XXIII. János pápa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
XXIII. János pápa
a katolikus egyház vezetője
JohnXXIII.jpg
John 23 coa.svg
Eredeti neve Angelo Giuseppe Roncalli
Született 1881. november 25.
Nemzetisége olasz
Megválasztása 1958. október 28.
Pontifikátusának vége 1963. június 3.
Előző pápa
Következő pápa
XII. Piusz
VI. Pál

Boldog XXIII. János (Angelo Giuseppe Roncalli) (Sotto il Monte, 1881. november 25.Róma, 1963. június 3.) római pápa 1958 – 1963 között, Szent Péter 261. utóda.

Parasztcsaládból származott, s ezt sohasem felejtette el: élete végén hálát adott, hogy szegényen halhat meg. Egyszerűségének, közvetlenségének és emberszeretetének köszönhetően minden idők egyik legnépszerűbb pápája volt.[forrás?]

Bár pápasága csak viszonylag rövid ideig – kevesebb, mint öt évig – tartott, mégis tudott ez alatt maradandót alkotni: teljesen váratlanul összehívta a II. vatikáni zsinatot, a katolikus egyház 21. egyetemes zsinatát, amelynek feladata az egyház reformja, valamint a többi keresztény felekezettel és a nem hívő világgal való viszonyának rendezése volt. Ezzel új korszakot nyitott a katolikus egyház történelmében.

II. János Pál pápa 2000. szeptember 3-án boldoggá avatta, emléknapját október 11-én (a II. vatikáni zsinat megnyitásának évfordulóján) tartja a katolikus egyház. Szentté avatására 2014. április 27-én, az Isteni irgalmasság vasárnapján kerül sor, az őt korábban beatifikáló II. János Pál pápával együtt.[1]

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Papként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bergamo közelében született egy tízgyermekes parasztcsalád harmadik gyermekeként. Papi tanulmányait Bergamóban kezdte, majd Rómában folytatta, ahol teológiai doktorátust is szerzett. 1904. augusztus 19-én szentelték pappá.

A bergamói püspök magántitkárává nevezte ki, valamint lelkipásztori feladatot is bízott rá: fiatalokkal való foglalkozást. Közben professzorként egyháztörténelmet, hitvédelmet és ókeresztény irodalomtörténetet tanított az egyházmegyei szemináriumban, valamint a környék vallási életének múltját kutatta. Társadalmi kérdésekkel, a világiak apostolkodásával is foglalkozni kezdett.

Az első világháborúban eleinte a betegápolás területén tevénykenykedett, majd Bergamo katonai kórházainak lelkészévé nevezték ki. 1918-ban a frontról hazatért kispapok lelki vezetője lett, ill. szintén a háború után az egyetemek lelkipásztorainak irányítója.

1921-ben XV. Benedek pápa Rómába rendelte a Hitterjesztési Kongregációhoz, ahol fő feladata a missziók anyagi támogatásának szervezése volt. Az 1924/25-ös tanévben a pápai Lateráni Egyetemen patrológiát (ókeresztény irodalomtörténetet) tanított.

Diplomata püspökként és Velence pátriárkájaként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

XI. Piusz pápa 1925-ben Bulgária apostoli vizitátorává nevezte ki, és püspöki méltóságra emelte címzetes érseki ranggal. Roncalli ekkor választotta ki püspöki jelmondatát: Obedientia et pax (engedelmesség és béke). 1934-ben Görögország és Törökország pápai delegátusa lett. E helyeken számos ortodox főpappal alakított ki jó kapcsolatot.

1944-ben párizsi nunciussá nevezték ki, ez (is) elég nehéz "terep" volt ekkoriban. Nemcsak Franciaországra figyelt, foglalkoztatták nemzetközi problémák is, így beutazta Itáliát, Belgiumot, Hollandiát, Spanyolországot, sőt Észak-Afrikában is megfordult. A második világháború kitörése Görögországban érte. Számos zsidót mentett meg például vízumok kiállításával illetve a holokausztról megszerzett információk továbbításával,[2] majd amikor a háború vége felé Franciaországba került segítette a francia hadifogságba esett németeket is.[3] Az UNESCO munkáját eleinte megfigyelőként követte, majd 1952-től a Vatikán állandó képviselője lett.

1953-ban kapta meg a bíborosi kalapot, s még ugyanebben az évben kinevezték velencei pátriárkává.

Róma püspökeként (pápaként)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1958. október 28-án a konklávé őt választotta meg Szent Péter 261. utódává. A János nevet vette fel. Pápaként is igyekezett közel maradni a hívekhez, közvetlen egyszerűségével és humorával hamar népszerűvé vált.

1959. január 25-én a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában bejelentette, hogy római egyházmegyei zsinatot akar tartani (500 év után először), s ekkor jelentette be a II. vatikáni zsinat összehívását is, melyet aztán 1962. október 11-én nyitott meg.

A kubai rakétaválság idején segítette a kapcsolatfelvételt Kennedy és Hruscsov között.

Nyolc enciklikát írt, ezek közül a Pacem in Terris (Béke a földön) kezdetű enciklikája[4] lett a leghíresebb. Ebben az igazságon, az igazságosságon, a szabadságon és a szereteten alapuló nemzetek közötti békét szorgalmazta.

Élete vége felé sokat betegeskedett gyomrával, gyomorrákban halt meg. Haláltusáját a média segítségével az egész világ végigkövethette.

Tanítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyházi élet megújulását rendkívül fontosnak tartotta. A katolikus egyház és a világ közti kibékülést, valamint az ökumenizmust hirdette, az elítélés helyett a megbékélést.

Személyisége, népszerűsége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nyitottan igyekezett közeledni hívők és nem hívők felé egyaránt. Szerette a korát, optimista módon gondolt a jövőre. Egyszerű és közvetlen stílusával, humorával szinte mindenkivel megtalálta a közös hangot.

A Time magazin 1962-ben az Év Emberévé választotta.[5] A Francia Közvéleménykutató Intézet XXIII. János halála előtt két héttel tette fel a kérdést a vizsgálati személyeknek: "Mi a véleménye János pápáról?" A megkérdezettek 41%-a igen jó véleménnyel volt róla, 32%-a inkább jó véleménnyel, 18%-a se jó, se rossz, 2%-a rossz, 7%-a pedig semleges véleményt nyilvánított ki a pápáról.[forrás?]

A "nép" többféleképpen is nevezte XXIII. Jánost: "a jó pápa", "a világ plébánosa", ill. amiért időről időre elhagyta a Vatikánt, az amerikaiak Johnnie Walkernek nevezték (sétálgató János – a whiskymárkára utalva), az olaszok pedig "Giovanni Fuori le Mura"-nak (falakon kívüli János – a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikára utalva).

Az őt ért kritikák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyon sokféle kritika érte őt, nevezték kommunistának, szabadkőművesnek, nácinak és zsidóbarátnak egyaránt. Halálos ágyán így beszélt erről: "Nem álltunk meg, hogy felszedegessük azokat a köveket, amelyeket erről vagy arról az oldalról dobtak ránk. Mi senkit sem köveztünk meg."

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ő volt az első pápa, aki kamerát engedett be a pápai lakosztályba.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Egy lélek naplója
  • XXIII. János pápa enciklikái
    • Ad Petri Cathedram 1959. június 29.
    • Sacerdotii Nostri Primordia 1959. augusztus 1.
    • Grata Recordatio 1959. szeptember 26.
    • Princeps Pastorum 1959. november 28.
    • Mater et Magistra 1961. május 15.
    • Aeterna Dei Sapientia 1961. november 11.
    • Paenitentiam Agere, 1962. július 1.
    • Pacem in Terris, 1963. április 11.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz XXIII. János pápa témájú médiaállományokat.
Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ivan Golub: Holdfény a Tibéris fölött
  • Wilhelm Hünermann: A világ plébánosa ISBN 9633634865
  • Íjjas Antal: Isten igaz embere (függelékében: Henri Fesquet: XXIII. János pápa virágoskertje (XXIII. János szellemes mondásainak és a személyéről szóló anekdotáknak gyűjteménye)
  • Török József: XXIII. János pápa
  • Rónay Tamás: Forgószél a Vatikánban
  • Gunnar Riebs: "XXIII.János. Kortársak emlékeznek a zsinat pápájára."
  • A jó pápa - XXIII. János - színes olasz életrajzi dráma (193 perc, 2003). Leírása a Port.hu portálon.
  • XXIII. János megkoronázása (YouTube videó)
  • XXIII. János pápa imádsága - Szegedi Piaristák (hozzáférés: 2013. április 6.)
  • Botos Katalin: A jó pápa


Előző pápa:
XII. Piusz
Római pápa
19581963
Vatikán címere
Következő pápa:
VI. Pál