Csicseriborsó

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Csicseriborsó
Cicer arietinum HabitusFruits BotGardBln0906a.jpg
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Rosidae
Csoport: Eurosids I
Rend: Hüvelyesek (Fabales)
Család: Pillangósvirágúak (Fabaceae)
Alcsalád: Faboideae
Nemzetség: Cicer
Faj: C. arietinum
Tudományos név
Cicer arietinum
L.
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Csicseriborsó témájú kategóriát.

A csicseriborsó (Cicer arietinum) a kétszikűek (Magnoliopsida) osztályába tartozó hüvelyesek (Fabales) rendjének pillangósvirágúak (Fabaceae vagy Leguminosae) családjának Faboideae alcsaládjába tartozó haszonnövény. Népiesen bagolyborsónak is nevezik.[1]

Származása, elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csicseriborsó Kis-Ázsiában már nagyjából 8000 éve megtalálható volt, innen terjedt főleg a Földközi-tenger térségébe és Indiába. Valószínűleg a ma is vadon termő Cicer reticulatum-ból fejlődött ki. Manapság már sok szubtrópusi vidéken termesztik a csicseriborsót, a származási helyén kívül még Dél-Amerikában is.

India nem csak a legnagyobb termelő, de a legnagyobb importőr is. A törököknél is igen nagy becsben tartják értékes, szárazságot jól tűrő, sőt bizonyos típusok csak ilyen viszonyokat elviselő fajtáit.[2] Világviszonylatban a csicseriborsót a legnagyobb területen Indiában, Pakisztánban, Iránban, Törökországban, Ausztráliában valamint egyes afrikai országokban termesztik, mint fontos tömegélelmezési cikket.[3]

Magyarországon csak szórványosan lelhető fel.[4] Vetésterülete nem számottevő, és jelentősen csökkent a 2000-es évet követően. A jövőben a rosszabb talajadottságokkal rendelkező, kisebb gazdaságokban várható fellendülése a borsó- és lóbabtermesztés helyett. Előveteményre nem igényes, viszont jó előveteménye az őszi kalászosoknak, ezért könnyen vetésforgóba illeszthető.[3]

Termőterülete 10 millió hektár, hozama igen szerény, 780 kg/hektár. A legmostohább, arid[* 1] viszonyok között ennyire képes. Két típusa ismert, kabuli és desi. Az előbbi nagy-magú, igényesebb, a mediterrán országokban, Közel-Keleten, Mexikóban kedvelt, termesztése kockázatosabb, mint az apró-magvú, döntően Indiában termő másik típusé. A két változat aránya 10– - 90. Európában a törökök, spanyolok, franciák, portugálok, olaszok termesztik említésre méltó mennyiségben étkezési célra a kabulit. Intenzív viszonyok közötti termesztésére jó példa Jordánia, ahol is a hozam megközelíti a 2 tonnát, az öntözést is „elbírja, sőt hozammal meg is hálálja” a növény. Kezdetleges agrikultúrával jellemezhető vidékeken, ahol kézimunkaerőre alapozott a termesztés, ott a kisgazdaságok élelem- és piacos növénye, igen szeszélyes hozam- és jövedelemviszonyok mellett. Könnyű, mésszel jól ellátott lúgos talajok kedvezőek a termesztésére.[2]

Leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csicseriborsó rajza

Egyéves, lágyszárú növény,[4] egy teljesen kifejlett példány magassága 20 centitől körülbelül 1 méter is lehet. Gyökérzete mélyre hatoló. A növény négyélű, egyenesen felálló, elágazó [4] szárú, mirigyszőrökkel sűrűn fedett lomblevelei váltott állásúak, páratlanul szárnyaltak, összetettek, levélkéi tojásdad alakúak és fűrészesek [4] és nagyjából 5–10 mm hosszúak. Virága apró, egyesével álló, pillangós [4], színe lila, violaszínű illetve fehér lehet, mérete 10–12 mm között változik.

Cicer arietinum 003.JPG

Megtermékenyítése június-júliusban, többnyire önmegporzással történik.[1] Termése egy nagyjából három centiméter hosszú, csüngő, ovális, kicsi és felfújt hüvely, mely 1-3 gömbölyű, ráncos, kis csőrben végződő magot tartalmaz.[4] Ezek színe a bézs, barna és fekete színek között változhat. A termés ezermagtömege 110-380 g. Csírázóképessége 85-95%-os. Két-három évig használható, a vetéstől számítva 7-10 nap múlva kel. Tenyészideje 80-120 nap.[4]

Vetési ideje: április. A késői fagyokra nem olyan érzékeny, mint a bab. Magja nem pereg, ezért vetőmag és étkezési célra is teljesen éretten aratják és kévében szárítják. Cséplése megegyezik a bab és a borsó cséplésével. Termése körülbelül 300-550 kg/ha mag és körülbelül 600-1000 kg/ha szalma. Magja nem zsizsikesedik.[5] Gyomokra főként a kelés és kezdeti fejlődés időszakában érzékeny, később gyomelnyomó. Betegségek közül az aszkohitás szár-, levél- és hüvelyfoltosság okozhat veszteségeket. A betegségek ellen csávázással, állománykezeléssel védekezünk. A csicseriborsót újabban a gyapottok-bagolylepke támadja meg, más rovarok nem veszélyeztetik, mert a mirigyszőrök alma- és oxálsavtartalma megvédi a kártevőktől.[6]

Étkezésre fehér virágú, sárga magvú változata (C. a. fuscum Al.), takarmányozásra a barna magvú (C. a. vulgare, Jaub. et Spach) változatai használatosak.[5]

A csicseriborsó hőigényes növény (hőösszege 1700-2500 °C), ezért a termesztésének leginkább a Dunától keletre és a Cegléd-Debrecen vonaltól délre fekvő terület, illetve Dél-Baranya felel meg. A hüvelyesek közül nála csak a szegletes ledneknek kisebb a vízigénye. Ezért még a száraz meleg időjárást is elviseli a tenyészidő folyamán. Csupán a kelés és a kezdeti fejlődés időszakában fontos számára a csapadék, ha ekkor száraz a magágy, akkor a kelés elhúzódik a növények egyenlőtlen fejlődésűek lesznek. A könnyen felmelegedő, középkötött és lazább szerkezetű, jó tápanyag-szolgáltató képességű talajokon díszlik jól. Termeszthető barna erdőtalajokon, humuszos homoktalajokon és csernozjom típusú homoktalajokon is. Kerüljük a hideg, kötött, erodált és lejtős talajokat és a futóhomokot is.[6]

A Cicer nemzetségbe egyéves és évelő fajok tartoznak, a rokonfajok jelentősége az ellenálló-képesség fokozásában jelentős. Legközelebbi rokona a Cicer reticulatum. Igen formagazdag a Cicer pinnatifudum, C. judicum.[2]

Tápértéke[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Csicseriborsó magja

Tartalmaz nagyjából 20%-ban fehérjét, 40%-ban szénhidrátot, B1- és B6-vitamint, valamint folsavat. Ásványi anyag tartalma is kedvező, sok magnéziumot, vasat és cinket tartalmaz. Energiatartalma: 275 kcal (1152 kJ)/100 g.

Éretlen magjait a borsóhoz hasonlóan főzeléknek, levesnek, éretten főzeléknek, köretnek (saláta, püré) fogyasztják. Pörkölt csemegeként is igen kedvelt, mivel íze a dióéhoz hasonló. Magját hazánkban régebben a babhoz hasonlóan fogyasztották, pörkölve kávépótlónak használták. Egyes országokban, különösen a Közel- és Közép-Keleten valamint Indiában abraktakarmánynak is termesztik magas fehérjetartalma miatt. A csicseriborsó az egyik legelfogadottabb hüvelyes növény a biotermékek piacán. Egységnyi területről sokkal több fehérjét ad, mint az árpa, a zab, a kukorica, a köles vagy a bükköny. Jobb az emészthetősége és a biológiai értéke, mint a babé vagy a lencséé. Zöldtrágyanövényként is hasznosítható.[3]

A csicseriborsó lisztje adalékként, helyettesítőként is hasznosítható. Így péksüteményekben is felhasználható lenne, általa a kenyér is ízletesebb, tovább eltartható. Diabetikus és gyógyászati hatása is figyelmet érdemel.[2]

Etimológiája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A latinoktól ered a cicer név. Magyarhoni említése a XV. század elejére datálható. Schlägl (1400-–1410) cicerpísum-chicher borsó, Murmelius (1553) cicer cicer borsó, Calepinus (1585) latin–magyar szótára bagoly borsó, cziczer borsó elnevezésekről tudatja az érdeklődő olvasót. Újabb kori térségi, tájnyelvi szóhasználat szerint: Őrségben „csicser”, székelyeknél „csücsör” vagy csucsor-borsó, Tolnában „csicsendlibab vagy csicserli-bab”; lényeges a mag hegyes formáját, profilját kifejező csucsor-csücsör alakpár.[2] Csücsór borsó, csicseri borsó: Székely szó (Ferenczi János).[7]

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Arid éghajlat: száraz, csapadékszegény

Források, jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Csicseriborsó: érrendszerünk őre, cikk a hazipatika.com-on. (Hozzáférés: 2009. december 10.)
  2. ^ a b c d e Mag kutatás, termesztés, kereskedelem folyóirat (2003) Geczki István SZIE GMFK FRK - A csicseriborsóról... 19-20.old.
  3. ^ a b c Dr. Gonda István: Az alternatív növények szerepe az Észak-alföldi Régióban, Debreceni Egyetem - Nyíregyházi Kutatóintézet; 2010 ISBN 978-963-473-386-7 - 197-200. o.
  4. ^ a b c d e f g Terebess konyhakert. (Hozzáférés: 2009. december 10.)
  5. ^ a b Kertészeti lexikon. Muraközy-Okályi-Tímár. Mezőgazdasági Kiadó, 1963. - 188. o.
  6. ^ a b Kristó István: NÖVÉNYTERMESZTÉSTAN III. (A hüvelyesek termesztése) - távoktatási jegyzet, Szegedi Tudományegyetem, Hódmezővásárhely, 2004 - 86-89. o.
  7. Magyar tájszótár on-line változata (Google e-könyv), MTA - 1838, 81. old

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]