Budapest története

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Budapest Montázs

A mai Budapest 1873. november 17-én jött létre a Duna bal partján fekvő Pest, valamint a jobb partján elterülő Buda és Óbuda városának egyesítésével. 1950. január 1-jén a Budapest környezetében lévő települések hozzácsatolásával létrejött az ún. Nagy-Budapest, amelynek lakossága a 80-as években elérte a 2,1 millió főt.

Római kor és népvándorlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ókori emlékek az Aquincumi Múzeumban

A mai Budapest területének írásos történelme a római helyőrséggel, Aquincummal kezdődik, amelyet i. sz. 89 körül alapítottak a Duna nyugati partján (a mai Óbuda területén). Aquincum i. sz. 106-tól a 4. század elejéig a kettéosztott Pannonia tartomány egyik részének, Alsó-Pannóniának (Pannonia Inferior) a központja volt. Lakossága 20 000 fő körüli volt. A mai Óbudai-szigeten épült helytartói palotában olykor maguk a római császárok is megfordultak.

A modern város területén több római segédcsapat (auxiliáris) tábora (Albertfalva, Campona) és ellenerőd (például Contra-Aquincum) is megtalálható.

A 4. századtól a Római Birodalom ereje gyengült, a hun támadásoknak már nem tudott ellenállni. A német Nibelung-ének és a középkori magyar krónikák úgy tudják, hogy itt, a Duna partján épült fel Attila vára, Etelburg. Miután a hunok birodalma is szétesett, germán törzsek, majd az avarok uralták a vidéket. A térségben a népvándorlás során több nép, köztük a szlávok is megtelepedtek. A honfoglaló magyarok a 880-as években jelentek meg.

Searchtool right.svg Lásd még: Elpusztult települések Budapest területén

A honfoglalástól a török hódoltságig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Anonymus leírása szerint a honfoglalás után Árpád vezér Budavárat, a hajdani „Attila király városát” választotta törzse szálláshelyéül, központi földrajzi fekvése miatt, és itt is temették el 907-ben, a szomszédos Fehéregyházban. Ezt a helyet általában Óbudával szokták azonosítani. (Bár akadnak akik Pesthidegkúton vagy a közeli Pilis hegységben keresik.)

A városhoz kapcsolódik Gellért püspök legendája, akit a Vata-féle lázadás során pogány martalócok a mai Gellért-hegy (az akkori Pest-hegy) oldalában (talyigán vagy hordóban a mélybe taszítva) gyilkoltak meg és ennek emlékét őrzi a domb mai neve.

Óbuda és Pest római öröksége, a sok ezer épület romja évszázadokon át látható volt, az Árpád-korban azonban a helyükön fokozatosan igazi, nyüzsgő középkori városok épültek. Óbuda úthálózata a római korból maradt fenn, lakossága szőlőműveléssel foglalkozott. Területén egyházi birtokok alakultak ki, a 13. században pedig vár épült. 1223-ban a városban nagy tűzvész pusztított. Pestet a 12. században már fal vette körül, 1230-ban pedig kiváltságlevelet kapott II. Endrétől.

IV. Béla király 1241-ben Pestről indult a tatárok ellen. A vesztes csata után a tatárok felégették Pestet, majd 1241/42 telén átkeltek a befagyott folyón, és Óbudát is elpusztították. A két város teljes lakosságát meggyilkolták. A pestieket például a város nagytemplomában, a mai Belvárosi plébániatemplomban koncolták fel, ahol imádkozva menedéket kerestek.

Miután visszatért, a király kővárat és Újbuda néven új várost építtetett az úgynevezett Pest-hegyen, a mai Várhegyen (1247 és 1265 közt). Ezek voltak itt az első városias épületek, a későbbi híres budai vár alapját képezve. IV. Béla várkastélyát, amely a mai Mátyás-templom közelében állt, már jobban lehetett védeni támadások esetén, mint az alacsonyabban fekvő óbudai várat. (Annak feltételezett romjait is feltárták a régészek.)

IV. Béla, a tatárjárás alatt tett fogadalmához híven, az egyháznak ajándékozta a Nyulak szigetét (a mai Margit-szigetet), és az itt épült Domonkos-rendi apácakolostorban helyezte el legkisebb leányát, Margitot, aki a város híres szentje lett.

A budai vár 1493-ban

Az Árpád-ház kihalása után Buda Vencelt támogatta a pápa által pártfogolt Károly Róberttel szemben, ezért a pápa egyházi átokkal sújtotta a várost, a budai plébános pedig viszonzásul a pápát. 1302-ben az Anjou-párti Csák nembéli Márk és báró Cseszneki Jakab fiai sikertelenül ostromolták a várat, de az épületekben nagy kárt okoztak és a budai szőlőhegyet is elpusztították. Végül a városnak el kellett fogadnia a győztes Károly Róbertet. Fia, Nagy Lajos királyi székhellyé tette Budát. A város már igazi polgári város volt, nagy számban éltek itt kézművesek, iparosok, kereskedők. A magyarok mellett jelentős német, „latin” és zsidó lakossága is volt. A tatárdúlást nehezen kiheverő Pest lakossága is kezdett talpra állni, a 15. században visszanyerte a bíróválasztás jogát, és 1470 körül szabad királyi város lett.

Luxemburgi Zsigmond, majd Mátyás uralkodása a városok történelmének a török idők előtti fénypontja. Zsigmond egyetemet alapított Óbudán, 1389-ben. Mátyás reneszánsz udvara nagy vonzerőt gyakorolt a kor művelt humanistáira, emelve a város és a királyi udvar kulturális színvonalát. 1473-ban az első budai nyomdában, Hess Andrásnál elkészült a Budai krónika. Mátyás halála után az országban feudális viszályok, gazdasági válság, majd a Dózsa György-féle parasztfelkelés rázta meg, a két város kultúrája azonban a Jagelló-ház budai uralkodása idején is tovább gyarapodott. A budai reneszánsz történeti emlékei ma a budai királyi palotában (Budapesti Történeti Múzeum), míg Pest reneszánsz emlékei a mai Belvárosi Plébániatemplomban láthatók. Ennek a fejlődésnek vetett véget a török hódoltság.

Török kor, pusztulás és újratelepülés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1526-ban I. Szulejmán megindult Magyarország ellen. II. Lajos király Budáról indult a mohácsi csatába, melyben veszített. A csatavesztés hírére sokan elmenekültek a városokból. I. Szulejmán szeptemberben ért el Budára, amit felégetett, és kirabolta a királyi palotát is. A törökök ezután elhagyták a várost, ami rövid időn belül a Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János közti pártharcok színhelyévé vált.

A törökök újabb hadjáratuk során 1541. augusztus 29-én csellel foglalták el a várost, amivel kezdetét vette a csaknem másfél évszázados török uralom kora. A török időkben Buda a budai vilajet székhelye és az Oszmán Birodalom nyugati részének egyik legjelentősebb települése lett, virágzó iparral és kereskedelemmel. A budai basa fényes udvara mellett számos mecset és fürdő épült (ezek megmaradt példái a Király, a Rudas és a Rác). Mint az ország más elfoglalt városait, Budát és Pestet is igyekeztek muzulmán várossá tenni, a keresztény templomok jó részét elvették, a keresztény népességet éppen csak megtűrték, és keményen megadóztatták. Melléjük nagyszámú muszlim és zsidó lakosság települt a városba. Pest eközben rohamosan veszített jelentőségéből, kereskedelmi központ szerepe is megsínylette a török megszállást.

1686. szeptember 2-án több eredménytelen kísérlet után a Habsburgoknak Lotaringiai Károly vezetésével végül sikerült visszafoglalniuk Budát és Pestet, de ezért nagy árat kellett fizetni. A kegyetlen háborúban a teljes lakosságot – muszlimokat, keresztényeket és zsidókat – elpusztították, Pest városa és a sokak által dicsért szépségű török-kori Buda - szó szerint - a földdel váltak egyenlővé. Werlein János István inspektor 1686. szeptember 29-én hivatalos jelentést küldött az Udvari Kamarának, melyben a többek közt a következőket írta: „Nincs egyetlen tető, egyetlen szoba, még egy fagerenda sem: minden alapjáig, a pincéig égett le...”

A két város nehezen állt talpra, kiváltságleveleiket csak húsz év múlva kapták vissza. Az 1690-es évek elején csupán néhány száz német telepes tengődött a romok között, majd a 18. század első felében az újabb betelepülőkkel sem haladta meg a két város összlakossága a 20-24 000 főt. A németeken kívül szerbek és görögök is betelepedtek. A szerbek (rácok) Budán a Tabán városrészben laktak, Pesten pedig a mai Szerb utcai ortodox templom körül. A két város vidéki barokk kisvárosok jellegét öltötte, sok földszintes vagy egyemeletes házzal, sok kis térrel és sikátorral. A gazdasági élet alapját az átmenő forgalom; utazók, kereskedők és marhahajcsárok kiszolgálása adta, ugyanis az ország két fele között a pesti rév volt az egyik legforgalmasabb dunai átkelőhely. A pesti és a budai vásárokra emiatt az egész országból feljártak az árusok.

1692. április 25-től kezdődően a tanács megtiltotta a szemét utcán történő lerakását, a szabályszegők 20 tallért voltak kötelesek fizetni. 1697. május 31-én elrendelték a szalma- és nádfelek elbontását, és egyúttal a strázsamestereket is utasították, hogy karhatalommal rombolják le az el nem bontott tetőket. 1700. június 20-án rendelték el az utcakövezést, minden ház előtt egy öl szélességben, s ezt a háztulajdonosok voltak kötelesek elvégeztetni. Ugyanebben az évben rendelet született a kémények kötelező kitéglázásáról is, ellenkző esetben a házat elkobozták. 1716-ban 395 ház állt Pesten, ezekben összesen mintegy 3000 fő lakott.

1773-ban megválasztották az első pesti polgármestert (addig bíró intézte a város ügyeit is). A felvilágosodás korában Buda kulturális élete fellendült. 1772-ben ugyanis megnyílt az első állandó, német nyelvű színház, majd 1777-ben Mária Terézia a várba költöztette a nagyszombati egyetemet, utódja, II. József pedig mérnökképző intézetet létesített. Nagy lépés volt a hajdani fővárosi rang visszaszerzése felé, amikor a király 1783-ban Budára helyezte az ország kormányaként működő Helytartótanácsot, és a Magyar Kamarát, bár az országgyűlések színhelye egyelőre Pozsony maradt. A városba települő új hivatalnokrétegnek és a természetes népszaporulatnak köszönhetően a 18. század végétől a lakosság is növekedni kezdett.

1795. május 20-án a budai vártól nyugatra eső katonai gyakorlótéren végezték ki Martinovics Ignácot és más jakobinus vezetőket. A területet azóta nevezik Vérmezőnek.

1799 júniusában a Városligetben 2000 napszámos munkálkodott a mocsaras terület lecsapolásán, úgy, hogy rajta keresztül csatornát ástak és két szigetet alakítottak ki. Ezeken elterítették a homokbuckákat, majd a planírozást követően négy sorban ültettek nyár- és vadgesztenye-fákat.

1810-ben a vártól délre húzódó városrészben, a rácok által lakott Tabánban nagy tűzvész pusztított. (A Tabán az 1930-as évekig létezett, amikor is a házait lebontották. Ma park van a helyén.)

Pest lakosai és házai számának alakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

[1] 1795 1814
Lakosok száma 29 870 41 882
Házak száma 2581 3325

A közterületek és az épületek száma Pesten, 1822-ben[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

[2]

Terek és utcák Házak
Belváros 51 695
Lipótváros 30 385
Terézváros 33 1679
Józsefváros 52 1166
Ferencváros 17 506
Összesen 183 3829

19. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Reformkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első Nemzeti Színház (a mai Astoriánál állt)
A Lánchíd alapkőletétele, 1842. augusztus 24. (Barabás Miklós festménye)
Budapest látképe 1873
A Citadella északnyugati vége 1899-ben

Az igazi fejlődés azonban a reformkor idején vette kezdetét, amikor a nemesség tehetősebb tagjai egymás után építtették fel pesti és budai palotájukat. A város az irodalmi-szellemi élet központjává vált. Széchényi Ferenc megalapította a Nemzeti Múzeum elődjeként is hatalmas könyvtárát. A fia, Széchenyi István neve által fémjelzett új nemzeti mozgalom nem titkolt célja a hajdani dicső főváros feltámasztása volt. Ezt szolgálta a pesti Magyar Tudományos Akadémia alapítása (1825. november 3.) vagy a Nemzeti Színház, a Nemzeti Múzeum és a Széchenyi lánchíd építésének megkezdése is. A sikeres mozgalom eredményeként Pest-Buda vonzani kezdte az új betelepülőket, polgárokat, iparosokat Magyarországról és külföldről egyaránt.

Az 1830-as években a két város állandó lakossága már 150 000 körül volt, az „ingázó” birtokos nemesség családjait nem számítva. Ekkorra Pest az ország kereskedelmi központja lett. 1838 márciusában hatalmas árvíz pusztított, és a város épületeinek jelentős része romba dőlt. A korszak építkező lendületében azonban sikerült pár év alatt kiheverni a csapást, és nagyrészt az újjáépítés során nyerte el a város a mai szerkezetét. Ezután tették kötelezővé a kizárólag kőből-téglából való építkezést. A korábbi barokk városképet a klasszicista stílus váltotta fel, az egy-két emeletes apróbb házakat igazi városhoz méltó két-három emeletes paloták sokasága váltotta fel. A kor leghíresebb építésze Hild József volt, akinek számos lakóházát ma is megcsodálhatjuk.

Pest-Buda, az új főváros[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1840-es évekre Buda és Pest politikailag, gazdaságilag és nem utolsó sorban kulturális szempontból is az ország fővárosává fejlődött, a két város együttes lakossága 100 000 főre rúgott. Pest városában akkoriban összesen 5105 házszám volt, ebből 1186 még csak tervezett. Túlnyomó részt földszintes és kertes házak alkották a városképet. 1846-ban a közművek még hiányosak voltak, a város főcsatorna-hálózatának tervezésére bécsi szakértőket hívtak, ugyanis a legtöbb helyütt nyílt árkok bűzölögtek, a Király utcában még nem volt csatorna, másutt csak egy-egy vonal állt kiépítve. A Terézvárosban a legtöbb utcát és a gyalogjárókat már gránitkockákkal kövezték le, azonban a mellékutcák rendre hepe-hupásak, gyakran futóhomokosak, porosak, sárosak voltak.

1846. július 15-én megnyitották az első vasútvonalat Pest és Vác között, ez a nap a magyar vasút történelmének kezdete. 1848-ra gyakorlatilag elkészült a Széchenyi lánchíd is. Addig csak hajókkal, illetve ideiglenes pontonhidak segítségével lehetett átkelni a Dunán, az új híd azonban végre lehetővé tette a két testvérváros valódi összekapcsolását. Nem véletlen, hogy a város, illetve az egész korszak jelképe lett. Azonban nemcsak esztétikus külseje miatt figyelemre méltó, hanem mivel komoly technikai kísérletet is jelentett; ez volt a világ első ekkora méretű fémszerkezetes (óriás vasláncok által tartott) függőhídja. (Az addigi hasonló angliai lánchidak a jóval kisebb Temze folyón épültek.)

1848. március 15-én kitört a pesti forradalom, ami a Batthyány-kormány megalakulásához vezetett. 1848 júliusában megnyílt az első pesti országgyűlés és ezzel minden szempontból Pest-Buda vált az ország fővárosává. A szabadságharc eseményei során azonban 1849. január 5-én az osztrák császári sereg bevonult a városba, a pesti és budai polgárok számára szinte mindent megtiltottak, még az utcák és terek sem viselhették a magyar nevüket, visszaállították a régi német elnevezéseket. Az osztrákok a városban rendezték be katonai főhadiszállásukat. A magyar honvédség egyik legnagyobb sikere volt a tavaszi hadjárat során Pest visszafoglalása, majd a budai vár visszavétele, 1849 májusában. Nyáron újra császári kézre került a város, Pestre olasz csapatok jöttek. A szabadságharc leverése után Pest lett az osztrák elnyomó rendszer székhelye. A Gellért-hegy tetején ekkor épült a félelmetes erődítmény, a Citadella, ahonnan az osztrák katonaság állandó megfigyelés alatt tarthatta a lázadó magyar fővárost. 1849. október 6-án Batthyány Lajost, az első magyar miniszterelnököt kivégezték a mai Szabadság tér helyén álló Újépület udvarán.

A világváros[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nem leszünk ezentúl sem budaiak, sem pestiek, hanem leszünk ezentúl budapestiek.

Ágai Adolf, 1872.[3]

A kiegyezés után az ország egésze, így Budapest is gyorsan fejlődött. A 19. század második felére időszerűvé vált Buda és Pest szabad királyi fővárosok, a Pest vármegyei Óbuda mezőváros és a Pest megyei Margitsziget[4] egyesítése, amit az országgyűlés 1872-ben meg is szavazott. 1873. január 1-jei hatállyal Pest, Buda és Óbuda egyesült Budapest néven. November 17-én az új testület átvette az egyesített főváros irányítását.

A volt Ferenc József, mai Szabadság híd
A volt Ferenc József, mai Szabadság híd

Az egyre növekvő városban különösen a tömegközlekedés fejlesztésére kellett hangsúlyt fektetni. 1874-ben adták át a fogaskerekű vasutat, 1877-ben megnyílt a Nyugati, 1884-ben pedig a Keleti pályaudvar. 1877-ben az országban elsőként, megindult a villamosközlekedés. A kulturális élet is fellendült, 1884-ben átadták az Operaházat az Andrássy úton. Az 1880-as évek elejéig folytatólagosan voltak számozva a házak egy-egy városrészen belül. A város képe látványosan megváltozott. Egyik évről a másikra nőttek ki a semmiből egész városrészek sokemeletes bérpalotákkal, üzletekkel, forgalmas utcákkal. A gyors növekedést sokan az amerikai fejlődéshez hasonlították, a külső Erzsébetváros egy részét például csak „Csikágó” néven emlegették a gyorsan felépülő amerikai Chicago szabályos háztömbjei és sakktáblaszerű utcahálózata miatt.

A nemzeti polgárosodás a 19. század végére mindent áthatott. A város régi iparos és munkás lakosságának addigi nyelve főleg a német volt, ahogyan a tömegesen Budapestre érkező új lakók között is nagy számban voltak svábok, zsidók, cipszerek. A 1880-as évek táján a város németajkú lakóinak zöme szinte egy nemzedék alatt váltott nyelvet. A kerületek neve és az utcanevek is magyarrá váltak. A századfordulóra több mint 700 000 lakosú világvárossá fejlődött Budapest. Európa-szerte híres volt pezsgő kulturális életéről, kávéházairól, gyógyfürdőiről, szórakozóhelyeiről és éjszakai életéről.

1896-ban rendezték meg a Ezredévi Kiállítást, amely a honfoglalás millenniuma alkalmából az ország ezer éves gazdasági és szellemi fejlődését ünnepelte, de valójában inkább az elmúlt húsz év rendkívüli fejlődésén alapult. Az egész történelmi Magyarország területéről milliók látogatták meg az impozáns kiállítást és egyben megcsodálták a szépülő Budapestet, a Sugárutat (mai Andrássy út), a kontinens első földalatti vasútját, az új Ferenc József hidat (a mai Szabadság híd) a Műcsarnokot, a Halászbástya építését és a félkész Országházat is.

A 20. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 20. század első felében folytatódott a kiegyezés után lendületet kapó fejlődés, például 1909 és 1910 között bevezették az elektromos közvilágítást. Az első világháború és az azt követő események, a Tanácsköztársaság és a Trianoni békeszerződés azonban megakasztották a város addigi fejlődését. A lakosság viszont az elszakított országrészekből menekülőkkel is növekedett, és az 1930-as évekre meghaladta az egymilliót. A tömeges lakásigény miatt megépültek az első lakótelepek, például a Wekerletelep és az Állami lakótelep is. Szegények tömegei éltek nyomornegyedekben is (például a Mária Valéria-lakótelep). Sokan laktak pályaudvarokon, vasúti vagonokban. 1924-ben megalakult a Magyar Nemzeti Bank, 1925-ben pedig megkezdte adását a Magyar Rádió. 1933-ban megkezdődött a Tabán bontása.

Budapest ostroma 1944-ben
Budapest ostroma 1944-ben
A felrobbantott Erzsébet híd 1946-ban
A felrobbantott Erzsébet híd 1946-ban

Budapest ostroma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd még: az 1945-ös budai kitörési kísérlet cikket

A háborús front – a korábbi amerikai szőnyegbombázásokat nem számítva – 1944-ben ért Budapestre. A város több mint százezer civil lakosa vesztette életét a bombázásokban, a nyilas terror tömegmészárlásában, a szovjet katonák kegyetlenkedéseiben. Másokat az ostrom előtt vagy utána deportáltak koncentrációs táborokba vagy a Szovjetunió munkatáboraiba. A budapesti gettó halálraítéltjei (főleg gyerekek, nők és idősek) közül kb. 70 000 ember túlélte a borzalmakat, amiben többeknek is részük volt, például Raoul Wallenberg svéd követségi tanácsosnak. A háború során Budapest valamennyi hídja, a Budai Vár, valamint a középületek és lakóépületek jelentős része teljesen megsemmisült. A belső városrészek szinte minden utcájában voltak helyreállíthatatlanul elpusztított épületek. A bombabiztos Sziklakórház azonban az ostrom teljes ideje alatt ellátta a sérülteket.

A kispesti lakótelep építése

A szocializmus időszaka[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1950. január 1-jén a Budapest környezetében lévő települések hozzácsatolásával létrejött az ún. Nagy-Budapest.

Az 1956-os forradalom központja Budapest volt. Az 1960-as évek második felére befejeződött a világháborús károk helyreállítása. Újjáépültek a hidak, utolsóként 1964-ben az Erzsébet híd. 1970-ben átadták a metró kelet–nyugati vonalának első szakaszát, majd 1976-ban pedig az észak–déli vonal első szakaszán indult meg a forgalom. Budapest lakossága 1980-ban érte el a növekedési csúcspontját, az 1960-as évektől lassult a népességnövekedés, ugyanis adminisztratív eszközökkel próbálták visszafogni a bevándorlást a nagyobb lakáshiány elkerülése céljából, lakást főleg budapesti, vagy legalább 5 éve Budapesten dolgozó személynek utaltak ki, így megkezdődött a városkörnyéki falvak, kisvárosok népességének gyors növekedése. A lakáshiány lakótelepek fölépítését tette szükségessé, mint például Békásmegyer, Újpalota, Újpest, Gazdagrét, Kelenföld, Lágymányos, Rákosfalva, József Attila lakótelep. Ezeket a lakótelepeket főleg a belső kerületekből és a város más részeiből érkező fiatal házasok népesítették be.

A rendszerváltástól napjainkig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Budapest a rendszerváltás során az ország más részeihez képest jobban növelte fejlettségét, előnyös gazdasági lehetőségeit. A szocialista ipari üzemek bezárásával párhuzamosan ugyanis sok új munkahely is keletkezett, elsősorban a szolgáltatás és a kereskedelem terén. Térségében a legkisebb a munkanélküliség, legmagasabb az egy főre eső átlagos jövedelem.

A rendszerváltás után hozott önkormányzati törvény széles jogosítványokat adott a fővárosi kerületeknek. A Fővárosi Önkormányzat csak nehezen képes önálló várospolitikát folytatni. Kisebbségi önkormányzatok is alakultak, amelyek főleg kulturális téren tevékenykednek. 1994-ben új kerületként önállósult Soroksár.

Demszky Gábor 1990- 2010 között volt a főpolgármester. Az ő tevékenysége alatt nagyívű infrastrukturális beruházások kezdődtek Budapesten. Ilyenek voltak például a Hungária körút, a Nagykörút, a Kisföldalatti felújítása, vagy a Lágymányosi híd átadása. 2007-ben évtizedes huzavona után megindult a 4-es metró építése. A BKV szolgáltatási színvonala hosszú távon azonban romlott, annak ellenére, hogy többek között 2005-ben – a VEKE javaslatára – átszervezték az éjszakai tömegközlekedést és új Combino villamosok álltak forgalomba a Nagykörúton. Reprezentatív új középület nagyon kevés épült, például a Nemzeti Színház épülete, a Művészetek Palotája és az ELTE lágymányosi campusa. A magánberuházásban készült épületek jelentősen átszabták a várost. Bevásárlóközpontok sora épült a város peremén és sok pláza a belvárosban. Építészetileg is kevés fejlődést hozott a rendszerváltás: Schneller István főépítészsége után talán csak a Dózsa György úti ING-székház képviseli a mai modern építészetet.[forrás?]

Az ING Bank székháza Budapesten

A legtöbb tanácsi bérlakást privatizálták. Jelentősen felélénkült a fővárosi ingatlanpiac, a lakásárak rohamosan nőttek. Megindult a kiköltözés a fővárosból. Felduzzadt az agglomeráció, lakóparkok sora épült a Budai-hegység falvaiban a módosabb népesség számára. Ezzel párhuzamosan megkezdődött néhány belső városrész rehabilitációja, például VII. kerület és VIII. kerület. A szociális problémák azonban nem csökkentek, az ellátórendszer sorvad. Sok ember él még mindig szegénységben. A rendszerváltás óta az utcákon megjelentek a hajléktalanok és a koldusok.

Európai viszonylatban azonban Bécs jóval fejlettebb maradt továbbra is Budapestnél, Prága pedig hasonló szintről indulva jobban fejlődik. Húsz év főpolgármesterség után, 2010-ben Demszky Gábort Tarlós István váltotta fel a főváros élén.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Addreszbuch der königlichen Frey-Stadt Pesth, 1815
  2. Adressbuch der königlichen freyen Stadt Pesth, 1822
  3. Jalsovszky Katalin - Tomsics Emőke: Budapest, az ikerfőváros 1860-1890. Helikon, 2003.
  4. 1000ev.hu | 1872. évi XXXVI. törvénycikk Buda-Pest fővárosi törvényhatóság alakitásáról és rendezéséről

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Budapest fővárosunk története
  • Horváth Miklós (szerk.): Budapest története V. ISBN 9630522640
  • Nagy-Györffy-Gerevich: Budapest története I-V.
  • Vörös Károly (szerk.): Budapest története IV. ISBN 9630510839
  • Kosáry Domokos (szerk.): Budapest története III. ISBN 9630503611
  • A Terézváros kétszáz éve (Riporttörténet. Írta és összeállította: Pille György. Budapest, 1970)

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]