Abaligeti-barlang

Abaligeti-barlang
Hossz	1764 m
Magasság	219 m
Hely	Abaliget
Hegység	Mecsek
Típus	aktív karsztbarlang
Kataszteri szám	4120-1

Abaligeti-barlang a Mecsek leghosszabb patakos barlangja. Kataszteri száma: 4120-1. A barlang és egy hektáros felszíni területe 1982 óta fokozottan védett természeti érték. Elnevezései még: Paplika, Abaligeti-cseppkőbarlang, A1, Nagy Paplika, Akácos-víznyelő. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság kezelésében áll, kiépített főága körülbelül 466 méter hosszúságban a nagyközönség számára szakvezetés keretében látogatható.

..

..

Fekvése

Abaliget község mellett a Mecsek északnyugati részén található Bodó-hegy oldalában, triász időszaki anizusi szürke mészkőben. A bejárat tengerszint feletti magassága 219,5 méter. A Nyugati 2. számú oldalág végének befoglaló kőzete viszont ettől eltérően konglomerátum. Vízgyűjtő területének jelentős része a Jakab-hegyi antiklinális homokkövén helyezkedik el.

Története

Felfedezése

1768-ból származik az első adat a barlang bejárásáról, de már bizonyosan használták a helyiek korábban is, tárolásra vagy menedékhelynek az ellenségek ellen. Sokáig csak az előürege volt ismert, amelyet a falu első plébánosa Riedl Antal, házának felépültéig pincének használt, s ezért a helybéliek Paplikának keresztelték el. Tudunk Mattenheim József és társai 1768-as útjáról, amikor az addig ismeretlen belső barlangba, s egészen a végén lévő tóig jutottak. Ezután megszaporodtak a barlang látogatói, többen írtak róla, kutatták. A befelé szélesedő "Pap likáról", az üde vizet adó barlangi patakról naplójában, valamint Icones Plantarum Hungariae rarorum című könyvében Kitaibel Pál is említést tett, aki 1799-ben baranyai útja során járt Abaligeten, bár a barlangba nem merészkedett. Kölesy Vince 1819-ben bejárta a barlang főágát és elsőként mérte fel. A barlangról részletes leírást, alaprajzot és hosszmetszetet készített. Munkáját a Tudományos Gyűjteményben jelentette meg 1820-ban. Kéziratát jelenleg a Pécsi Káptalan Levéltárában őrzik.

Az Abaligeti-barlang térképe

Feltárása

A látogatás megkönnyítése érdekében a barlang szűk bejáratát és első szakaszát 1833-ban tágították ki. A következő fontos esemény Chalupni János abaligeti plébános közreműködése: közadakozásból annyi pénzt gyűjtött össze, hogy 1884-ben hozzáfoghattak a barlang kiépítéséhez. Ez újabb lökést adott a barlang megkutásának, feltérképezték, leírták állatfajait, a helyrajzi viszonyait. Bokor Elemér zoológus 1923 augusztusában - a mai napig helytálló pontossággal - ismét felmérte a rendszert, és a helyszínen végzett geológiai megfigyelései, valamint állattani feldolgozásai alapján doktori értekezést készített. (Ezzel egy időben elkészítette a barlang térképét is, mely napjainkban egy helybéli lakos tulajdonában található.) A nyomtatásban is megjelent munkája a barlang egyik legjelentősebb, saját vizsgálatokon alapuló szakirodalma. A megismerés újabb fontos állomása 1954-ben Kevi László és Vass Béla expedíciója volt, akik bejutottak a 18 m magasan fekvő, cseppkövekben gazdag Nagy-terembe. Innen omladékok között vezet el az út a barlang végéhez, a Pokol torkába, majd a továbbjutást akadályozó kis tóhoz és szifonhoz. Ennek legyőzésére 1960-ban tettek kísérletet, de körülbelül 8 méter megtétele után az omlásveszély miatt a próbálkozás abbamaradt. Ezután a barlang kutatói inkább az oldalágakra fordították figyelmüket. Az újonnan feltárt nyugati oldalágakkal az Abaligeti-barlang teljes hosszúsága az akkori térképek szerint meghaladta a másfél kilométert. Ezekben az időkben sikerült kapcsolatot találni a Török-pince és a II. számú oldalág közt. A fellelhető anyagokban beállt változás (a mészkőt konglomerátum váltja fel) adta a kutatóknak az ötletet, hogy vízfestéses módszerrel keressék az összeköttetést, amire három nap várakozás után fény is derült. A második ilyen kapcsolat az Akácos-víznyelő, amely szintén a II. oldalággal állt kapcsolatban. Később ezen keresztül alakították ki a barlang második bejáratát. Az 1977-ben elkészült egy új, pontosabb térkép, amely fényt derített a barlang valódi méreteire: a főág 447 méter, az I. számú nyugati oldalág 176 méter, a II. számú nyugati oldalág pedig 368 méter, vagyis a bejárható összhosszúsága 991 méter. A Szifon-tó mögötti részek kutatása a barlang ismeretlen része fölötti, a barlanggal kapcsolatban álló egyik jelentős víznyelő feltárása révén jelenleg is zajlik, a Pro Natura Karszt és Barlangkutató Egyesület jóvoltából.

Kiépítésére, a villanyvilágítás bevezetésére, beton járdák és lépcsők létesítésére 1957-ben került sor. A műszaki létesítmények teljes rekonstrukcióját pedig 2001-ben fejezték be.

Élővilága

Az Abaligeti-barlang élővilágának átfogó felmérését Gebhardt Antal pécsi természettudós végezte el, aki 1934-ben módszeres gyűjtőmunka eredményeként már 190 állatfajt írt le a barlangban, köztük bogarakat, pókokat, aprófutonc féléket és a patak vizében egyedülálló vakbolharák fajokat (például a róla elnevezett Niphargus forelli gebhardti) és vakvíziászkákat. A barlang jelentős téli denevérpihenőhely, a kutatók 19 barlangban telelő, vagy szaporodó denevérfajt figyeltek meg, melyek közül a nagy patkósdenevérek és kis patkósdenevérek a időnként kiépített szakaszokon is láthatók. Nagyobb testű emlősök közül a nagy pele nyomait rendszeresen látni a barlang belső részein, sőt nemrég egy vidra család is a barlangba költözött a szomszédos horgásztóból.

Napjainkban

Mára jól kiépített járat várja a látogatókat, számuk évi 80 ezerre tehető. Egészségügyi felhasználása is van, a légúti betegségben szenvedők gyógyító helye több évtized óta. 2000-ben gyógybarlanggá nyilvánították.

Külső hivatkozások

• Természetvédelmi Hivatal
• Abaligeti-barlang

Irodalom

• Bokor Elemér: A magyarhoni barlangok ízeltlábúi. Barlangkutatás, 1921. IX. köt. p. 1-22.
• Bokor Elemér: Az abaligeti barlang. Földrajzi Közlemények, 1925. LIII. köt. p. 105-136.
• Dudich Endre: Az abaligeti barlang vak rákjáról. Állattani Közlemények, 1925. XXII. köt. p. 46-51.
• Gebhardt Antal: Az abaligeti barlang életvilága. A Természet, 1931. XXVII. köt. p. 188-190.
• Jakucs László – Kessler Hubert: A barlangok világa. Bp. Sport, 1962.
• Kessler Hubert: Barlangok mélyén. Bp. Franklin, 1936. 134 p. 36 tábla.
• Kessler Hubert – Mozsáry Gábor: Barlangok útjain, vizein. Bp. 1985.
• Kordos László: Magyarország barlangjai. Bp. 1984.
• Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat honlapja
• Neidenbach Ákos – Pusztay Sándor: Magyar hegyisport és turista enciklopédia. (Bp. 2005.)
• Pokorny Ferenc: A Mecsek barlangjai. Turisták Lapja, 1938. p. 77-78.
• Szabó Pál Zoltán: A Mecsek és a Villányi-hegység barlangjai. Karszt és Barlangkutató, 1961. I. füz. p. 3-20.
• Székely Kinga szerk.: Magyarország fokozottan védett barlangjai. Budapest, 2003.