Vuk Stefanović Karadžić

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vuk Stefanović Karadžić
Вук Стефановић Караџић.око 1850..jpg
Született
1787. november 7.
Elhunyt
1864. február 7. (76 évesen)
1864. január 26. (76 évesen)
Bécs
Foglalkozása nyelvész
történész
szerző
fordító
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Vuk Stefanović Karadžić témájú médiaállományokat.
Vuk Stefanović Karadžić

Vuk Stefanović Karadžić (cirill írással Вук Стефановић Караџић) (Tršić, 1787. november 6.Bécs, 1864. február 7.), szerb filológus és nyelvész, a mai szerb nyelv sztenderdjének megalkotója.

Életrajz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vuk Stefanović Karadžić 1787. november 6-án született a nyugat-szerbiai Tršić faluban. A szülei addig született gyerekei mind elhaltak, ezért keresztelték régi népi szokásnak megfelelően Vukra (szerbül „farkas”), hogy ne árthassanak neki a gonosz erők, boszorkányok, démonok.

Írni és olvasni egyik rokonától, Jevta Savićtól tanul meg, aki az egyetlen írástudó ember a környéken. Tanulmányait egy közeli városban, Loznicában folytatja, majd a faluhoz a legközelebb álló Tronoša kolostorban. Innen az apja hazaviszi, egyrészt a terjedő pestisjárvány miatt, másrészt azért, mert ahelyett, hogy tanítanák, a szerzetesek birkát legeltetni küldik. Nem sikerül beiratkoznia a karlócai gimnáziumba. Később Belgrádba utazik, hogy megismerkedjen a szerb felvilágosodás nagy alakjával Dositej Obradovićcsal,[1] akit mélyen tisztel. Azonban ő nem fogadja Vukot, aki csalódottan Jadarba[2] megy, és írnokként kezd el dolgozni Jakov Nenadovićnál.[3] Amikor Belgrádban megnyílik a Főiskola (Velika škola), Vuk ennek diákja lesz. Nemsokára azután megbetegedik és Pestre utazik, ahol a tabáni Rác- és Lukács fürdőben keresi a gyógyírt, de hiába, bal lábára örökre megbénul. Tudásának legnagyobb részét autodidaktaként szerzi.

Vuk Karadžić is részt vesz a két szerb török elleni felkelésben.[4] A Karađorđe Petrović által vezetett Első szerb felkelés 1804-1813 leverése után Bécsbe utazik. Itt megismerkedik Jernej Kopitar szlovén nyelvésszel, aki főcenzora a Habsburg Birodalomban megjelenő szláv nyelveken írt könyveknek. Kopitar segít Karadžićnak filológiai munkáinak megvalósításában. A Második szerb felkelés (1815) kirobbantójával, Miloš Obrenović szerb fejedelemmel való konfliktusai miatt, tilos neki Szerbiában megjelentetni könyveit, de a Habsburg Birodalomban sem teheti ezt meg, ezért Oroszországban keres és talál barátokat. 1819-ben a Szentpétervári Orosz Irodalomkedvelők Egyesülete tagjai közé fogadja, és 1820-ban a Cári Orosz Akadémia ezüst érdemrenddel tünteti ki. Miután hosszabb-rövidebb időszakokban a szegénységtől szenved, 1826-ban életjáradékot kap I. Miklós cártól. Mégis munkáinak jelentős részét a Habsburg Birodalomban nyomtatják ki.

Vuk Karadžić rengeteget utazott. Szorgalmasan gyűjtötte a még virágzó szájhagyomány útján terjedő népi lírikus és epikus énekeket, balladákat, verseket, mondákat, népmeséket, mondókákat. Gyűjtőmunkája során bejárta Szerbia, a mai Vajdaság, Dalmácia, Montenegró és a mai Horvátország valaha szerbek által lakott kiterjedt részeit. Emellett bejárta fél Európát, Budától kezdve, Bécsen, Hallén és Weimaron keresztül, egészen Szentpétervárig.

Baráti, szívélyes fogadtatásban részesült a nagy német irodalmár Johann Wolfgang von Goethe weimari lakásán, ami csak kevés kivételes személyiségnek juthatott részéül. Goethe hathatósan tanulmányozta a Vuk Karadžić által gyűjtött és gondozásában kiadott szerb népi költészetet és egy időben szerbül tanult. Ennek köszönhetően Goethe németre fordította az egyik legszebb szerb népi balladát, a Hasanaginicát.

Vuk Karadžić 1823-ban a híres német jénai egyetem díszdoktori diplomáját vehette át.

Több akadémia is a tagjai közé vette fel, így tagja volt az orosz, a bécsi, a berlini és a szentpétervári akadémiának is.

Vuk Karadžić a 19. század első felének igen ismert alakja volt az akkori Európa irodalmi szalonjainak. Közeli, baráti szálak fűzték a ma már világhírű német Grimm testvérekhez. Jacob Grimm közismerten kiválóan sajátította el a szerb nyelvet és többször is kitörő örömmel fogadta Vukot.

Magánélete nem volt ilyen szerencsés. 1818-ban feleségül vette a szépreményű, bécsi születésű Anna Kraust. Sokat nélkülöztek, s nem egyszer pénz hiányában, barátoknál találtak oltalmat. Tizenhárom gyermekükből csak Mina lánya él még, amikor Vuk Karadžić 1864-ben meghal, Bécsben. Földi maradványait 1897-ben viszik Belgrádba, ahol a Székesegyház (Saborna crkva) bejárata előtt, Dositej Obradović mellé temetik.

Filológiai munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vuk Karadžić tevékenysége a kora, a romantika szelleméhez igazodik, amikor a nemzetek felélednek és nyelvük ápolásával foglalkoznak, és amikor nagy érdeklődés van a folklór iránt. Nem véletlen, hogy Karadžićot, Kopitaron kívül a Grimm fivérek és Goethe is segítik.

Főbb munkái:

A szerb írás és helyesírás megreformálása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy őt megelőző szerb filológus, Sava Mrkalj 1810-ben javasolt változtatásait is figyelembe véve, Karadžić leegyszerűsítette az addig használt ábécét, és a szerb nyelv hangzóinak pontos lejegyzésére tette alkalmassá.

Az óegyházi szláv nyelv ábécéjéből átvette a következő 24 betűt:

А а Б б В в Г г Д д Е е Ж ж З з
И и К к Л л М м Н н О о П п Р р
С с Т т У у Ф ф Х х Ц ц Ч ч Ш ш

Ezekhez hozzáadta a Ј ј, Љ љ, Њ њ, Ћ ћ, Ђ ђ, Џ џ betűket és kiiktatta a következőket:

Ѥ ѥ (jе) Ѣ, ѣ (jаt) І ї (i) Ы ы (i) Ѵ ѵ (i) Ѹ ѹ (u) Ѡ ѡ (о) Ѧ ѧ (еn) Я я (jа)
Ю ю (ju) Ѿ ѿ (оt) Ѭ ѭ (jusz) Ѳ ѳ (t) Ѕ ѕ (dz) Щ щ (scs) Ѯ ѯ (ksz) Ѱ ѱ (psz) Ъ ъ (kemény jel) Ь ь(lágy jel)

A megreformált ábécét (lásd Szerb nyelv. Kiejtés és írás) alkalmazva, Vuk Karadžić megalkotta a mai szerb helyesírás szabályait, az egy betű–egy hangzó elv alapján.[5] Ilyképpen a szerb nyelv írása csaknem pontosan adja vissza a kiejtést, a ragozáskor történő hangváltozásokat is beleértve.

A szerb nyelv sztenderdizálása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vuk Karadžićig a szerb irodalmi nyelvet erősen befolyásolta az orosz nyelv, ezért nagyon különbözött a beszélt nyelvtől. Karadžić meggyőzte kortársait, hogy az irodalmi nyelvnek közel kell állnia a nép nyelvéhez, hogy azt mindenki megérthesse. Azért, hogy az írók elé nyelvi modelleket tehessen, sok népi irodalmi művet gyűjtött, nemcsak szerb, hanem horvát és bosnyák nyelvterületről is. A nyelvi sztenderd megalkotásához a már megjelent népi nyelven írt alkotásokat, például Gavrilo Venclovićéit is, valamint horvát irodalmat és szótárakat is felhasznált.

A sztenderd nyelv számára, Karadžić a szülőföldje štokavski dialektusát vette alapul, az (i)jekavski kiejtéssel, ami egész Nyugat-Szerbiára, de Horvátország nagy részére, Montenegróra és Bosznia-Hercegovinára is jellemző. Utólag a sztenderd szerb nyelvben az ekavski kiejtés terjedt inkább el, de továbbra is elfogadták az (i)jekavski kiejtést.

Miközben Karadžić meg volt győződve arról, hogy az egész közép-délszláv nyelvterületen tulajdonképpen a szerb nyelvet beszélik, horvát értelmiségiekkel azon fáradozott, hogy egyeztessék a szerb és a horvát nyelv normáit.[6] A horvát nyelvet hozzávetőlegesen ugyanabban a időszakban sztenderdizálták, mégpedig ugyancsak a štokavski nyelvjárás (i)jekavski kiejtése alapján. Ugyanakkor a horvát helyesírásban is a fonemikus elv honosodott meg, bár valamivel kevésbé következetesen, mint a szerb nyelvben.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. (1742 – 1811) Ma is nagy tiszteletnek örvendő szerb népnevelő.
  2. A Jadar folyó környékén fekvő nyugat-szerbiai régió.
  3. A török uralom elleni Első szerb felkelés (18041813) egyik hadvezére.
  4. A Második szerb felkelés 1815-ben zajlik le.
  5. Vuk Karadžićnak tulajdonítják azt a mondást, hogy „Piši kao što govoriš i čitaj kao što je napisano.”, azaz „Írj, ahogy beszélsz és úgy olvass, ahogy le van írva.”, de ez Johann Christoph Adelung (1732–1806) német filológus mondása (amint Stanojčić, Živojin; Popović, Ljubomir, Gramatika srpskog jezika za I, II, III i IV razred srednje škole (Szerb nyelvtan a középiskola 1., 2., 3. és 4. osztálya számára), Zavod za udžbenike i nastavna sredstva, Belgrád, 2000) című könyvben állítják.
  6. Lásd e tekintetben az Ivan Kukuljević, Dimitrije Demeter, Ivan Mažuranić, Vuk S. Karadžić, Vinko Pacel, Stefan Pejaković és Đura Daničić szerb és horvát értelmiségiek által aláírt dokumentumot, amelyhez egy szlovén is, Franjo Miklošič csatlakozott.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]