Boris Johnson

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Boris Johnson
Boris Johnson.jpg
Boris Johnson a Bedfordshire-i Egyetemen
Született 1964. június 19.
New York City
Foglalkozása újságíró

Boris Johnson az IMDb-n

Alexander Boris de Pfeffel Johnson (New York, 1964. június 19. –) brit politikus, London polgármestere. Ezen felül író, újságíró, a The Spectator című politikai-kulturális hetilap volt főszerkesztője. 2001 és 2008 között Hemley parlamenti képviselője volt. A londoni polgármesteri választásokon való indulásának bejelentéséig az árnyékkormány felsőoktatásért felelős minisztere volt.

Fiatal évei, tanulmányai és házassága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Johnson Stanley Johnson volt konzervatív képviselő négy gyermeke közül a legidősebb. Édesapja ezen kívül az Európai Bizottságnál és a Világbanknál is dolgozott. Első, festő feleségétől, Charlotte Fawcetttől született Johnson.[1] Ő Sir James Fawcett, egy előkelő ügyvéd[2] és az Emberi Jogok Európai Bizottságának az elnökének a lánya.[3] Stanley Johnsonnak második feleségétől is született két gyermeke. Apai ágon Johnson Ali Kemal bej dédunokája. Ali Kemal liberális török újságíró és Damat Ferid pasa kormányában belügyminiszter, valamint az Oszmán Birodalom nagyvezíre - főminisztere volt, akit a török függetlenségi háború idején megöltek.[4] Az első világháború idején Boris nagyapja valamint nagynénje brit alattvaló lett, akik ettől kezdve nagyanyjuk lánykori nevét, a Johnsont használták. Johnson egyszer a következőképp jellemezte saját magát: „egyszemélyes olvasztóedény” – ükszülei között éppúgy voltak muszlimok, zsidók és keresztények is.[5] Apja anyai nagyanyja, Marie Louise de Pfeffel, egy német színésznő és Pál württembergi királyi herceg leszármazottja. Rajta keresztül Johnson II. György s György ük-ük-ük-ükapján, I. Jakabon keresztül, az összes addigi brit királyi ház leszármazottja.

Johnson az Amerikai Egyesült Államokban, New York államban New Yorkban született.,[6] de amint édesanyja felkészült oxfordi záróvizsgáira, visszatértek Angliába. Johnson testvére, Rachel egy évvel később született. Gyermekkorában Boris Johnson nagyothallott, és emiatt számos műtéten kellett átesnie. Egy tympanostomiás tubust helyeztek el a fülében. A feljegyzések szerint emiatt csendes gyermek volt.[7] Tanulmányait a brüsszeli European Schoolban,[8] Ashdown House-ban és az Eton College-ban folytatta. Utóbbi helyen királyi ösztöndíjas volt. Az oxfordi Balliot College-ben klasszikusokat olvasott. Második jelölésénél az Oxford Union elnökévé választották. Frank Luntz[9] és Radosław Sikorski[7] azt állítja, Johnson már az egyetemen is a Szociáldemokrata Párt támogatója volt. Ezt abból gondolják, hogy abban az időben nagy volt ennek a pártnak a befolyása az egyetemen belül, s a támogatása szükséges volt az Unió elnöki tisztének betöltéséhez. Ezzel ellentétben ő azt állítja, nem volt több, mint a párt által leginkább preferált jelölt. David Cameronnal együtt az oxfordi Bullingdon Club tagja volt. Ez a szervezet egy egyetemen belüli együtt ebédelő csoport volt, mely fülsértő fesztiváljairól híresült el.[10]

1987-ben eljegyezte Allegra Mostyn-Owent, azonban házasságuk kevesebb mint egy évig tartott, s végül 1993-ban váltak el.[11] Még ebben az évben elvette Marina Wheeler ügyvédet, Sir Charles Wheeler újságíró és rádiós valamint szikh indiai feleségének, Dip Singhnak a lányát.[12] A két család már több évtizede ismerte egymást,[7] és Marina Wheeler majdani férjével egyszerre volt Brüsszelben az Európai Iskolában. Jelenleg két fiuk (Theodore Apollo (sz. 1999) és Milo Arthur (sz. 1995)) és két lányuk (Lara Lettice (1993) és Cassia Peaches (sz. 1997)) van.[13] Boris Johnson és családja jelenleg az észak-londoni Highburyben él.

Újságírás és történelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután Oxfordban 2:1 eredménnyel lediplomázott[pontosabban?], egy hetet a L.E.K. Consultingnál dolgozott tanácsadóként. Ezt követően a The Timesnál volt riportergyakornok. Azt követően, hogy keresztapjának, Colin Lucasnak – az Oxfordi Egyetem későbbi elnökhelyettesének – egy idézetét megmásította, egy éven belül kirúgták addigi munkahelyéről.[14] Miután rövid ideig a wolverhamptoni Express & Star újságírója volt, 1987-ben vezércikkíróként a The Daily Telegraphhoz szerződött. 1989 és 1994 között az újságnak az Európai Közösségekhez kiküldött tudósítója volt. 1994 és 1999 között segédszerkesztőként dolgozott. A The Spectatorhoz fűződő kapcsolata 1994–1995 között politikai cikkíróként kezdődött. 1999-ben az újság szerkesztője lett, s egészen 2005 decemberéig az árnyékkormány felsőoktatásért felelős miniszteri posztjára történt kinevezéséig ezt az állást töltötte be.

Friends, Voters, Countrymen: Jottings on the Stump címmel önéletrajzi ihletésű könyvet írt a 2001-es választási kampányról. Szintén ő a szerzője három, újságcikkeket összegyűjtő könyvnek is, melyek a következők:.Johnson's Column, Lend Me Your Ears és Have I Got Views For You. Első, 2004-ben megjelent regényének címe Seventy-Two Virgins, következő, a londoni polgármesteri választás után nyomdákba kerülő könyvének címe pedig The New British Revolution lesz.[15] 2004-ben jelölték a Brit Akadémia Televíziós Díjára. Ezen kívül számos nem hivatalos elismerést kapott, és több rajonngói oldala van. Hivatalos honlapja és blogja 2004 szeptemberében indult.

Johnson népszerű történész. A The Dream of Rome című, a Római Birodalmat és az Európai Uniót összehasonlító dokumentumfilmjét 2006-ban vetítették.

Polgármesterré választása után bejelentette, hogy újraindítja a The Daily Telegraphban megjelent cikkeit. A The Guardian jelentése szerint ezért a tevékenységéért évi 250 000 fontot kap. A riport hozzátette, hogy ebből az összegből két, 25 000 fontos ösztöndíjat alapít. Egyet az újságíró-hallgatóknak, egyet pedig a klasszikusokat oktató tanároknak.[16]

Politikai karrierje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2001-ben Johnsont Henley-on-Thames parlamenti képviselőjévé választották. Ezen a poszton Michael Heseltine-t követte. 2004-ben került középpontba, mikor a belügyekért felelős árnyékszóvivő távozását követően átalakították az árnyékkormányt, s ekkor lett a művészetek felelőse. 2003 novemberétől a Konzervatív Párt kampányért felelős elnökhelyettese lett.[17]

Ezekből a magas megbecsültséget biztosító állásokból 2004 novemberében eltávolították. Ennek az volt az oka, hogy hazudott Michael Howardnak egy több éve zajló, Petronella Wyattal fenntartott házasságon kívüli viszonyáról, aki a The Spectator's New York-i tudósítója és régebbi szerkesztőhelyettese volt. Johnson a következőkkel utasította vissza ezeket a kijelentéseket: "ez egy nagy rakás hazugság." Azonban Howard azért rúgta ki Johnsont, mivel szerinte a sajtójelentések arra utaltak, hogy Johnson hazudott, s nem is a szerelmi kalandjai miatt.[18]

Az új konzervatív vezető, David Cameron 2005. december 9-én kinevezte az új árnyékkormány felsőoktatásért felelős miniszterévé. Nem sokkal ezt követően lemondott a The Spectatornél betöltött szerkesztői pozíciójáról. 2006. április 2-án a News of the World azt állította, hogy Johnsonnak volt még egy, a Times Higher Education újságírójával, Anna Frazeckerleyjel fenntartott házasságon kívüli viszonya. Egy videó[19] azt mutatja be, ahogy távozik a hölgy lakásáról, és egy taxiból integet neki. Ennek következményeként egy, az Exeteri Egyetemen a hallgatók finanszírozási kérdéseiről tartott előadásában olyan komikus jelenetekkel kérte meg a hallgatóságot arra, hogy más témákat ne érintsenek, mellyel biztosan ezekre az állításokra célzott. A The Times' egyik riportja szerint'[20] azt állította, Cameron az esetleges történéseket magánügyként kezeli, s Johnson emiatt nem fogja elveszíteni állását.

Felsőoktatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A felsőoktatásért felelős árnyékminiszterként Johnson lett a konzervatívoknak a felsőoktatásban bevezetett legújabb díjnak az értékelésének a felelőse.

Johnson, miután a jelöléshez szükséges ajánlások hétszeresénél is több jelölést kapott, 2006 februárjában elindult az Edinburghi Egyetem rektorának megválasztásáért kiírt versenyen [21] A poszt elnyerésére benyújtott pályázata addig soha nem látott mmértékben hozta meg a választópolgárok szavazókedvét, és egy „akárki más, csak Boris ne” kampány vette kezdetét.[22] Ellenzői között a hallgatói testületeknél tett első két látogatása alkalmával olyanok is akadtak, akik italokkal dobálták meg.[21][23] Johnson végül is a négy induló közül a harmadik lett. Összesen 2123 szavazatot kapott. Magnus Linglater újságíró előzte meg összesen 3052, és Mark Ballard zöld párti skót képviselő 3597 szavazattal végzett előtte.[22] Johnsontól olyan mondatokat idéztek, melyek szerint szívesen mozgósította volna a hallgatói testületeket, azonban elkeseredetten a következőket mondta az ellene indított kampányról: „angol tandíjkereskedők”.[22]

Az egyetemeken a pályaválasztási héten a Konzervatív Párt Boris képével és 'Boris needs you' (Borisnak szüksége van rád) és 'I Love Boris' (Szeretem Borist) feliratú tárgyakkal népszerűsítette magát.[24]

Londoni polgármester-jelöltség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Több nap találgatást és médiaérdeklődést követően 2007. július 16-án Johnson bejelentette, hogy őt választották a konzervatívok jelöltjévé a 2008-as londoni polgármester-választásra.[25] Ugyanekkor lemondott az árnyékkormányban betöltött tisztségéről, ugyanakkor megtartotta képviselői helyét és a The Independence szerint bírja David Cameron hallgatólagos támogatását..[26] George Jones, a The Daily Telegraph politikai szerkesztője arról számolt be, hogy az Evening Standard ezt idézte Johnsontól: "A lehetőség túl nagy és az ár csodálatos ahhoz, hogy elveszítsük a londoni jelenlét és a londoniak képviseletének esélyét."[25]

A Konzervatív Párt 2007. szeptember 27-én erősítette meg Johnson jelölését.[27] Választási kampánya 2008. március 31-én Edmontonban kezdődött, ahol David Cameron a következő szavakkal mutatta be a jelöltet: „Nem mindig értek egyet vele, de elfogadom, hogy megvan a saját személyisége.”[28]

2008. május 4. óta Boris Johnson London polgármestere.

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Boris Johnson, by his mother Charlotte Johnson Wahl Telegraph, 18 May 2008
  2. Sholto Byrnes: "Who is Boris Johnson?". New Statesman, 2008. március 27. (Hozzáférés: 2008. április 28.)
  3. "Human Rights in the Private Sphere", Andrew Clapham, OUP, 1993, p. 186.
  4. Norman Stone "My dream for Turkey, by Boris’s great-grandfather", The Spectator, 2008. április 23.
  5. Guardian: Phooey! One-man melting pot ready to take on King Newt
  6. About Boris. Boris Johnson. (Hozzáférés: 2008. május 8.)
  7. ^ a b c Gimson, Andrew (2006 [2007].). „Boris: The Rise of Boris Johnson”, 254, 11–12, 26–27, 71, 118, 119. o, Kiadó: Pocket Books [Simon & Schuster].  
  8. Westminster Hall debates
  9. Henry Deedes "Pandora column: A youthful flirtation comes back to haunt Boris", The Independent, 2006. augusztus 9. Elérés 2008. április 29
  10. Cameron's cronies in the Bullingdon class of '87”, Daily Mail, 2007. február 13. (Hozzáférés ideje: 2008. május 13.) 
  11. No dumb blond
  12. "Boris celebrates Vaisakhi in Southall". BackBoris.com, 2008. április 6. (Hozzáférés: 2008. május 3.)
  13. "The Boris Johnson story ". BBC News, 2008. május 4. (Hozzáférés: 2008. május 13.)
  14. BBC Article: Boris Johnson's media scrapes 2007. július 17
  15. theBookseller.com
  16. The Guardian: Boris to return to Telegraph column
  17. "The Conservative Party has decided to sell the lease on its London HQ.", BBC News, 2003. november 11, Elérés 2008. április 15.
  18. Independent article from 14 November, 2004 on Johnson's sacking.
  19. News of the World video clip of Boris Johnson. News of the World
  20. Johnson 'will keep his job'. The Times, 2006. április 3. (Hozzáférés: 2006. szeptember 17.)
  21. ^ a b guardian.co.uk Damp greeting from students for Boris Johnson, 27 January, 2006
  22. ^ a b c Times Higher Education supplement Blond has more fun but fails to thwart anti top-up fee vote, 24 February, 2006
  23. Pint Poured Over Boris Johnson MP. YouTube
  24. Boris Johnson goes Warhol to become poster boy for Tories. Media Guardian, 2006. szeptember 6. (Hozzáférés: 2006. szeptember 17.)
  25. ^ a b George Jones "Boris Johnson to run for mayor", Daily Telegraph, 2007. július 18 Elérés 2007. július 24
  26. Andrew Grice "'I'll put the smile back on London's face': Boris confirms challenge to succeed Ken", The Independent, 2007. július 17. Elérés 2007. július 14
  27. Johnson is Tory mayor candidate. BBC News, 2007. szeptember 27
  28. Cameron backs 'brilliant' Johnson. BBC News. (Hozzáférés: 2008. március 31.)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]