Dieppe-i rajtaütés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
„Jubileum" hadművelet
II. világháború
Bundesarchiv Bild 101I-362-2211-04, Dieppe, Landungsversuch, englischer Spähpanzer.jpg
A dieppe-i partszakasz közvetlenül az 1942. augusztus 19-i rajtaütés után. Előtérben egy Daimler Dingo páncélautó.
Dátum 1942. augusztus 19.
Helyszín Dieppe, Franciaország
Eredmény Német harcászati győzelem
Harcoló felek
Kanada 1921 Kanada

 Egyesült Királyság

 USA
 Harmadik Birodalom
Parancsnokok
brit Louis Mountbatten
brit Lord Lovat
Kanada 1921 J. H. Roberts
Flag of German Reich (1935–1945).svg Gerd von Rundstedt
Haderő
6086 (szárazföldi)

Gyalogság

  • Kanada 1921 4963 katona és tiszt
  • brit 1005 kommandós
  • US flag 48 stars.svg 50 ranger
  • francia 15 katona

Haditengerészet

  • 237 hajó és partraszálló hajó
  • 6 romboló
1500 (szárazföldi)
Veszteségek
Kanada
  • 907 halott
  • 2462 fogoly (sebesültekkel)

Nagy-Britannia

  • 189 halott
  • 269 eltűnt
  • 39 sebesült
  • 17 fogoly

USA

  • 3 halott

  • 311 halott
  • 280 fogoly
Lord Lovat visszatérőben a rajtaütésből

A dieppe-i rajtaütés („Jubileum" hadművelet) a második világháború egyik legfontosabb hadművelete, az 1942. augusztus 18-án Dieppe-nél végrehajtott „Nagy Rászedés”.

Feladata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A terv szerint nagy létszámú haderő száll partra a kikötő közelében. Ez a haderő elpusztítja a két nagy tengerparti tüzérségi üteget, sértetlenül elfoglalja a kikötőt, és a Saint Aubinnál lévő repülőtéren a lehető legnagyobb rombolást hajtja végre, majd az apályt kihasználva visszavonul. Az egész egy rövid, hatásos orvtámadásnak indult.

Ugyanakkor feladata volt, meggyőzni a szövetségeseket, hogy a La Manche csatorna túlpartján még nem lehet megnyitni a második frontot. A Jubileum szándékos áldozat volt azért, hogy sokkal több életet mentsenek meg, ha majd végre elkövetkezik a félelmetes „D-nap”. Bár úgy tűnt, kudarcot vallottak vele, a Jubileum félrevezette az ellenséget a második front megnyitását illetően. A hírszerzés vezetői éltek a lehetőséggel és a Jubileumot tizenhat különböző akció fedezésére használták fel. A Jubileum politikai és katonai célokat szolgáló klasszikus gerilla-hadművelet volt, melynek meg kellett válaszolnia azt is mennyire hatékony a német radar.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Churchill Rooseveltnek és az oroszoknak is azt mondta, hogy egy konvencionális partraszállási kísérlet célpontja a Csatorna európai partján csak azon a néhány területen lehetséges, ahol a Királyi Légierő (RAF) biztosítani tudja a légi fedezetet. Tanulmányozzák a támadó csapatok több hullámban partraszállásának lehetőségeit. Ez légi összecsapásokat váltana ki, amelyekben látványosan meg tudnák törni az ellenség európai légierejét, tovább könnyítve az oroszok helyzetét. Ezeket a terveket azonban nem szabad hebehurgyán végrehajtani.

Az angolok egy elfogott német ügynöktől tudták, hogy a németek az Európa erőd nyugati fala mentén telepítették legnagyobb hatótávolságú radarjaikat – a legkorszerűbbet a francia Dieppe kikötőjénél, a Csatorna túlpartján lévő Newhaventől hetven mérföldnyire. A Newhaven–Dieppe átkelőhely a háború előtt népszerű turistaút volt; most megpróbálták meggyőzni a németeket arról, hogy a szövetségesek itt teszik partra inváziós csapataikat. Két angol radarszakértőt speciális kiképzésre vittek, hogy majd megszerezhessék a radar legfontosabb részeit. Az FBI két ügynöke azért ment velük, hogy megsemmisítse az ellenséges radart, illetve ha a két szakértőt fogság fenyegetné, akkor végezzen velük.

Ugyanez év áprilisában a francia ellenállás tizenkét vezetőjét vitték a Gestapo dieppe-i hadiszállására.

Információkat gyűjtöttek a Dieppe környékén állomásozó német csapatok harcértékéről és létszámáról. Szerte Angliában felkeresték mindazokat, akik a háború előtt Franciaországban jártak. A tőlük elkért fotókból becsülték meg a part lejtőszögét, a talaj teherbíró képességét. Egy átalakított Spitfire repülőgépből légifelvételeket készítettek a területről.

A főpróba[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Jubileum főpróbáját július 7-én hajtották végre. Egy kis létszámú angol flottaegység indult az atlanti fal erejének kipuhatolására. Mielőtt elindultak volna, a német légi felderítés felfedezte, és bombázni kezdték az egységet. Így az átkelés meg sem kezdődött, azt le kellett állítani. Ennek hatására a németek meggyőződhettek arról, hogy az angolok mennyire nincsenek felkészülve semmiféle támadásra.

A végrehajtás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A feladatra kiszemelt csapatok a Kanadai 2. Hadosztály nevet kapták. 1939 óta tartózkodtak Nagy-Britanniában, és égtek a vágytól, hogy megmutassák bátorságukat. Amerikai és brit rohamcsapatoknak kellett segíteni őket. Délelőtt tíz órakor rövid üzenet futott végig: „A műsor megkezdődött - Most!”. Hat órával később az utolsó ember is a fedélzeten volt. Az átkelés az éjszakai órákra volt időzítve. A számok impozánsak voltak: 5000 kanadai lövész, tízezer pilóta és tengerész, mindkét irányból külön kommandók intéznek támadást. Az „inváziós flotta” azonban könnyű fegyverzetű, kis hajókból állt: volt köztük négy folyami hadihajó és egy négyszáz tonnás naszád. Vittek magukkal több, mint száz Churchill tankot is. Német őrhajók útközben észrevették őket, és a katonák partot érésekor a haderő legjelentősebb részét gépfegyverek tüze fogadta. A legtöbb tank már azelőtt harcképtelenné vált, hogy a hajókat elhagyta volna. A hajókat elhagyó kanadaiak háromnegyed részét azonnal megölték.

A visszavonuló partraszálló erőket lőni kezdték egy kiserődből... a kommandó óramű pontossággal akcióba lépett: kézigránátokkal, vasmacskákkal bevették az erődöket, átkeltek az elaknásított területen, megnyitották a drótsövényt. Felmérték az ellenséges ütegek elhelyezkedését. Ekkor csaptak le a Hurricane-ok. Gépágyúik tüzet okádtak, kilőtték rakétáikat, majd eltűntek. A kommandósok feltűzött szuronnyal rohantak 250 métert az ellenség felé géppuskatűzben. Néhányuk elesett, a többiek rohantak tovább. Szuronyaik és rohamkéseik nagy munkát végeztek. A hatalmas ágyúkat kezelő 112 németből mindössze négy maradt életben! A többi kommandós hasonló támadásokat hajtott végre, ugyanakkor el kellett terelniük a figyelmet a radarral foglalkozó hírszerzőkről. Elvágták az állomást a dieppe-i központtal összekötő vezetéket, így ha a radar ismét működésbe lép, rádión kell továbbítani az információkat, amit lehallgathatnak. A város másik részén a Speciális Hadműveletek Igazgatóságának emberei behatoltak a helyi börtönbe, ahol három német egyenruhába öltözött szudétanémettel rázhattak kezet, így nem került sor harcra.

Közben a fejük felett repülőgépek csaptak össze. Az amerikai rangerek, az angol kommandósok, és a kanadai katonák harcolva vonultak vissza. Legfontosabb eredményük volt, hogy sikerült megszerezniük a berendezés azon részeit, mellyel részleteket tudhattak meg az ellenséges radarról. Hosszútávú eredménnyel járt az is, hogy sikerült kiszabadítani a francia ellenállási vezetőket, és náciellenes ügynököket tettek partra. Még a fogságba esett kanadaiak is megtalálták a módját, hogy tovább harcoljanak. Lucien Dumas, aki folyékonyan beszélt franciául, visszaverekedte magát Londonba. Mikor megkérdezték visszamenne-e, vállalta és megszervezte a „Sheridan-hálózatot”, amely háromszázhét lezuhant szövetséges pilótát szabadított ki a hadifogságból.

Fontos volt, hogy a németek azt higgyék: a Jubileum kudarcot vallott! Hitler 1942 végén legalább harminchárom hadosztályt állomásoztatott az atlanti fal mentén, hogy védelmezzék a Calais-Boulogne környéki kis kikötőket. Tette ezt abban a hitben, hogy az angolok ismét itt fognak támadni.

Oroszországra nézve is fontos következményei voltak: a németek azt hihették, az angolok befejezték a felkészülést, és elszánták magukat.

Tanulságok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megvizsgálták, hogyan szerezték a sérüléseiket a dieppe-i támadók. A tengerparton harcoló 4963 kanadai közül 3367-et tettek harcképtelenné, legtöbbjüket a partot éréskor ölték meg és akkor, amikor újra hajóra szálltak. A katonák leggyakrabban alsó végtagjaikon sérültek, ritkábban karjukon, mellkasukon, még ritkábban nyakukon, fejükön és hasukon. Ezek az elemzések hozzájárultak a D-napon alkalmazott fegyverzetek, hajók, és technikák kialakításához, a veszteségek mérséklésére. Az új partraszálló hajót, az LCT(R)-t 1080 rakétával szerelték fel, amelyeket huszonhat másodperc alatt tudott kilőni a tengerpart egy tenyérnyi felületére. Ilyen tűzerővel csak tizennyolc cirkáló rendelkezett.

A „Jubileum” hadművelet nélkül a „Fáklya” hadműveletnél, a D-napon, és a később az amerikaiak szigetről szigetre folytatott csendes-óceáni hadműveleteinél sokkal nagyobb veszteségek lettek volna.

Titkossága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hadműveletet olyan titkosan kezelték, hogy a benne közvetlenül érintetteken kívül senki sem tudhatott róla. A közvetlen érintettek sem ismerték a részleteket, csak gyakorolták, amit gyakoroltattak velük.

1974-ben még bírósági per is folyt ez ügyben, melyet az egyik résztvevő - Quentin Reynolds - meg is nyert. Ezt követően csak húsz év múlva hoztak nyilvánosságra újabb részleteket. A hadműveletekben résztvevők közül mindenkit teljes titoktartásra köteleztek. Volt, aki új személyazonosságot kapott. Többen külföldön kezdtek új életet.

Külső hivatkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Dieppe-i rajtaütés témájú médiaállományokat.