Ferences templom és kolostor (Kolozsvár)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Havas Boldogasszony temploma
Kvár Ferences templom 2.jpg
Vallás kereszténység
Felekezet római katolikus
Elérhetőség
Település Kolozsvár
Elhelyezkedése
Havas Boldogasszony temploma (Kolozsvár)
Havas Boldogasszony temploma
Havas Boldogasszony temploma
Pozíció Kolozsvár térképén
é. sz. 46° 46′ 18″, k. h. 23° 35′ 16″Koordináták: é. sz. 46° 46′ 18″, k. h. 23° 35′ 16″

A kolozsvári ferences templom és kolostor a város legrégebbi részén, az Óvárban, a Karolina téren (románul Piata Muzeului) álló műemlékegyüttes.

A templom hivatalosan a Havas Boldogasszony temploma, a népnyelv azonban csak „barátok templomaként” emlegeti.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kolostor épülete
Ablak a kolostor udvar felőli falán
Bejárati ajtó

Benkő József korában úgy tartották, hogy ezen a helyen pogány szentély állt. A 11. század végén, illetve a 12. század elején itt épült a város első temploma — egyes feltételezések szerint a római Napoca pogány szentélyének romjaira. A legrégibb, erre utaló irat 1199-ben kelt, és ebben IV. Ince pápa a maga és szent Péter különös pártfogásába fogadja Henrich Clusi esperest és annak minden világi és egyházi javait.

Ez a templom a tatárjárásban pusztult el. Utána a középkori városközpont hitéletének központjaként 1260-ban egy román stílusú templomot emeltek a helyén, mellette fából készült zárdaépülettel. Eleinte plébániatemplom volt, majd 1420 táján domonkos-rendi szerzeteseket telepítettek ide. A 15. század közepén a templom és a kolostor szűknek bizonyult, ezért újabb – ezúttal gótikus – építkezés kezdődött, aminek támogatására Hunyadi János évente 50 aranyforint értékű kősót rendelt; az adományt Hunyadi Mátyás, II. Ulászló és II. Lajos is megújította. A bővítést 1521-ben fejezték be, a munka nagyobbik részét maguk a szerzetesek végezték. Közben a 15. század végén Dengelegi Pongrácz János vajda özvegye kápolnát építtetett Szent Antal tiszteletére. Az így felépült egyhajós, bordás boltozatú, támpilléres gótikus templom hasonló lehetett a Farkas utcaihoz, ami 1556 előtt volt a ferencesek temploma.

Amikor Petrovics Péter 1556-ban lerohanta Erdélyt, a város lakosai március 15-én elűzték a szerzeteseket – ferenceseket és domonkos-rendieket egyaránt. A város reformátussá lett, és az év őszétől majdnem egy évig Izabella királyné lakott az északi szárnyon. A Szent Antal kápolnát elbontották, és helyébe a városi tanács határozata alapján árnyékszéket építettek. Az 1557-es országgyűlés úgy döntött, hogy az épületben iskolát rendezzenek be; az 1568 és 1693 között az Erdélyi Unitárius Egyházé volt.

A templomot a 17. század elején Báthory Gábor a reformátusoknak adta. A zárda ebédlőtermét az iskola is használta különböző ünnepélyekhez, a diákok több alkalommal színielőadásokat is tartottak itt.

Az ellenreformáció egyik lépéseként 1693-ban I. Lipót császár a templomot és a kolostort a jezsuitáknak adta, akik kollégiumként használták. A jezsuiták 1724-re építették fel új templomukat és kollégiumukat: ekkor az óvári templomot és kolostort felhagyták, annak kulcsait a Katolikus Státusnak visszaadták. Ekkor az erdélyi ferencesek, akik hosszú száműzetés után szerettek volna visszatérni Kolozsvárra, bejelentették igényüket az épületre, és azt 1725-ben meg is kapták. A „roskatag” állapotú templom kulcsait 1725. június 13-án, Páduai Szent Antal ünnepén adta át Antalffi János püspök nevében Szabó Mihály, Kolozsvár akkori kanonok-plébánosa a rendtartomány megbízottjának, Antalffi Istvánnak, a visszatérő ferencesek első házfőnökének.

Az 1697-es tűzvészben a templom súlyosan károsodott; 1727-ben a mennyezete is beomlott. 1728-ban Antalffi István rendházfőnök a gubernium támogatását kérte az épület felújításához. A ferences rendiek barokk stílusban építették újjá a templomot (1728-1745). A főhajó déli oldalán elhelyezett Szent Kereszt-kápolna felújításának anyagi terhét Kornis Zsigmond főkormányzó, a Ferenc Rend Főszindikusa és a Katolikus Státus elnöke vállalta, és egy 16. századi reneszánsz keresztet is a templomnak ajándékozott szentbenedeki kastélyából. Mellette tekintélyes anyagi segítséget nyújtott gróf Kornis Antal és Apor István; a többi adakozó neve ismeretlen. Az átalakítás jelentősen megváltoztatta a templom alakját. Az egykori csúcsíves belsőnek csak alig felfedezhető nyomai maradtak meg (sekrestye, belső sekrestye vagy más néven Mátyás-terem, befalazott ablakok, oldalbejárat a folyosóról stb.). Az átépítés tervezője máig ismeretlen; lehet, hogy a rend egyik szerzetese volt. Erre utal legalábbis az 1726 és 1730 között újonnan épített dési ferences templom és a felújított kolozsvári templom rendkívüli építészeti hasonlósága. A dési templom tervezőjeként a háztörténet 1726-ban Dimjén Gábor házfőnököt említette meg.

A belső részek felújítása után emelték az épület elé a három szintes, 52,25 m magas, 4,5 m * 4,5 m alapterületű, hagymakupolás tornyot. Ezt a munkát nagyobb adományokkal Andrási Péter, Csáki Imre, Jósika László és Kornis Antal támogatta. A kőművesmunkát 1740-ben kezdték el a torony mellett kétoldalt emelt homlokzati párkányokkal, és 1743-ban fejezték be. A toronyra 1744-ben tették fel a keresztet, de az 1779 júniusában lezuhant és széttört. Az új nagy keresztet 1780-ban tették rakták a helyére — ez vasból készült és nagy rézgömbbel látták el. Az 1898-ban, amikor a tornyot javították, ehelyett egy új, 2,8 m-es, vasból készült keresztet tettek fel.

A kívül-belül megújított templomot 1745. július havában Erdély akkori püspöke, Klobusiczky Ferenc szentelte föl, az oltárokkal és az újonnan épült loretói kápolnával együtt.

A templom első főoltárát a ferencesek a jezsuitáktól örökölték, de ez az 1760-as években a medgyesi[1] ferences templomba szállították át. Helyébe 1763 és 1770 között fából építettek újat; az az oltár ma is a helyén áll, de 1910 után kőtalapzattal és a csiszolt márvány asztallal egészítették ki. A faoltár építtetői közül:

  • Kornis Zsigmond erdélyi kormányzó,
  • Apor István,
  • Tolnainé Tordai Klára,
  • Kemenyné Bánffi Mária,
  • Perényi Borbála,
  • Keresztúriné Kún Erzsébet,
  • Aporné Keresztúri Krisztina

adományozók nevét őrizték meg a feljegyzések.

Az oltárra Scheltz Ferenc sóbánya-felügyelő készíttetett tabernákulumot. Ugyancsak ő javíttatta ki a sekrestyét és faragtatott rá szép kőajtót — 1771-ben, amint a bevésett évszám ma is látható. A tabernákulumot 1902-ben rézből vert, búzakalásszal és szőlőgerezddel díszített új ajtóval látták el.

A kolostorban kapott helyet a ferences rend erdélyi levéltára és több ezer kötetes könyvtára. 1906 és 1948 között itt működött a Szent Bonaventura-nyomda.

1900-ban kezdték el Szent Antal tiszteletére a keddi búcsúkat — ez a gyakorlat mindmáig tart.

1900-ban a templom mennyezetét ferences tárgyú freskókkal díszítették. 1902-ben készült a templom külső utcai bejáratának ma is látható vasajtaja — Demjén Ágoston műlakatos munkája. 1912-ben a templom belsejét egészen felújították, egyebek közt öntött műkőre cserélték az addigi kockaköves padlóburkolatot. Ugyancsak 1912-ben a templom 18 ablakát művészi, festett üvegablakara cserélték — sajnos, ezek 1944. október 9-én telefonpalota felrobbantásakor a tetőt fedő cserepekkel és a templomban lévő törékeny tárgyakkal egyetemben megsemmisültek.

A szerzetesrendeket egy 1949. július 29-i törvényerejű rendelet feloszlatta. Ezután a kolostor épületét államosították, és szeptemberben román és magyar tannyelvű művészeti szakközépiskolát helyeztek el benne. Az 1975-ben elkezdett restaurálás feltárta az épület egyes gótikus elemeit, így a templom kriptájában előkerültek az Árpád-kori, tatárjárás után emelt félköríves templom alapfalai.

2011 őszén a Zenelíceum kiköltözött az épületből.[2] Helyette a Református Montessori Iskola költözött az épületbe,[3] amely 2012. szeptembere óta a "Tálentum Református Iskola" nevet viseli.[4]

Leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Belső tér
A templom oltára

A kolostor épülete két emeletes, gótikus stílusú, négyszögletű kerengős udvarral. A földszinten található refektórium boltozatát egyetlen oszlop tartja. Az ebédlő északi falán található egy csúcsíves felolvasó fülke.

A bejárat feletti toronyfülkében a ferences rend nagyasszonya, a szeplőtelenül fogant Szűz Mária barokk szobra áll, homlokzat két felső fülkéjében pedig Szent Ferenc, illetve Szent Antal szobra — mindhármat az erdélyi barokk szobrászat jeles képviselője, Johannes Nachtigall faragta. Ugyancsak az ő munkja a loretói kápolna homlokzati domborműve, ami Jézus szülőházának átszállítását jeleníti meg.

A torony 52,25m magas, a szentély 19.50 m hosszú és 7.84 m széles és 12,70 magas, a hajó hossza bejárattal 37.63 m, bejárat nélkül 32.61 m. Szélessége az oszlopok között 10 m, beugrásokkal együtt 12.4 m, belső magassága 13,10 m. Gazdag díszítése egyértelműen barokk jellegű. A mennyezet freskói Adorján János kolozsvári festő munkái.

A főoltárt a templommal együtt a Havas Boldogasszony tiszteletére emelték. Nevét a római Santa Maria Maggiore székesegyházról nyerte. A Havas Boldogasszony nagyon szép „írott képét” (festményét) Ettinger Mária szebeni lakos rendelte 1730-ban egy brassói mestertől, kifejezetten a kolozsvári ferences templom főoltárának. A kép alján ez a felirat olvasható: „Vera effigies S. Máriae Maioris ad Nives,” azaz „A Havas Boldogasszony valóságos képe” — maga a kép a Rómában lévő, ősrégi Mária-kép másolata (a hagyomány szerint az eredetit Lukács evangélista festette. A Havas Boldogasszonyon kívül a főoltárnak két további központi alakja van: egy Mária szíve szobor és a megfeszített Krisztus vászonra festett képe — ez ugyanis meglehetősen rendhagyó módon egy forgóoltár. A rögzített ráma mögött forgatható tengely van, és a három, egyformán képzett fülkéből mindig az alkalomnak leginkább megfelelőt forgatják az oltár közepébe:

  • általában a szobrot,
  • Mária nevesebb ünnepein a Mária-képet,
  • a szenvedés időszakában a megfeszített Krisztust.

A szentély déli középső szakaszán a falnak fektetve áll a falzisztórium, a vecsernyemondó tónus képbetétekkel. Az emelvény középső szakaszának felső részén a Szentháromság látható, ezzel párhuzamosan a jobb szakasz mezejében Szent József a kis Jézussal, a bal mezőben pedig Szent Anna a gyermek Máriával. A középső szakasz alsó mezejében egy pápa alakja a hármas kereszttel, felette a felirat: Ecce sacerdos magnus. A jobb alsó mezőben Szent Antal áll a kis Jézussal, baloldalt Keresztelő Szent János ismert zászlajával — ezeket Koncz Éva, Ferenczi András özvegye készítette.

A szentély északi oldalán a sekrestye folyosójára nyíló ajtó lapját a templom felől rézlemez borítja. Felületét szegecselt pántok osztják tizenkét egyenlő mezőre — az egyes mezőkben különféle, jórészt bibliai jeleneteket vertek ki.

A két első mellékoltárt a rendi hagyományoknak megfelelően szent Ferenc és Páduai szent Antal tiszteletére emelték. Szent Antal oltárát utóbb hátrébb vitték a szószék mellé, és helyére Jézus Szíve oltárát állították. E két oltár rokona a főoltárnak, hárman egységet alkotnak.

A Jézus Szíve oltár (a korábbi Szent Ferenc oltár) építményét képbetéttel együtt emelte Csáki Zsigmond és neje, Haller Katalin, az oltár felirata szerint 1734-ben. 1900-ban az eredeti oltárképet Jézus Szívének ember nagyságú öntött és festett szobrára cserélték Mandy János vasúti főkalauz adományából. Az oltár felső részén körkeretben látható a Szent Őrangyal, alsó részén pedig üveg alatt Szent József a kis Jézussal.

A Szent Ferenc oltár (a korábbi Szent Antal oltár) építményét Szabó Mihály, Kolozsvár buzgó plébánosának kezdeményezésére, gróf Mikes István és neje, gróf Petki Rozália költségén készítették 1736-ban. Az oltár feletti körképben Mihály arkangyal látható, alul üveg alatt Szent Anna, középen pedig Szent Ferenc ember nagyságú öntött és festett szobrát helyezték el.

A templom északi középső szakaszában áll Szent Antal oltára, amit korábban a Boldogságos Szűz Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletére szenteltek. Az oltárat 1737-ben építették Csáki Zsigmondné Haller Katalin adományából. 1899-ben közadakozásból állították fel Szent Antal ember nagyságú szobrát a kis Jézussal, és ekkor helyezték el perselyét a szegények gondozására. 1906-ban készült el a mai nagy oltár, ami Bak Lajos asztalosmester adománya és önkezű munkája.

Közelében (a korábbi Isteni Üdvözítő oltára helyén) áll Kis Szent Teréz oltára az 1930-as évekből — ezt egy Budai nevezetű szászvárosi postamester emeltette.

A lourdesi oltárt 1900-ban Korbulyné Bogdánffy Margit adományából rendelték meg Ferdinand Stufleser St. Ulrich-groedeni szobrásztól.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Ferences templom és kolostor (Kolozsvár) témájú médiaállományokat.
  • Sas Péter: A kolozsvári ferences templom. Kolozsvár: Erdélyi Ferences Rendtartomány. 1999. ISBN 9739203558