Kaha Kaladze

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kaha Kaladze
Kakhaber Kaladze.jpg
Kaha Kaladze
Személyes adatok
Teljes név Kahaber Kaladze
Születési dátum 1978február 27. (36 éves)
Születési hely Samtredia, Szovjetunió (mai Grúzia)
Magasság 186 cm
Testtömeg 76 kg
Poszt középhátvéd
Profi klubok1
Időszak Klub Mérk. (gól)*
19931998 Grúzia Dinamo Tbilisi 082 0(1)
19982001 Ukrajna Dinamo Kijiv 063 0(6)
20012010 Olaszország Milan 194 (12)
20102012 Olaszország Genoa 0530(1)
Válogatottság2
19962011 Grúzia Grúzia 083 0(1)
1 A profi egyesületekben játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2012. május 13.
2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma:
2011. október 11.
* Mérkőzések (gólok) száma

Kahaber (Kaha) Kaladze, (grúzul: კახაბერ (კახა) კალაძე; Szamtredia, 1978. február 27.) grúz labdarúgó, hazája válogatottjának korábbi kapitánya. Labdarúgó karrierje után politikus lett.

Pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Karrierjének kezdete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kis Kaha a Lokomitiv Szrametidjában kezdett el focizni. Itt látta meg egyszer játék közben a grúz focilegenda, Kipiani, aki a fővárosi Dinamóba vitte, az általános iskolát éppen elvégző srácot.

Dinamo Tbiliszi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Innentől vált valóra egy álom. 16 évesen mutatkozott be az élvonalban, és még egy percet sem volt a pályán, amikor gólt szerzett. Nem is csoda, hogy már 17 évesen válogatottnak mondhatta magát. Öt év alatt ötször lett grúz bajnok, de nem sok esély volt a jó nemzetközi szereplésre. Ezért 1998-ban váltott, és a Dinamo Kijiv csapatához igazolt.

Dinamo Kijev[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezzel a csapattal már az első évben a Bajnokok Ligája elődöntőjéig jutott. Egészen 2000 teléig itt is játszott, de mivel szerződése 2001-ben lejárt volna, így a klubja eladta Kaladze-t. Végül a Milan volt a legkitartóbb és a Kijev elnöke, Surkis nem kis haszonnal, de eladta.

AC Milan[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Januárban a Milanhoz érkező Kaladze hamar megtapasztalhatta az élet sötétebb oldalait is. Négy hónap múlva Grúziában elrabolták orvostanhallgató öccsét, és váltságdíjat követeltek érte. A csere végül nem történt meg, pedig édesapja ott volt a pénzzel, de az emberrablók nem vitték magukkal Levant. Egyébként a Milan mindenható elnöke, Berlusconi minden követ megmozgatott a fiú kiszabadításáért, de ő sem járt sikerrel. Azóta bekövetkezett, amitől a család leginkább tartott. Egyébként 2001-ben ezért mondta le egy időre a válogatottságot is, de később meggondolta magát. A nemzeti tizeneggyel nem sikerült kiugró eredményt elérni, de klubcsapatában igen. Szépen lassan Kaladze kiharcolta a kezdőcsapatba kerülést, méghozzá nem a saját posztján. Az eleinte emberfogóként és védekező középpályásként játszó grúz a balhátvéd posztját örökölte meg a középre húzódó Maldinitől. 2003-ban végig csúcsformában játszott és így lett Bajnokok Ligája győztes, de az év végén súlyosan megsérült. Teljesítményére méltán büszkék szülőhazájában és ennek elismeréseként a Grúz Posta bélyeget adott ki. A következő szezonban már csak epizódszerep jutott neki, és ezt még a bajnoki cím sem feledtette el vele. A 2004/2005-ös idény sem hozott nagy változást. Kaladze ugyan többet játszott, de messze volt attól, hogy állandó kezdőembernek mondhassa magát. Éppen ezért a nyáron igencsak kacérkodott a távozás gondolatával. Kérőből nem is volt hiány. A legkitartóbb és leghíresebb kétségtelenül a Chelsea FC csapata volt. Nagyon sokáig úgy nézett ki, hogy náluk köt ki, de végül maradt a Milanban. Kaladze most se lehet biztos abban, hogy stabil kezdő lesz, mivel a posztjára leigazolták Jankulovskit. Ennek ellenére a grúz játékos hasznos embere lehet az elkövetkezendőkben is a csapatnak. Bármikor képes a cserepadról beszállni, és beíveléseivel zavarba hozni az ellenfeleket.

Genoa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2010. augusztus 31-én a Genoa csapathoz érkezett.

Politikusként[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 2012-es grúz választások után miniszterelnök-helyettes lett valamint regionális fejlesztési és infrastruktúra miniszter.[1]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]