1838-as pesti árvíz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Johann Hürlimann: Árvíz a pesti Színház-téren, 1838 (színezett akvatinta)

Az 1838-as pesti árvíz március 13. és március 18. között okozott súlyos pusztítást, főleg a mai Budapest pesti oldalán. Az árvíz szintjét és tetőzésének dátumát számos emléktábla jelzi több belvárosi épületen.

Előzményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1838. január elején, a Duna felső szakaszán a nagy mennyiségű lehullott csapadék, valamint az enyhébb időjárás következtében Buda egy része és a folyó alsó szakaszán található partközeli települések néhány napra víz alá kerültek. A nagymértékű esővel és havazással járó időszakról a Jelenkor így tudósított: „Postáinkat az iszonyú hófuvatagok egészen elakasztották. Különösen a január 13. s 14-iki bécsi posta s vele a külföldi lapjaink még ma (január 16.) sem érkeztek meg. A Dunát tulajdonképen Bécsig jég borította, amely több helyen feltorlódott.”"

Március elején Bécsnél és Pozsonynál kezdetét vette az olvadás, a folyó zajlani kezdett. A Pest és Buda közötti folyószakaszon a Duna medre meglehetősen elfajult volt. A sekély medrű, szétágazó, zátonyokkal és szigetekkel teli Dunán az árhullám és a jég csak lassan tudott levonulni. A sekélyebb részeken jégdugók alakultak ki, a jég rövid idő alatt feltorlódott és a folyót visszaduzzasztotta.

Pestet az 1775-ös árvíz után védőgáttal vették körbe, ám Budán erre nem került sor. 1775 után többekben is felmerült a Duna szabályzásának gondolata, a legfőbb szószóló Vásárhelyi Pál volt, aki egy, az Athenaeumban megjelent cikksorozatban 1838. március elején egy, az 1775. évinél nagyobb árhullám levonulását jósolta meg. Legfőbb okként a rendezetlen folyómederben kialakuló jégdugókat nevezte meg.

Az árvíz[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az árvízi hajóst mentés közben ábrázoló dombormű . Holló Barnabás alkotása (1895)

Az árvíz első napjáról báró Wesselényi Miklós - aki a mentésben később maga is részt vett, a következőket jegyezte fel: „Március 13-án … öt órakor újra megindult (a jég) s nemsokára tornyosulni kezdett, valamint törni és forrni a jégtömegeket duzzadva emelő s újra szétzúzó hatalma a dühöngeni készülő Dunának. A víz partjain már túllépett, a bőszült folyam a váci töltést már átszakította, de a jég folyvást haladván, a nézők csoportja s majd minden azt hitte, hogy mérgét már kiöntötte. Ezen reményben színházba mentem, s még nem vala vége a darabnak, midőn híre futamodott, hogy a víz már a városban van”

Először a belváros alacsonyabban fekvő területeit öntötte el a víz, a mai Váci utca és Deák Ferenc utca környékét, a váci gát átszakadása után - mely a mai Lehel tér környékén húzódott - észak felől is megindult az ár a város irányába. Március 14-én a déli soroksári gát is átszakadt. A folyó térnyerése miatt a vízszint ugyan átmenetileg csökkenni kezdett, ám a Csepel-szigetnél feltorlódott jég miatt újból megemelkedett. A Duna felső szakaszán az enyhe idő okozta olvadás miatt újabb vízszintnövekedés következett.

Wesselényi Miklós így írt az árvíz második napjáról: „Már ekkor kezdettek a házak omlani s düledezni. Ezeknek ropogása, rohanása, a vízt közt emelkedő porfellegek, a rémítő sikoltás, sírás, ordítás borzasztó képét mutatta a duló enyészetnek.”

A mentés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A mentés március 14-én indult meg, mivel a lakosság és a városvezetés a megerősített védtöltésekban bízva nem számított ilyen mértékű árvízre. A töltések magassága elérte az addigi legnagyobb, 1775-ös árvíz szintjét. A gátak azonban a nyomást nem bírván átszakadtak. József nádor árvízi királyi biztosnak Lónyai Jánost nevezte ki.

Csónakokkal mentették a lakosságot, igyekeztek az erősebb házak emeleteire, padlásaira, vagy a magasabban fekvő külvárosi házakba menekíteni őket. Mintegy ötvenezer ember veszítette el hajlékát. A mai Ludovika téren álló Ludoviceum, a mai Magyar Természettudományi Múzeum, akkor új épületében tízezer menekült kapott szállást. Az erősebb szerkezetű belvárosi templomok, rendházak is hamar megteltek menekültekkel, mint pl. a deák téri evangélikus templom vagy a ferenciek terei ferences templom.

A legnagyobb hírnévre az árvíz alatti erőfeszítéseiért Wesselényi tett szert, de sokan mások is helytálltak. Ezért nyert pesti díszpolgári címet például Landerer Lajos nyomdász.

A pusztítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az árvíz szintjét jelző tábla a Nemzeti Múzeum kerítésén a Bródy Sándor utcában

A Duna március 15-i tetőzéskor a mai Nagykörút mentén volt a legmagasabb a víz, ugyanis itt húzódott a Dunának egy, a többi városrésznél alacsonyabban fekvő, kiszáradt ága. A Józsefváros, a Ferencváros és a Terézváros alacsonyabb területeit két méternyi víz borította; a legnagyobb vízmélységet, 2,6 métert, a Ferencvárosban mérték.

Korabeli adatok tanúsága szerint az áradás összesen 2281 házat pusztított el a pesti oldalon, 827-et súlyosan megrongált és 1146 maradt meg épségben. A budai oldalon a kár jóval kisebb mértékű volt, ugyanis a házak túlnyomó része magaslatra épült, így a víz nem érte el azokat. Budán összesen 204 ház omlott össze, 262 rongálódott meg súlyosan, valamint 2023 maradt épen. Körülbelül 50-60 ezer ember vált hajléktalanná, többségükben pesti lakosok, 22 ezren pedig mindenüket elveszítették.

A kereskedőknek a március 19-i, József napi vásárra felhalmozott árukészlete tönkrement, ez súlyos veszteséget jelentett számukra.

A Duna magyarországi szakaszán összesen 10 ezer ház semmisült meg, körülbelül 4 ezer megsérült. Becslések szerint a kár 14 és 70 millió forint között lehetett. A 153 halálos áldozatból 151 pesti volt.

Az újjáépítés - adakozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amikor Liszt Ferenc értesült a pesti árvízről, elhatározta, hogy Bécsbe utazik és koncertet ad az árvíz károsultjai javára. Ott összesen nyolc koncertet adott, ezek bevételéből 25 ezer forintot utalt át az árvíz áldozatainak.

Az árhullám levonulta után a József nádor által vezetett Szépítő Bizottság úgy rendelkezett, hogy senki sem foghat bele az építkezésbe, amíg a kárt fel nem mérik, és szakmai javaslat nem készül az újjáépítésre. Célként nem csupán a jövőben előfordulható árvízkárok csökkentése, hanem Bécset alapul véve egy modern, szellősebben beépített város létrehozását tervezték a romok helyén.

Az újjáépítés a Szépítő Bizottság szigorú irányelvei szerint indult meg. Megtiltották az árvíznek ellenállni alig tudó vályog használatát, ezt ezután csupán támpillérek közötti fal kitöltésére lehetett használni, és csak a legmagasabb árvízszint fölött. Előírták a falak vastagságát, a belmagasságot, valamint a házalap mélységét is. Az árvízszintnél mélyebb udvarokat föl kellett tölteni. A rendelkezések betartása érdekében a városban szintjelző táblákat helyeztek el. Az építkezéseket ezentúl csakis hivatalosan engedélyezett tervrajz alapján lehetett elkezdeni. Az árvizet követő építkezések átformálták a város képét, ekkor születtek például Hild József legjelentősebb alkotásai.[1] Gróf Károlyi István az árvíz után kedvezményekkel ösztönözte a letelepedést a Duna melletti északi területen: 1840-ben megszületett Újpest község, amely gyorsan új városrésszé fejlődött.

Még 1838-ban helyreállították és megerősítették a védtöltéseket, azonban a Duna medrének rendezésére még évtizedeket várni kellett. A pest-budai Duna-szakasz rendezésére kiírt pályázatra nem érkeztek megfelelő színvonalú tervek. Az 1839-40-i országgyűlésen tárgyalták a magyarországi folyók szabályozásának ügyét, ennek köszönhetőek született törvény az ezen irányú szükséges munkálatok vizsgálatára. A különböző érdekeket képviselő csoportok közötti viták elhúzódtak, érdemi előrelépés 1872-ig nem történt, a Lánchíd két oldalán húzódó több száz méter hosszúságú kőparton kívül.

1870-ben készültek el az új szabályozási tervek, az országgyűlés 1872-ben döntött a munkálatok megkezdéséről. A soroksári Duna-ágat elzárták, így megszüntették a legveszélyesebb jégtorlat-képződési helyet. Miután megépült a Margit-híd, a híd és a Vámház tér közötti szakaszon beszűkítették a Dunát, a partfalat kiépítették.

1876 telén következett az újabb jeges árhullám, amely március 9-én tetőzött Budapestnél. A jég Ercsinél és Budafoknál torlódott fel, az így felduzzadt Duna főként Budán és Óbudán okozott károkat, az alacsony rakpart miatt, míg a pesti oldalra be sem tört a víz.

Budapesti emléktáblák és árvízszintjelző táblák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

II. kerület[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

III. kerület[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

V. kerület[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A pesti ferences templom Kossuth Lajos utcai oldalfalán báró Wesselényi Miklósnak, az „árvízi hajósnak” 1905-ben Holló Barnabás készítette el nagyméretű, domborműves emléktábláját.
  • Apáczai Csere János utca 7.
  • Pesti Barnabás utca 2., Százéves Étterem falán
  • Szerb utca 4., Szerb Ortodox templom falán
  • Szerb utca 23., Centenáriumi emléktábla
  • Veres Pálné utca 29.
  • Váci utca 47., Szt. Mihály (angolkisasszonyok) templom, a kórustér alatt

VI. kerület[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1838-as pesti árvíz szintjét mutató emléktábla a Szent Rókus-kápolna falán. Budapest, VIII. ker. Gyulai Pál utca 2.
  • Dessewffy utca 8-10. lakóház Dessewffy utcai falán

VIII. kerület[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A Nemzeti Múzeum kerítése, Bródy S. u.
  • A Szent Rókus-kápolna és kórház falán Gyulai Pál utca 2.
  • Horváth Mihály tér, Szt. József Plébániatemplom, bent a templomban
  • Rákóczi út 41., 150 éves évforduló emlékére, Vízügyi Igazgatóság kapuja mellett
  • A Magyar Természettudományi Múzeum (Ludovika tér, az egykori Ludovika) főbejáratánál.

IX. kerület[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kinizsi utca 31. (bent a lépcsőházban)
  • Viola utca 31-33.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz 1838-as pesti árvíz témájú médiaállományokat.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]