájt az egész Balkánon a török zene terjedt el ill. annak hatása jelentősen érzékelhető a népzenében.
A 20. században Szerbiába is elterjedt a külföldi stílusok sokasága: pop, dance, blues, stb. Egy sajátságos zenei stílus is kialakult az országban a turbofolk. Ez a dance és a szerb népzene keveredése következtében jött létre. Jellemző előadók: Lepa Brena, Željko Joksimović, Dragana Mirković, Svetlana Ražnatović-Ceca, Stoja.
Az 1960-as évek óta jelennek meg a nyugati mintájú zenekarok: Riblja čorba, Bajaga i Instruktori.
A 2007-es Eurovíziós Dalfesztiválon Marija Šerifović a Molitva című dalával elnyerte az első helyet.
A legismertebb szerb zeneszerző, egyben népdalgyűjtő Stevan Mokranjac (1856–1914). Ő alapította az első szerb zeneiskolát.
Ismert zeneszerzők még Kornelije Stanković, Stevan Hristić, Stanislav Binički; a könnyűzene-népzene-filmzene terén pedig a világhírű Goran Bregović.
Irodalom[szerkesztés]
A legtöbb középkori irodalom vallási témákról szólt. Különféle evangéliumok, zsoltárok, hagiográfiák, valamint a szerb ortodox egyház alapítóinak esszéi és prédikációi születtek. A 12. század végén megszületett a szerb középkori irodalom két legjelentősebb darabja: a Miroslav-evangélium és a Vukan-evangéliumok .
Jelentősebb barokk szerzők: Andrija Zmajević, Gavril Stefanović Venclović, Jovan Rajić és Zaharije Orfelin.
Dositej Obradović a felvilágosodás korának legkiemelkedőbb irodalmi alakja, míg a legjelentősebb klasszicista író Jovan Sterija Popović.
A modern szerb irodalom Vuk Karadžić népdalgyűjteményeivel kezdődött a 19. században, valamint jelentősek Njegoš és Branko Radičević írásai.
A 20. századi szerb irodalom első jeles képviselője Jovan Skerlić , aki a világháború előtt írt Belgrádban és a 20. század elejének egyik legbefolyásosabb szerb irodalomkritikusaként tartják számon.[14]
20-ban században felvirágzott a szerb irodalom, és sok tehetséges író jelent meg. A legismertebb ezek között Ivo Andrić, Miloš Crnjanski, Meša Selimović, Borislav Pekić, Danilo Kiš, Milorad Pavić, David Albahari, Miodrag Bulatović, Dobrica Ćosić, Zoran Živković .
Ivo Andrić 1961-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat.
Az egyik legismertebb női regényíró a 20-21. században Svetlana Velmar-Janković.
Gasztronómia[szerkesztés]
Szerbiában a legtöbb ember naponta háromszor étkezik, és ebből az ebéd a legkiadósabb és legfontosabb étkezés. Az emberek régen csak ebédet és vacsorát ettek, a reggelit a 19. század második felében vezették be.[15]
Jellemző ételek:
- a burek – töltött tésztaféle,
- a muszaka,
- a popara,
- a csevapi (ćevapčići) – darált, grillezett hústekercs, jellemzően marha- és bárányhús [16]
- a szarma – töltött szőlőlevél,
- a pilav – rizseshús,
- a szerb saláta,
- a paszul (пасуљ) – bableves.
Széles körben fogyasztják a sört. A legnépszerűbb márkák a Jelen Pivo és a Lav Pivo.
A rakija (egyfajta gyümölcspárlat) elterjedt; ez Szerbia nemzeti itala, és más mediterrán országokban is elterjedt. A hazai bor is népszerű. A török kávét (domaća vagy szrpszka kafa néven) is széles körben fogyasztják.
Hagyományok[szerkesztés]
Nevek[szerkesztés]
A legtöbb nyugati kultúrához hasonlóan a gyermek egy keresztnevet kap, amelyet a szülei választanak. A keresztnév az első, a vezetéknév pedig a második, például "Željko Popović", ahol a "Željko" egy keresztnév, a "Popović" pedig egy családnév. A női nevek általában -a vagy -ica karakterrel végződnek.[17]
A népszerű nevek többnyire szerb (szláv), keresztény (bibliai), görög és latin eredetűek. Néhány példa:
- Szerb: Dragana, Dušan, Milan, Milica, Miloš, Nemanja, Uroš, Vuk
- Görög: Aleksandar, Anastasija, Anđela, Đorđe, Jelena, Katarina, Nikola, Stefan
- Keresztény: Ana, Lazar, Luka, Jovan vagy Ivan, Marija, Marko, Matija, Mihajlo, Pavle, Petar
- Latin: Antonije, Roman, Srđan, Valentina
Három ujjas köszöntés[szerkesztés]
A három ujjas köszöntést (поздрав са три прста) a szerbek széles körben használják a nemzeti büszkeség kifejezéseként. Leggyakrabban jobb kézzel, hüvely-, mutató- és középső ujjal mutatják. Eredetileg a Szentháromságot kifejező köszöntés volt, ma már szerb nemzeti köszöntésnek számít. Gyakori a szerb nacionalisták, a sportolók és politikusok körében.[18][19]
Szláva[szerkesztés]
A szlávok és az ortodox keresztények közül csak a szerbeknél van a szláva szokás.[20] Minden családnak van egy védőszentje, akit ünnepnapján tisztel.[20] A család védőszentje apáról fiúra száll, és csak a férfiak hajthatják végre a szláva szertartásait.[21] Házasságkötéskor a nők jellemzően örökbe fogadják házastársuk védőszentjét, bár nem ritka, hogy továbbra is megünneplik anyacsaládjuk szentjét (ebben az esetben a másodlagos szentet preszláva néven ismerik).[22]
A védőszent napján a közeli barátok és családtagok rituális lakomára gyűlnek össze. Bár a szertartás a szentek tiszteletére szolgál, a család célja az ünneplés mögött „az élők egészsége” és „általános megemlékezés az elhunyt családtagok lelkére”.[22]
Vallás[szerkesztés]
Története[szerkesztés]
A délszlávok áttérése a szláv pogányságról a kereszténységre a 7. század elején kezdődött, jóval a nagy egyházszakadás előtt, a görögkeleti és a római katolikus egyház szétválása előtt.[23] A szerbeket először Hérakleiosz (610–641) uralkodása alatt térítették kereszténnyé. Az ortodox misszionáriusok, Cirill és Metód a 9. században, I. Baszileiosz uralkodása alatt térítették őket át teljesen, miután Szerbia hercege, Mutimir elismerte a Bizánci Birodalom felsőbbségét.[24]
A skizma után a bizánci befolyási övezetben élők ortodoxokká váltak; azok, akik a római befolyás alatt éltek, katolikusokká váltak. Stefan Nemanjić uralkodása alatt (1169–1196) a szerb fejedelemségek királysággá egyesültek, és számos templomot és kolostort építettek a területen, köztük a máig megmaradt Sztudenica-kolostort is. Nemanjić legkisebb fia, a szentté avatott Száva befolyásos szerzetes volt, aki az önálló szerb ortodox egyház megalapítója és az első független szerb érsek lett.
Az Oszmán Birodalom hódításával a szerbek egy csoportja áttért az iszlámra. A szerb ortodox egyház a keleti ortodox kereszténység legnyugatibb bástyája volt Európában,[25] amely történelmi sorsát a katolicizmussal és az iszlámmal való érintkezés alakította.
A 2011-es szerbiai népszámlálás alapján 6,1 millióan (84,6%) vallották magukat ortodox kereszténynek, öt százalék római katolikusnak, három százalék muszlimnak és egy százalék protestánsnak.[26]
Julián-naptár[szerkesztés]
A szerb ortodox egyház a hagyományos Julián naptárt használja, így például karácsony napja január 7-re esik; ez az a nap, amikor a szerbek ünneplik a karácsonyt.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ The Statesman's Yearbook 2007: The Politics, Cultures and Economies of the World. Springer, 1086. o. (2017. április 25.). ISBN 978-0-2302-7135-7
- ↑ [Projekat Rastko O projektu]. rastko.rs . (Hozzáférés: 2020)
- ↑ Ćurčić, Slobodan (1979). Gračanica: King Milutin's Church and Its Place in Late Byzantine Architecture. Pennsylvania State University Press
- ↑ a b Projekat Rastko: Istorija srpske kulture. www.rastko.rs . (Hozzáférés: 2020. január 28.)
- ↑ Васиљевић, Бранка: Кавијар, октопод, топла чоколада.... Politika Online . (Hozzáférés: 2021. január 7.)
- ↑ Deane, Darren. Nationalism and Architecture. Taylor & Francis (2016). ISBN 9781351915793
- ↑ Đorđević, Zorana (2016. április 25.). „Identity of 20th Century Architecture in Yugoslavia: The Contribution of Milan Zloković”. Култура/Culture 6.
- ↑ Babic, Maja (2013. április 25.). „Modernism and Politics in the Architecture of Socialist Yugoslavia, 1945-1965”. University of Washington.
- ↑ Vladimir., Kulić (2012). Modernism in-between : the mediatory architectures of socialist Yugoslavia. Jovis Verlag. ISBN 9783868591477. OCLC 814446048.
- ↑ Babic, Maja (2013). "Modernism and Politics in the Architecture of Socialist Yugoslavia, 1945-1965" (PDF). University of Washington
- ↑ Kulić, Vladimir (2012). "An Avant-Garde Architecture for an Avant-Garde Socialism: Yugoslavia at EXPO '58". Journal of Contemporary History. 47 (1): 161–184. doi:10.1177/0022009411422367. ISSN 0022-0094. JSTOR 23248986.
- ↑ Niebyl, Donald (2020-03-29). "10 Works of Yugoslav Modernist Architecture in Africa & the Middle East". spomenikdatabase. Retrieved 2020-04-05.
- ↑ Niebyl, Donald (2020-03-03). "Mihajlo Mitrović's singular Art-Nouveau inspired modernism in Vrnjačka Banja". spomenikdatabase
- ↑ JOVAN SKERLIC AS A LIFE TUTOR. (Hozzáférés: 2022)
- ↑ Antonić, Dragomir. „sr:Царство за гибаницу”, Politika 33300, Politika, 2006. július 23., 11. oldal (szerb nyelvű)
- ↑ Ćevapčići. Encyclopædia Britannica, 2021. (Hozzáférés: 2021. december 27.)
- ↑ Serbia and Montenegro. Infobase Publishing, 10. o. (2014. április 25.). ISBN 978-1-4381-2252-6
- ↑ Vladimir Ćorović: Pokreti i dela. 1921. Hozzáférés: 2022. január 18.
- ↑ Царјунака: Истина о српском поздраву. три прста, 2024. április 25. (Hozzáférés: 2022. január 18.)
- ↑ a b Culture and Customs of Serbia and Montenegro. ABC-CLIO, 67. o. (2008. április 25.). ISBN 978-0-3133-443-7-4
- ↑ Household and Family in the Balkans: Two Decades of Historical Family Research at University of Graz. LIT Verlag Münster, 72. o. (2012. április 25.). ISBN 978-3-64350-406-7
- ↑ a b Everyday Life in the Balkans. Indiana University Press, 291-292. o. (2018. április 25.). ISBN 978-0-25303-820-3
- ↑ Ethnobotany and Biocultural Diversities in the Balkans: Perspectives on Sustainable Rural Development and Reconciliation. Springer Publishing, 229. o. (2014. április 25.). ISBN 978-1-4939-1492-0
- ↑ Christianity: A Brief History. Wipf and Stock Publishers, 127. o. (2019. április 25.). ISBN 978-1-4982-4377-3
- ↑ Serbian Orthodox Church Leaders Meet to Elect New Patriarch. rferl.org . RadioFreeEurope/RadioLiberty, 2010. január 22.
- ↑ Building Democracy in the Yugoslav Successor States: Accomplishments, Setbacks, and Challenges since 1990. Cambridge University Press, 169. o. (2017. április 25.). ISBN 978-1-1071-8074-1
.svg)