Ivan Kukuljević Sakcinski

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ivan Kukuljević Sakcinski
Ivan Kukuljevic Sakcinski 1889 Mukarovsky.png
Ivan Kukuljević Sakcinski
Josef Mukařovský rajza, 1889
Született 1816. május 29.
Varasd
Elhunyt 1889. augusztus 1. (73 évesen)
Puhakovec-kúria, Zakretyaszentkereszt mellett
Nemzetisége horvát
Foglalkozása politikus, történész, író, drámaíró

Ivan Kukuljević Sakcinski (Varasd, 1816. május 29. – Puhakovec-kúria, Zakretyaszentkereszt mellett, 1889. augusztus 1.) horvát politikus, történész, író, drámaíró, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A délszláv népek egyenjogúsításáért és egységéért harcoló illír mozgalom híve, a horvát nemzetgyűlés, a szábor tagja volt, emellett a modern horvát történettudomány és elbeszélésirodalom úttörő alakjai közé tartozik. Neve 19. századi magyar nyelvű forrásokban gyakran jelenik meg a magyaros Kukuljević Sakcinski Iván, Kukuljevič Sakcinski Iván vagy Kukulyevics Saccinski Iván alakokban.

Életútja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Zágrábban végezte középiskolai tanulmányait, majd 1830-ban belépett az osztrák császári hadseregbe, s 1835-ig a Kremsben állomásozó 39. gyalogezredben szolgált. 1835-től a bécsi magyar királyi testőrség tagja volt, mígnem 1840-ben egy Itáliában állomásozó magyar ezredbe vezényelték át. 1842-ben leszerelt, s csatlakozott a Magyar Királysághoz tartozó Horvátország területén kibontakozó illirizmus politikai mozgalmához, s a horvát Nemzeti Párt (Narodna stranka) képviselőjeként a horvát nemzetgyűlés, a szábor tagja lett. 1847-ben a Varasd vármegyei adminisztrátor helyettesévé nevezték ki. A szabadságharc idején szembehelyezkedett a magyar nemzeti mozgalommal, és a Lombardiában harcoló Joseph Radetzkytől kért sikertelenül katonai segítséget a forradalmi Batthyány-kormány elleni küzdelemhez. 1848-ban Josip Jelačić felkérésére a horvát Báni Tanács tagja, azon belül pedig az oktatási és művelődési részleg elnöke, egyúttal tartományi levéltárnok lett.

1849-ben még részt vett a Prágában megrendezett pánszláv kongresszuson, de a szabadságharc leverése után, az oktrojált olmützi alkotmányon alapuló neoabszolutizmus idején politikai tiltakozásul visszavonult a közélettől, s történeti kutatásainak, illetve művelődésszervezői tevékenységének szentelte idejét. 1851-től 1858-ig a Matica Hrvatska jogelődje, a Matica Ilirska horvát irodalmi és kulturális egyesület alelnökeként tevékenykedett. A politikai környezet enyhülésével, 1861-ben Zágráb vármegye főispánjává nevezték ki, ezt a tisztet 1867-ig töltötte be, egyidejűleg 1865–1867-ben báni helytartó is volt. 1863-ban ismét aktívan is bekapcsolódott a horvát politikai életbe, s belépett a Horvátország, Szlavónia és Dalmácia egyesítésének reményében a bécsi császári udvar politikáját támogató, illirista Önálló Nemzeti Pártba (Samostalna narodna stranka). A párt politikája megbukott, s az 1865-ben elszenvedett választási kudarcot követően fel is oszlott. Kukuljević Sakcinski ekkor a politika élvonalából visszavonult, közéleti szerepvállalása arra szorítkozott, hogy 1874-től haláláig a Matica Hrvatska elnöki, 1875-től pedig az Országos Közoktatási Tanács elnöki tisztét töltötte be.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Politikai pályafutását és tevékenységét elsősorban az 1830-as–1840-es években a Horvátország területén kibontakozó, Ljudevit Gaj vezette illír mozgalom határozta meg, amelynek végső célja a horvát tartományok – Horvátország, Szlavónia és Dalmácia – egyenjogúsítása és egységesítése, majd a délszláv egység megteremtése volt. A horvát szábor tagjaként élesen kiállt azért, hogy a tartományban a törvénykezés nyelve a latin helyett a horvát legyen. A száborban ő tartotta az első horvát nyelvű felszólalást 1843-ban, s jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy végül 1847-ben Horvátország és Szlavónia hivatalos nyelvévé tették a horvátot.

A nemzeti romantika szellemében fogant, főként történeti tárgyú, hazafias elbeszéléseket, drámákat és verseket szerzett, írásai többnyire a Gaj szerkesztette Danica és Narodne novine című lapokban jelentek meg. 1839-ben ő írta a modern horvát irodalom első drámai művét, amelyet 1840-ben Zágrábban színpadon is bemutattak (Juran és Sofija, avagy A török Sziszek alatt). A modern pozitivista horvát történettudomány úttörő alakjaként tartják számon a Horvátország és Dalmácia középkori történetére vonatkozó források feltárásáért és közreadásáért. Irodalomtörténettel is foglalkozott, 1869-ben jelent meg a 17. század első felének horvát irodalmát összefoglaló monográfiája. Emellett jelentős művelődés- és művészettörténeti vállalkozása volt az 1858 és 1860 között kiadott, a délszláv művészeti ágak múltját áttekintő lexikona, amelyért a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagságát is elnyerte.

1848–1849-ben a zágrábi Slavenski jug társszerkesztője, 1851-től 1875-ig az Arkiv za povjestnicu jugoslavensku című történeti évkönyv szerkesztője volt. 1864–1865-ben pártja, az Önálló Nemzeti Párt Domobran című lapjának szerkesztője és kiadója volt.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1860-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 1851-től alapító elnökként irányította a zágrábi Délszláv Történeti és Régészeti Társulat (Družtva za jugoslavensku povjestnicu i starine) munkáját, 1886-tól pedig tiszteleti tagja volt a zágrábi Délszláv Tudományos és Művészeti Akadémiának (Jugoslavenska akademija znanosti i umjetnosti). Emellett tagja volt az orosz, az osztrák és a krakkói székhelyű lengyel tudományos akadémiáknak.

Politikai, kulturális és tudományos munkásságáért megkapta az orosz Szent Vagyimir-rendet.

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Različita djela I–IV. Zagreb, 1842–1847.
  • Slovnik umjetnikah jugoslavenskih. Zagreb, 1858–1860.
  • Conspectus monumentorum historicorum in manuscripto existentium, quae ad illustrandam historiam ecclesiasticam ac civilem slavorum meridionalium typis vulgari possent. Zagreb, 1859.
  • Kroatisch-Dalmatische Künstler am Hofe des ungarischen Königs Mathias Corvinus. Zagreb, 1860.
  • Bibliografija hrvatska I–II. Zagreb, 1860–1863.
  • Jura regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae I–III. Zagreb, 1861–1862.
  • Monumenta historica Slavorum meridionalium. Zagreb, 1868–1875.
  • Književnici u Hrvatah iz prve polovine XVII vieka s ove strane Velebita. Zagreb, 1869.
  • Codex diplomaticus I–II. Zagreb, 1874–1875.
  • Glasoviti Hrvati proslih vjekova. Zagreb, 1886.
  • Regesta documentorum regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae saeculi XIII. Zagreb, 1896.

Felhasznált forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái VII. (Köberich–Loysch). Budapest: Hornyánszky. 1900.  Online hozzáférés
  • Világirodalmi lexikon VI. (Kamc–Lane). Főszerk. Király István. Budapest: Akadémiai. 1979. 759. o. ISBN 963-05-1803-1
  • Magyar nagylexikon XI. (Kir–Lem). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 613–614. o. ISBN 9639257044  
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 756. o.

További irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ivan Kukuljević Sakcinski témájú médiaállományokat.
  • Dj. Deželić: Ivan Kukuljević Sakcinski. Zagreb, 1861.
  • T. Smičiklas: Život i djela Ivan Kukuljević Sakcinskoga. in: Rad. Jugosl. Akad. 1892.