Ernst Röhm
| Ernst Röhm | |
 |
|
| Született | München,  Német Birodalom1887. november 28. |
| Elhunyt | München,  Harmadik Birodalom1934. július 1. (46 évesen) |
| Nemzetisége | német |
| Foglalkozása | Sturmabteilung vezetője |
| Beceneve | „Géppuskás király”[1] |
| Kitüntetései | Vaskereszt |
Ernst Röhm (1887. november 28. – 1934. július 1.) német katona és politikus volt, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt félkatonai egységének, a Sturmabteilungnak a társalapítója. Az első világháború során több alkalommal megsérült, a frontról visszatérve pedig a Freikorpsok egyikének tagja lett. Ezután részt vett az SA megalakításában és a sörpuccsban és Hitlerrel együtt ült börtönben. 1924-es szabadulása után vitába keveredett Hitlerrel és 1929-ben Bolívába költözött katonai tanácsadónak. Hitler 1931-ben visszahívta az SA élére, és vezetése alatt a szervezet milliós taglétszámúra nőtt. Hitler 1933-as hatalomátvétele után azonban egyre jobban elhidegültek egymástól, amit Röhm leplezetlen homoszexualitása is elősegített. Végül 1934. június 30-án a hosszú kések éjszakája során letartóztatták és másnap kivégezték.
Tartalomjegyzék |
Élete [szerkesztés]
Fiatalkora [szerkesztés]
1887. november 28-án Münchenben született egy bajor kispolgári család harmadik gyermekeként. 1906-ban, az érettségije megszerzése után belépett a német hadseregbe. A 10. bajor gyalogosezrednél kezdte meg szolgálatát és 1908-ban hadnaggyá lépették elő.[2] Az első világháború idején Flandriában és Franciaországban harcolt és 1914 szeptemberében egy repeszgránát súlyosan megsebesítette. Arca ettől enyhén torzult és a műtéti beavatkozás ellenére sem lehetett tökéletesen helyrehozni. Miután felépült sérüléseiből visszatért a frontra és újabb két alkalommal sebesült meg, második alkalommal a verduni csatában. Harmadik sérülése után a bajor hadügyminisztériumba került.[3] 1917 áprilisában századossá lépették elő.[2]
Az első világháború befejeződése után Röhm a Szabadcsapatok (Freikorps) egyikének tagja lett Franz Ritter von Epp parancsnoksága alatt. Miután a német hadsereg felfegyverezte őket, valóságos háborút vívtak a kommunistákkal Bajorországban és az ő nevükhöz fűződik a Bajor Tanácsköztársaság megdöntése is.[2] Röhm gyorsan emelkedett a szervezet ranglétráján és 1920-ban már vezető tisztséget töltött be a müncheni Freikorps-ban.[4]
A nemzetiszocialista pártban [szerkesztés]
Adolf Hitler és Röhm valószínűleg 1919-ben találkoztak először és közeli barátságot kötöttek.[1][5] Röhm még ebben az évben, Hitlerrel egy időben vált a Német Munkáspártba (DAP) tagjává és segített azt 1920-ban átszervezni Nemzetiszocialista Német Munkáspárttá (NSDAP).[2] Röhm részvétele kiemelkedő jelentőségű volt a párt számára, ugyanis neki hozzáférése volt a hadsereg pénzéhez, amellyel támogatni tudta a mozgalmat.[6] Ezen kívül remek kapcsolatot ápolt a kor fegyveres katonai és félkatonai szervezeteivel és mindig képes volt nagy mennyiségű kézifegyver előteremtésére (innen ered a „géppuskás király” becenév is).[1]
A bajor hadsereggel ápolt jó viszonyának köszönhetően az általa szervezett Sturmabteilung nem szenvedett hiányt utánpótlásból és felszerelésből. Az SA a '20-as évek elején alakult meg Röhm szervezésében, mint a nemzetiszocialista párt teremvédő egysége, amely rendszeresen összecsapott a kommunista verőlegényekkel egy-egy pártrendezvény alkalmával.
1923. november 8-án részt vett a müncheni sörpuccsban a Reichskriegsflagge elnevezésű félkatonai egységet vezetve.[2] Egységével tizenhat órára megszállta a hadügyminisztérium épületét, ám a rendőrség ellentámadása elsöpörte őket. Hitlert, Röhmöt és Erich Ludendorffot 1924 februárjában perbe fogták, és áprilisban egy év három hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.[2][7] Röhm és Hitler egy börtönbe került, ám még az év végén általános amnesztiával szabadultak.[1] Emellett Röhmöt az 1924-es parlamenti választásokon a Reichstag képviselőjévé választották a Német Népi Szabadságpárt színeiben.[2]
Röhm a börtönből szabadulva azzal szembesült, hogy mind a nemzetiszocialista pártot, mint az SA-t betiltották, így hozzálátott a Frontbann nevű szervezet felállításához, amely az SA fedőszerve volt. Bár Hitler kezdetben támogatta a kezdeményezést, utóbb felismerte, hogy a régi stratégiához való visszatérés zsákutca, így 1924 végén az SA kilépett a Frontbannból.[6] Hitler igyekezett az SA-t inkább propagandaszervezetté alakítani, ám törekvéseit Röhm nem tolerálta. „Törvényes Adolf”-nak csúfolta őt, és 1925 áprilisában annyira összevesztek, hogy Röhm minden pozíciójáról lemondott és kilépett a pártból.[8]
Röhm 1928-ban felkérést kapott a bolíviai hadseregtől, hogy legyen a katonai tanácsadójuk. Ő ezt elfogadta és Bolíviába költözött.[2][6] 1929-ben itt jelent meg önéletrajza, amelynek az „Egy áruló története” (Geschichte eines Hochverräters) címet adta.[9] Az 1930-as forradalom után azonban kénytelen volt a német követségre menekülni. Itt érte Hitler üzenete, amely arra kérte, térjen vissza Németországba és vegye át ismét az SA vezetését.
Az SA vezér [szerkesztés]
Röhm 1931 januárjában tért vissza Németországba és Hitler őt tette meg az SA vezetőjének. Visszahívásának több oka is volt: egyrészt Röhm távozása után az SA vezetők nem bírták saját embereiket féken tartani, ez pedig egyre rosszabb fényt vetett a nemzetiszocialista pártra, másrészt Hitler át kívánta alakítani az SA-t egy olyan szervezetté, amely egyszerre szerez új tagokat a pártnak, eloszlatja eddigi rossz hírnevét, ám továbbra is megfélemlíti a politikai ellenfeleket.[8]
Röhm szervezőmunkája igen eredményesnek bizonyult, ugyanis a 88 000 fős SA még 1931-ben elérte a 260 000-es taglétszámot,[8] 1933-ban már mintegy kétmillióan voltak tagjai,[9] ez a szám 1934-re pedig 4,6 millióra nőtt.[6] Ezekben az időkben Röhm olyan közeli barátságba került Hitlerrel, hogy tegezték egymást.[6] Hitler ezt csak nagyon kevés embernek, a legbizalmasabb ismerőseinek engedte csak meg.[9] Ennek köszönhetően úgy tűnt, igen szoros kapocs fűzi össze őket.[10]
Az 1933. január 30-i hatalomátvétel (avagy az „első forradalom”) után Röhmöt tárca nélküli miniszterré és bajor államminiszterré nevezték ki, ezzel eljutott hatalma csúcsára.[2] Röhmnek ezután eltökélt szándéka volt az, hogy a mintegy 100 000 fős német hadsereget az SA-ba olvassza és a rohamosztag átvegye annak szerepét. Hitler azonban nem támogatta őt ebben.[6][9] Sőt, 1934. február végén arra kényszerítette, hogy aláírjon egy szerződést Werner von Blomberg védelmi miniszterrel, amelyben lemond arról, hogy az SA katonai erővé váljék. Röhm azonban nem tartotta be az egyezséget, és áprilisban kijelentette: „Az SA a nemzetiszocialista forradalom!”[11]
Ezekben az időkben egyre nőtt a szakadék Röhm és Hitler között. Míg Hitler a vagyonos réteg segítségével akarta Németországot újra felfegyverezni, addig régi harcostársa a gyárak államosítása mellett szállt síkra és elvetette a kapitalista rendszert. Beszélt még ezen kívül egy „második forradalom”-ról is, amely majd mindezt lehetővé teszi.[12]
Hosszú kések éjszakája [szerkesztés]
Hitler egyre inkább félni kezdett Röhm ambícióitól. Röhm ugyanis akkora embertömeg felett parancsolt, amely nyugodtan elsöpörhette volna egész rendszerét, és hozzá voltak hűségesek, nem Hitlerhez. Ehhez adódott még az, hogy Joseph Goebbels, Heinrich Himmler és Hermann Göring konspirációba kezdtek Röhm eltávolítására. Utóbbi kettő azzal kereste fel Hitlert, hogy a franciák 12 millió frankot hajlandóak fizetni Röhmnek, ha ő eltávolítja Hitlert a hatalomból. Ez persze nem felelt meg a valóságnak, ám az SA vezér ellen összeszövetkezettek nagyméretű lejáratóakcióba kezdtek ellene. Az SS és a Gestapo jelentések százait hamisította meg, amely elhitette Hitlerrel, hogy Röhm arra készül, elmozdítsa őt a hatalomból.[13]
Hitler még június elején találkozott Röhmmel és öt órás, éjfélig tartó megbeszélést folytattak.[11] Hitler itt közölte Röhmmel, hogy tudomására jutott: az SA egyes elemei „nacionálbolsevista” hatalomátvételre készülnek. Röhm azonban határozottan tagadta ezeket a híreszteléseket és kijelentette, hogy a hírek részben túloznak, részben valótlanok. Hitler számára ez végleges bizonyíték volt Röhm bűnösségére.[14]
Egyéb események is a Röhm elleni fellépésre késztették Hitlert. Június 17-én Franz von Papen kancellárhelyettes egy beszédében nyíltan kritizálta az SA viselkedését és a kemény cenzúrát, majd szóban fellépett Röhm „második forradalma” ellen is. Nem sokkal később, június 21-én Hitler meglátogatta az idős, romló egészségű Paul von Hindenburgot, aki azzal fenyegetőzött, hogy ha nem sikerül megfékezni az SA-t, akkor kihirdeti a szükségállapotot és a hadsereg átveszi a hatalmat az országban.[11]
Hitler úgy döntött, június 30-án személyesen veszi őrizetbe Röhmöt és vezérkarát a München melletti Bad Wiessee üdülővárosában. Mivel előző nap éjszaka Himmler olyan hamis információkkal látta el Hitlert, hogy az SA csapatai már támadásra készen várakoznak Berlinben, ő gyorsan akcióba lépett, és ezen információk fényében gyorsan és kíméletlenül lecsapott.[14] Hajnali 6.50-kor pisztollyal a kezében, SS katonák élén berontott az SA vezetők szállására és személyesen tartóztatta le Röhmöt, árulással vádolva meg őt.[13] Más források szerint azonban az SS először biztosította az épületet, és Hitler csak utána ment be.[11] Ezután a parancsára Röhmöt a Stadelheim börtönbe szállították, ahol haláláig fogva tartották. Bár először meg kívánta kímélni az életét a korábbi szolgálatai miatt, Himmlernek sikerült rábeszélnie Hitlert, hogy mégis ölesse meg régi harcostársát.[13]
Röhm egyedüliként kapott lehetőséget az öngyilkosságra. Két SS tiszt (Theodor Eicke és Michael Lippert) egy pisztolyt hagyott szobájában, amelyben egy töltény volt. Miután Röhm nem ölte meg magát, tíz-tizenöt perc múlva visszatértek és maguk végeztek vele. Amikor beléptek cellájába, Röhm állítólag ezt mondta: „Ha meg kell halnom, személyesen Adolf öljön meg!”, majd amikor testébe becsapódtak a golyók, még egyszer felkiáltott: „Vezérem, vezérem!”.[12] Más források szerint azonban nem mondott semmit, csupán némán tűrte, hogy agyonlőjék.[15]
Magánélete [szerkesztés]
Röhm homoszexuális beállítottsága nyílt titoknak számított már kortársai számára is. Erre először akkor derült fény, amikor 1925-ben bőröndje ellopásával vádolt meg egy 17 éves meleg fiút. A fiú egyik kihallgatása során azt nyilatkozta a rendőrségnek, hogy Röhm rá akarta venni arra, hogy létesítsen szexuális kapcsolatot vele.[16] 1932. március 7-én került nyilvánosságra három állítólagos bolíviai levele 1928–29-ből. Ebben arról panaszkodik, mennyire hiányzik neki a férfiak társasága. A leveleket leközlő Welt am Montag újság nyomán több más baloldali lap is átvette a hírt, köztük a Münchener Post is, amely elítélte Röhmöt a hipokrita viselkedéséért.[6]
Több nemzetiszocialista vezető is amiatt panaszkodott Hitlernek, hogy Röhmnek köszönhetően sok homoszexuális található az SA vezetésében, így például Edmund Heines, Röhm helyettese is meleg volt. Hitler azonban megvédte a támadásoktól őt és egy hivatalos közleményt is kiadott, amelyben megjegyezte: „egy SA-tiszt magánélete nem tartozik senkire”.[16] Később azonban nemi beállítottsága is az egyik hivatalos ok volt a kivégzése mellett. Hitler július 13-i beszédében azt mondta, Röhm és az SA vezetése eltávolodott a párttól és lábbal taposta az erkölcs valamennyi szabályát.[14][16] Ugyanakkor a párt vezetése igyekezett a saját hasznára felhasználni az SA vezető szexuális beállítottságát, amely a hosszú kések éjszakájával együtt nagyban hozzájárult a nemzetiszocialista párt helyzetének megszilárdításához. Hans-Georg Stümke német történész szerint ezeket felhasználva sikerült a párt jobb- és balszárnya közötti ellentéteket elsimítani.[17]
Források [szerkesztés]
- ^ a b c d Joseph Cummins: A történelem nagy riválisai, p. 234.
- ^ a b c d e f g h i Biographie: Ernst Röhm (német nyelven). dhm.de. (Hozzáférés: 2010. december 16.)
- ↑ Joseph Cummins: A történelem nagy riválisai, p. 232–233.
- ↑ Joseph Cummins: A történelem nagy riválisai, p. 233.
- ↑ Homosexuals and the Third Reich (angol nyelven). jewishvirtuallibrary.org. (Hozzáférés: 2010. december 16.)
- ^ a b c d e f g Ernst Roehm (angol nyelven). globalsecurity.org. (Hozzáférés: 2010. december 16.)
- ↑ Robert Payne: The Life and Death of Adolf Hitler,Praeger Publishers, 1973, p. 192.
- ^ a b c Joseph Cummins: A történelem nagy riválisai, p. 237.
- ^ a b c d Röhm, Ernst. Holokauszt Emlékközpont. (Hozzáférés: 2010. december 21.)
- ↑ Kun Enikő: A homoszexuális náci vezér, Ernst Röhm. National Geographic. (Hozzáférés: 2010. december 21.)
- ^ a b c d The Night of the Long Knives (angol nyelven). www.historyplace.com. (Hozzáférés: 2010. december 24.)
- ^ a b Allan Hall: Hitler's favourite thug (angol nyelven). Express.co.uk, 2009. július 4. (Hozzáférés: 2010. december 24.)
- ^ a b c Joseph Cummins: A történelem nagy riválisai, p. 239.
- ^ a b c Johannes Öhquist: A Führer Birodalma, p. 89–99., Hitler 1934. július 13-i beszéde
- ↑ Joseph Cummins: A történelem nagy riválisai, p. 239–240.
- ^ a b c Joseph Cummins: A történelem nagy riválisai, p. 238.
- ↑ Szembesülve a náci múlttal, szerk. Michael Burleigh, Hajja&Fiai Könyvkiadó, 1997, ISBN 9639037222, p. 240.
Irodalom [szerkesztés]
- Joseph Cummins: A történelem nagy riválisai – Amikor a politika személyes párharccá válik, Kossuth Kiadó, 2010, ISBN 9789630961622
- Dr. Chris Mann: SS-Totenkopf – A halálfejes hadosztály története 1940–1945, Hajja és Fiai Kiadó, 2001, ISBN 9639329231
- Johannes Öhquist: A Führer Birodalma, ford. vitéz Kolossy-Borcsa Mihály, Gede Testvérek, Budapest, 1999, az 1940-es kiadás reprintje, ISBN 9630388360
- Evans, Richard J. (2005) The Third Reich in Power ISBN 1-59420-074-2
- Fest, Joachim (2004) Inside Hitler's Bunker: The Last Days of the Third Reich, ISBN 0-374-13577-0
- Irving, David Hitler's War. London: Focal Point Publications. ISBN 1-872197-10-8.
- Kershaw, Ian (2008) Hitler: A Biography. W. W. Norton & Company, ISBN 0-393-06757-0.
- Shirer, William L.. The Rise and Fall of the Third Reich. New York: Simon & Schuster (1960). ISBN 0-671-72869-5
|
|||||||||||||||||||||||||
_-_02.jpg)
