Tenisz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Tenisz
US Open 2007, Maria Sharapova serving.jpg

Legfelsőbb vezető testület Nemzetközi Tenisz Szövetség
Első játék 19. század
Érintés Nincs
Csapat létszáma Egyéni vagy páros
Labda Teniszlabda
Olimpiai 1896 - 1924, 1988 - napjainkig

A tenisz ütős labdajáték, közkedvelt sport. Két változata van, az egyéni (két játékos játszik egymás ellen) és a páros (két-két játékos áll mindkét oldalon). A játék célja pályán tartani a labdát, lehetőleg úgy, hogy az ellenfél erre ne legyen képes. Ennek két módja lehetséges: olyan helyre helyezni a labdát a pályán, ahol az ellenfél már nem éri el, vagy erős, jól helyezett ütésekkel hibára kényszeríteni az ellenfelet. A játékos akkor hibázik, ha a pályán kívülre vagy ha a hálóba üti a labdát.

A teniszben vannak játékok (game) és játszmák (szett). Az, hogy mikor van vége a teniszmeccsnek, függhet a játékosok nemétől, a torna típusától (a nők csak két nyert szettig játszanak, a férfiak a nagy tornákon három nyert szettig), és a párosok játékszabályai is sok tekintetben különböznek.

A tenisz története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szó eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A középkorban, amikor a franciák ütőlabdajátékot játszottak (még gyakran puszta kézzel vagy bőrkesztyűvel), az adogató gyakran elkiáltotta magát, mikor odaütötte a labdát ellenfelének: Tenez! (’fogja!’). A tenir ige felszólító alakját a korabeli franciában így ejtették: /tenéts/. Később, amikor az angolok átvették a játékot és a hozzá tartozó terminológiát, a szót /tenis/-nek értelmezték. Innen jön a tennis, magyarul a tenisz szó.

A játék előzményei és létrejötte[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Így nézett ki egy teniszezőnő 1881-ben…

A tenisz egy francia eredetű ütős labdajáték (jeu de paume) angolok révén továbbfejlesztett változata. Az azincourt-i csata (1415) után Charles d’Orléans herceg angol fogságba került. A Norfolk grófságban lévő Wingfieldben tartották fogva két évtizeden keresztül. Ez alatt az idő alatt a herceg bevezette Angliában az ütőlabdajátékot, amit ő maga csaknem minden nap űzött. A források szerint a tenisz csaknem négy évszázaddal később, 1858 és 1870 között jött létre mai formájában.

1858-ban a sportkedvelő Harry Gem jogász létrehoz egy – a mai teniszpályákhoz hasonló – pályát saját birtokán. 1863 körül Walter Clopton Wingfield tiszt, a Wingfield várurak és Charles d’Orléans fogvatartójának, John Wingfieldnek egyenes ági leszármazottja szintén a tenisz egy fajtáját űzi londoni birtokán. 1869 körül Harry Gem barátjával, Augurio Pererával egy újfajta ütősjátékot játszanak, amit először pelotának, majd lawn tennis-nek neveznek. 1872-ben két helyi orvossal, Frederic Haynesszel és Arthur Tomkinnal létrehozták a világ első teniszklubját Leamingtonban. Valószínűleg tehát – a legendával ellentétben – nem W. C Wingfield, hanem Harry Gem találta fel a mai értelemben vett „modern teniszt”, viszont Wingfield hagyományozta az utókorra azzal, hogy 1874-ben „Sphairistike” (gör. ’labdajáték’) néven kereskedelmi forgalomba hozta. Wingfield spairistike-je (lawn tennis, royal tennis) a francia jeu de paume (angolul: real tennis) továbbfejlesztett változata, amit füvön játszottak. A kaucsuklabdát külön azért fejlesztették ki, hogy megfelelően pattanjon a füvön. Sok tenisztörténész szerint Wingfield idejében ültették át a francia terminológia nagy részét is az angol nyelvbe.

Az első tenisztornát valószínűleg M. William Appleton rendezte meg nahanti birtokán 1876 augusztusában: a tornát John Dwight nyerte. Ezek után következett az első wimbledoni tenisztorna 1877. július 9-16-ig: ez tehát a legrégebbi, legnagyobb múltú ma is létező tenisztorna. Az első tornán 22 férfi teniszező indult, és az angol W. Spencer Gore diadalmaskodott.

Franciaország, ahonnan a jeu de paume származott, csakhamar felismerte a wimbledoni tenisz szépségét, és meghódolt. 1878-ban már meg is alakult Dinard-ban (Bretagne) az első francia teniszszövetség. Ebben az időben alakultak az első társaságok Ausztráliában is. Gyorsan nőtt az amatőr tenisztornák száma is: Írországban (1879), az ausztrál kolóniákban, Melbourne-ben (az Ausztrál Opent 1905-ben rendezték meg először). Az Amerikai Egyesült Államokban, Newportban is létrejött egy amatőr torna 1881-ben: a mai US Open elődje.

A tenisz tehát a viktoriánus korban keletkezett, és a szabályai is viktoriánusok voltak: a sportot csak a gazdag arisztokrácia gyakorolhatta, így nem volt szükség pénzre a fenntartásához, de nem is lehetett fizetett mesterség. Ez megmagyarázza azt is, miért voltak a hivatásos teniszezők sokáig eltiltva a nagy nemzetközi tenisztornáktól. Annál is inkább, mert a tenisz tekintélyei hatalmukat féltve nem akartak tőlük független profi teniszezőket bevonni a sportba. A francia tenisztorna (innentől Internationaux de France de tennis vagy Roland Garros) volt az első, amelyik engedélyezte a hivatásos teniszezők részvételét 1925-ben.

A „Grand Slam” kifejezést 1933-ban két újságíró használta először (John Kieran és Allison Danzig), amikor az ausztrál Jack Crawford megnyerte az ausztrál amatőr tornát, a Roland Garrost és Wimbledont, majd a Forest Hill-i amerikai bajnokságon döntőbe jutott. Ez a négy torna azért emelkedett ki a többi közül, mert egyedül a négy rendező ország diadalmaskodott a Davis-kupán, ami akkoriban a legnagyobb nemzetközi torna volt. A Davis-kupát Dwight Davis alapította 1900-ban, először csak Nagy-Britannia és az USA részvételével. Később más országok is csatlakoztak, de 1973-ig egyedül Nagy-Britannia, az USA, Ausztrália és Franciaország csapata tudta megnyerni. Donald Budge volt az első teniszező, aki 1938-ban kimondottan a négy Davis-kupa-győztes ország tornáján akart győzelmet aratni (egyébként nem is indult volna Amerikában, mert nem szerette az ottani klímát): az első, aki megkísérelte megcsinálni a Grand Slamet, és akinek ez sikerült is.

1968-ban megkezdődött az „open era”, a profi kor, amikortól a hivatásos teniszezők is indulhatnak a különböző tornákon. A négy Grand Slam is nyílt bajnokság lett, és ma is ez a négy a legértékesebb a tenisztornák között.

Az első bajnokok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az amatőr és a profi játékosok között fennálló rivalizálás sokáig nem tette lehetővé, hogy megfelelő, objektív rangsort lehessen felállítani a teniszezők között. 1968-ig a hivatásos játékosok nem indulhattak azokon a tornákon, amelyeket a nemzetközi vagy a nemzeti teniszszövetségek rendeztek meg. Ennek ellenére volt néhány alkalom az összehasonlításra: Rod Laver például 1962-ben, egy ausztrál füves tornán játszott az év két legjobb profi teniszezőjével, Kenneth Robert Rosewall-lal és Lewis Alan Hoaddal: két meccset nyert meg, 19-et elvesztett. 1948-tól egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a világ legjobb teniszezői a profik között vannak. 1931 után az open era előtti kor összes nagy teniszezője profivá vált, és (Henri Cochet kivételével) mindegyikük ekkor érte el karrierje csúcspontját (Bill Tilden, Henri Cochet, Ellsworth Vines, Fred Perry, Donald Budge, Bobby Riggs, Jack Kramer, Pancho Segura, Pancho Gonzales, Frank Sedgman, Tony Trabert, Ken Rosewall, Lew Hoad, Rod Laver). 1966-ban sikerült a hivatásos teniszezők támogatóinak és Jack Kramernek elérniük, hogy a következő év amatőr wimbledoni tenisztornája után szervezzenek egy profi tornát is Wimbledonban. A BBC2 szponzorálásával 1967 augusztusában meg is szervezték a tornát, amelyen 8 hivatásos teniszező indulhatott. A torna akkora sikerrel járt a közönség és a televíziónézők körében, hogy Herman David, Wimbledon akkori igazgatója elhatározta, hogy a következő év (1968) hagyományos Wimbledonja nyitott lesz: mindenki, a hivatásos teniszezők is indulhatnak rajta. 1968. március 30-án a Nemzetközi Szövetség beleegyezett abba, hogy néhány torna (köztük elsőként 1968 áprilisában egy Bournemouthban rendezett bajnokság) nyitott legyen. De az eredmények ellenére a szövetség és a profizmus támogatói között tovább folytatódott a harc: még négy évig várni kellett arra, hogy a tenisz teljesen nyílttá váljon. 1972 szeptemberében a US Openen, az év egyetlen olyan Grand Slam-tornáján, ahol a világ összes legjobb játékosa jelen volt, a teniszezők – hogy ne kelljen vezetőiktől függniük – létrehozták az első olyan testületet, amelyhez mindenki csatlakozhatott, az ATP-t (Association of Tennis Professionals). Ez a szövetség a korábbiakkal együttműködve létre akart hozni egy éves versenysorozatot (ATP Tour), s ezt a célt 1972-ben el is érte. A szervezet – amelynek irányítása egyébként hamar kicsúszott a játékosok kezei közül – irányította ettől fogva az összes nagyobb kezdeményezést, leszámítva a Grand Slam-tornákat és a Davis-kupát, amelyeknek rendezési joga továbbra is a Nemzetközi Szövetség és a nemzeti teniszszövetségek kezében volt. 1973. augusztus 23-án az ATP létrehozta az első világranglistát: a történelem első világelső teniszezője Ilie Nastase lett.

Wimbledon a maga részéről a konzervativizmus bástyája maradt. Miközben a tenisztornák engedélyezték a résztvevő teniszezőknek, hogy színes öltözetben lépjenek pályára, Wimbledonban kötelező maradt a teljesen fehér ruha.

Suzanne Lenglen, az első jelentős női teniszező nagyban hozzájárult a női tenisz sikeressé tételéhez: Cannes-ban megnyerte az „évszázad meccsét” Helen Mills ellen, majd egy évvel később visszavonult az amatőrök közül, és az „első hivatásos turné” kampányának élére állt Észak-Amerikában. Ennek ellenére a női tenisz még sokáig nem nyert létjogosultságot, az 1960-as évekig kellett várni arra, hogy a teniszezőnők beleszólhassanak az események sorába. Ekkor azonban az ATP mintájára létrejött a WTA (Women’s Tennis Association) is, ami egyben a hivatásos női tenisz létrejöttét is jelentette.

Az „open era”[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A modern, professzionális tenisz 1968-ban, az „open erá”-val (hivatásos, profi kor) kezdődött. Az év négy legnagyobb tenisztornája, a Grand Slam-tornák megnyitották kapuikat a hivatásos teniszezők előtt is. A sport lépésről lépésre amatőrből profivá válik. Ekkortól tekinthetjük a sportot modernnek, s ekkor kezdődik meg a statisztikák, rekordok számontartása is.

A férfi és női tenisz legfőbb célja a Grand Slam elérése lett: egy naptári éven belül megnyerni mind a négy Grand Slam-tornát. Don Budge már korábban teljesítette ezt, de ekkor még a profi teniszezők nem vehettek részt a bajnokságokon. Rod Lavernek kétszer is sikerült a Grand Slam: az első még a profi kor előtt (1962), a második azonban már 1969-ben. A nők között több versenyzőnek is sikerült: például Margaret Smith Courtnak (1970) vagy Steffi Grafnak (1988).

A pontozás eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tenisz különleges pontozása (15, 30, 40) szintén a jeu de paume-tól származik. A középkorban a 60 volt a legelterjedtebb szimbolikus értelmű szám. Abban az időben vezették be a 60 perces órákat, és egy aranydénár 15 sou-t ért. A francia játékban is a 15 szorzataival számoltak: talán az óra szakaszaira utalva, vagy azért, mert pénzben fogadtak a játékra. Azt nem lehet tudni, hogyan lett a pontszámolásban 40 a 45-ből. Egyesek szerint a játékosok egyszerűen lerövidítették: rövidebb volt kimondani a negyvenet, mint a negyvenötöt. Bár az elméletet sokan vitatják, mindezidáig nem sikerült kielégítőbb magyarázatot találni.

A deuce (=egyenlő, 40-40) kifejezés szintén a francia labdajátékra vezethető vissza. 40-40-es állásnál a játékvezető ezt kiáltotta: „à deux” (’kettőre’), amivel azt akarta mondani, a játékosoknak két ponttal kell megnyerniük a játékot. Az angolok szóhasználatában vált az „à deux” deuce-szá.

A teniszpálya[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Teniszpálya méretei.jpg

A teniszpályának szigorúan meghatározott méretei vannak. A teljes pálya hossza 26 yard (23,77 méter): egy-egy térfél 13 yard (11,89 méter) hosszú. A pálya szélessége attól függ, egyest vagy párost játszanak. Ha egyest, akkor a szélesség 9 yard (8,23 méter): ekkor a pálya két szélén található másfél yardos (1,37 méteres) folyosók nem számítanak a pályába. Ha párost játszanak, a két folyosó is érvényes: ekkor tehát a pálya szélessége 12 yard (10, 97 méter).

A pálya főbb vonalai a következők:

  • A téglalap alakú pálya két rövidebb oldala az alapvonal. Az alapvonalak közepén található, azokra merőleges, 10 centiméter hosszú, 5 centiméter széles vonalka a középjel. A teniszezők az alapvonal mögül szerválnak. Ha a játékos jobb oldalról szervál, akkor a középjeltől jobbra és – attól függően, hogy egyéni teniszt játszik vagy párosozik – a pálya széle közé eső területen áll a szervához.
  • Az alapvonalakkal párhuzamosan helyezkedik el a pálya közepén a háló.
  • A pálya széleit az oldalvonalak jelzik: van egyes és páros oldalvonal.
  • A hálótól mindkét irányra 7 yard (6,4 méter) távolságban egy-egy párhuzamos vonal található: az adogatóvonalak, mindennapi használatban a T-vonalak. A T-vonal, a háló és az egyes oldalvonalak által behatárolt terület az adogatóudvar: itt kell lepattannia a szervának
  • A pálya közepén található, oldalvonalakkal párhuzamos, T-vonalakig tartó vonal a középvonal, hivatalos nevén a közép-adogatóvonal: ez osztja föl az adogatóudvarokat két-két részre. Az adogató a vele átellenes oldalon található adogatóudvarba szervál.

Teniszpálya részei.jpg

Borítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pálya borítása különböző lehet, ami sok tekintetben befolyásolhatja a játékot. A labda gyorsasága, pattanása (például milyen magasra pattan a labda) függ attól, hogy milyen pályán játszanak a teniszezők.

Főbb borítások:

  • Kemény: a kemény pályának különböző típusai vannak: lehet Rebound Ace, Decoturf, ciment vagy quick. A pálya általános jellemzője, hogy gyors, és nagy fizikai felkészültséget igényel.
  • Salak: mésztartalmú borítás, apróra tördelt téglából vagy kőből áll. A salakpálya általános jellemzője, hogy lassú. Ennek köszönhető, hogy salakpályán gyakran alakulnak ki hosszú labdamenetek. A Roland Garros a legnagyobb salakos torna.
  • Fű: a füves borítás elég ritka, mivel állandó karbantartást igényel. Ez a borítás a leggyorsabb (még ha az utóbbi években lassult is valamennyit), és a labda alacsonyra pattan. Ezek miatt a jellegzetességek miatt a pálya alkalmas támadó teniszre: például szerva-röpte játékra. A labdamenetek általában rövidek. A leghíresebb füves torna Wimbledon.
  • Szintetikus: a szintetikus pályáknak különböző fajtái vannak: például Gerflor, Taraflex, Greenset, szőnyeg, néha parketta. Főleg a fedett pályás tornákon alkalmazzák, és gyorsasága miatt leginkább a kemény borításra hasonlít.

A háló[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hálót a pálya közepén feszítik ki, legfeljebb 0,8 centiméter átmérőjű kötélre vagy fémhuzalra. A kötél vagy fémhuzal két hálótartó oszlop tetejéhez van erősítve. A háló színe sötét, a tetején lévő 5-6,53 centiméter vastagságú csík (szegélyszalag) pedig fehér. A hálónak megfelelően sűrű szövésűnek kell lennie, nehogy a labda átférjen a réseken.

A hálótartó oszlopok helye attól függ, egyes vagy páros mérkőzést játszanak a pályán. Ennek megfelelően vagy az egyes, vagy a páros oldalvonaltól 0,914 méterre kifelé találhatók a 1,07 méter magas tartóoszlopok. Ha páros meccsekhez kifeszített háló van a pályán egyes meccshez is, akkor két ún. egyesléccel fel kell támasztani a hálót 1,07 méter magasságban a megfelelő pontokon (ahol az egyéni mérkőzéshez használatos háló hálótartó oszlopai lennének, vagyis az egyes oldalvonalaktól 0,914 méterre kifelé). Erre azért van szükség, mert a háló magassága szigorúan meghatározott: a szélén 1,07 méter, a közepén 0,914 méter magasnak kell lennie, ezt rendszeresen ellenőrzik.

A játékhoz szükséges eszközök[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A teniszütő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ütőt a 16. század elején találták fel, a jeu de paume-hoz. Eleinte az ütők nagyon különbözőek voltak. A teniszütő készülhet fából (kőrisfa, bükkfa), fémből (acél, duralumínium, titán), vagy szintetikus rostokból (üveg, szén, esetleg farostok keveréke). Korábban a faütő volt a jellemző, az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően – amik elsősorban a teniszütő anyagát érintették – az ütő sokkal nagyobb erő kifejtésére lett alkalmas, és könnyebb is lett, ezáltal a sport is kellemesebbé vált. A legtöbb mai ütő kerete többek között grafitot, titánt, acélt tartalmaz.

Noha a technológia folyamatosan fejlődik, a profi játékosok általában éveken keresztül ragaszkodnak ahhoz az ütőfajtához, amit megszoktak. Annál is inkább, mert a teniszütőiket általában személyre szabják, hogy minél hatékonyabban tudják használni.

A teniszütő húrjának megválasztása és a húrozás erőssége rendkívül fontos egy teniszező számára. Rengeteg különféle húr létezik (például nylon vagy természetes marha-, ill. báránybél). A teniszütő behúrozott részének mérete szabályozott: szélessége nem lehet nagyobb 29,21 cm-nél, magassága pedig 39,37 cm-nél. Az ütő teljes hossza (tükörtengelye mentén, kerettel és nyéllel együtt) legfeljebb 73,66 centiméter lehet, míg keretének legnagyobb szélessége nem lehet több 31,75 centiméternél.

A teniszlabda[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Meglehet a királyi (lawn tennis, royal tennis), illetve a mai tenisz eléggé hasonlít egymásra, a két sportág labdája nagyon különbözik a másiktól. A királyi változatban lószőrt, puha rongyot vagy más efféle anyagot varrtak bele a bőrbe vagy vászonba. Az új változatban ugyanakkor sokkal puhább labdákra volt szükség, nehogy túlságosan feltúrja a gyepet. Az 1850-es években Charles Goodyear feltalálta az indiai gumi vulkanizálását, ennek köszönhetően a teniszlabda anyaga is megváltozott.

Ma a teniszlabda kaucsukból készül, a közepében levegő van. Kívülről nemez borítja, aminek a nagy versenyeken kötelezően sárgának vagy fehérnek kell lennie. A teniszlabdák összetétele változhat attól függően, milyen célra készülnek: például csak szabadidős sportoláshoz, amatőr, rendszeres vagy profi teniszhez, felnőtteknek vagy fiataloknak. Az összetételbeli különbségek leglátványosabban a labda teherbíró képességében és élettartamában mutatkoznak meg. A versenyeken használt labdák vannak a legnagyobb terhelésnek kitéve, és ezeknek kell a legnagyobb elvárásoknak is megfelelniük: mindig a lehető legjobban kell pattanniuk stb. Ennek következtében ezek a labdák gyorsabban elhasználódnak.

A teniszlabda átmérőjének 6,350 és 6,668 centiméter között kell mozognia, míg súlya 56 és 59,4 gramm között váltakozhat. Ha 254 cm magasról sima felületű beton talajra ejtjük (anélkül, hogy erőt fejtenénk ki), akkor a labdának legalább 134,62, legfeljebb 147,32 centiméterig kell felpattannia. Többféle típusú labda van, annak megfelelően változtatják őket, hogy a mérkőzést milyen borításon játsszák.

Eredetileg a labda színe fehér volt, de aztán sárgára váltottak, hogy a nézők jobban láthassák a lelátóról. Ennek ellenére a fehér színű labda továbbra is szabályos, akár versenyen is lehetne használni őket.

Öltözet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eleinte a tenisz gyorsabban fejlődött, mint a divat, így a teniszezők nyakkendőben, fűzőben játszottak. Később a nőknél egyre inkább feltűntek a szoknyák a teniszpályán, és a teniszezőnők azon rivalizáltak, kinek van elegánsabb ruhája. Suzanne Lenglen teremtette meg a női sportoló imázsát: ő lett a divatikon a teniszvilágban.

Az 1980-as években a teniszruhák tovább modernizálódtak: egyre lezserebbek és kényelmesebbek lettek. Bevezették a rövidnadrágot, és a férfiaknál az inget is felváltotta lassan a pólóing (főleg René Lacoste hatására). A nők szoknyákat, ruhákat hordtak, majd fokozatosan bevezették a sortot és az ujjatlan pólót is. Az 1990-es években az új anyagok, köztük a poliészter bevezetésével a ruhák egyre kényelmesebb viseletté váltak. Manapság a leggyakoribb viselet a férfiaknál a rövidnadrág és a pólóing, a nőknél a sort és az ujjatlan póló, de némelyik férfi teniszező szereti az ujjatlan pólókat is, és a nőknél is fennmaradt a csinos ruhák divatja is.

Alapvető ütések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A teniszben 8 alapvető ütés van: a szerva, a tenyeres, a fonák, a röpte, a félröpte, a lecsapás, a rövidítés és az átemelés.

Szerva[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szerva.jpg

A szerva vagy más néven adogatás kezdeményezi a labdamenetet. Az adogatójátékos feldobja a labdát, magasan a levegőben megüti az ütőjével: a labda a háló érintése nélkül az ellenfél térfelén található átellenes adogatóudvarban pattan le. Az adogatójátékos nem tehet lépéseket szerválás közben, ezzel ugyanis félrevezethetné az ellenfelét. Ha az adogató ellép az eredeti helyéről a szervamozdulat közben, vagy rálép az alapvonalra, az hibának minősül.

A játékosok gyakran már a szervával szeretnék megnyerni a labdamenetet, ez akkor lehetséges, ha az ellenfél nem tudja a labdát szabályosan visszaadni. A szerva akkor is szabályos, ha az adogató nem fej fölül szervál (nem dobja fel a labdát), hanem lepattintja a földre, és alulról üti át. Ebben az esetben azonban a szerva lassú lesz, és az ellenfél könnyen megtámadhatja.

Többféle szerva létezik, fő típusai: lapos, pörgetett (topspin), csavart (twist), nyesett (sliced).

A lapos szerva a leggyorsabb, ekkor a labda nem pörög a levegőben, hanem gyorsan átszeli azt, egyenes vonalban vágódik az ellenfél adogatóudvarába. Mivel ennél a szervánál a labda alig a háló fölött halad el, könnyen megakadhat benne, tehát nagyon pontosan kell ütni. Éppen ezért a játékosok legtöbbször középre ütik, ahol a háló alacsonyabb, és első szervaként próbálkoznak vele, mert ha elrontják, még mindig üthetnek egy második adogatást. A férfi teniszezők szervájának sebessége meghaladhatja a 200 km/h-t is.

A pörgetett (topspin) szerva ütésekor a játékos a labda alsó részét érinti a levegőben. Ez a szerva sokkal lassabb. A labda pörgése lehetővé teszi, hogy magasan a háló fölött érkezzen az ellenfél térfelére, majd az adogatóudvarba bukjon. Éppen ezért ez a szerva sokkal biztonságosabb, mint a gyors, lapos adogatás, sokszor második szervaként ezt használják. A pörgetett szerva ütéséhez ennek ellenére gyakran több erő szükséges, mint a laposhoz.

A labda pörgése azt is eredményezi, hogy az magasra pattan. A fogadójátékosok általában jól tudják kezelni a magasra pattanó szervákat tenyeres oldalon, fonákkal viszont annál nehezebben. Éppen ezért a fonákra érkező pörgetett szerva jó előkészítés lehet szerva-röpte játékhoz. Ennek a szervának a technikája nehéz, mivel az adogatójátékosnak egészen a feje fölött, sőt, még hátrébb kell megütnie a labdát. Ez összetett mozdulatsort igényel.

Nyesett adogatás: a jobbkezes teniszező labda hátsó részét jobbra tartó mozdulattal üti meg (balkezes játékos ellenkező irányba csavar). A csavart labda a levegőben kissé balra tart, és lepattanáskor megcsúszik, és még kijjebb kanyarodik lepattanás után. Egy jó nyesett szerva a fogadó játékost egészen kimozdítja oldalirányba, így a teljes pálya megnyílik az adogató számára a támadáshoz. Ennél a szervánál a labda alacsonyan repül, nagy a hibaszázalék, így főleg első szervaként ütik. Ha sikerül, az ellenfél gyakran bele sem tud érni (ász), alkalmas az ellenfél kiszorítására, de pattanhat úgy is, hogy egészen testre érkezik, így a fogadó nem tudja megfelelően fogadni.

Pörgetett-nyesett szerva: az előzőek kombinációja, a labda lefele pörög, oldalra tart és magasra pattan. Alkalmas biztonsági szervának.

A csavart adogatás egy különleges típusú pörgetett-nyesett szerva, ami a lepattanás után máshogy viselkedik, mert sokkal inkább pörög, mint oldalra csavarodik. Éppen ezért földet érés után nem csavarodik kifelé, bal oldalra, hanem a földön irányt változtat, és jobbra pattan. Fonákkal különösen nehéz visszaadni, mivel a labda erősen, magasra pattan. Ez a legnehezebb szervatípus, az adogatójátékosnak egészen a háta mögött kell megütnie a labdát. Kiválóan alkalmas szerva-röpte játékhoz: lassabban érkezik meg a szerva az ellenfélhez, és nehéz visszaadni.

Adogatással kapcsolatos terminológia

  • Hozni az adogatást: az adogató megnyeri az adogatójátékát.
  • Break (brék): amikor az egyik versenyző elveszi ellenfele adogatását.
  • Breakpoint (bréklabda): csak egy pont kell ahhoz, hogy a versenyző elvegye az ellenfél adogatását.
  • Kettőshiba: az adogató elrontja mindkét szerváját, így az ellenfél nyeri a pontot.
  • Rontott szerva: a labda megakad a hálóban, vagy a megfelelő adogatóudvaron kívülre esik (out).
  • Lábhiba: az adogató a labda elütése előtt rálép az alapvonalra.
  • Necc: a labda érinti a hálót, de nem akad meg benne, és utána a megfelelő adogatóudvarban pattan le. Az adogató újra ütheti a megfelelő szervát.
  • Első és második szerva: minden labdamenetnél két lehetősége van az adogatónak szerválni. A necces szervát minden esetben újrajátsszák.
  • Nyerő szerva/ász értékű adogatás: a fogadó beleér a szervába, de nem tudja visszaadni.
  • Ász: olyan szabályos szerva, amibe a fogadó bele sem tud érni.

Tenyeres ütés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

(Ez a szócikk részben vagy egészben a Tennis című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.)

A tenyeres ütés a test jobb oldalán indul (egy jobbkezes játékos esetében), a labda érintése után elhalad a test előtt, majd a bal oldalon befejeződik. Ehhez különféle ütőfogásokat használnak, melyek az idők folyamán rendre változnak. A legfontosabbak: a kontinentális (continental), a keleti (eastern), a közép-nyugati (semi-western) és a nyugati (western) . Az 1920-as években a kis termetű, látszólag törékeny Bill Johnston tenyeresét tekintették minden idők legjobbjának. Ő ezt vállmagasságban nyugati fogással ütötte. Néhány élvonalbeli játékos még az 1920-as évek után is használta ezt a technikát, de a XX. század végére az ütéstechnika és a felszerelések radikálisan megváltoztak - nagyobb lett a hátralendítés. Az ütőfogástól függetlenül a tenyerest általában egy kézzel ütik, de néhány élvonalbeli játékos kétkezes tenyerest használ. Az 1940-es és '50-es években az ecuadori-amerikai Pancho Segura alkalmazott kétkezes tenyerest a nálánál jóval erősebb fizikumú ellenfelekkel szemben, átütő eredménnyel. Az utóbbi két évtizedben főleg a francia Fabrice Santoro és Szeles Mónika ütötte így a labdát, napjainkban pedig a francia Marion Bartoli, a kínai Peng Suaj, a cseh Lucie Hradecká és a japán Morita Ajumi használ kétkezes tenyerest.

Labdamenet közben sok játékos változtatja meg az ütőfogást attól függően, hogy milyen ütést szeretne ütni: pl. a nyesést és a szervát kontinentális fogással ütik.

Fonák ütés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fonák ütés a test bal oldalán indul (jobbkezes játékos esetén), a test előtt keresztben folytatódik miközben érinti a labdát, majd a test jobb oldalán fejeződik be. Ütés közben lehet egy kézzel vagy két kézzel fogni az ütőt. Általánosan elfogadott, hogy sokkal bonyolultabb mint a tenyeres ütés. A XX. században általában egy kézzel ütötték keleti vagy kontinentális fogással. Az első figyelemre méltó játékosok akik a kétkezest választották az 1930-s években Vivian McGrath és John Bromwich, Igazából az 1970-s években terjedt el, Björn Borg, Chris Evert, Jimmy Connors, később Mats Wilander és Marat Safin használta nagy eredménnyel. Napjainkban nagyon sokan választják, például Rafael Nadal és Serena Williams. A kétkezessel könnyebb irányítani a labdát, míg az egykezessel jobban lehet nyesni, nagyobb hátrapörgést lehet generálni, amely alacsonyabb röppályát és pattanást eredményez. Két kézzel kisebb távolságra lehet kinyújtani az ütőt. Minden idők legjobb egykezes fonák játékosának Don Budge-t tartják, aki az 1930-s és 1940-s években hatalmas topspint vitt az ütéseibe. A másik figyelemre méltó egykezes fonák játékos az 1950-s és 1960-s években Ken Rosewall a nagyon akkurátus fonák nyeséseiről volt híres. A játékosok egy szűk csoportja, például Monica Seles mindkét oldalon kétkezes ütőfogást használ.

A tenisz szabályai – Game, set, match[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy teniszmeccs labdamenetekből, játékokból (game), játszmákból (szett) áll. A játék célja pályán tartani a labdát, lehetőleg úgy, hogy az ellenfél erre ne legyen képes. Szabályos ütés, ha a játékos a labdát maximum egy lepattanás után visszaadja az ellenfél térfelére úgy, hogy a saját térfelén már nem pattan le, és az ellenfél térfelén is pályára esik. A teniszpálya fent ismertetett vonalai szabják meg az adogatóudvar és a pálya határait. Ha a labda – akár kívülről, és épphogy, de – érinti az adott vonalat, akkor az adott ütés bent van, a labdamenet folytatódhat.

A hivatalos teniszmeccseket bíró irányítja, a vonalakat pedig vonalbírók figyelik, akik, ha a labda kint van out-ot kiáltanak. A teniszmeccs menete, hossza szigorú szabályokhoz van kötve.

Labdamenet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A labdamenetet az adogató kezdeményezi, aki saját térfelén az alapvonal mögül bal vagy jobb oldalról szervál. Adogatás közben nem változtathatja meg a helyét lépésekkel, és a labda elütésének pillanatáig nem léphet rá az alapvonalra, valamint nem lépheti át.

A szerva akkor szabályos, ha a labda lepattanás nélkül átrepül a hálón, majd az ellenfél térfelén a megfelelő (az adogató pozíciójával átellenes oldalon található) adogatóudvarban pattan le (a T-vonal és a középvonal által behatárolt rész).

Ha a labda elütése előtt a játékos rálép vagy átlépi az alapvonalat, ha a szerva saját térfélen lepattan, a hálóban megakad vagy az ellenfél térfelén a megfelelő adogatóudvaron kívülre esik (out, hosszú vagy széles), szabálytalan. Ebben az esetben az adogató egy alkalommal ugyanarról az oldalról megismételheti a szervát (második szerva). Ha az adogató a második szervát is elrontja, az kettőshiba: vagyis a labdamenetet automatikusan az ellenfél nyeri.

Ha a szerva hálót ér, de átesik az ellenfél oldalára, két eset lehetséges: vagy beesik a megfelelő adogatóudvarba (a szerva „necces”): ekkor az adogató újra első szervát üthet, vagy – ha már a második szervája volt necces – megismételheti a második szervát is. Ha azonban a labda megcsúszik a hálón és nem esik be a megfelelő adogatóudvarba: a szerva rontottnak minősül.

Ha az adogató sikeres szervát üt, az ellenfélnek vissza kell adnia. Az nincs meghatározva, hogy pontosan hol kell fogadni az adogatást, általában az alapvonal közelében szokták – attól függően, milyen erősségű az ellenfél szervája. Viszont a fogadó azt nem teheti meg, hogy a szerva lepattanása előtt – röptével – beleér a labdába.

Ha a fogadónak nem sikerül visszaadnia a szervát, az ász (a fogadó bele sem ér a labdába) vagy ász értékű (beleér, de nem tudja pályán tartani). Mindkét esetben az adogatóé a pont. Ha a fogadó megfelelően vissza tudja adni a szervát, folytatódik a labdamenet. A szervafogadást más néven returnnek is nevezik. A return akkor megfelelő, ha a labdát egy lepattanás után sikerül visszaütni az ellenfél térfelére. A labda megütése után saját térfélen soha nem pattanhat le a labda.

A labdamenet addig tart, amíg valaki nem ront, vagy be nem fejezi a menetet egy nyerő ütéssel (amibe az ellenfél nem tud beleérni egy lepattanás után). Rontást jelent, ha a játékos térfelén a labda megütése előtt egynél többször lepattan a labda (= az ellenfél nyerőt üt), ha a labda megütése után saját térfélen lepattan a labda, ha a játékos hálóba üti, vagy ha kiüti a pályáról (vagyis a labda megütése után az a pályán kívül pattan le először). Ha labdamenet közben a labda hálót ér, de pályán belül pattan le (necces), az ütés szabályos, a menet folytatódik (de ha az egyik játékos hálóról áteső labdával nyeri a pontot, általában kézfeltartással elnézést kér ellenfelétől). A játékosnak nem feltétlenül kell megvárnia, amíg lepattan a labda a térfelén: felszaladhat a hálóhoz és röptézhet is.

Játék (game)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy játék (game) alatt csak az egyik játékos adogat. Azt, hogy ki kezdi el az adogatást egy meccsen, pénzfeldobással döntik el: a nyertes eldöntheti, adogatni vagy fogadni szeretne.

Az adogató mindig a pálya jobb oldaláról kezdi a szervát (a középjeltől jobbra eső és az oldalvonal közötti területen, az alapvonal mögött). Ezek után labdamenetenként felváltva szervál a jobb és bal oldalról, egészen addig, amíg valamelyikük meg nem nyeri a game-et.

A game megnyeréséhez a teniszezőnek legalább négy labdamenetet meg kell nyernie, akár adogatóként, akár fogadóként. Az adogatónak elvileg mindig több esélye van megnyerni a saját adogatását, hiszen egy jó szervával a kezében tarthatja és irányíthatja a labdamenetet.

A megnyert labdameneteket a hagyományos pontozás szerint jelölik. Első pont: 15, utána 30, 40. Mindig az adogató pontszámát mondják először, ha megnyeri az első labdamenetet: 15-0: tizenöt-semmi (fifteen-love), ha elveszti: 0-15: semmi-tizenöt (love-fifteen). Ha az állás 15-15 vagy 30-30, a bíró a következőt mondja: 15-mind (fifteen-all), 30-mind (thirty-all). A játékot két ponttal kell megnyerni, 40-mind, vagyis deuce vagy egyenlő után valamelyik játékos előnybe kerül (advantage, előny az adogatónál, előny a fogadónál). Előny után nem számolnak tovább: ha az illető játékos elveszti az előnyét, a pontok visszaállnak 40-40-re, deuce-ra.

Ha az egyik játékos elérte a 40-et és nincs egyenlő, vagyis előnye van, akkor labdája van a game megnyeréséhez (gamepoint). Ha ez a fogadó játékos, akkor ez a gamepoint egyben breakpoint is (bréklabda): vagyis lehetősége van elvenni az ellenfél adogatását, „megbrékelni” ellenfelét. Ha az adogató nem tudja hárítani a bréklabdát, akkor elveszti az adogatását és hátrányba kerül. Ha az adogató semmire hozza az adogatását (a fogadó nem szerez pontot), azt love-game-nek nevezzük. Fordított helyzet is lehetséges: ha az adogató semmire veszíti el az adogatását. A felek játékonként felváltva adogatnak, ha valamelyikük elvesztette az adogatását, lehetősége van visszavenni az elvesztett adogatógémet, tehát ledolgozni brékhátrányát, vagy – ellenkező esetben – megerősítheti brékelőnyét is egy jó adogatással. A játékosok minden páratlan játék után térfelet cserélnek.

Játszma/szett (set)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A teniszmeccs legnagyobb egységei a játszmák. Egy játszma megnyeréséhez 6 játékot kell nyerni, de elképzelhető, hogy ez sem elegendő, ha mindkét játékos 6-6 játékot nyer (tehát például mindig mindenki hozza az adogatását). Ha valamelyik játékos már megnyert 5 játékot, a játszma kritikus ponthoz érkezik: vagy az ellenfélnek kell a játszmában maradásért adogatnia, vagy ha ő maga brékelőnyben van, esetleg adogathat a szettért.

A következő szett szempontjából lényeges, hogyan dől el a játszma: a nyertesnek kell kiszerválnia, vagy a másik nem tud játszmában maradni. A következő szettben ugyanis a soron következő játékos kezdi a szervát: az első esetben tehát az előző játszma vesztese, a másodikban a győztese. Az a teniszező, aki kezdi a szervát egy szettben, mindig – legalábbis lélektani – előnyben van. Képzeljük el a következő felállást: az a játékos kerül brékelőnybe, aki kezdte a szervát: 1-0 (saját adogatás), 2-0 (ellenfélé), 3-0 (saját). Az illető komoly előnyre tett szert, és a másiknak mindig futnia kell utána (például 3-1: az ellenfél is hozza a szerváját; de: 4-1; 4-2; 5-2; 5-3; 6-3). Még ha vissza is szerezné az elvesztett adogatógémet, akkor is hoznia kellene a saját szerváját ahhoz, hogy kiegyenlítsen (3-0, 3-1, 3-2: visszaveszi > ő szervál az egyenlítésért: még mindig újra elvesztheti).

Ha az a játékos kerül előnybe, aki másodszor szervál (vagyis az kerül brékhátrányba, aki kezdte a szervát), a következőképpen alakul a szett: 0-1, 0-2, 1-2, 1-3, 2-3 stb.

A hátrányban levő játékos tehát – ha hozza a többi adogatását – mindvégig szorosan követi a másikat, és ha visszavenné az elvesztett adogatást, azonnal kiegyenlítődne az állás (0-1, 0-2, 1-2, 2-2!). Annak a játékosnak tehát, aki kezdi a szervát, mindenképpen lélektani előnye van: pontok tekintetében jobban el tud húzni a másiktól előny esetén, hátrányban pedig több esély látszik arra, hogy ki tud egyenlíteni.

Ha valamelyik játékosnak már csak egyetlen pont kell ahhoz, hogy megnyerje a játszmát, akkor szettlabdája (setpoint) vagy más néven játszmalabdája van.

Ha nem sikerül semelyik játékosnak eldöntenie a szettet, és eljutnak 6-6-hoz, akkor rövidített játszma, tie-break következik. A tie-breaket mindig az adogatásban soron következő játékos kezdi. Csak egy labdamenetben adogat (jobbról balra), utána váltanak: a másik következik két adogatással (balról, majd jobbról), és ettől fogva kettesével cserélnek. A rövidített játszma 7 pontig tart, de itt is két ponttal kell nyerni. Mivel váltogatják a szervát, csak egy-egy labdamenetet lehet nyerni a másik adogatásánál: ezeket minibreaknek nevezzük. Ha a játékosok tie-breakben szerzett pontjainak összege osztható hattal, akkor térfelet cserélnek. Amelyik játékos megnyeri a tie-breaket, azé a szett is 7-6-ra. A rövidítést az 1970-es években vezették be, hogy lerövidítsék a végeérhetetlen meccseket, amelyekben az összes játszmát kettő játékra kellett nyerni.

Az eddigi leghosszabb szett (70–68) 2010-ben, a wimbledoni teniszbajnokság 1. fordulójában John Isner és Nicolas Mahut egymás elleni küzdelme során alakult ki, amelyet 11 óra és 5 percnyi játékidő után Isner nyert meg. A játszma összesen 711 labdamenetből állt; lebonyolítása 3 napon át tartott.[1]

Meccs (match)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy egyéni meccs – nemtől vagy tornától függően – tarthat két nyert szettig (3/2, best of three sets) vagy három nyert szettig (5/3, best of five sets). A nők minden esetben két nyert szettig játszanak, a férfiak a kisebb tornákon és az ATP Masters Series tornákon két nyert szettig játszanak (bár korábban a döntőben három nyert szettig játszottak), a Davis-kupán és a Grand Slam-tornákon viszont minden fordulóban 3 játszma kell a győzelemhez. A kisebb tornákon döntő játszmát is eldönthet tie-break, a Grand Slam-tornákon azonban – a US Open kivételével – nincs döntőszett-tie-break se a nőknél, se a férfiaknál.

A párosok esetén a szabályok kicsit különböznek: minden esetben két szettet kell nyerniük a meccs megnyeréséhez. Ha mindkét pár 2-2 szettet nyer meccs-tie-break (match tie-break, MTB) dönt: ezt minimum tíz megnyert pontig játsszák, és két pont különbséggel kell nyerni. Ha az egyik teniszező vagy pár már csak egy pontra van a meccs megnyerésétől, akkor meccslabdája van.

Teniszversenyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A legtöbb sportággal ellentétben tenisz kontinens- vagy világbajnokságok nincsenek, helyettük különböző országokban megrendezett nagyobb, jelentős hagyománnyal rendelkező versenyek vannak. A legrangosabb teniszbajnokságok a Grand Slam-tornák, négy van belőlük: Australian Open, Wimbledon, Roland Garros, US Open. Jelentős torna a férfiaknál a Tennis Masters Cup, valamint a nőknél az ennek megfelelő WTA Tour Championships, amely az év utolsó versenye, és csak az év 8 legeredményesebb játékosa kvalifikálhat rá. Fontos versenyek a férfiak Masters tornái és a nők WTA Tier I-tornái. Az egyetlen jelentős nemzetközi csapatverseny férfiak számára a Davis-kupa, a nők számára a Fed-kupa. Itt öt mérkőzésen (4 egyes, 1 páros) mérkőzik meg egymással két ország csapata.

Tenisz-világranglista[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tenisz-világranglista az egyes versenyeken elért eredmények alapján alakul ki, minden torna után bizonyos számú pontot adnak az adott versenyző eredményének és a torna nagyságának (a legtöbb pont például a Grand Slam-tornákért jár) megfelelően. A rangsort a férfiaknál az ATP (Association of Tennis Professionals) , a nőknél a WTA (Women’s Tennis Association) készíti. Magát a tenisz sportágat az ITF (Nemzetközi Teniszszövetség, International Tennis Federation) irányítja.

Tenisszel kapcsolatos kifejezések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ász: olyan nyerő adogatás, melynél az ellenfél nem tud hozzáérni a labdához.
  • Kettőshiba: az adogató elrontja mindkét szerváját, így az ellenfél nyeri a pontot.
  • Nyerő ütés: olyan ütés, amibe az ellenfél bele sem tud érni.
  • Ki nem kényszerített hiba: indokolatlan rontás.
  • Break (brék): amikor az egyik versenyző elveszi ellenfele adogatását.
  • Breakpoint (bréklabda): csak egy pont kell ahhoz, hogy a versenyző elvegye az ellenfél adogatását.
  • Matchpoint (meccslabda): pont a meccs megnyeréséhez.
  • Tie-break: rövidített játék, a játszma (szett) eldöntéséért vívják 6:6-os állásnál.
  • Röpte: közvetlenül a háló mellett megütött ütés.
  • Szerva-röpte játék: az adogató a szerva után rögtön felszalad a hálóhoz, hogy egy nyerővel befejezze a pontot.
  • Elütés: a versenyző elüti a hálónál álló ellenfele mellett a labdát.
  • Átemelés: a versenyző magasra üti a labdát, átemeli a hálónál álló ellenfelét.
  • Lecsapás: magasra érkező labda gyors lecsapása, amibe az ellenfél többnyire nem tud beleérni.
  • Átfordítani egy ütést: tenyeressel visszaadni egy fonákra érkező labdát.
  • Challenge (sólyomszem): új technikai lehetőség, vitás esetekben a játékos kérheti, hogy ellenőrizzék, kint volt-e a labda.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Isner beats Mahut in epic 11-hour match. ESPN, 2010. június 24. (Hozzáférés: 2012. január 29.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Teniszszövetségek:

Tenisztörténelem:

Fontosabb teniszoldalak:

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tenisz témájú médiaállományokat.