Lindisfarne
| Lindisfarne Holy Island | |
 | |
| A lindisfarne-i vár | |
| Közigazgatás | |
| Ország | Egyesült Királyság |
| Megye | Northumberland |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 160 fő |
| Népsűrűség | 45 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Fekvése | Északi-tenger |
| Terület | 4 km² |
| Elhelyezkedése | |
 Lindisfarne
Holy Island Pozíció az Egyesült Királyság térképén
| |
 é. sz. 55° 40′ 48″, ny. h. 1° 48′ 09″Koordináták: é. sz. 55° 40′ 48″, ny. h. 1° 48′ 09″ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Lindisfarne Holy Island témájú médiaállományokat. | |
Lindisfarne vagy Szent Sziget (angolul Holy Island) egy sziget Angliában, Northumberland megye északkeleti partjainál az Északi-tengerben. A 6. században ír szerzetesek kolostort alapítottak rajta és innen kiindulva térítették meg a kereszténységre Észak-Angliát. Fontos püspökségi központ volt, míg 793-ban a vikingek el nem pusztították. A 11. században újraalapították és a kolostor egészen a 16. századig fennállt. 1550-ben egy kis vár is épült Lindisfarne-on. Ma a sziget Northumberland megye Holy Island önkormányzatát alkotja. Lakossága 2011-ben 180 fő volt.
Földrajza[szerkesztés]
A sziget dagálykor kelet-nyugat irányban 4,8 km hosszú és 2,4 km széles; területe kb. 4 km². Legközelebbi pontja 1,5 km-re van Angliától. Apálykor a tenger visszahúzódik a szárazföldtől elválasztó csatornából és homokos-iszapos korábbi tengerfenéken át lehet gázolni rajta; ezt hívták régen a zarándokok útjának. Ma már töltésre épült, autóval is járható út vezet a szigetre, ám a dagály ezt is minden nap elárasztja. Az út közepén oszlopokra emelt menedék található azoknak a gyalogosoknak, akiket útközben ért a dagály.
2011-ben a szigeten 180-an laktak. Lindisfarne szigete Northumberland megye Holy Island önkormányzatát alkotja.
Története[szerkesztés]
Lindisfarne-t ówalesi nyelven Medcautként (feltehetően a latin Medicata Insula, gyógyító sziget), óangolul pedig Lindisfarenaként említik a kora középkori krónikák. Utóbbi szó eredete nem ismert, talán köze volt a valamivel délebbre fekvő Lindsey királyságához; esetleg a tavat, patakot jelentő kelta lindis szóból származik. Az utótag pedig a "föld" jelentésű farran, vagy utazót jelentő faran kifejezésből jöhetett.
A római időkben Északkelet-Angliát ritkásan lakták és jelentős település nem volt a közelben. A skótok és a piktek többször fosztogatták a vidéket és a betelepülő angolszászok is inkább a délebbi régiókat preferálták. A 6. században Ida berniciai király a szigettől délre, a szárazföldön Bamburgh várába helyezte székhelyét és "királyi várost" (urba regia) alapított. Valamivel később, az 570-es években az észak-angliai britonok Lindisfarne szigetén három napig tartották ostrom alatt az odaszorult Theodric berniciai királyt (Ida fiát), míg a belső viszályok miatt vereséget nem szenvedtek.
634-ben Northumbria királya, a keresztény Oswald pogány népe megtérítésére a nyugat-skóciai Iona szigetéről országába hívta Szent Aidant. Aidan Lindisfarne szigetén kolostort alapított, amely a northumbriai püspökség székhelyéül is szolgált harminc éven át. Aidan maga is itt élt egészen 651-ben bekövetkezett haláláig.[1] Utóda, Finian tölgyfa gerendákból templomot építtetett, ami "illett egy püspök székhelyéhez", bár a neves krónikás, Beda Venerabilis szerint egy kőtemplom megfelelőbb lett volna.
Lindisfarne Észak-Anglia evangelizációjának kiindulópontjává vált; nem csak Northumbriába, hanem a szomszédos Merciába is indultak innen hittérítők. Közéjük tartozott a kolostor szerzetese, majd apátja, Szent Cuthbert is. Az angol történetírás legrégebbi fennmaradt példája a valamikor a 7. század végén vagy 8. sz. legelején Lindisfarne-ban írt Szent Cuthbert-legenda.[2] Cuthbertet a kolostorban temették el, testét később a szintén lindisfarne-i Szt. Eadfrith-tal együtt átvitték Durham katedrálisába. Sírja felnyitásakor találták az ún. Szt. Cuthbert-evangéliumot, ami a legkorábbi angliai kéziratok egyike.
Az ír keresztény hagyományokat követő Lindisfarne (és vele a northubriai és merciai egyház) liturgiai és teológiai gyakorlata több pontban eltért a római és a canterburyi kánontól. A 663-as whitbyi zsinaton előírták a Rómához való igazodást, amiatt az akkori püspök, Colman lemondott és Iona szigetére távozott. Lindisfarne helyi központi szerepe ezzel megrendült. A püspökség 735-ben az akkor megalapított yorki érsekség hatáskörébe került.
A 700-as évek elejéről származik az óangol művészet egyik máig fennmaradt, kiemelkedő példája, a kelta és szász elemeket egyaránt felmutató Lindisfarne-i evangélium. A gazdagon illusztrált latin kéziratot a szöveg angol fordításaival széljegyzetezték, ami a Biblia legkorábbi óangol nyelvű fordítása.
793. június 8-án vikingek támadtak a védtelen kolostorra, kifosztották, lakói nagy részét pedig lemészárolták. Ez volt a Brit-szigeteken a viking korszak kezdete. A későbbiekben a norvégok és dánok inkább a skót és délkelet-angliai partokat zaklatták, és a szigeten folytatódott a kolostori élet. 866-ban a dánok elfoglalták Yorkot és 873-ban megindultak Northumbria felé. A szerzetesek elmenekültek Lindisfarne-ról, ekkor vitték át Szt. Cuthbert csontjait is Durhamba.[3]
Későbbi története[szerkesztés]
A normann hódítás után, 1093-ban bencés regulával újjáalapították a kolostort, és fennállt egészen 1536-ig, amikor VIII. Henrik minden kolostort bezáratott. A Lindisfarne-i kolostor romjai ma is láthatóak.
1462-ben, a rózsák háborúja során Anjou Margit megpróbálta elfoglalni a nurthumberlandi várakat, de egy vihar miatt 400 katonája Lindisfarne szigetén keresett menedéket és megadták magukat a York-pártnak.[4] 1550-ben egy kis várkastélyt építettek a szigeten, ami máig jó állapotban fennmaradt.
Az 1860-as években egy dundee-i cég mészégető üzemet épített a szigeten, ami a 19. század végéig működött. Működése csúcsán kb. 100 embert foglalkoztatott.
Ma Lindisfarne a Northumberlandi partvidék Area of Outstanding Natural Beauty (különleges természeti szépségű, természetvédelmi terület) része. A kolostor romjait az English Heritage gondozza. A közvetlenül mellette lévő templomban (ami a sziget legrégibb, tető alatt lévő épülete) ma is tartanak istentiszteletet. A kastély mellett 1911-ben a kor leghíresebb kertépítője, Gertrude Jekyll létesített egy kis kertet.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Stenton 1987, 118. o.
- ↑ Colgrave 1940, p. 104 cited by Stenton 1987, p. 88
- ↑ Stenton 1987, 332. o.
- ↑ Jacob 1988, 533. o.
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Lindisfarne című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.