Bikaviadal

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A bikaviadal (spanyolul: corrida [de toros]) a mai formájában Spanyolországból származó látványosság, melynek során egy arénában az ember – meghatározott szabályrendszer szerint – felbőszített, kifejezetten erre a célra tenyésztett, vad bikával küzd meg, melyet a corrida során kifárasztanak, és a játék végén a főhős, a matador (’leölő’) – aki díszes, középkori stílusú egyenruhában lép színre – megöl.

A látványosság a világ egyik legősibb, máig fennmaradt szokása, pontos eredete azonban vitatott. Egyesek az ókori rómaiak gladiátorjátékaihoz, illetve a görög és krétai „bikakultuszhoz” (tauromachia) vezetik vissza, míg mások szerint az ókori Ibériában alakult ki, és csupán véletlen a párhuzam a hasonló római és görög játékokkal. Spanyolországban az ember bikával való küzdelmének első reprezentációja egy keltibér kőtömbről származik a rómaiak által az i. e. 1. században alapított Cluniából (ma romváros Burgos provincia déli részén, Kasztíliában).

Sevilla, Plaza de Toros
Bikaviadal
A bika az arénában
A torreádor és a bika
Antonio Barrera, matador de toros, 2003
Banderillero
A győztes matadorok kivonulása az arénából
Barcelona kisebbik arénája, a Las Arenas ma már átépítés alatt áll

Története, jelentősége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bikával való küzdelem már a görögöknél megjelent (már Krétán is nagyon korán találkozunk a bikakultusszal), később a rómaiaknál is, ahol a legnépszerűbb szórakozási formát jelentették a gladiátorok véres viaskodásai egyrészt egymással, másrészt állatokkal, például bikákkal. Spanyolországban a mór uralom alatt a harcosok edzésként bikákkal küzdöttek lóhátról. A bikaviadal Spanyolországon kívül Portugáliában, Dél-Franciaországban és Latin-Amerika több országában (Mexikó, Kolumbia, Venezuela, Peru) is hatalmas népszerűségnek örvend. A középkorban a spanyoloknál a bikaviadal éppen olyan lovagjáték volt, mint a torna; Cid Campeador például kitűnő bikaviador hírében állt.

Spanyolországban és Közép- és Dél-Amerikában is sok folyóirat, könyv, film és műsor (szinte az összes spanyol tévécsatorna) foglalkozik ezzel a látványossággal.

Spanyolország legnagyobb bikaviadal-arénája a madridi Plaza de Toros Monumental de Las Ventas, mely 23 798 néző befogadására alkalmas. A bikaviadal-időszak körülbelül áprilistól októberig tart, a torreádorok egy része télen Latin-Amerikában szerepel. Sok fontos tenyészet létezik a toro bravo (’vad bika’) tenyésztésére (például Miura, Domecq, Victorino, Alcurrucén, Murube), ez a fajta bika (mely morfológiailag különbözik a vágóhídra szánt állatoktól) már régen kihalt volna, ha nem léteznének a bikaviadalok. A tenyésztőkön kívül még rengetegen élnek a fiesta nacionalból (’nemzeti ünnep’, ahogy a spanyolok nevezik), a bikaviadal-arénák személyzete, állatorvosok, a torreádorok ruháját, a traje de lucest készítő, erre szakosodott szabók, lótenyészetek, különböző torreádorfelszereléseket gyártó cégek.

A bikaviadal menete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bikaviadal a következőképpen zajlik: két lovas, az "alguacilillo"-k vezetése alatt bevonul az arénába az összes résztvevő. Először a három matador, mögöttük három sorban 3-3 banderillerójuk. Őket követik a lovas torreádorok, a picadorok, fölpáncélozott lovon. Őket (matador, banderillero, picador) összefoglaló néven "torreádoroknak" (toreros) nevezik. Ezután bevonulnak az aréna tisztításáért felelős "arenero"-k, aztán pedig a ló- vagy öszvérfogat és az azt vezető "mulillero"-k (akik később kiviszik az elpusztult bikát).

A bikaviadal elnöke a páholyból (egy állatorvos és egy tanácsadó társaságában) fehér zsebkendőjével engedélyt ad a viadal megkezdésére. A berohanó bikát a matador fukszia-sárga színű "capotéjával" ('köpeny') irányítva megnézi az állat mozgását. Minden mozdulatának külön elnevezése van, például "verónica", "chicuelina", "larga cambiada".

Ezután érkezik a picador, aki a "puya" nevű lándzsával egyszer vagy kétszer (ahogy a matador vagy az elnök jónak látja) megszúrja a bika tarkóját, amitől a vállizmai annyira megsérülnek, hogy a bikaviadal további részében már nehezebben tudja mozgatni a fejét. Ez arra is szolgál, hogy élénkítse a bikát de csökkentse a szarvak jelentette veszélyt.

A picador elhagyja az arénát, a banderillerók pedig 3 pár, színes papírral bevont, horgos végű "banderillát" szúrnak a bika tarkójába, hátába. Ezek speciális hegyük miatt minden mozdulat során mélyebbre fúródnak az állat hátába, súlyos vérveszteséget okozva.

Ezután érkezik a matador, aki muletájával (egy fa pálcára erősített vörös szövettel), valamint egy alumínium vagy fa "szimulált karddal" száll szembe a bikával, és különböző látványos mozdulatokkal bebizonyítja, hogy képes uralni a vad bikát. Az utolsó percekben a kardot valódi ívelt végű acélkardra cseréli, és ha minden jól alakul, egy szúrással végez ellenfelével.

Ha a közönség és az elnök úgy ítéli meg, hogy sikeres volt a szereplése, megkapja trófeaként a bika egy vagy két fülét, különleges esetben a farkát is. A bátran harcoló bika kivívja a közönség elismerését, ha pedig különlegesen bátor volt, megkegyelmeznek neki és visszaküldik a tenyészetbe, ahol (természetes) haláláig nyugodtan él.

Egy bikaviadalon összesen hat bika szerepel, minden matador 2-2 bikával küzd meg az este folyamán.

A bikaviadal-arénák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bikaviadalokat ún. arénákban (precízebb spanyol néven plaza de toros, azaz ’bikatér’) rendezik. Ezek a római állatviadalok helyszínére emlékeztető, kör alakú, homokkal borított küzdőterek (innen származik a nevük is: az arena latinul és spanyolul ’homok’-ot jelent). A világ legnagyobb bikaviadal-arénája a mexikóvárosi Plaza (de Toros) México, ezt követi a venezuelai Valenciában lévő Plaza de Toros Monumental de Valencia, és a harmadik helyen áll a madridi Las Ventas.

A bikaviadal kategóriái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Corrida de toros: az „igazi” bikaviadal. Három matador küzd meg két-két 4-6 éves bikával.

Novillada con picadores: novillerók (még nem matadorok, általában torreádoriskolák tanulói) küzdenek meg 3-4 éves bikákkal, picadorok részvételével.

Novillada sin picadores: novillerók küzdelme 2-3 éves bikákkal, ahol picadorok nem vesznek részt.

Rejoneo: viadal lovas torreádorok részvételével.

Becerrada: torreádorok (matadorok, novillerók) vagy „műkedvelők” küzdenek két éven aluli bikákkal.

Festival: többféle – például jótékonysági – céllal rendezett viadal, letompított szarvú bikákkal. Ilyenkor nem a díszes „traje de luces”-t viselik, hanem a sokkal egyszerűbb „traje corto”-t (más néven „traje campero”).

Toreo cómico: komikus bikaviadal, melyen a torreádorok bohócok vagy törpék.

Egyéb, helyi ünnepeken rendezett látványosságok: például a bikafuttatás.

A bikafuttatás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bikafuttatás egy olyan látványosság, amely több bikával való viadalból áll, gyalog vagy lovon, egy zárt térben, amelyet végül is a bikák terének (La plaza de toros) neveznek.

A bikaviadalon több ember vesz részt, köztük a bikaviadorok is, akik egy szoros protokolli hagyományt követnek, szabályozott esztétikai érvényekkel; csak úgy tudnak részt venni mint matadorok, ami a bikaviadorok alternatívája.

Néhány híres spanyol matador[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Alejandro Talavante Rodríguez
  • Antonio Chenel "Antoñete"
  • Manuel Caballero
  • Antonio Ordóñez
  • Morante de la Puebla
  • José Tomás
  • Cristina Sánchez
  • Cúchares
  • Curro Romero
  • Enrique Ponce
  • Fernando Gómez García "El Gallo"
  • Francisco Montes "Paquiro"
  • Francisco Rivera "Paquirri"
  • Francisco Rivera Ordóñez
  • Ignacio Sánchez Mejías
  • Jesulín de Ubrique
  • José Gómez Ortega, ismertebb nevén "Joselito" vagy "Gallito"
  • Joaquín Rodríguez "Costillares"
  • Jose María Manzanares
  • José Miguel Arroyo "Joselito"
  • José Ortega Cano
  • Juan Belmonte
  • Juan Serrano "Finito de Córdoba"
  • Luis Miguel Dominguín
  • Manolete
  • Manuel Benítez "El Cordobés"
  • Manuel Díaz "El Cordobés"
  • Manuel García "El Espartero"
  • Paco Camino
  • Pedro Gutiérrez Moya "El Niño de la Capea"
  • Pedro Romero
  • Pepe-Hillo
  • Pepe Luis Vázquez
  • Rafael Guerra "Guerrita"
  • Rafael Molina Sánchez "Lagartijo"
  • Salvador Sánchez Povedano "Frascuelo"
  • Juan Antonio Ruiz Román ¨Espartaco¨
  • Domingo López-Chaves Mangas

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Claramunt, Fernando: Historia Ilustrada de la Tauromaquia, Espasa-Calpe, Madrid, 1989
  • Cossío, José María de, Los toros, tratado técnico e histórico, Espasa-Calpe, Madrid, 1974
  • Moral, José Antonio del, Cómo ver una corrida de toros, Alianza Editorial, S. A, Madrid, 2003
  • Ramón, José Luis, Todas las suertes por sus maestros, Espasa-Calpe, S. A, Madrid, 1998
  • Abenamar, Filosofía de los toros, Egartorre, Valencia, 1995
  • Aguado, Paco, Figuras del siglo XX, Egartorre, Valencia, 2002

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]