Santa Maria Maggiore bazilika (Róma)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Róma történelmi központja
Világörökség
Santa Maria Maggiore Főhomlokzat.JPG
Piranesi: Sta Maria Maggiore (1764)
Adatok
Ország Olaszország, Vatikán
Világörökség-azonosító 91
Típus Kulturális helyszín
Felvétel éve 1980,1990
Elhelyezkedése
é. sz. 41° 53′ 51″, k. h. 12° 29′ 55″Koordináták: é. sz. 41° 53′ 51″, k. h. 12° 29′ 55″

A Basilica Papale di Santa Maria Maggiore (latinul: Basilica Sanctae Mariae Maioris), a Szűz Máriáról elnevezett legnagyobb római katolikus templom az olaszországi Rómában.

A XVIII. század pápai várospolitikája nem távolodott el a XVI. századi V. Szixtusz pápa akaratától, vagyis attól, hogy Róma ne csak a kereszténység szellemi központja legyen, hanem materiális értékeivel is a világ (hatalmi) centrumává váljon. Róma a század folyamán gazdagodott: nagy városfejlesztéseket hajtottak végre, és látványos kultikus építményeket fejeztek be, mint a Lateráni Szent János-bazilikát, amely új homlokzatot kapott. A Sant Ignazio-templom elé új teret terveztek, a San Giovanni dei Fiorentini, a Santa Maria dell' Orazione e della Morte-templom, valamint a Santa Maria Maggiore bazilika pedig új homlokzattal gazdagodtak.

A főszékesegyház születése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Torriti: Mária Megkoronázása (XIII. sz)
A bazilika főhajójában
A diadalív mozaikképe (V. sz.)
A főbejárat feletti belső faldíszítés
A főhajó aranyozott kazettás mennyezete)

A bazilika az V. században épült. Régi neve (Santa Maria ad Nives) körül a XIII. században legenda alakult ki, amely szerint Libériusz pápát álmában felszólította a Madonna, hogy építtessen templomot azon a helyen, ahol a következő (augusztusi) nap reggelén friss hótakarót talál. Másnap valóban hó fedte az Esquilinus-dombnak ezt a helyét és a legenda szerint a pápa abba rajzolta botjával a bazilika tervét. (Ezt a legendát mondja el az előcsarnokbeli loggia lépcsőjénél levő, 1308-ból származó mozaik is).

Története és kialakítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A templom egyike a római négy patriarchális bazilikának, illetve a hét főszékesegyháznak. Tulajdonképpen egyházpolitikai célból építtette III. Szixtusz pápa (432-440), ellenpontot képezve ahhoz, hogy a konstantinápolyi patriarcha nem ismerte el Máriának, mint istenanyának a tiszteletét. Valójába ezért és ekkor épült a templom, melyet a századok során többször átépítettek, de mindennek ellenére, belsejének jó része még őrzi az V. századi építészeti formákat.

Alaprajza és tér-rendszere[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alaprajza eredetileg is - félkör alakú szentély (apszis) előtti kereszthajóval kialakított - háromhajós bazilikális elrendezésű, s így már alaprajzi elrendezésével az ókeresztény idők nagyterű templomainak emlékét idézi (a régi Szt. Péter-, valamint a falakon túli Szt Pál bazilikáét (S. Paolo fuori le mura). Ebből az eredeti épületből maradt fenn a dúsan aranyozott kazettás síkmennyezetű középhajó, a gyönyörű – jón stílusú - fehérmárvány oszlopsora és fríze. Továbbá az ablakok alatt, a fríz felett és a szentély diadalívén (arcus triumphalis) látható, Mária, illetve Jézus életének jeleneteit ábrázoló mozaikok sora is. A nemesen szép, 20-20 tagból álló jón oszlopsort a XVI. század végén kétoldalt megtörték, hogy utat nyissanak két hatalmas, kupolás kápolnához.

A kápolnák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jobb oldali „Cappella Sistina” Domenico Fontana márványtól csillogó alkotása (1585). Jobb falán az építtető V. Szixtusz pápa síremléke, szemben vele V. Piusz pápáé; középen a kápolna oltára késő reneszánsz cibórium. Ezen a helyen azelőtt a betlehemi bölcső kápolnája volt; ezt Fontana az alagsorba süllyesztette, ahova lépcső vezet. (Itt két igen szép, (XV. századi plasztika látható a betlehemi jászolról és 13. századi a három királyokról (ez utóbbi valószínűleg Arnolfo di Cambio műve).

A főhajóból balra nyíló “Cappella Paolina Borghese” kápolnát V. Pál pápa megrendelésére Ponzio; építette (1611), azzal a céllal, hogy az előbbi kápolna márványpompáját is túlszárnyalja. A kápolnában helyezték el V. Pál pápa és VIII. Kelemen pápa síremlékét. (A falakon Guido Reni freskói láthatók.)

Részletképzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kereszthajó és a főhajó tengelyébe helyezett, dúsan tagolt, baldachinos barokk pápai oltár alatti confessióban IX. Piusz pápa térdelő szobra látható.

A templomban található sok síremlék közül Consalvo Rodriguez bíborosé (1299) az ismert legszebb cosmata munkák közé tartozik.

A főhajó - korábban hagyományosan szabadon hagyott - fedélszékét dús pompájú, reneszánsz kazettás sík mennyezettel váltották fel, ami a Giuliano Sangalló alkotása és - Amerika első arany-szállítmányából származó - gazdag aranyozással vonták be.

A teljes templomtér padozatát gyönyörű, finomművű cosmata márványmozaik burkolat fedi.

A templomtér épületdíszítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A főszékesegyház belső terének legjelentősebb díszeit az V. és a XIII. századból származó mozaikképek jelentik. A szentély félkupola-boltozatán Torriti ragyogó színű mozaikja a XIII. századból származik - és a templom létesítésének egyházpolitikai célkitűzésével egyezően – a Mária-kultuszt megtestesítő „Mária megkoronázása” témát ábrázolja.

A bazilika alaprajza

A szentély falain pedig Mino del Reame 1474-ben készített négy pompás márványreliefje található (a templom alapításának legendája, mellette Jézus születése, Mária mennybemenetele és a három királyok imádása). Különösen érdekes a "Mária mennybemenetele" című, amelyiken a Madonnát úgy övezik az angyalok, mintha sokkarú indiai istenszobor karjai lennének. A mester egyik legbájosabb műve pedig a sekrestye Madonna-reliefje.

Különlegesen szép az arcus triumphalist (a főhajó diadalívét) borító – V. századi mozaikdísz, amely Jézus életének jeleneteit ábrázolja. Ugyanebből a korból származó 36 mozaikkép díszíti a főhajó oldalfalait (fölül, az ablakok között). Ezek, az ótestamentumi jeleneteket ábrázoló mozaikok Rómában a műfajnak ókeresztény időkből származó legfestőibb emlékei.

A főbejárat feletti falszakaszokon és a kápolnák kupolafelületein freskódíszítést alkalmaztak. A falfelületek dús barokk-kori márvány-, illetve stukkódíszekkel szép plasztikai hatást keltenek.

A kápolnák kialakítása és falfelület-díszítései a pápák pompaigényeinek kielégítését szolgáló – az előzőkben már részletezett - márványburkolatokkal és tagozatokkal dúsan díszítettek.

F. Fuga: Főhomlokzat
Piranesi metszete (1764)

A templom főhomlokzata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

XIV. Benedek pápa megrendelésére Ferdinando Fuga firenzei építész 1741-ben belefogott a Santa Maria Maggiore-bazilika új homlokzatának építészeti kialakításába. Kezdetben a terv csupán az oszlopcsarnok rendbehozatalára korlátozódott volna, amely - akárcsak a Santa Maria in Trastevere - templom esetében - lehetővé tette a homlokzatot már a korábbi időkben is díszítő, XIII. századi mozaikok megtekintését. Később azonban - a lateráni Szent János-bazilika (S. Giovanni in Laterano)példáján fellelkesülve - mégis arra a döntésre jutottak, hogy új és hatalmas, kettős árkádsoros homlokzatot hoznak létre. A földszinten elegáns kapuk által lezárt, széles, ötös árkádsor képezi a bejáratot az oszlopcsarnokba. Az emeleti loggia háromárkádos homlokzata a térre néző ikergalériával indul: a pápa innen mondta el az „urbi et orbi” áldást. A homlokzatot szentek és pápák szobrai koronázzák; a legjelesebb XVIII. századi római szobrászok készítették őket: Filippo Della Valléig, Giovan Battista Mainitől Carlo Marchionni-ig. Középütt, legfölül, a ticinói Giutii-Lironi alkotása, "Madonna a kisdeddel" magasodik. A munka 1743-ban fejeződött be: az eredmény könnyed, kecses későbarokk építmény lett.

A harangtorony (campanile)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A székesegyház bejárata előtti térről szépen tárul fel a templom középkori harangtornya, amely Rómában a legmagasabbra nyúlik fel (1376). A harangtorony markáns, barnásvörös felülete a bejárati galéria világos kőelemeinek kontrasztjaként jelenik meg, az alsó tömör, csak vakablak-imitációval díszített tömege felfelé kétíves árkádokkal könnyített. A torony súlyosságát a rajta elhelyezett díszítmények és párkányelemek világos kőanyaga játékos mozgalmassággal oldja fel.

A templom környezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A templomot és környezetét Róma egyik legjelentősebb művészeti hatást keltő városépítészeti együttesének tartják. A templomtól keletre húzódik a széles „Via Merulana”, mely a S. Maria Maggiore - bazilikát a lateráni egyházi épületegyüttessel köti össze. Az útról jobbra nyíló Via di S. Vitóban van Gallienus császár 262-ben emelt egyszerű, de hatásos méretű diadalíve. A közeli Piazza Vittorio Emanuele parkjából, a buja növényzet közül hegyoromként magasodik ki egy antik rom (Trofei di Marin), feltehetőleg egy nimpheum maradványa a Flaviusok korából. A Via Merulana a S. Maria Maggiore bazilika déli főhomlokzatának nagy terére vezet. Közepén óriás méretű vájatos (kannelurás) korinthoszi oszlop áll, melyet Maxentius bazilikájából hoztak ide, csúcsán bronz Madonna. És mögötte - a nagy barokk épülettömbből - válik ki a S. Maria Maggiore emeletes loggiás főhomlokzata, F. Fuga műve (1750); fölötte pedig az előzőkben leírt - Róma legmagasabb - harangtornya (1376).

A templom északnyugati, szentély felőli oldalán másik nagy tér tárul ki, a “Piazza dell' Esquilino”, egy obeliszkkel. Korunkbeli városismertetőkben méltánytalan mellőzésének oka feltehetően abban kereshető, hogy keresztbe szeli a Via Cavour; továbbá innen indul a Quirinalén át a barokk korban megnyitott Via Sistina (mai nevén Via Depretis) – mindkettő jelentős mű - és városépítészeti területek megismerésére csábítva. A térről feltáruló S. Maria Maggiore és körítő épülettömbjét már Piranesi egyik ismert vedutája is (tav.39.) hatásosan mutatta be (1764).

A bazilika napjainkban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A főszékesegyház a Vatikán-állam területen kívüli tulajdonában levő létesítmény. Egyházi szertartások és rendezvények célját szolgálja. Továbbá - Róma egyik legértékesebb műemlékeként - a művészetkedvelő turisták és szakemberek városlátogató célpontja, nyilvánosan látogatható. Mindemellett, környezetével együtt – területi elhelyezkedéséből adódóan is - Róma Város kulturális világörökségi értékei közé sorolt területe (nyilvántartásba vétel időpontja: ).

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Adatforrás és irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Főhomlokzat
  • Carlotta Lenzi Iacometti: A rokokótól a XVIII. század végéig (A művészet története 11. k.) - Bp. 2008. Corvina - ISBN 978-963-13-5660-1
  • Pogány Frigyes kötetei: Róma/Belső terek művészete/Terek és utcák művészete/Festészet és szobrászat az építőművészetben/A szép emberi környezet - Bp. Műszaki K.
  • UNESCO: A Világ természeti csodái és kultúrkincsei (sorozat 3. kötet: Dél-Európa) Alexandra K. 1998. ISBN 963-367-345-3
  • Cincia Valigi Gasline: Róma és a Vatikán - 2005. Perseus - ISBN 88-7280-534-1
  • H. Chadwick: A keresztény világ atlasza - Helikon K. Bp. 1999. - ISBN 963-208-563-9
  • Luca Mozatti: ROM – Roma, 2003. Electa K -. ISBN 88-370-2070-8
  • A. M. Hind: Ci riferiamo all’ opera…(G. B. Piranesi…) London, 1922.
  • Fajth T. – Dombi J.: Itália (6. kiadás) - Bp. 1977. Panoráma K. - ISBN 963-243-119-7
  • Wellner István: Velencétől Rómáig – Bp. 1973. Panoráma K. - ISBN 963-243-012-3
  • Szerk.: Művészlexikon: Corvina K. Bp.1994. - ISBN 963-13-3967-X

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Santa Maria Maggiore bazilika (Róma) témájú médiaállományokat.