Pál württembergi királyi herceg

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pál királyi herceg
Prince paul of wurttemberg.jpg
Pál, Württemberg hercege
Született 1785. január 19.
Szentpétervár; Oroszország
Elhunyt 1852. április 16. (67 évesen)
Párizs; Franciaország
Gyermekei Paulina nassaui hercegné
Jelena Pavlovna Romanova orosz nagyhercegné
Ágost württembergi herceg

Pál württembergi királyi herceg (németül: Prinz Paul von Württemberg, teljes nevén Paul Friedrich Karl August; Szentpétervár, 1785. január 19.Párizs, 1852. április 16.) württembergi királyi herceg, a Porosz Királyi Hadsereg és az Orosz Cári Hadsereg tisztje.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása és pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wappen Deutsches Reich - Königreich Württemberg.jpg

Pál Frigyes herceg 1785 telén született Frigyes württembergi herceg és Auguszta Karolina braunschweig–wolfenbütteli hercegnő negyedik, utolsó gyermekeként, illetve második fiaként. A család ez idő tájt Szentpétervárott élt a cári udvarban, mivel II. Katalin orosz cárnő a finnországi orosz területek kormányzójává nevezte ki Frigyes herceget.

A szülők házassága elsősorban a nagy korkülönbségre és Frigyes herceg durvaságára visszavezethetően már hamar tönkrement. 1786-ben, Pál herceg világrahozatala után Auguszta Karolina hercegnő az orosz uralkodónő segítségéért könyörögve elhagyta férjét, és a cárnő jóvoltából Észtországban telepedett le; 1788-ban, huszonhárom évesen váratlanul elhunyt. Frigyes herceget kiutasították Oroszországból, a herceg hazatért szülőföldjére, ahová magával vitte gyermekeit is. 1797 májusában, immár a württembergi hercegi trón várományosaként Frigyes herceg nőül vette Sarolta Auguszta brit és hannoveri királyi hercegnőt. Sarolta Auguszta magára vállalta mostohagyermekei felnevelését, szoros viszonyt alakítva ki velük.

1806-ban I. Napóleon francia császár hatalmának növekvő veszélyét látva Pál herceg csatlakozott a porosz hadsereghez, annak ellenére, hogy édesapja Württemberg uralkodójaként a császár szövetségese lett, cserébe I. Napóleon királynak ismerte el őt. Pál herceg porosz szolgálata éppen ezért ellenkezett édesapja akaratával. 1808-ban a herceg felfüggesztette katonai működését, és hazatért Württembergbe, kibékülve édesapjával. Az 1812-es oroszországi hadjáratában mindazonáltal nem volt hajlandó részt venni, pedig Württemberg csapatokat küldött a franciák zászlaja alá. Napóleon oroszoktól elszenvedett vereségét követően Pál királyi herceg I. Sándor orosz cár kíséretébe szegődött, és harcolt a hatodik koalíciós háborúban. 1814-ben az orosz uralkodó a háború során tanúsított bátorságáért kitüntette, és az orosz hadsereg tisztjévé tette meg a herceget.

A koalíciós háborúban való részvétele miatt a herceg és édesapja viszonya újból feszültté vált. Mikor 1816-ban elhunyt Frigyes király, Pál herceg fivére, I. Vilmos foglalta el a trónt. Bátyjával ugyanolyan hűvös, összezördülésekkel tűzdelt kapcsolatot alakított ki, mint annak idején édesapjával. Pál herceg rangjából adódóan megjelenhetett a württembergi országgyűlés felső táblájának ülésein, 18221847 között élt is ezzel a jogával, jóllehet mind az országgyűlés, mind a legtöbb württembergi felháborodását kivívta olykor szemtelen, léha magatartásával. Rendszeresen király véleményével szemben foglalt állást, több indítványt is benyújtott bátyja ellenében. Élete utolsó hónapjaiban a Württembergi-ház elfogadott lutheránus hitéről áttért a katolikusra.

Házassága és gyermekei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pál királyi herceg 1805. szeptember 28-én a ludwigsburgi palota kápolnájában nőül vette Sarolta Katalin szász–hildburghauseni hercegnőt (1787–1847), akitől öt gyermeke született:

  • Friderika Sarolta hercegnő (1807–1873), házassága révén orosz nagyhercegné
  • Frigyes Károly herceg (1808–1870), a Württembergi Királyi Hadsereg tisztje
  • Károly herceg (1809–1810), kisgyermekként elhalálozott
  • Paulina Friderika hercegnő (1810–1856), házassága révén Nassau hercegnéje
  • Ágost Frigyes herceg (1813–1885), a Porosz Királyi Hadsereg tisztje.

1815-ben Pál herceg elhagyta feleségét, és Stuttgartból Párizsba költözött. Magával vitte leányait is, míg fiait Sarolta hercegnőnél hagyta. A francia fővárosban a herceg igénytelen, szerény életet élt, bár tagja volt a legfelsőbb irodalmi köröknek. A württembergi királyi család helytelenítette a herceg életmódját, és hazarendelték Württembergbe, Pál herceg viszont nem tett eleget az utasításnak. Ekkor a király felajánlotta – elsősorban Sarolta hercegnőre való tekintettel –, hogy hivatalosan is lehetővé teszi a házaspár elválását, Pál herceg ellenben ezt nem fogadta el. Több szeretőt is tartott, akiktől két illegitim utódja származott.

1847-ben, felesége halála után a herceg akkori szeretőjével, Magdalena Fausta Angela de Creus y Ximenes (?–1852) angol és spanyol származású hölggyel, Sir Sandford Whittingham özvegyével Angliába költözött. 1848. április 26-án a brigthoni templomban a herceg morganatikus házasságra lépett az asszonnyal, akitől egy leánya származott:

  • Pauline Madeleine Ximenes (1825–1905), házassága révén de Montessuy grófné.

Pál herceg másik természetes utódja, Karolina von Rothenburg leszármazottja London jelenlegi polgármestere, Boris Johnson.[1] Karolina von Rothenburg, eredeti keresztnevén Adelheid Pauline édesanyja egy özvegy színésznő, Friederike Margarethe Porth (1776–1860) volt. A később Karolina nevet használó Adelheid Pauline nemesi címet kapott, és 1836-ban nőül ment Karl Maximilian von Pfeffel bajor arisztokratához.

Pál herceg 1852. április 16-án hunyt el a francia fővárosban. A ludwigsburgi palota katolikusoknak fenntartott magántemetőjében helyezték örök nyugalomra.

Források és irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Paul Friedrich Karl August von Württemberg című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

  • Maier, Gerald: Paul Friedrich Karl August; Sönke Lorenz, Dieter Mertens, Volker Press: Das Haus Württemberg. Ein biographisches Lexikon című művében; Kohlhammer, Stuttgart 1997, ISBN 3-17-013605-4; 313–315. oldal
  • Életrajzi adatok