Zoran Đinđić

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Zoran Đinđić
Zoran Đinđić, Davos.jpg
Zoran Gyingyics
Született 1952. augusztus 1.
Bosanski Šamac
Elhunyt 2003. március 12. (50 évesen)
Belgrád
Foglalkozása politikus

Zoran Djindjic signature.svg
Zoran Đinđić aláírása

Zoran Đinđić (magyar átírással Zoran Gyingyics, cirill írással Зоран Ђинђић, Loudspeaker.svg kiejtése, IPA: ˈzorɑn ˈdʑɪndʑɪtɕ, Bosanski Šamac, 1952. augusztus 1.Belgrád, 2003. március 12.) Szerbia miniszterelnöke, Belgrád polgármestere, hosszú időn át ellenzéki politikus. Eredeti foglalkozása szerint filozófus.

Korai pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bosznia-Hercegovina északi részén, a Száva folyó partjai mentén elterülő Bosanski Šamac városában született. Középiskolai éveit már a IX. számú gimnáziumban töltötte Belgrádban, ahová tisztviselőnek küldte édesapját, Dragomir Gyingyicset a Jugoszláv Néphadsereg. Édesanyja, Mile Gyingyics háztartásbeli volt. Egy nővére volt, Gordana. A Belgrádi Egyetem filozófia szakos hallgatójaként érdeklődött a politika iránt.

Az akkor reformpárti szocialistaként Gyingyics Frankfurt városában folytatta tanulmányait (többek között Jürgen Habermas hallgatójaként). Azért kellett Németországba mennie, mert a kommunista rendszer és médiája megtámadta amiatt, hogy egy független politikai mozgalom szervezkedésébe kezdett a jugoszláv fiatalok körében. Azt mondják, hogy németországi tartózkodása alatt gyakran látogatta a város legnagyobb baloldali könyvesboltját, az Opera téren lévő „Libresso”-t, ahol Joschka Fischer dolgozott akkor. Ez akkor adott spekulációra okot, amikor Fischer azt a népszerűtlen döntését hozta, hogy közreműködik a NATO szerbiai támadásaiban, miközben korábban pacifistának vallotta magát. Azonban sem politikai, sem személyes kapcsolat nem volt a két ember között.

1979-ben a Konstanzi Egyetemen doktorált filozófiából. Németül anyanyelvi szinten beszélt. Az angol nyelvtudása szerényebb volt, ezért tanult naponta angolul, amikor szerb miniszterelnök volt.

A jugoszláv politikai színterén[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1989-ben tért vissza Jugoszláviába, amikor az Újvidéki Egyetemen órákat kezdett előadni, és több szakadár szerb honfitársával megalapította a Demokrata Pártot. 1990-ben a párt Végrehajtó Bizottságának elnöke lett, és ugyanebben az évben beválasztották a szerb parlamentbe. 1993-ban a párt elnöke lett.

A kormányon lévő Szlobodan Milosevics által 1996/1997 telén érvénytelenített választást követő nagyméretű tiltakozássorozat után Belgrád polgármestere lett, és személyében a második világháború óta először került nem kommunista jelölt e posztra. Az akkori „Zajedno” (Együtt) névre hallgató – csupán a közös ellenség miatt létrejött – koalíciója a Szerb Megújulási Mozgalommal és Szerb Demokrata Párttal a győzelmük után négy hónappal összeomlott. Gyingyicset a Szerbiai Szocialista Párt és Szerb Radikális Párt leváltotta a polgármesteri posztjáról.

Montenegróba kényszerült száműzetésbe, miután az ortodox húsvét idején (ekkor bombázták Szerbiát a NATO gépei) Szlatko Curuvija rendszerellenes újságírót és könyvkiadót meggyilkolták, és az akkori elnök Szlobodan Milosevics titkosszolgálatának állítólagos „megsemmisítési” listáján ő következett. Hamarosan Nyugatra menekült, ahol olyan politikusok tekintették „politikai barátjukként”, mint Gerhard Schröder és Bill Clinton. 1999 szeptemberében a Time magazin Gyingyicset a 21. század hajnalának egyik legfontosabb politikusaként nevezte meg.

Milošević propagandájának részeként – a hazaárulás vádjának megalapozása végett – a szerbiai bombázások idején megjelent egy fénykép, amin Gyingyics kezet fog Clintonnal. Egy időben az ellenzék is felhasználta a fényképet abból a célból, hogy bemutassa Gyingyicsnek és következésképpen Belgrádnak is a lehetséges nemzetközi (f)elismerését. Miután 1999 júniusában visszatért hazájába, az állambiztonság veszélyeztetésével vádolták egy zártkörű bírósági tárgyaláson, amit utána manipuláltnak tekintettek.

Gyingyicsnek kiemelkedő szerepe volt 2000 szeptemberében a Szerb Szövetségi Köztársaság választásakor és október 5-én a Milosevics-rendszer elleni felkelésnél. 2000 decemberében győzelemre vezette a széles tömegbázissal rendelkező 18 párt koalíciójaként alakult Szerbiai Demokratikus Ellenzéket. 2001. január 25-én Szerbia miniszterelnöke lett.

2001-ben kulcsszerepe volt abban, hogy Milosevics a háborús bűnökben ítélkező Hágai Nemzetközi Törvényszék elé került. Később azt nyilatkozta, hogy kiábrándult lett Milosevics késleltetett bűnpere miatt, sőt később még meg is támadta a bíróságot azzal, hogy egy költséges „cirkuszt” rendez. Gyingyics szerint a hágai bíróság könnyen hagyta, hogy Milosevics demagóg magatartása irányítsa a pert.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2003-ban kétszer is merényletet kíséreltek meg ellene. Először autóját próbálták meg letéríteni az útról, eredménytelenül. A második kísérlet sajnos sikeresnek bizonyult: 2003. március 12-én a szerb kormány székházának a bejárata előtt lelőtték. Temetésén a világ állami vezetői jelentős számban vettek részt. Medgyessy Péter a március 15-i nemzeti ünnep miatti kormányfői kötelezettségei miatt nem volt jelen. A Magyar Köztársaságot Lamperth Mónika akkori belügyminiszter képviselte, valamint jelen volt még Orbán Viktor pártelnök is.