Libertarianizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A libertarianizmus vagy libertarizmus a liberalizmusban és az individualista anarchizmusban gyökerező politikai ideológia. A libertárius nézetek szerint az egyén minden tekintetben megelőzi az államot, vagy emberek bármilyen csoportját. Vagy teljesen meg akarja szüntetni az államot, vagy csak egészen minimális szerepre akarja szorítani (éjjeliőr állam). Ezeken túl egy nagyon széles spektrumú nézetrendszerről van szó, nem lehet őket egységesen leírni, bár alapvetően a liberalizmus elveiből indulnak ki, vagy annak részét is képezik. A kormányzat helyes szerepét különböző metafizikai, ismeretelméleti és erkölcsi szempontok alapján írják le. A libertarianizmus szó az autoritarizmus szó ellentéte.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A libertariánus szót először szabadgondolkodók használták a szabad akarat híveire, megkülönböztetve a determinizmusétól őket.

Pierre-Joseph Proudhon, aki először hívta magát anarchistának olyan társadalmat ír le, ami együttműködésen, és nem versenyen vagy kényszeren alapul, mindenféle kormányzati szerep nélkül. Egy Proudhonnak írt levelében Joseph Déjacque francia anarchokommunista használta először a libertaire szót 1857-ben. A libertariánus kommunizmus kifejezés is Franciaországban született 1880-ban egy anarchista kongresszuson. 1911-ben Pjotr Kropotkin is a libertariánus elveknek az anarchizmusra gyakorolt nagy hatásáról beszélt.

A 19. század végétől, amikorra a liberalizmuson belül megerősödtek az etatista vonások, a régi elvek hívei magukat kezdték klasszikus liberálisnak, piaci liberálisnak vagy libertariánusnak hívni. Olyanokat találunk közöttük, mint a New Deal-t teljesen hatástalannak és morális csődnek nevező Leonard Read.

Az 1930-as évektől kezdve fejlődik az a közép-európai iskola, amit az osztrák Ludwig van Mises és Hayek neve fémjelez. Ők nevezték a kollektivizmus akkori új szocialista és fasiszta tendenciáit totalitarizmusnak.

Amerikában a második világháború után, a hidegháború idején az objektivizmus, individualizmus, majd a konzervatív Barry Goldwater üzenete - egyéni és gazdasági szabadság, antikommunizmus - gyakorolt óriási hatást a libertariánus eszmékre. A vietnami háború idején a libertariánusok eltávolodtak a konzervatívoktól, akik morális okokból megengedhetőnek tartották a szabadság korlátozását.

Az 1970-es évektől libertariánus oktatási intézmények, agytrösztök (pl. Cato Institute) és párt is alakult volt republikánusokat, demokratákat és függetleneket egyaránt vonzva.

Libertariánus elvek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A libertariánusok szerint az egyén teljesen gazdája önmagának, joga van külső dolgok felett is tulajdonjogot szerezni bizonyos feltételek mellett. Nem jobboldali ideológia, mivel ellenez minden korlátozó törvényt olyan kérdésekben mint a szex, drogok, kötelező katonai szolgálat. Mégis létezik a baloldali és jobboldali libertarianizmus olyan értelemben, hogy a természetes erőforrásokat közösnek vagy egyénileg teljesen kisajátíthatóaknak tartják.

De vannak, akik elutasítják az ilyen kategóriákat - Leonard Read autoritáriusnak bélyegezte őket. Harry Browne szerint is csak libertariánusok vannak, akik hisznek az egyéni szabadságban és az egyéni felelősségben. Mondása szerint a kormány nem a megoldás, hanem maga a probléma.

Isaiah Berlin 1958-ban definiálta a negatív szabadságot, ami korlátozza az állam beavatkozását és a pozitív szabadságot, amikor a paternalista állam segíti az egyén önmegvalósítását. Szerinte és sok libertariánus szerint a pozitív szabadság iránti igény autoritarizmushoz vezethet.

A libertariánusok két markánsan különböző etika között szoktak választani. Az egyik a következményetika, ami egy cselekvést azért pártol, mert a kívánatos dolgokhoz, pl. jóléthez, hatékonysághoz vezetnek, ők a konzekvencialista libertariánusok. A másik a deontológia, ami a dolgok jóságát önmagában nézi, ők a deontologikus libertariánusok - nevezik őket jogelméleti vagy természetjogi libertariánusoknak vagy libertariánus moralistáknak is.

Egy másik nézet a szerződéses libertarianizmus, ami szerint egy kormányzat legitimitása nem a kormányzottak belegyezéséből, hanem a kormányzottak közötti szerződésből ered.

Libertariánus irányzatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Anarchizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az anarchizmus sok elméletet és hagyományt foglal magában, mindegyikük ellenzi a kötelező kormányzatot, azaz az államot. Bár az anarchizmust baloldali ideológiának szokás tekinteni, mindig voltak közöttük individualisták - és újabban - anarchokapitalisták, akik támogatják a tulajdon- és piacorientált struktúrákat. Az anarchisták támogathatnak mindent a szélsőséges individualizmustól a szélsőséges kollektivizmusig.

Baloldali libertarianizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A baloldali libertarianizmus vagy ballibertarianizmus általában véve a természeti erőforrások elosztását tekintve egalitárius elv, miszerint senki sem igényelhet magántulajdont ezek felett mások hatrányára. A legtöbb ballibertariánus támogat valamiféle jövedelem-újraelosztást azon az alapon, hogy mindenki egyenlő arányban jogosult a természeti erőforrásokra. A ballibertarianizmus támogatói olyan jelenkori személyiségek, mint Noam Chomsky és Michael Otsuka. A ballibertarianizmust gyakran a libertárius szocializmus szinonímájaként is értik.

Libertárius szocializmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A libertárius szocializmus olyan társadalmat akar felépíteni, amiben az erőszakszervezetek, kényszerintézmények és hierarchiák megszűnnek, vagy hatókörükben drasztikusan csökkentettek és amelyikben minden személynek szabad és egyenlő elérése van az információ és a javak tekintetében. Az egyenlőséget úgy érik el, hogy megszüntetik a magántulajdonhoz való jogot, a termelési módot a munkásosztály és a társadalom, mint egész ellenőrzi.

Ide tartozik a legtöbb anarchizmus, olyanok mint az anarchokommunizmus, anarchokollektivizmus, anarchoszindikalizmus, tanácskommunizmus valamint a Marx és Lenin által leírt kommunizmus is.

Geolibertarianizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A geolibertarianizmus igyekszik összeegyeztetni a libertarianizmust a geoizmussal. A geoizmust megalkotója, Henry George nyomán georgizmusnak is hívják. A geolibertáriusok szerint, a geoisták nyomán, minden föld közös tulajdon, amihez mindenkinek egyenlő joga van, ezért annak használatáért az egyéneknek adót kell fizetniük a közösség javára. Nem a puszta használatért kell fizetni, hanem azért a jogért, hogy másokat kizárhassanak a használatból, és hogy a kormányzat ezt a jogukat megvédje. Ugyanakkor egyetértenek a libertáriusokkal abban, hogy mindenkinek kizárólagos joga van a munkája gyümölcséhez, azt nem gyűjtheti be kollektívan az állam, és meg sem adóztathatja sem a munkát, sem a munkabért, sem a megtermelt javakat. A geolibertáriusok a hagyományos libertáriusokkal együtt teljes mértékben védik az egyéni emberi jogokat, semmilyen egyéni cselekményt sem tekintve bűncselekménynek, amíg annak másik áldozata nincs. A földhasználati díjat értékalapú földadó formájában szednék be a közösség javára. Miután ez lenne az egyedüli adó, single taxer-eknek is hívják őket. A geolibertarianizmus nevet Fred E. Foldvary találta ki.

A geoanarchizmus a geolibertarianizmus önkéntes formája, ahol az adót magánegyesületek szednék be az egyesületből való kilépési lehetőséggel - így lemondva az egyesület szolgáltatásairól.

A zöld libertarianizmus a geolibertarianizmus alkalmazása a zöld mozgalomban.

Mutualizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mutualizmus baloldali, szabadpiaci, libertariánus, anarchista elmélet, amit Pierre-Joseph Proudhon indított útjára. A piaci szocializmussal szemben hiányzik belőle az állam szerepe és a tervezés. Víziója egy olyan társadalom, amelynek minden tagja rendelkezik termelési móddal - termelőeszközökkel és munkaerővel - akár individuálisan, akár kollektívan, és kereskedik is olyan feltételekkel, ahol a csereértéket a befektetett munka mennyisége szabja meg (ld. munkaérték-elmélet). Az individuális anarchistákkal szemben a mutualizmus preferálja a - kollektivista - nagyipart, de az államszocializmussal ellentétben elveti a termelési mód társadalmi ellenőrzését.

Jobboldali libertarianizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jobboldali libertarianizmus vagy jobblibertarianizmus a ballibertarianizmus áramlataival szemben a természeti erőforrások kihasználását tekintve is individualista, nem kollektivista. Az államot általában nem tekintik a fő veszélynek, hanem egy megreformálandó objektumnak, aminek révén végül céljaikat elérhetik. Kizárólag a parlamentarizmus révén gondolják minimalizálni vagy eltüntetni az államot. Nem támogatnak semmilyen ellengazdaságot, a fokozatosság és a reform hívei.

Piaci anarchizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A piaci anarchizmus vagy szabadpiaci anarchizmus az anarchizmus és a libertarianizmus egyik jobboldali azaz individualista nézetrendszere. Összeegyezteti az állam eltüntetésének igényét a szabad piaccal, az állami monopóliumokat versenyszellemű magánintézményekkel helyettesíti a rendőri védelem, igazságszolgáltatás és egyéb védelem területén. Ezen szervezetek szolgáltatásait önkéntes alapon, fizetség ellenében vehetik igénybe azok, akik igényt tartanak rá, szemben a kötelező állami szolgáltatással és kényszerrel, amit kötelező adózás finanszíroz.

Olyan változatai vannak, mint az agorizmus, anarchokapitalizmus, önkénteselvűség.

Minarchizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A minarchizmus a piaci anarchizmussal ellentétben nem akarja teljesen eltüntetni az államot, csak minimális szerepre szorítani, a rendőrség, honvédelem, igazságszolgáltatás és adóztatás területére, azaz az ún. éjjeliőr állam híve. Ezt a minimális államot szükségesnek is tartja az emberi szabadság maximalizálása érdekében.

A kifejezést az egyébként agorista Samuel Edward Konkin III találta ki. A minarchizmus neves képviselője volt többek között Ludwig von Mises, Milton Friedman és Ayn Rand.

Libertárius progresszivizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A libertárius progresszivizmus egy még sarjadzó irányzat, amely az önmegfogalmazás stádiumában van. A progresszivizmus azaz szociálliberalizmus összehangolása, a piaci alapú libertarianizmussal. A szociálpolitikában pl. a készpénz-, azaz holttőke-juttatás mellett a tőkejuttatást is tekintetbe veszi, ill. a szociális jólétet a gazdasági fejlődésre akarja alapozni. A gazdaság szerinte alapvetően a piac dolga, de az államnak néha közbe kell lépnie, hogy az emberek a fejlődésnek ne áldozatai, hanem haszonélvezői legyenek.

Libertárius konzervativizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A libertárius konzervativizmus vagy konzervatív libertarianizmus a libertarianizmus és a konzervativizmus összeolvasztása. Gazdaságilag és a szabadságot tekintve libertarianizmus, inkább csak életmódjában konzervatív, azaz nem veti el a konzervatív kulturális értékeket. Gyakran idézik Ronald Reagant, aki szerint a konzervativizmus szíve és lelke a libertarianizmus. A libertárius konzervatívok támogatják az erős nemzeti védelmet, de elutasítják a birodalomépítést. Ugyanakkor az amerika libertárius konzervatívok hisznek abban, hogy az állam visszaszorításának legjobb módja az amerikai alkotmány érvényre juttatása.

Neolibertarianizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A neolibertarianizmus a libertarianizmus és a neokonzervativizmus elemeinek elegyítése. Hazai földön eredendően az inkrementalizmus jellemzi, míg a külpolitikában intervencionalista az önérdekre és a nemzeti védelemre hivatkozva. A neolibertárius kifejezést az iraki háború idején kezdte népszerűsíteni weblogjában Jonathan Henke, egyidőben Dale Franksszel és Bruce McQuainnel.

Paleolibertarianizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A paleolibertarianizmus gazdaságilag az anarchokapitalizmus követője, politikailag a paleokonzervativizmus szövetségese, kulturálisan konzervatív irányzat, amelyik azonban élesen szembenáll a neokonzervativizmussal. Elutasít mindenfajta intervenciót a külpolitikában. Politikailag decntralizált, hívei általában nem tagjai semmilyen politikai pártnak, a civil szervezeteket támogatják. Elutasítják az állami beavatkozását az egyén élet-, szabadság- és tulajdonjogaiba, de elutasítják más libertáriusok harcát az olyan ún. pozitív jogokért, mint a melegjogok vagy az abortusz joga.

Libertárius paternalizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A libertárius paternalizmus szerint, amit neveznek gyenge paternalizmusnak vagy aszimmetrikus paternalizmusnak is, az állam segíthet meghozni azokat a döntéseket, amiket az egyén maga meghozna, ha meglennének hozzá a képességei. De a kemény paternalizmussal szemben, ami bizonyos dolgokat tilt, másokat kötelezővé tesz, a gyenge paternalizmus csak befolyásolja az egyén szándékait, anélkül, hogy áthágná az akarat szabadságát. A neoliberalizmus versenyével szemben ez egy a versenyszellemű életre felkészítő iskola.

Objektivizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Politikai filozófiák enciklopédiája (Kossuth Kiadó, Budapest, 2003) ISBN 963 09 44162

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]