I. Alarich nyugati gót király

I. Alarich
Heinrich Leutemann: Alarich temetése (1895)
Nyugati gót király
Uralkodási ideje 395 – 410
Elődje	nem volt
Utódja	Athaulf
Életrajzi adatok
Született	376 körül Peuke szigete, Dobrudzsa
Elhunyt	410. ősze (34 évesen) Cosenza
Édesapja	Athanaric
Édesanyja	nem ismert

I. Alarich (376 – 410 vége), a nyugati gótok királya (latinul rex) 395–410 között; heves küzdelmeket vívott a Római Birodalommal és 410-ben elfoglalta Rómát is.

Királlyá választása

391 táján már valószínűleg egy csapat törzsi harcos élén állt. Nagy Theodosius császár halála után azonban a gótok – "megfosztva a szokásos ajándékoktól, s mivel féltek, hogy a hosszú békében vitézségük fogyatkozást szenved" – Alarichot választották meg királyuknak. A Baltha-nemzetségből származott, mely név merészet jelent, és amely nemzetség a második volt rangban az Amal-nemzetség mögött a gótok között. Azért választották Alarichot királyul, mert bátorságával kitűnt a többiek közül.

Görögországi portyázás

Miután királlyá választották "övéivel tanácsot ült – Jordanes szavaival –, és rábeszélte őket, hogy inkább saját fáradságukkal szerezzenek maguknak országot, semmint hogy tétlenségben idegennek szolgáljanak". Ezért elindult népével Macedónián, Trákián és a Peloponnésszoszon keresztül. Útközben minden férfit megöltek, a nőket és a gyerekeket elhurcolták rabnak. Csak azokat a városokat kímélték, akik pénzzel váltották meg a békét. Phocis és Boeotia megadta magát, ezután az erős Théba mellőzésével Athén alá vonult, amely szintén megadta magát, akárcsak Korinthosz, Argosz és Spárta.

A Theodosius halála után kettéoszlott Római Birodalom keleti felén Arcadius lett a császár, a nyugati felén Honorius. A két császár hadvezéreinek vetélkedése tovább gyengítette a birodalmat. Rufinus, Arcadius császár főminisztere a gótok ellen keletre akarta hívni a császári hadsereget, de Honorius hadvezére, Stilicho visszatartotta a hadat, és gót segédcsapatainak vezérét, Gainast Konstantinápolyba küldte, aki 395-ban megölte Rufinust. Közben ő maga is megérkezett egy hajóhaddal a Korinthoszi-öbölbe, és megállította Alarich seregét.

Hajóhadával kikötött Korinthosz romjai közelében és hátba támadta Alarichot. Alarich vereséget szenvedett és behúzódott az Árkádia és Elis határszélén levő Pholae hegységbe. Stilicho a gótokat azonnal bekerítette, majd elterelte a Peneusz folyó vizét, hogy a gótok se enni-, se innivalóhoz ne jussanak. Erős sáncokat is épített, ám Alarich mégis elmenekült, majd békét kötött a konstantinápolyi udvarral és az illír területek főparancsnoka lett.

Itáliai hadjárat

402-ben, kihasználva Stilicho galliai távollétét, Alarich átkelt az Alpokon és egy római sereget szétszórva a Timartus folyónál, elfoglalta Isztriát, Venetiát és már Milánót fenyegette, ahonnét Honorius császár elmenekült. Stilicho rendeletet adott ki, hogy minden nyugati had azonnal menjen Itáliába, de akkorra Alarich már Milánó alatt állt, és a menekülő császárt Arles alatt lepték meg. Honoriusnak még volt annyi ideje, hogy a jól megerősített piemonti Asti városába meneküljön.

Alarich körbefogta a várost, és elkezdett tárgyalni a megadás feltételeiről. Ekkor érkezett Stilicho a hadaival: átkelt az Adda folyón és áttört a gót táboron, a többi római had pedig körbekerítette a gótok seregét. 403. március 29-én, húsvét napján, amit az ariánus gótok megünnepelni készültek, Stilicho megtámadta őket. Az ütközet Pollentia mellett a római lovasság rohamával kezdődött, és a gótok meghátráltak. A római oldalon harcoltak az alánok, akiknek fejedelme már az ütközet elején elesett, és ettől a gótok új erőre kaptak, és visszanyomták a lovasságot. Stilicho ekkor vezette ellenük a légiókat, akik kézitusában legyőzték a gótokat.

Alarich norvég ábrázolása, a felirat: Alaricus Rex Gothorum

Alarich békét kért Stilichotól, aki meg is adta ezt azzal a feltétellel, hogy a gótok visszavonulnak Pannóniába, majd onnan Epiruszba. Alarich ezt elfogadta, de amint megerősödtek a csapatai, visszafordult Pannóniából, és a megpróbálta a meglepetés erejével bevenni Veronát. Stilicho azonban a Verona körüli hegyeken ismét vereséget mért a gótokra. Alarich maga is alig tudott elmenekülni, és maradék seregét ráadásul éhség és ragályok gyötörték, sokan el is pártoltak tőle. A római győzelem hírére Róma lakosai meghívták Honoriust, hogy ünnepelje meg a győzelmét és consulságának hatodik évfordulóját. Honorius a milviusi hídon vonult be a városba, és győzelme emlékére diadalívet emeltetett. Hét hónapot töltött a városban, majd székhelyét áttette a rosszul védhető Milánóból Ravennába, mely mérföldekre kiterjedő mocsarak vettek körül, és tengeri kikötője is volt.

Támadások Róma ellen

Germán betörés

405-ben vandál, burgund és svév vegyes csapatok törtek be Észak-Itáliába Radagais vezetésével. Velük tartottak az alánok, és egy 12 ezer fős gót csapat is. A velük együtt vonuló asszonyokkal és gyerekekkel a sereg mintegy 40 ezer főt számlált. Stilicho tudta, hogy a rendelkezésére álló sereg nem elég egy ekkora áradat feltartóztatására, ezért újoncokat keresett és a rabszolgákat is besorozta, de még így is csak 30-40 ezer embere volt a feladatra, viszont seregét kiegészítették a rómaiakhoz hű barbár csapatok.

A támadó germán sereg elhaladt Ravenna, valamint Stilicho ticinumi tábora mellett. Míg Stilicho egyre halasztotta a barbárokkal való csatát, addig azok Itália több városát kifosztották. Stilicho Firenzénél utolérte a germán hadat, és elhatározta, hogy azzal módszerrel próbálja megállítani őket, ami a gótoknál már bevált, azaz bekeríti és kiéhezteti őket. A terv bevált, Radagais többszöri kitörési kísérlet után kegyelemért könyörgött, fogságba esett és később fiaival együtt megölték. A kiéheztetett germánok mind a rómaiak fogságába kerültek és eladták őket rabszolgának. A 12 000 gót katonát Stilicho római zsoldba fogadta. Mintegy százezer szvéb, vandál, alán és burgund azonban visszamaradt az Apenninnek és az Alpok valamint az Alpok és a Duna közt és ezek hajtották végre Gallia ellen azt a hadjáratot, melyet már Alarich tervezett.

Stilicho másodszor érdemelte ki az Itália megszabadítója címet. A felszabadult vandálok és alánok a Rajna vidékén pusztítottak, de a frankok és az alemannok nem tartottak velük. A frankok ráadásul rájuk támadtak, és 20 ezer vandál halt meg az ütközetben, köztük Godigisel király. A vandálok maradékát az alánok és királyuk, Respendial segítsége mentette meg. Az ütközet olyan nagy és véres volt, hogy hatására a barbár népek jó része átpártolt a rómaiakhoz.

Stilicho halála

408-ban meghalt Arcadius kelet-római császár, és utódja a mindössze 8 éves II. Theodosius lett. Ekkor felmerült a birodalom újbóli egyesítésének gondolata is. Ambíciói érdekében Stilicho tárgyalásokba kezdett Alarichal, akinek már korábban is zsoldot fizetett, és átengedte neki egész Illíriát. Az Alarichal kötött megegyezés miatt a császári udvar és a szenátus bizalma megrendült Stilichoban, és a tehetséges hadvezért Honorius császár hamarosan kivégeztette híveivel és gót zsoldosainak családjával együtt.

Első támadás Róma ellen

Stilicho halála után a rómaiak körülbelül 10 000 gótot mészároltak le Itáliában. Az életben maradtak Alarichhoz fordultak segítségért, aki ekkor seregével bevonult az itáliai félszigetre. Körülzárta Rómát és így az élelem nélkül maradt város egyezkedésre kényszerült. Hadisarc fejében 5000 font aranyat, 30000 ezüstöt és nagy mennyiségű textíliát kért. Hogy kifizethessék, a rómaiak kénytelenek voltak a szobrokat is beolvasztani.

Alarich ekkor visszavonult Toszkánába, ahol tárgyalást kezdett Honorius császárral, aki 404 óta Ravennában élt. Alarich fővezéri címet kért, valamint Dalmáciát, Venetiát és Noricumot, kérését azonban a császár elutasította.

Második támadás Róma ellen

409-ben újra Róma ellen vonult, ahol ellencsászárként nevezte ki Priscus Attalus szenátort, városparancsnokot. Az új császárral önmagát a római hadsereg főparancsnokának, sógorát, Athaulfot pedig a palotaőrség parancsnokának neveztette ki, majd az új császárral Ravenna ellen vonult. Ravennát a szintén gót Sarus védte, akinek sikerült Honorius császárt visszatartania, amikor az Konstantinápolyba akart menekülni. Alarich ismét tárgyalásba kezdett, és békülésének jeléül elküldte hozzá azokat a császári jelvényeket, amiktől megfosztotta a csak nemrég császárrá tett Attalust. Bár Alarich már csak Noricumot kérte, Honorius továbbra sem engedett neki.

Harmadik támadás Róma ellen

Ekkor Alarich immáron harmadszor is megostromolta Rómát. 410. augusztus 24-én bevonult a városba, ahova a gallok óta nem lépett ellenség. A gótok később büszkén hivatkoztak rá, hogy Alarich nem romboltatta le a várost "más barbárok szokásához hasonlóan", de a katonái hat napig fosztogathatták, csak a keresztény templomokat kímélték. Az ekkor összeszedett kincsek képezték az alapját a későbbi gót királyi kincstárnak.

Halála és temetése

Alarich ezek után Szicília irányába vonult tovább. Kifosztották Capuát és Nolát. A gótok útjuk során bár fosztogattak, nem romboltak le semmit, mert céljuk a letelepedés volt. Itáliában azonban csak szőlőt találtak és olajfaligeteket gabona helyett. Jordanes azt írja, hogy a gótok, akik addig csak tejet ittak, Itáliában láttak először szőlőskertet. Mikor Alarich megtudta, hogy a gabonát Szicíliából és Afrikából szállítják, hajók megszerzésével készülődött az átkelésre. Azonban amikor a Messinai-szoroson akartak átkelni, 410 végén, harmincnégy évesen, hirtelen meghalt.

Bár a király ariánus keresztény volt, mégis pogány módra temették el. Sírja fölé nem állítottak sem római emlékművet, sem tumulust, (azaz halomsírt), hanem elterelték a Busento folyót, és "medrének közepén egy rabszolgacsapattal sírt ásatnak, amelynek mélyébe Alarichot sok kinccsel együtt leeresztik, s miután a vizet ismét medrébe bocsátották, az összes sírásókat megölik, hogy a helyet többé senki meg ne találhassa...".

Alarich a zsákmány- és földszerző barbár tipikus alakja volt, katonai ereje biztosította tényleges hatalmát. Hadvezérként nem törekedett császári címre, és méltányolta a római intézményeket. Nem rombolta le az épületeket, inkább élvezni akarta római kultúrát. Akarata ellenére lett a birodalom rettenetes ellenfele, mivel ő volt az első barbár uralkodó, aki elfoglalta Rómát, a birodalom fővárosát.

Halála után a gótok a sógorát, Athaulfot nevezték ki új királyuknak.

Forrás

• Európa uralkodói, Maecenas kiadó, Fábián Teréz szerk., 1999, ISBN 963-645-053-6, 18. old.
• Nagy Képes Világtörténet, XI. fejezet: A gótok és a nyugatrómai birodalom bukása
• Iordanes: Getica. A gótok eredete és tettei. Közreadja: Kiss Magdolna. L´Harmattan Kiadó, Bp. 2005, ISBN 963-9457-69-8
• Kiss Magdolna: Gót vezéregyéniségek a Római Birodalomban. GeniaNet Kiadó, Pécs, 2008, ISBN 978-963-06-3429-8
• Bokor József (szerk.). Alarich, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET Kft. ISBN 963 85923 2 X (1998) 

Előző uralkodó: Athanarich

Nyugati gót király 395 – 410

Következő uralkodó: Athaulf