Fekete dió
 |
||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Levelek és termések |
||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||
|
||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||
| Juglans nigra L. |
||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Fekete dió témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Fekete dió témájú médiaállományokat. |
A fekete dió (Juglans nigra) a diófafélék (Juglandaceae) családjának dió (Juglans) nemzetségébe tartozó növényfaj. Észak-Amerika keleti részén, főként folyók mentén közönséges faj, másutt széles körben termesztik. Termése a közönséges dióhoz hasonlóan ehető és finom, de belső része kisebb, héja jóval keményebb, így elsősorban nem termése, hanem értékes faanyaga miatt termesztik.
Tartalomjegyzék |
Jellemzői [szerkesztés]
Lombhullató, egylaki fa. Magassága tipikusan 30-40 méter, kedvező feltételek mellett 50 méter is lehet. Koronája széles, általában felfelé törekvő, szabályos, zárt. Törzse vastag és egyenes. Az ágak általában magasan indulnak ki a törzsből, igen erősek, egyenletes koszorúformát alkotnak. A fiatal fák kérge szürke vagy sötétbarna, később sötétbarna vagy szinte fekete lesz, mélyen bordázódik, töredezik, közelről rombusz alakú lapok figyelhetők meg rajta. A vastag fiatal hajtásokon – a közönséges dióval ellentétben – finom bársonyos szőrzet található. A rügyek halványbarnák, hegyes csúcsúak, redős rügypikkelyekkel. A vessző metszete rekeszes.
A páratlanul szárnyalt levelek szórt levélállásúak, 30–50 cm hosszúak. Az összetett levelet 15-23 levélke alkotja, ezek 6–10 cm hosszúak, 2–3 cm szélesek, megnyúlt tojásdadok, hegyes csúcsúak, fogazott szélűek. A levélkék színe kopasz, fonákján az erek mirigyszőrösek, rövid nyélen vagy szinte az ágon ülnek, egymás alatt átellenesen. A legnagyobb levélkék középen találhatók.
Május-június táján virágzik. A porzós virágok az előző évi hajtásokon csüngenek vastag, hengeres barkákban 2-5-ösével. A termős virágok általában 5-ösével helyezkednek el az ágak csúcsain, zöld színűek, jelentéktelenek.
A termés csonthéjashoz hasonló zárt kupacsú makk, amit diótermésnek is neveznek. Hossza 3–5 cm, gömbölyű vagy enyhén megnyúlt, világosbarna, a terméshéj élénkzöld, sima. A burok éréskor nem repedezik fel, hanem rászárad a termésre. A csonthéjban ráncos, húsos, kétfelé váló, dús olajtartalmú magot találunk, ez a közönséges dióhoz hasonlóan fogyasztható.
|
|
|
Felhasználása [szerkesztés]
Termését keményebb héja miatt kevésbé elterjedten fogyasztják, mint a közönséges dióét. Fáját szép színe és rajzolata miatt nagyra becsülik. Többnyire furnérozásra használják.
A gyógyászatban teáját (egy maroknyit egy liter vízzel főzve) főleg vértisztítónak és emésztés elősegítésére használják. Ez utóbbi az oka, hogy bőrkiütések esetén is isszák. Leveleiből készült kivonatából többen a tüdővész gyógyítását is megpróbálták. Burkát gyomor- és bélhurutnál, de főleg barna hajolajak gyártásánál használták. Termése ehető, de kemény burka miatt kevesen fogyasztják. Íze érdekes, kissé kesernyés.
Külső hivatkozások [szerkesztés]
Források [szerkesztés]
- Természetkalauz – Bruno P. Kremer: Fák – Őshonos és betelepített fafajok Európában (M-Érték Kiadó Kft., 2006, ISBN 963 7304 80 0, korábbi kiadások: 1984, 1995)
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Juglans nigra című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
 |
Ez a növényekről szóló lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |
