Diocletianus termái
| Róma történelmi központja | |
| Világörökség | |
 |
|
| Diocletianus thermái | |
| Adatok | |
| Ország | Olaszország |
| Típus | Kulturális helyszín |
| Felvétel éve | 1980 |
Diocletianus termáit az ókori Róma egyik legsűrűbben lakott körzetében építették fel a 3. század végén és a 4. század elején. Ez volt a város legnagyobb fürdőkomlexuma, melyet egyszerre háromezer ember látogathatott,[1] majdnem kétszer annyian, mint Caracalla termáit. A fürdőt a 6. századig használták, amikor a gót támadások során súlyos károkat szenvedett. Később a középkorban kőbányának használták, majd főleg a 16. század folyamán nagyarányú átalakításokat végeztek a fürdő területén. Raktárakat alakítottak ki, majd Michelangelo tervei alapján a frigidariumban megépítették a Santa Maria degli Angeli-templomot. A tervszerű ásatások a 20. század elején kezdődtek el és két évtizeden át tartottak. 1890-ben itt helyezték el a Museo Nazionale Romano gyűjteményének egy részét, az épület jelenleg is múzeumként működik.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
[szerkesztés] Ókor és középkor
A munkálatok megkezdése előtt számos magántulajdonban lévő házat kellett megvásárolni.[2] Néhány ilyen domus maradványait a 19. század végén és a 20. század hatvanas éveiben folytatott ásatások során tártak fel. A magánházak mellett középületeket is lebontottak, ciszternákat szüntettek meg és megsemmisült Calpurnius Piso Frugi emlékműve is. A bontási munkálatok befejezése után a terület szinkülönbségeit feltöltötték. Az ásatások során kiderült, hogy a korábbi épületeknek csak a felső részét bontották el, amit lehetett bennehagytak az épülő fürdő alapzatában. A töredékesen fennmaradt dedikációs feliratból kiderül, hogy az építkezést 298 őszén kezdték el, és valamikor 305 tavasza és 306 nyara között fejezték be.[3] Az első helyreállítási munkákat 410 körül végezték, amikor Alarich gót király elfoglalta a város. Ebből a korból egy faragott oszlopfőt és épületelemek darabjait tárták fel. Az 5. században a külső fal északnyugati részén építették fel Szent Cyriacus templomát, aki a 4. században a a fürdő mellett lakott és az építkezésen dolgozó keresztény raboknak nyújtott segítséget.[4] A fürdőt egészen a 6. századig használták, amikor a gót támadások alatt ostromlók először Vitigis király parancsára 537-ben elvágták a vízvezetéket, majd Totila seregei 546-ban tovább pusztították az épületet. Ezután a fürdőt sokáig kőbányának használták, a pusztítást tűzvészek és földrengések is fokozták. Időnként a fürdő egyes részeit temetőként hasznosították. A pusztítások ellenére a fürdő romjait sokan látogatták, a Rómába látogató zarándokok egyik nem hivatalos célpontja volt. Olyan híres személyiségek keresték fel, mint például az angol teológus Maestro Gregorio a 13. század elején és Petrarca.[4] A fürdő díszítésének egy jelentős része a 15. században még a helyén volt, akkori állapotáról számos forrás maradt fenn. A 15. és a 16. században nagyszámú rajzot és metszetet készítettek olyan híres művészek, mint Donato Bramante, Antonio és Giuliano Sangallo, Jacopo Sansovino, Baldassare Peruzzi és Andrea Palladio.[5]
[szerkesztés] 16. század
A 16. században a Caldarium területét lovaglópályának, néhány másik helyiségét raktárnak használáak. A kisebb termekben lakásokat alakítottak ki, a fürdő mellett zöldséget termesztettek. 1548-ban Jean du Bellay bíboros I. Ferenc francia király udvarának befolyásos diplomatája megvásárolt egy birtokot, amelyhez hozzátartozott a fürdő romjainak délnyugati része is.[5] A műgyűjtő bíboros 1554-ben egy "régészeti parkot" alakítatott ki a területen, ahol ókori szobrokat állítottak ki. Bellay 1560-ban bekövetkezett halála után örököseinek el kellett adniuk a birtokot, amelyet nyolcezer aranyért vásárolt meg Carlo Borromeo bíboros,[6] majd ugyanekkora összegért továbbadta nagybátyjának, IV.Piusz pápának.[7] IV. Piusz 1561 július 27-én kiadott pápai bullájában adott utasítást a Santa Maria degli Angeli-templom megépítésére a frigidarium területén.[8] A misék megtarását a karthauzi rendre bízták, a szerzetesek számára egy kolostort építettek a fürdő területén. A Santa Maria degli Angeli-templom kialakítása és díszítése 1562-ben kezdődött Michelangelo tervei alapján és a század nyolcvanas éveiben fejeződött be. Michelangelo érintetlenül hagyta az eredeti frigidarium szerkezetét, a templomot a meglévő keretbe építették be és 1565-ben szentelték fel.[9] Ezzel egyidőben a karthauziak saját költségükön elkezdték építeni kolostorukat Giacomo del Duca tervei alapján. A kisebb kolostort a natatio egyik részére, a nagyobb kolostort, amelyet 1565-ben fejeztek be a fürdő közepe és a külső fal északi része közé építették. 1575-ben XIII. Gergely pápa a caldarium északi oldalán lévő termeket gabonaraktárrá alakítatta át.[10] A helyiségeket később többször is kibővítették V. Pál és VIII. Orbán pápák uralkodása alatt. Később a fürdő egy részét V. Szixtusz idejében lebontották. A pápa még trónralépése előtt 1576-tól nagy földterületeket vásárolt meg a fürdő közelében és itt épült fel Domenico Fontana vezetésével a Montalto Peretti villa.[11] A bontást 1587 és 1589 között végezték. Ezenkívül egy új utat is építettek a Porta Tiburtina irányába, amelyhez le kellett rombolni a külső fal déli sarkát. A hatalmas mennyiségű törmelékkel a terület egyenetlenségeit töltötték fel. A 16. század második felében a külső fal délkeleti részén istállókat és szénatárolót építettek, a fennaradt helyiségekben kereskedőknek alakítottak ki lakásokat.[12] 1594 és 1596 között Caterina Sforza III. Gyula pápa unokahuga az esedrában felépítette a Santa Caterina in Thermis-templomot, amelyet 1870-ben lebontottak. 1598-ben szintén az ő megbízásából épült a külső fal délnyugati részén a San Bernardo alle Terme-templom, amelyet 1600-ban fejeztek be.
[szerkesztés] 18. és 19. század
A következő jelentős átalakítást a 18. században végezték, amikor Luigi Vanvitelli 1749-ben Bichi bíboros megbízásából kibővitette a Santa Maria degli angeli-templomot. 1754-ben XIV. Benedek pápa idejében felújították a gabonaraktárakat és egy kápolnát építettek Szent Izidor tiszteletére (Sant'Isidoro in Thermis). 1764-ben XIII. Kelemen pápa olajraktárat alakíttatott ki a gabonaraktárak mellett,[13] 1772-ben egy kelmefestő manufaktúrát költöztetett a fürdő egy részébe, más helyiségekbe pedig a gabonaraktárak őrző katonák költöztek be.[14] A francia megszállás idején 1809 és 1814 között a kolostort kaszárnyává alakították, a Santa Maria degli Angeli-templomot eladták egy magánszemélynek aki raktárként használta. 1861 után a nagyarányú római városrendezés alatt az épületkomplexum újból komoly károkat szenvedett. A Termini pályaudvar építése után (1874) lebontották az esedrát és a külső fal északkeleti részét. Később a további városrendezés, például a piazza dell'Esedra (Esedra tér) kialakítása, a Grand Hotel, a Palazzo Massio és a pénzügyminisztérium építése is újabb épületrészek lebontásával járt.[15] 1889-ben megalapították a római nemzeti múzeumot a Museo Nazionalét és úgy döntöttek hogy a gyűjtemény egy részét a fürdőben helyezik el, A múzeumot 1890. június 1-jén nyitották meg a nagyközönség számára.
[szerkesztés] 20. század
A Közoktatásügyi Minisztériumban 1907-ben döntötték el, hogy nagyszabású ásatásokat és helyreállítási munkálatokat fognak végezni a fürdő területén, de a munkát hátráltatta, hogy egyes részei magánkézben voltak és a tulajdonosok tiltakoztak ellene.[16] A feltárásokat csak 1911-ben tudták megkezdeni, amikor a magánkézben lévő területeket kisajátították. Az eredeti falakról lebontották a hozzáépítések nagy részét, feltárták a natatio maradványait, amennyire lehetett eredeti állapotába állították vissza a Santa Maria degli Angeli-templom jobb oldalhajója melleti hét helyiséget. Ezekben és a natatio keleti oldalán lévő termekben helyezték el a múzeum gyűjteményét.[17] Ezenkívül lebontották a templom 18. századi homlokzatát, amelyet Vanvitelli épített, így napvilágra került a caldarium két apszisa. A harmincas években lebontották a gabonatárolókat. Ezután napjainkig a további munkálatok során csak állagmegóvást végeztek, az épületkomplexum szerkezetét nem módosították.
[szerkesztés] Az épületkomplexum részei
A fürdő 13,5 hektáros területet foglalt el.[3] Alaprajza Traianus és Caracalla termáinak mintáját követte. Érdekesség, hogy a három fürdő egyvonalban helyezkedett el, egymástól nagyjából egyforma távolságra.[3] A számos átalakítás ellenére az épület alaprajza viszonylag könnyen rekonstruálható. A külső falak egy 376 x 361 méteres négyszög alakú területen feküdtek.[3] Főbejárata az északnyugati fal közepén helyezkedett el. A főbejárat mellett mindkét oldalon szimmetrikusan kialakított helyiségek voltak, ebből négy nagyméretű, félkör alakú apszissal ellátott termet oszlopokkal és fülkékkel díszítettek. A hosszabb, északnyugati és délkeleti oldalakon hat-hat félkör vagy négyszög alakú helyiséget építettek, ebből az egyik egy második bejáratként funkcionált. A negyedik, délnyugati oldalon egy hatalmas, lépcsőkkel és oszlopokkal díszített esedrát emeltek, amelyet valószínűleg színházi előadásokra használtak. A mellette két oldalt kialakított helyiségek könyvtárak lehettek. A fal két sarkába kör alakú négy bejárattal rendelkező termek kerültek. A falak és a főépület közé parkot telepítettek, amelyet szobrokkal, kutakkal és kisméretű, kápolnaszerű épületekkel díszítettek. Az udvar közepén áll a tulajdonképpeni fürdő épülete, egy körülbelül 250 x 180 méteres területen.[18] Rövidebb átlója köré emelték a fürdő legfontosabb helyiségeit, a 2500 négyzetméter területet elfoglaló natatiot (uszoda), a három keresztboltívvel lefedett frigidariumot, a kör alaprajzú tepidariumot, és a hosszú, keskeny, négy oldalán apszissal ellátott caldariumot. A fürdő két rövidebb oldalára került egy-egy oszlopokkal díszített tornacsarnok. Melléjük több egymásba nyíló termet építettek, amelyek szerepét eddig nem sikerült kellőképpen tisztázni. A tornacsarnokokból nyíltak a két apszisos, ovális alakú öltözőhelyiségek, ahonnan az uszodát is könnyen megközelíthették. A frigidariumból mindkét oldalon hat-hat helyiség nyílt. A frigidarium és a caldarium között egy hosszú szervizfolyosó épült, amelynek padlószintje a többi helyiséghez képest alacsonyabban volt. Végül a caldariumból két oldalon három-három négyszögletes, szintén fűtött terem nyílt. A vízellátást a "Aqua Marcia" elnevezésű vízvezeték biztosította, amely a Porta Tiburtina irányából érkezett, majd a fürdő külső, délkeleti fala mellé ásott ciszternába ömlött. A nagyméretű ciszternát oszlopokkal több részre osztották, szélessége elérte a 91 hosszúsága a 16 métert.[19] Később ezt a ciszternát megszüntették és a kerítésen belül alakítottak ki kisebb méterű tárolókat.
[szerkesztés] A helyiségek díszítése
A fürdő díszítőelemeinek számos darabja maradt fenn, különösen a Santa Maria degli Angeli-templom belsejében (nyolc nagyméretű, egy darabból álló vörösgránit oszlop, oszlopfők, oltárrészletek), ezenkívül az ásatások során számos töredék került elő (oszlopfődarabok, domborműves keretek részletei, faragott oszlopfők). A külső falakat egy bizonyos magasságig márványlapokkal burkolták, felette színes stukkóval díszítették. A medencék oldalát és alját is márványlapokkal fedték le, ennek maradványai a natatioban láthatók. A falak egyhangúságát megtörő szobrok elhelyezésére szolgáló falfülkék egy részét is színes márvánnyal díszítették, másik részét üvegmozaikkal borították. A padlót mozaikokkal fedték be,ezeknek egy része fennmaradt. A napjainkra megsemmisült mozaikok egy részéről is maradtak ránk dokumentumok, ez annak köszönhető, hogy az évszázadok során számos rajzot készítettek róluk. A fürdő szobordíszítéséről keveset tudunk, az ásatások során csak néhány szobortöredék került elő. A legtöbb szobrot a natatio és a frigidarium területén helyezték el. A díszítés során számos korábban készült alkotást is felhasználtak, ilyen például egy férfiszobor torzója, egy Aphrodite szobor, és egy atléta szobrának a feje, amelyek Hadrianus korából származnak. Ezenkívül számos múzeumban találhatók szobrok, melyek valószínűleg a fürdőből származnak. A késő császárkori szokásnak megfelelően a kertet is szobrokkal díszítették. Az írott források szerint galériákat alakítottak ki, ahol filozófusok és költők mellszobrait helyezték el. A nápolyi Museo Archeologicóban nemrég beazonosított tizennégy portré valószínűleg innen származik.[20] Ezenkívül már a 15. századtól kezdve az írott források számos művet említenek, de az adatok olyan pontatlanok, hogy ezek alapján nem lehetséges az olaszországi és külföldi múzeumokba szétszóródott alkotások azonosítása. A fürdőből származik a Vatikáni Múzeumban őrzött, egy darab vörös gránitból kifaragott 4 méter átmérőjű medence is. Ezenkívül négy kisebb medencét tudtak azonosítani, ebből egy vörös gránit medencét szintén a Vatikáni Múzeumokban, egy zöld porfír medencét a Museo Nazionale Romanóban, és két szürke gránit medencét Berlinben.[21]
[szerkesztés] Jegyzetek
- ↑ Terme di Diocleziano, i. m. 8. old.
- ↑ Terme di Diocleziano, i. m. 3. old.
- ^ a b c d Terme di Diocleziano, i. m. 5. old.
- ^ a b Terme di Diocleziano, i. m. 16. old.
- ^ a b Terme di Diocleziano, i. m. 18. old.
- ↑ Terme di Diocleziano, i. m. 19. old.
- ↑ Terme di Diocleziano, i. m. 19. old.
- ↑ Terme di Diocleziano, i. m. 19. old.
- ↑ Terme di Diocleziano, i. m. 19. old.
- ↑ Terme di Diocleziano, i. m. 21. old.
- ↑ Terme di Diocleziano, i. m. 21. old.
- ↑ Terme di Diocleziano, i. m. 21. old.
- ↑ Terme di Diocleziano, i. m. 21. old.
- ↑ Terme di Diocleziano, i. m. 21. old.
- ↑ Terme di Diocleziano, i. m. 23. old.
- ↑ Terme di Diocleziano, i. m. 23. old.
- ↑ Terme di Diocleziano, i. m. 23. old.
- ↑ Terme di Diocleziano, i. m. 7. old.
- ↑ Terme di Diocleziano, i. m. 13. old.
- ↑ Terme di Diocleziano, i. m. 9. old.
- ↑ Terme di Diocleziano, i. m. 13. old.
[szerkesztés] Források
Gianluca Tagliamonte : Terme di Diocleziano, Electa, 1998, ISBN 88-435-6660-1
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- http://www.rome-guide.it/english/museums/museums_diocleziano.html
- http://web.tiscalinet.it/romaonlineguide/Pages/eng/rantica/sAHy4.htm
- http://penelope.uchicago.edu/~grout/encyclopaedia_romana/romanurbs/bathsdiocletian.html
- http://www.roman-empire.net/tours/rome/baths-diocletian.html
