Házsongárdi temető

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Koordináták: é. sz. 46° 45′ 52″, k. h. 23° 35′ 35″

A temető a Szent Mihály templommal
Nagy Péter, Bartók György és Szász Domokos református püspökök síremléke a temető bejáratánál
Az MTA Házsongárdi temetőben nyugvó tagjainak emléktáblája
A temető halottak napján

A Házsongárdi temető (románul Cimitirul Central) a középkori Kolozsvár várfalaitól délre fekvő Házsongárd nevű domboldalon elterülő temetőkert. A sokévszázados magyar írásbeliség nagyjainak nyugvóhelye és egyben az emlékezések kegyhelye. A házsongárdi temetőbe vallásfelekezeti és nemzetiségi különbség nélkül temetkeztek magyarok, románok, szászok az évszázadok folyamán. Ritka szép fekvése, dús növényzete, monumentális emlékművei már a 19. század végén híressé tették.

Tartalomjegyzék

Nevének eredete [szerkesztés]

A Házsongárd név régebbi, mint a temető, eredetileg a város falától délre eső domboldalt jelölték így, ahol gyümölcsösök, kertek és szőlők terültek el. A név első írásos említése 1373-ból maradt fenn: az Harsongardbely zeolek Myveltetesereis eo. k. legien gongiok Ne pwztullianak ely. A Házsongárd szó temetővel együtt történő említésére az első dokumentum 1834-ből áll rendelkezésre. A szakirodalom a nevet német eredetűnek tartja, de az nem tisztázott, hogy a Haselgarten (mogyoróskert) vagy Hasengarten (nyúlkert) erdélyi szász változatából származik. Az is felmerült, hogy az egyik nagyobb birtok gazdájáról, Hasinschart kolozsvári szász polgárról nevezték el. Herepei János szerint a név összetett szó, ami a hárs + bongárd (szász nyelven gyümölcsöskert) tagokból áll.[1]

Története [szerkesztés]

1585. május 11-én alapította a kolozsvári közgyűlés, azaz a százférfiak és a tizenkét esküdt együttes ülése, a pestisjárvány kezdetén. Erre a célra a Torda utcai kiskaputól délre eső városi dinnyeföldet jelölték ki: „Látván Istennek ostorát a halálozások naponkánt való gyarapodását és a temetőhelyek alkalmatlan voltát a sok benne fekvő testek miatt, mely szerint ahol sírt ásnak mindenütt eleven testre találnak együtt a felső tanáccsal elhatározták, hogy a Tordai utcai Kis ajtón kívül való földben, ahol mostan a dinnyét vetették, egy jó és tágas daran földet szakasszanak temető helynek ahová mind szegény és gazdag személyválogatás nélül temetkezzék, mely helyet jó örökös sövénnyel befonjanak.”[2] A járvány miatt az eredetileg kijelölt terület hamar megtelt, így a temető déli irányba, a domboldalra terjeszkedett tovább. A temető kezdetektől fogva köztemető szerepét töltötte be a város életében, így vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül bárki idetemetkezhetett. Az idő folyamán többször kibővítették, így jött létre 1739-ben J. F. de Gladys ezredes adományából a lutheránus temetőkert[3], majd 1840-ben a régi zsidó temető. 1885-ben temetőt rendezték, sok gazdátlan régi követ kiemeltek a helyéről, kijelölték a parcellákat, elkezdték a fásítást. A 19. század végén a temetőt dél felé kibővítették, itt nyílt meg 1892-ben az új zsidó temető és 1914-ben a honvédsírkert. A halottas kápolnát és az irodaépületet 1897-ben építették.

1911-ben Kohn Hillel és Zsakó Gyula, az unitárius kollégium friss végzősei, még hatvankét 1700 előtti sírkövet írtak össze, a legrégibb 1586-ból való volt.[4] A 20. század végén még fellelhető legrégebbi sírkő 1599-ből maradt fenn, ez egy ereszes sírkő, amely a lutheránus temetőrészben található, de a Jelen-kripta oldalán található egy 1585-ből fennmaradt tábla is. A 14 hektáron több mint 400, főként magyar nevezetes személy sírkövét találhatjuk. A kolozsvári román lakosság arányának növekedésével a temetőben is egyre több román sír található.

Noha a városi közgyűlés már 1892-ben megállapította, hogy „a jelenlegi köztemető annyira túlzsúfolt, miszerint közegészségi és közrendészeti tekintetekből továbbra már nem használható”, és 1893-ban már nem engedélyezték új sírok ásását, ma is ide és a tetején megnyitott új temetőben temetkeznek. A még 1885-ben megkezdődött temetőrendezési kísérletek többnyire balul ütöttek ki, inkább a régi kövek és a hagyományos összhang pusztítását segítették elő, mint a műemlékjelleg megőrzését. 1938-ban László Dezső, Bíró Sándor és Jancsó Béla vezetésével 60 kolozsvári ifjú összeírta a sírokat, Kelemen Lajos, Benczédi Pál és Puskás Lajos segítségével megfejtette a feliratokat, és a listát közzétette az Ellenzék, Keleti Újság és a Patria hasábjain. Az új temetőben az 1970-es években a sírok közti utakat is eladták sírhelynek. Valamelyest enyhített a helyzeten a monostori temető megnyitása.[5]

2010 áprilisában a Házsongárd Alapítvány és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság több mint kétszáz sír műemlékké nyilvánítását kérték a Kulturális és Művelődésügyi Minisztériumtól.[6]

Leírása [szerkesztés]

A 16.–17. század legtipikusabb sírkőfajtája az úgynevezett ereszes kő, valamint a koporsó alakú tumba, amelyet még a 18. században is használnak. Szép latin feliratos ereszes köve maradt fenn Kovásznai Péternek (1673), II. Rákóczi György híres udvari papjának-püspökének, aránylag ép még a tumbája a Szathmári Pap család néhány tagjának, valamint Szentábrahámi Lombard Mihály unitárius püspöknek (1753). A reformkorral kezdődően divatba jött a temetőkultusz. A főúri családok, egyházak versengve emeltek szebbnél szebb emlékműveket, kriptákat, mauzóleumokat nagy halottaiknak, szeretteiknek. Művészeti értékeik miatt is meg kell említenünk a négy oroszlántól őrzött Kendeffy-emlékoszlopot (Hess János bajor szobrászművész alkotása), Bölöni Farkas Sándor, Barra Imre neogótikus, mellszoborral díszített oszlopát, az ugyancsak e stílusban épült Mikó- és Donogány-kriptákat. Empire domborművei miatt a Mauksch–Hintz-kripta, térhatásáért a neoromán iktári Bethlen-kripta (Ybl Miklós műve) érdemel említést. Aránylag sok a klasszicizáló síremlék (Kéler Ilona, Jósika Miklós, Brassai Sámuel, Kuun Géza sírja), valamint kripta (betleni Bethlen, Korbuly–Barcsay családok, Sigmond Elek mauzóleuma); nagy számban őrződtek meg az eklektikus építmények, az utóbbi két évszázad sírkődivatját bemutató oszlopok.

A tulajdonképpeni köztemető oldalához három zsidó temető csatlakozik, egy negyedik pedig távolabb, a Tordai út mellett található.

A házsongárdi temető az erdélyi s főleg a kolozsvári írók, költők tudatában szimbólummá növekedett, padjain számos vers született, nem egy regényben említik. Híres Áprily Lajos Apáczai emlékének szentelt verse, a Tavasz a Házsongárdi temetőben és Szabó Dezső Életeim című önéletrajzi visszaemlékezéseinek e sírkertre vonatkozó néhány fejezete.

A temető nevezetes halottai [szerkesztés]

Searchtool right.svg  Bővebben: A Házsongárdi temető nevezetes halottainak listája

Jegyzetek [szerkesztés]

  1. ↑ Kiss: 267; Gaal: 5–6; Herepei: 628–633.
  2. ↑ Herepei: 647.
  3. ↑ Szabó Dezső: Unitárius sírok a kolozsvári Házsongárdi temetőben
  4. ↑ Romániai magyar irodalmi lexikon : Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés II. (G–Ke). Főszerk. Balogh Edgár. Bukarest: Kriterion. 1991. ISBN 973-26-0212-0 Online hozzáférés
  5. ↑ Asztalos Lajos: Kolozsvár helynevei. Szabadság. 2004. szeptember 4.
  6. ↑ Műemlékké nyilvánítanának több mint kétszáz házsongárdi sírt. Szabadság. 2010. szeptember 4.

Források [szerkesztés]

További információk [szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Házsongárdi temető témájú médiaállományokat.
Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak

Helye a Google Map-on: 46.765927, 23.591337 [1]

A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Házsongárdi_temető&oldid=13470787”