Brassai Sámuel

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Brassai Sámuel
Brassai Sámuel VU.jpg
Brassai Sámuel portréja
Született 1797. június 15., vagy 1800. február 13.
Torockó, vagy Torockószentgyörgy
Elhunyt 1897. június 24.
Kolozsvár
Foglalkozása nyelvész, filozófus, pedagógus, természettudós
Brassai Sámuel portréja
Szülőháza Torockószentgyörgyön
Szobra a kolozsvári unitárius kollégium épületében
Emléktáblája Szegeden

Brassai Sámuel (Torockó vagy Torockószentgyörgy,[1] 1797. június 15. vagy 1800. február 13.[1][2][3]Kolozsvár, 1897. június 24.), nyelvész, filozófus, természettudós, az „utolsó erdélyi polihisztor”, az MTA tagja. Foglalkozott földrajzzal, történelemmel, statisztikával és közgazdaságtannal, a zene elméleti kérdéseivel, esztétikával, műkritikával is. Az oktatásügyben számos reform elindítója és előmozdítója volt; hozzájárult a korabeli tudományos eredmények népszerűsítéséhez.[4]

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyapja, egy Welmes nevű, tehetős brassói szász családból származó asztalosmester, Torockón telepedett le, ahol származása helyéről Brassainak kezdték nevezni.[5][6] Ennek fia, azaz Brassai Sámuel apja, aki Brassai W. Sámuelnek írta nevét, torockószentgyörgyi, utóbb szentmihályfalvi unitárius lelkész, nagy műveltségéről volt ismert, aki akárhányszor gyalog ment Tordára, hogy könyveket kölcsönözzön az iskolai könyvtárból.[1] Anyja Koncz Krisztina, Koncz Gergely torockószentgyörgyi unitárius pap leánya volt; mindkét szülő magas, szikár termetű.[1]

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Brassai Sámuel a szülői háznál sajátította el a zenét és a természettudományokat, illetve a német nyelvet.[1][5] (Apja nevelési módszere abból állt, hogy a gyermek minél inkább saját erejére legyen utalva.[1]) Miután a rendes iskolákat elvégezte, utazásokat tett Magyarországon és Erdélyben, elsősorban természettudományi szempontból; 21 éves korában nevelő volt eleinte egy Makrai, azután a gróf Bethlen családnál és természetrajzból tartott magánokórákat Erdély nevezetesebb családjainál.[1][5] 1834-ben Kolozsvárra költözött, ahol megalapította a Vasárnapi Újságot.[2][5] 1837-ben tanszéket nyert a kolozsvári unitárius főiskolán, ahol 1848-ig a történelmet s földrajzot, később matematikát és természettudományokat tanította; 1845-től a bölcselet tanára is volt.[5] Az ő nevéhez fűződik az 1841-ben elfogadott tanügyi reform, melynek során az oktatás nyelve a latin helyett a magyar lett.[7] 1848-ban az országos katonai iskola (Ludoviceum) tanárává nevezték ki, azonban a tanárságból nem lett semmi.[2][5] 1848 végétől 1849 augusztusáig Bem táborában volt tiszt.[2]

A szabadságharc bukása után Szatmár és Máramaros megyében bujkált,[2][8] majd 1850-ben Pestre költözött és itt élt 1859-ig, a Gönczy Pál-féle magán nevelőintézetben tanítva.[5] Ezután visszament Kolozsvárra s az unitáriusok főiskolájában a bölcseletet és matematikát tanította.[5] Ugyanekkor az Erdélyi Múzeum-Egyesület hívta meg a természetrajzi tár őrének és a múzeum igazgatójának; ebben a minőségében a Mikó-kertet füvészkertté alakította át. 1862-ben lemondott az unitárius főiskolán betöltött tanári állásáról és 1000 forintos alapítványt tett a kollégium részére.[2] 1872-ben a kolozsvári tudományegyetem megnyitása alkalmával az elemi matematika rendes tanárává nevezték ki, azonnal prorektornak választották meg; 1875–1876-ban dékán volt a matematikai és természettudományi karnál és 1879–1880-ban egyetemi rektor volt.[5] Előadta még a szanszkrit nyelvet és összehasonlító indogermán nyelvészetet.[2][5] 1877 januárjában Meltzl Hugóval együtt elindította az Összehasonlító Irodalomtörténeti Lapok-at, amelynek 1880-ig volt a szerkesztője.[9] 1884-ben nyugalomba vonult,[2][5] de ezt követően is fogadott tanítványokat és figyelemmel kísérte a tudományos világ mozgalmait. Halála előtti héten vagyonát és könyvtárát az unitárius egyházra hagyta.[1] Temetésére tanítványa, Herman Ottó expressz levelet küldött: „Mellékelve küldök egyetlen egy gyopár virágot, melyet magam szedtem az erdélyi havasokon, tegye a ma már ravatalon fekvő jó mesteremnek, Brassai Sámuelnek szíve tájára mint utolsó üdvözletet.”[10]

Személyisége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Utolsó percéig minden, mi nevéhez, egyéniségéhez fűződött, abban valami kivételes, rendkívüli és parancsoló volt, mi iránta tiszteletet gerjesztett. Egyéniség volt, tán az utolsó eredeti egyéniség. Nem tudjuk, jellem volt nagyobb, vagy tudós.”
(Kőváry László)
„A tudomány, elmésség s a logika fegyveres Gólíátja.”
(Arany János)

Egész életében puritán életmódot folytatott, magára keveset költött, jövedelméből inkább tanítványait támogatta.[10] Szeretett gyalogos utazásokat tenni és jól érezte magát egyszerű emberek között. Ragaszkodott a maga által kiszabott napi testmozgás elvégzéséhez: eleinte naponta 5000 lépés, kilencven éves kora után napi 3000 lépés volt a sétája.[11] Esténként baráti társasága körében zenélt,[11] harmóniumon, brácsán, csellón és zongorán játszott.[12] A szigorú napirendtől csak a zene kedvéért tért el: bármikor kész volt Pestre, Bécsbe vagy akár Berlinbe utazni egy hangverseny kedvéért.[10]

Soha nem nősült meg, háztartását édesanyja vezette. Modorát póriasnak tekintették, mert a ráció nevében elutasította a bevett társasági formákat.[10] A korán megőszült, Erdély-szerte „Brassai bácsi”-ként ismert tudósról számos anekdota forog köznyelven,[11] amelyek leginkább jóhiszeműségét és szórakozottságát, illetve különcnek aposztrofált szokásait illusztrálják.[13][14]

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Számos tudományos értekezést és tudománynépszerűsítő cikket, valamint könyvismertetéseket és zenekritikákat írt, amelyek a következő lapokban, folyóiratokban és egyéb kiadványokban jelentek meg: Acta Reg. Scient. Claudiop., Akadémiai Értesítő, Athenaeum, Budapesti Szemle, Család és Iskola, Családi Kör, Család Könyve, Divatcsarnok, Egyetemes Philologiai Közlöny, Ellenzék, Emich G. Nagy Naptára, Erdélyi Hiradó, Erdélyi Múzeum, Erdélyi Múzeum-Egyesület bölcseleti-, nyelv és tört. szakosztály kiadványai, Erdélyi Múzeum-Egyesület évkönyvei, Falusi Gazda, Figyelmező, Figyelő, Flóra, Gazdasági Lapok, Havi Szemle, Hon, Keresztény Magvető, Kolozsvár, Kolozsvári Nagy Naptár, Kolozsvári Unitárius főiskola értesítője, Korunk, Közoktatási Szemle, Linnaea, Magyar Hírlap, Magyar Nép Könyve és Könyvtára, Magyar Növénytani Lapok, Magyar Nyelvőr, Magyarország és Erdély Képekben, Magyar Polgár, Magyar Pósta, Mezei Gazdaság könyve, Nemzeti Társalkodó, Néptanítók Lapja, Országos Középiskolai Tanáregylet Közlönye, Österreichische botanische Zeitschrift, Összehasonlító Irodalmi Lapok, Magyar Philosophiai Szemle, Pesti Napló, Szépirodalmi Figyelő, Szépirodalmi Közlöny, Szépirodalmi Lapok, Társalkodó, Természet, Természetbarát, Természettudományi Közlöny, Tudom. Tár, Unitárius Közlöny, Vasárnapi Újság, Zeitschrift für allgemeine Sprachwesen, Zeitschrift für Natur und Heilkunde.[2][5]

Írói álnevei: Canus, Világfi Antal és Zsámbokréti Gyula.[5]

Az MTA 1837. szeptember 7-én levelező taggá választotta a matematikai és természettudományi osztályába, majd 1864 januárjában áttették a bölcseleti szakosztályba, illetve 1865. december 10-én rendes taggá választotta a történelmi és filozófiai osztályba.[2][15] 1887. május 13-án tiszteleti taggá választották.[16] A bécsi császári és királyi állat- és növénytani s a nagyszebeni természettudományi társaság rendes, a bécsi cs. kir. birodalmi földtani intézet levelező tagja volt.[5] Beszélte a nyugati nyelveket, emellett értett oroszul, szanszkritül, törökül és héberül is.[5]

Nyelvészet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Brassait az intézményesedő nyelvészeten való kívülállósága, széles nyelvismerete és természettudományos gondolkodása kora nyelvtudományától teljesen független, azt messze megelőző felismerésekre tette képessé. A nyelv központi egységének a mondatot, a nyelvészet központi területének a szintaxist tekintette. Mondatközpontú nyelvszemlélete idegen volt a korszerű egyetemi nyelvtudománytól, amely a mondat vizsgálatát jobbára a latinos hagyományú, iskolás grammatika illetékességi körébe utalta. Brassai az utóbbitól elszakadva, különböző típusú nyelvek mondatait összehasonlítva határozta meg az emberi mondat univerzális mélyszerkezetét abban a korban, amikor a nyelvtudomány a különböző nyelveket történeti–genetikus alapon hasonlította össze. Kimutatta, hogy az alany kategóriájának nincsen sajátosan nyelvi, univerzáléjellegű, a logikától független érvénye és hogy a mondat központi eleme az ige. Az univerzális mondatszerkezetet az ige és annak bővítményei („határzói”) alkotják és ez az egyes nyelvekben nyelvspecifikus eszközökkel valósul meg (pl. igeidőszerkezet, mellérendelések, egyeztetés). Különös súlyt fektetett a szórend szerepére, amelyet forradalmian új módon írt le. Nyelvi univerzáléként azonosította az aktuális mondattagolás topikfókusz kettősségét (saját terminológiájában előkészítő és tüzetes rész, ill. inchoativum és zöm), amit a 20. század második felének kutatásait megelőző elméleti igénnyel és pontossággal fejtett ki A mondat dualismusa (1885) és Szórend és accentus (1888) című tanulmányában. A topik–fókusz tagolás szabályosságát a látszólag szabad szórendű magyar nyelvben is felfedezte és A magyar mondat (1860–1865) című dolgozatban le is írta azokat a szintaktikai és szupraszegmentális eszközöket, amelyekkel az a magyarban megvalósul. A nyelvtanuló számára is használható generatív modellt dolgozott ki arra, hogyan lehet tetszőleges elemekből érvényes magyar mondatokat létrehozni.

Nyelvpedagógiai elveit a Vom Sprachunterricht című, az Összehasonlító Irodalomtörténeti Lapok 1881-es évfolyamában megjelent írásában foglalta össze. Bírálta a latin grammatikai hagyományban megrekedt iskolai nyelvoktatást, amely szerinte a diákok többségénél kudarcot vall. Latin, német és francia nyelvkönyvében saját, mondatközpontú nyelvszemléletét érvényesítette. Hangsúlyozta a tanár és a diák közötti élő párbeszéd fontosságát és azt, hogy a szabályokat a diákkal magával, induktív módon kell felismertetni. A reformkorban kidolgozott nyelvpedagógiáját saját maga és a magyar kortársak is az 1880-as években divatossá vált ún. természetes (direkt) módszer előzményének tekintették.

Tevékenyen, mindkét oldal álláspontját elutasítva foglalt állást az ortológus–neológus vitában. Saját organikus nyelvszemléletét képviselve elvetette a tudatos, kampányszerű nyelvtervezés szükségét és lehetőségét. Felhívta a figyelmet a paraszti népnyelvre mint a köznyelv lehetséges forrására és a közösség nyelvízlésére, amely magától ítél az újítások sorsáról. Az idegen szavak kérdésénél fontosabbnak tartotta a mondatfűzést, a szórendet érő idegen hatást.

Tudományos felismeréseit magyarul publikálta, így azokról a nyelvtudomány nem vett tudomást. Magyar mondattani eredményei a századforduló után merültek feledésbe. Nyelvkönyvei, kezdeti sikereik ellenére megbuktak a középiskolai grammatikus hagyomány ellenállásán. Közvetlen utókora a különc, autodidakta nyelvészt látta benne.[17]

Pedagógia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Állított enciklopédizmusom kulcsa az, hogy nekem csak egy tárgyam, egy tudományom van: a módszertan elméletben és gyakorlatban.”
(Brassai Sámuel)
A kolozsvári unitárius főiskola épülete

Brassai Sámuel tevékenysége fordulópontot jelentett a kolozsvári unitárius főiskola történetében: az ő nevéhez fűződik az 1841-ben végrehajtott tanügyi reform.[18] Az unitárius egyház korondi zsinata elé terjesztett tervezetben a létező rendszer kemény és részletes kritikáját írta le, illetve összefoglalta javaslatait, amelynek fő elemei az alábbiak voltak:

  • a latin tanítási nyelv eltörlése;
  • a tanítók kinevezése ne osztályonként, hanem hét szak szerint történjen: latin, magyar–német, olvasás- és értelemkifejtő gyakorlatok, természetrajz, földrajz–történelem, szám- és űrtan, írás, rajzolás, ének és vallás;
  • állandó nevelésügyi bizottság létesítése, pedagogarkai állás létesítése (a pedagogarka feladata az volt, hogy a végzős diákok közül kiválassza a legjobbakat, akiket azután felkészített a tanítás módszereire).

A zsinat minden vita nélkül elfogadta a tervet és elrendelte azonnali életbeléptetését.[18] Brassai az oktatás tárgyi feltételeinek megteremtésére megindította a Kék könyvtár tankönyvsorozatot, amelybe maga is számos kötetet írt: A számító socrates, A kisdedek számvetése, Rajzminták fiatal gyermekek számára, Okszerű vezér a német nyelv tanításában, Fiatal kereskedők arany ábécéje, Algebrai gyakorlókönyv.[1] Adományokkal járult hozzá a vegytani és fizikai szemléltetőeszközök beszerzéséhez, a könyvtár gyarapításához,[18] ezen kívül a zenei oktatás céljára harmóniumot is ajándékozott.[1] A népiskolai törvény hatályba lépését követően módszertani könyvet és példatárat állított össze a néptanítók számára.[19] Alapító tagja volt az 1846 januárjában megalakult Kolozsvári Nevelői Körnek, amely az oktatás korszerűsítését tűzte ki céljául.[19]

Az oktatást illetően Brassai fő elve az volt, hogy keveset, lassan és jól kell tanítani: „az igazi műveltséget is bizony nem az ismeretek sokasága, hanem korlátolt számú, jól rendezett, ép, egészséges eszmék s a megszerzésükben és által gyakorlott, élesített és szaporító érlelő tehetség jellemzi.”[19] A tanítás során figyelembe kell venni tanítvány képességi szintjét, és fel kell kelteni érdeklődését. Fontosnak tartotta a szemléltetést és az ismétlést.[19] Figyelemmel kísérte az olvasó- és vitaegyletek munkáját, bátorította a diákok irodalmi próbálkozásait.[1] A korban szokásos tekintékyelvű, szónokias oktatás helyett kérdésekkel vezette rá tanítványait az ismeretekre, az ifjakat barátaiként kezelte.[12]

Botanika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Filozófia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Matematika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A matematika területén kutatóként nem alkotott maradandót.[19][20] Kolozsvár matematikai élete abban az időben szegényes volt, matematika művekhez nemigen juthattak hozzá még a művelt emberek sem, a kor élvonalába tartozó művekhez végképp. Amikor az egyetemen a matematikai tanszékeket létrehozták, az erdélyiek közül csak Brassai esetén lehetett arról szó, hogy valamelyikük élére kerüljön, tudományos hírneve, tekintélye miatt (már előtte is több tudományos szervezetben és intézményben fontos szerepet kapott: mint a Természettár őre és a Múzeum-Egylet igazgatója), így a lapok sokszor emlegették a jelöltek között. Valójában azt szerette volna, ha a pesti egyetemen a szanszkrit nyelv tanárának hívják meg (1870-ben meg is pályázta), de báró Eötvös József tanügyminiszter megkérdezte, hajlandó volna-e az alapítandó kolozsvári egyetemen valamilyen tanszéket vállalni. A választást Brassaira bízták, aki több tárgyat is megjelölt (filozófia, növénytan, pedagógia, művelődéstörténet, nyelvtudományok és matematika) - ez utóbb az új tanügyminiszternek, Trefort Ágostonnak, amikor végre eljött a döntés ideje, elég nagy fejtörést okozott, „nem könnyen állapodhatván meg abban, melyik tanszékre nevezzék ki”. Végül kinevezték nyilvános rendes tanárnak az Elemi Mennyiségtan tanszékre, amire – Boros György: Dr. Brassai Sámuel élete című könyve szerint – maga Brassai is a legkevésbé számított.[21]

Bár jelentős felfedezés nevéhez nem fűződik, elévülhetetlen érdemeket szerzett a matematika oktatásában, tankönyvek és módszertani cikkek írásával. Ő volt az első, aki magyarra fordította és jegyzetekkel látta el Euklidész Elemek című művét.[19][22] Az egyik legnagyobb gáncsolója volt viszont Bolyai János elismertetésének.[21]

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Bévezetés a világ, föld és státusok esmeretére. Kolozsvár, 1834.
  • A füvészet elveinek vázolata. Lindley János nyomán. Kolozsvár, 1836.
  • Számító Sokrates. Fejbeli számolás kérdésekben. Angol mintára hazai viszonyokhoz alkalmazva. Kolozsvár, 1842.
  • Bankismeret. Kolozsvár, 1842. (Ism. Athenaeum.)
  • A kisdedek számvetése angol mintára. Kolozsvár, 1842.
  • Rajzminták fiatal gyermekek számára. Angol előkép után magyarázó szöveggel. Kolozsvár, 1842.
  • A fiatal kereskedő arany abc-je. Montag R. J. után. Kolozsvár, 1847. (Kereskedői Könyvtár I. köt.)
  • Okszerű vezér a német nyelv tanulásában. Kolozsvár, 1845. Két rész.
  • Algebrai gyakorlatkönyv és kulcsa. Pest, 1853–57. Két rész.
  • Logika lélektani alapon fejtegetve. Pest, 1858.
  • Tigrisvadászat Indiában. Rice William után ford. Pest, 1859.
  • Az árnyékóra. (Ugyanott, 1859. , (M. Akadémiai Értesítő XIX. 4.)
  • A magyar mondat. Pest, 1860–63. Három közlés.
  • Magyar vagy czigány zene. Elmefuttatás Liszt Ferencz: Czigányokról irt könyvére. Kolozsvár, 1860.
  • Irodalmi pör a filozofia ügyében (species facti), melyben a tanuságot és botrányt kedvelő több mulatságot fog találni, mint népszerűtlen czíméből itélve gyanítaná. Kolozsvár, 1861.
  • Az akadémia igazsága. Kolozsvár, 1862.
  • Ingyen tanító franczia nyelvmester. I. rész. Kolozsvár 1863.
  • Nem csak az anyag halhatatlan. Kolozsvár, 1865.
  • Euklides elemei XV könyv. Pest, 1865.
  • A módszerről. Pest, 1867–69. Három értekezés. Székfoglaló a tört. philos. osztályban.
  • A magyar bővített mondat. Pest, 1870.
  • Számtan a népiskolákban. Az I. és II. osztály tanítója számára. Vezérkönyv és példatár. Pest, 1872. Két rész.
  • Számvetés a népiskolában a II. oszt. tanítványok számára. Pest, 1872.
  • Hogy kelljen a latin hajtogatást észszerűen gyorsan és sikeresen tanítani? Pest, 1872.
  • Commentator commentatus. Tarlózások Horatius satiráinak magyarázói után. Pest, 1872.
  • Paraleipomena kai katorthoumena. Virg. Aen. I. és II. Könyve magyarázata. Pest, 1873.
  • Laelius. Hogyan kell és hogyan nem kell magyarázni az iskolában a latin autorokat? Kolozsvár. 1874.
  • A neo- és palaeologia ügyében. Budapest, 1875.
  • A gyógyszerészné. Beszély gróf Sollogub után oroszból ford. Budapest, 1877.
  • Logikai tanulmányok. Budapest, 1877.
  • A nyelvujítás és Ballagi. Kolozsvár, 1881.
  • A magyar nyelv ellenőre. Kolozsvár, 1881–82. (I. és II. fogás.)
  • A mondat dualismusa. Budapest, 1884.
  • Algebrai gyakorlatok. Budapest, 1883–84. Két rész.
  • Nézetek a vallás eszméjéről. Kolozsvár, 1887. Három értekezés.
  • Szórend és accehtus. Budapest. 1888.
  • A jövő vallása. Kolozsvár. 1886.
  • Vallás és hit. Kolozsvár, 1887.
  • A Jézus istensége. Kolozsvár, 1887.
  • A növény nevek leirása. Kolozsvár, 1888.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„Brassai kiváló tulajdona a minden jóra megrezzenő szív s a különös agy, mely korának minden mozzanatát, kék szemének átható tekintetével, mint Röntgen-sugarakkal fenékig belátta; ki nemcsak tudott, de nagy tudását közforgalomba tudta hozni.”
(Kőváry László)

Röviddel Brassai halála után tanítványa, Kőváry László írt méltató cikket pályafutásáról.[1] Az első világháború előtt főleg a humán tudományok terén kifejtett tevékenységét méltatták (Gál Kelemen: Brassai mint philosophus, 1899; Kozma Ferenc: Brassai Sámuel mint aesthetikus és műkritikus, 1900). A két világháború között kezdődött természettudományi munkásságának értékelése (Ferenczi Sándor: Brassai Sámuel mint természettudós, 1934), pedagógusi tevékenységének (Kovács Dezsőné: Brassai mint tanítómester, 1931), illetve a zeneművészethez fűződő kapcsolatának feldolgozása (Lakatos István: Brassai Sámuel és a muzsika, 1941 – 1943).[23] A két világháború között az unitárius vallású egyetemi és főiskolai hallgatók ifjúsági egyesülete Brassai Sámuel nevét vette fel.[24]

A romániai kommunista rendszer előbb kritikusan viszonyult Brassai Sámuelhez idealista filozófiai nézetei miatt (Hajós József: Mentovich Ferenc, 1952), később azonban elismerték művelődéstörténeti jelentőségét (Mikó Imre: Brassai Sámuel, az utolsó erdélyi polihisztor, 1957; Az orosz irodalom első magyar tolmácsolói Erdélyben, 1958). 1958-ban a kolozsvári 7-es számú középiskolát egy kormányrendelettel Brassai Sámuel Líceumnak nevezték át. A középiskola különböző rendezvényekkel tartotta fenn a névadó emlékezetét (Brassai-díj, Brassai-kupa, az iskolai folyóirat Brassai-különszáma).[23]

Ugyancsak Brassai nevét viseli a debreceni Brassai Sámuel Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola, valamint a más intézményekkel történt 2000-es összevonásáig a tiszaújvárosi Brassai Sámuel Szakközépiskola és Szakmunkásképző.

1997-ben, Brassai halálának századik évfordulóján az újjáalakult Erdélyi Múzeum-Egyesület emlékülést tartott, melynek anyaga 2005-ben jelent meg. A kötet előszavában Péntek János nyelvész újradefiniálja Brassai Sámuelnek a tudományban elfoglalt helyét: „Még kevésbé igaz az a mostanában (éppen az emlékező rendezvényeken is) hangoztatott, még Kővárytól eredő sommás értékelés, hogy bár több tudományterületen állt kora élvonalában, egyetlen területen sem előzte meg korát. A mondat szerkezetére vonatkozó felismerései, mint az itt közreadott előadásszövegek is bizonyítják, legalább egy évszázaddal megelőzték nem csupán a magyar, de az egyetemes nyelvtudomány korabeli színvonalát.”[25]

2002-ben a Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete megalapította a Brassai Sámuel-díjat, az alkalmazott nyelvészet területén elért kiváló teljesítmények elismerésére.[26]

Erkölcsi tartása és a közjó érdekét szolgáló életpályája miatt mind az erdélyi, mind a magyarországi unitárius egyház tisztelettel adózik emlékének.[11][27]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l Kőváry László (1897.). „Brassai százéves pályafutása”. Erdélyi Múzeum 14 (7-9). Hozzáférés ideje: 2009. augusztus 19.  
  2. ^ a b c d e f g h i j Gazda István (szerk.). Brassai Sámuel (1800-1897) akadémikus, unitárius tudós, a kolozsvári egyetem professzora, nyelvész, matematikus, botanikus, irodalmár, zenetudós, fordító munkásságának és az életében róla megjelent írásoknak a kronológiája. Budapest: Neumann Kht. (2004). Hozzáférés ideje: 2009. augusztus 20. 
  3. Maga Brassai halála előtt nem sokkal azt állította, hogy a születési éve 1797., alkalmat adva így századik születésnapjának megünneplésére, lásd Brassai Sámuel”. Erdélyi Múzeum 14 (6). Hozzáférés ideje: 2009. augusztus 19.  , illetve Kőváry László idézett műve.
  4. Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967 262. o.  
  5. ^ a b c d e f g h i j k l m n o Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I. (Aachs–Bzenszki). Budapest: Hornyánszky. 1891.  Online hozzáférés
  6. Kőváry fent idézett cikkében vitatja ezt az állítást.
  7. Molnár B. Lehel. „Az Erdélyi Unitárius Egyház intézményrendszere”. Korunk 2002 (4). Hozzáférés ideje: 2009. augusztus 19.  
  8. Kelemen Miklós: Brassai Sámuel, 19. századi iskola- és tudományreformálási törekvése. (Hozzáférés: 2009. augusztus 19.)
  9. A folyóirat tárgy-, motívum- és hatástörténettel foglalkozó dolgozatokat jelentetett meg magyar, angol, francia, német, olasz és spanyol nyelven. Lásd: Magyar néprajzi lexikon IV. (Né–Sz). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1981. 326. o. ISBN 963-05-1289-0  Online elérés
  10. ^ a b c d Buka Adrienne: A polihisztor Brassai. (Hozzáférés: 2009. augusztus 20.)
  11. ^ a b c d Nyiredy Szabolcs: Az utolsó erdélyi polihisztor (pdf). Heltai Gáspár Kft., 1997. (Hozzáférés: 2009. augusztus 20.)
  12. ^ a b Molnár B. Lehel: Brassai Sámuelre emlékezve. (Hozzáférés: 2009. augusztus 20.)
  13. Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés I. (A–F). Főszerk. Balogh Edgár. Bukarest: Kriterion. 1981  
  14. Brassai Sámuel életrajz és anekdota. Unitárius Portál. Magyar Unitárius Egyház. (Hozzáférés: 2009. augusztus 21.)
  15. „Nálunk a nyolcvanas évek voltak a műkedvelő tudományosság és polihisztorság alkonya. A Brassai-féle tudós típus ekkor vált végképp múzeumi s panoptikumi emlékké és látványossággá. Erre az ötvenes, hatvanas évek fordulóján kezdődő folyamatra, s egyben ennek vontatottságára jellemző (s mulatságos) illusztráció az a hosszú és végül sikertelen küzdelem, melyet az Akadémia különböző osztályainak szaktudósai folytattak egymás ellen, hogy elhárítsák, illetőleg egymás osztályára hárítsák Brassai tagságát.” (Sőtér istván (szerk.). 53. Hírlapok, folyóiratok és irodalmi társaságok az utolsó századnegyedben, A magyar irodalom története. Budapest: Akadémiai Kiadó. ISBN 963-05-1639-X (1964-1966). Hozzáférés ideje: 2009. augusztus 21. )
  16. Szokatlanul fiatalon, negyven éves kora előtt választották meg, ezen kívül ő volt a leghosszabb ideig hivatalban levő akadémikus, lásd: Tigyi József. „Hol teremnek az akadémikusok?”. Magyar Tudomány 2006 (3). Hozzáférés ideje: 2009. augusztus 19.  .
  17. É. Kiss Katalin: Brassai Sámuel nyelvészeti munkássága. In Németh G. Béla (szerk.).: Forradalom után – kiegyezés előtt. Bp., 1988, 175–194.
    Péntek János (szerk.): A nyelvész Brassai élő öröksége. Kolozsvár, 2005
    Kaiblinger Fülöp: Brassai Sámuel nyelvtanítási reformja. Bp., 1910
  18. ^ a b c Gál Kelemen: Brassai Sámuel (1800-1897) a magyar tanításnyelvet beviszi a kollégiumba, in: Brassai Sámuel munkássága
  19. ^ a b c d e f Oláhné Erdélyi Mária: Brassai Sámuel a matematikai műveltségért, in Brassai Sámuel munkássága
  20. Gábos Zoltán. „A Ferenc József Tudományegyetem természettudósai”. Erdélyi Múzeum 1997 (3-4). Hozzáférés ideje: 2009. augusztus 19.  
  21. ^ a b Kolumbán József (2006.). „A kolozsvári matematikai iskola kialakulása”. Új Kép X (9). Hozzáférés ideje: 2009. augusztus 19.  
  22. Sain Márton. Matematikatörténeti ABC. NTK - Typotex. ISBN 963-7546-41-3 (1993) 
  23. ^ a b Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés I. (A–F). Főszerk. Balogh Edgár. Bukarest: Kriterion. 1981  
  24. Kollega Tarsoly István (szerk.). Az unitárius egyház (1919–1944), Magyarország a XX. században. Szekszárd: Babits Kiadó. ISBN 9639015083. Hozzáférés ideje: 2009. augusztus 22. 
  25. Péntek János: Előszó, in: A nyelvész Brassai élő öröksége
  26. A Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete választmányának határozata a Brassai Sámuel-díj alapításáról és adományozásáról, 2002. június 28. (Hozzáférés: 2009. augusztus 20.)
  27. Brassai Sámuel, 1797. június 16 - 1897. június 24.. Magyar Unitárius Egyház. (Hozzáférés: 2009. augusztus 22.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Brassai Sámuel témájú médiaállományokat.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]