Francesco Petrarca

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Francesco Petrarca
Petrarch by Bargilla.jpg
Született Arezzo
1304. július 20.
Elhunyt Arqua
1374. július 19.
A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak

Francesco Petrarca (Arezzo, 1304. július 20. – Arquà, 1374. július 19.) az egyik legnevesebb itáliai humanista költő. Életműve évszázadok óta befolyást gyakorol az olasz és az európai költészetre, hatása érződik Magyarországon is Balassi Bálinttól a kortárs Rózsássy Barbaráig.

Tartalomjegyzék

Élete [szerkesztés]

Arezzóban született, 1304. július 20-án, ser Petracco firenzei jegyző és Eletta Canigiani első gyermekeként. Apját, a fehér guelfek hívét 1302 októberében száműzik Firenzéből. A család előbb Arezzóba, majd Incisába, végül Pisába költözik. 1312-ben a korabeli pápai székhely, Avignon mellett, Carpentras-ban telepednek le, ahol Petrarca megkezdi tanulmányait Convenevole da Prato irányítása alatt. Később jogot tanul Montpellier-ben és Bolognában, majd apja halálakor, 1326 áprilisában visszatér Avignonba, ahol elmélyült filológiai tanulmányokat folytatva is vidám, nagyvilági életet él.

1327. április 6-án, nagypénteken, a Santa Chiara templomban pillantja meg először Laurát, életének nagy szerelmét s verseinek legfőbb ihletőjét. 1330-ban fölveszi az alsóbb papi rendeket és Giovanni Colonna bíboros szolgálatába áll. A Colonna család támogatása révén európai utazásokat tesz, melyre megismerésvágya és belső nyugtalansága egyaránt sarkallja. 1337-ben jut el először az általa oly sokszor dicsőített Rómába, majd megelégelve a mozgalmas életet, visszavonul a Sorgue forrásvidékére, Vaucluse-be. 1353-ig életének napjait hol itt, hol Avignonban tölti, de saját bevallása szerint is "nagy megszakításokkal"[1], mert hosszabb időt tölt Parmában, valamint megfordul többek között Nápolyban, Veronában, Padovában és Mantovában is.

Nem utolsósorban ügyes önmenedzselése eredményeképpen, 1341. április 8-án, miután vizsgát tett Anjou Róbert nápolyi király előtt, a Capitoliumon költővé koronázzák.

1347 újabb fordulópontot jelent az életében: Cola di Rienzo római felkelését támogatva szakít pártfogóival, a Colonnákkal, és élesen bírálja a pápai udvar itáliai politikáját. November 20-án Rómába indul, de végül nem teljesen világos okokból lemond tervéről és nem csatlakozik Cola akciójához. A következő éveket különböző észak- és közép-itáliai városokban tölti. 1351 nyarán a pápa hívására visszatér Provence-ba, ahol csaknem két évig marad, majd 1353 májusában végleg Itáliába költözik. A Visconti család uralta Milánóban telepedik le, amiért firenzei barátai élesen bírálják. 1361-ig marad ott, közben a Viscontiak megbízásából követi minőségben Prágában és Párizsban is megfordul.

1361 és 1368 között rövid ideig Padovában, majd évekig Velencében él leányával, Francescával és két unokájával, akik közül kedvencét, Francescót elveszti: fia, Giovanni 1361-ben bekövetkezett halála után így újabb súlyos csapás éri a költőt. Több levelet vált ez idő tájt művelt barátaival, akik mesterükként tekintenek rá, köztük Boccaccióval.

Petrarca emlékműve Arezzoban

1368-ban Padovába költözik, ahol két évig marad, majd életének utolsó esztendeit egy Arquà nevű falucskában tölti. Itt éri a halál 1374. július 19-én.

Művei [szerkesztés]

Olasz nyelvű költemények [szerkesztés]

Legnagyobb hatású műve, olasz nyelvű Daloskönyve (Canzoniere) elé Petrarca eredetileg a „Népnyelven írt dolgok töredékei” (Rerum vulgarium fragmenta) címet illesztette, mellyel a kötetnek különböző időkben született darabjaira és a költői léleknek arra a „széttöredezettségére” is utal, amely a szerelem szenvedélyének következménye. A Daloskönyv 317 szonettet, 29 canzonét, 9 sestinát, 7 ballatát és 4 madrigált ölel fel, s két részre, a Laura életében és halála után írt versekre tagolódik, bár nem a versek keletkezésének időrendje a fő szervező elv. Tematikailag ugyan a Laura iránt érzett szerelem áll a középpontjában, de található benne néhány más tárgyú költemény is: például a két híres hazafias canzone - Itáliám (CXXVIII), Nemes szellem (LIII) - vagy az avignoni pápai udvar korruptsága ellen írt három "babiloni" szonett (CXXXVI-CXXXVIII).

Latin nyelvű költemények [szerkesztés]

A költő élete első felében Afrika (Africa) című, latin nyelven, vergiliusi modorban megírt, Scipio Africanusról szóló eposzát tartotta a fő művének, de végül nem sikerült befejeznie, a tervezett tizenkettőből csak kilenc énekkel készült el.

Latin nyelvű prózai művek [szerkesztés]

Levelek [szerkesztés]

Történeti művek [szerkesztés]

Dialógusok [szerkesztés]

Értekezések [szerkesztés]

Polemikus írások [szerkesztés]

Egyéb művek [szerkesztés]

Jegyzetek [szerkesztés]

  1. ↑ Az utókorhoz (Posteritati). in: Kardos Tibor (szerk.): Dante, Petrarca, Boccaccio: Művészéletrajzok. Budapest, Gondolat, 1963. 119-130. oldal: 123. oldal.

Források [szerkesztés]

Külső hivatkozások [szerkesztés]

A magyar Wikiforrásban további forrásszövegek találhatóak
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Francesco Petrarca témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Francesco_Petrarca&oldid=13150977”