Duna–Dráva Nemzeti Park

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Duna–Dráva Nemzeti Park
IUCN kategória: II (Nemzeti park)
Gemenci erdő őzek.JPG
Szarvasok a gemenci erdőben
Ország  Magyarország
Terület 494,78 km²
Alapítás ideje 1996
Felügyelő szervezet Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság
Elhelyezkedése
Duna–Dráva Nemzeti Park  (Magyarország)
Duna–Dráva Nemzeti Park
Duna–Dráva Nemzeti Park
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 15′, k. h. 18° 53′Koordináták: é. sz. 46° 15′, k. h. 18° 53′
Duna–Dráva Nemzeti Park weboldala

Az 1990-es évek elején eredetileg Jugoszláviával közösen tervezett nemzeti park a közben bekövetkezett változások miatt nem alakulhatott meg, így a Duna–Dráva Nemzeti Park 1996-ban csak Magyarország területén jött létre.

Elhelyezkedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nemzeti park a Duna Sió-torkolata és az országhatár, valamint a Dráva mentén helyezkedik el. A Duna–Dráva Nemzeti Park 1996-ban jött létre, több, már korábban is védetté nyilvánított terület beolvasztásával. Kiterjedése mintegy 50.000 ha. A nemzeti parkért is felelős Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területe kiterjed Baranya és Tolna megye teljes területére, Somogy megyére a Balaton déli partja kivételével valamint kisebb részben Fejér és Bács-Kiskun megyére is. A Dél-Dunántúl legnagyobb része dombság, amelyből szigetként emelkedik ki a Mecsek és a Villányi-hegység. A dombvidéket keletről és délről a Duna és a Dráva hordalékával feltöltött síkságok szegélyezik, így a védelem alatt álló területeken nagyon sokféle élőhely tanulmányozható.

A nemzeti park területi egységei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gemenc[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gemenci táj

Gemenc védettségét 1977-ben nyerte el. Ez a terület az ország legnagyobb, zömében erdővel borított ártere, melynek hossza 30 km, szélessége 7 km. Az ártéren a víz az úr, ennek megfelelő a növényzet is: a mélyebb területeken füzek, a magasabbakon nyárfák telepedtek meg, valamint itt él a cserjeszinten a galagonya és a hamvas szeder. Ezek a ligeterdők szinte megközelíthetetlenek, így remek búvóhelyet kínálnak a nagyvadaknak. A ritkán víz alá kerülő részeken található a ritka fekete galagonya, a tavaszi csillagvirág. Gemenc mélyén szürke gémek, rétisasok, kerecsensólymok és békászó sasok találnak élőhelyet.

A gemenci erdőkben található a Gemenci Állami Erdei Vasút, melyen időszakosan gőzvontatású nosztalgia vonat is közlekedik.

Gemencet világhírűvé az ország legszebb, legértékesebb trófeáit növesztő gímszarvas-állománya tette. Rengeteg az őz és a vaddisznó is.

Gemenc területén szárazodási folyamatot indítottak be az 1810-ben megindult folyószabályozási munkálatok. Bár természetes jelenség volna a holtágak feltöltődése és a szárazodás, a szabályozott meder nem enged lehetőséget új ágak képződésének. Ezért várhatóan 2007-től világbanki támogatással revitalizációs programot valósítanak meg a területen.[1]

Béda-Karapancsa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rendkívül értékes növény- és állatállománnyal rendelkező terület két fő részből áll. A bédai rész a Duna jobb partján húzódik, Mohácstól a déli országhatárig. Földrajzilag a Drávaközhöz tartozik. A karapancsai rész a bal parton követi a folyamot és magába foglalja a Karapancsai-halastavat. Ligeterdeiben a kockás liliom, a jerikói lonc és a fürtös gyűrűvirág is előfordul. A mocsárrétek védett növénye a réti iszalag. A Duna alsó szakasza a rétisasok és a fekete gólyák által legsűrűbben lakott területe az országnak. A Szúnyog-sziget erdeiben holló, kerecsensólyom és rétisas fészkel. A Duna árterein, holtágain hatalmas csapatokban tanyáznak a nagy kócsagok, kis kócsagok, kanalasgémek. Az emlősök közül kiemelkedően értékes a vidra, az áthatolhatatlan erdőkben vadmacska él. A Mohácsi-szigeten található Riha-tó „ramsari” terület, különleges értéke a kis kócsag- és bakcsó-fészkelőtelep, a néhány párban előforduló üstökösréce.

Dráva-menti síkság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Dráva-menti síkság tulajdonképpen a helyenként 10–15 km széles magyar árteret jelenti. Az árteret holtágak és galériaerdők kísérik. A morotvákban sulyom, rucaöröm, tündérálom és kolokán állományai élnek. A hazai Dráva- szakasz halban leggazdagabb vizeink egyike. Él itt kecsege, Petényi-márna, lápi póc és réti csík. A kétéltűek közül külön figyelmet érdemel a rendkívül ritka tarajos gőte. A hüllők közül előfordul a kockás sikló, a rézsikló és a mocsári teknős. A partokon költ a kis lile és a billegetőcankó. A jégmadár és a gyurgyalag fészkelőhelye a folyó partfalaiban található. A galériaerdőkben ezrével élnek az énekesmadarak: fülemüle, énekes nádiposzáta, barátposzáta, csilpcsalpfüzike. A térségben tekinthető meg a „kormorános erdő”, mely a kárókatonák tömeges fészkelőtelepe. A nádasok környékén gyakori a hermelin és a menyét. Védett ragadozó a borz, a nyuszt és a vadmacska.

Külön színfoltja a területnek a Mattyi Madár Emlékpark, amelynek kopjafái a hazánkban kipusztult madárfajokra emlékeztetnek.

Barcsi Borókás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Barcsi Borókás Belső-Somogy déli részén gyepekkel, tavakkal, mocsárrétekkel tarkított táj. A borókás kialakulásában az erdőirtás, legeltetés játszotta a főszerepet. Névadó növénye a közönséges boróka. A homoki gyepeken a rovarok képviselői a homokfutrinka, a borókacincér és az ájtatos manó. A búbos banka és a darázsölyv is itt él. Helyenként találkozhatunk rézsiklóval. A pangó vizű élőhelyeken kialakult láperdőkben él a királyharaszt, amely a Kárpát-medencében kizárólag itt található. Ezek az erdők biztosítanak élőhelyet a vízityúknak és a tőkés récének. A láptavak jellemző állatai a szitakötők, a csuka, az aranykárász, fészkel itt kis vöcsök, vörös gém, fekete gólya is.

Lankóczi-erdő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Lankóczi-erdő Gyékényes község határában terül el, területén ártéri társulások találhatóak. Védett ritkaságai közé tartozik a kockás liliom, a ligeti csillagvirág, a farkasboroszlán, valamint orchideák. A ligeterdőkben haris fordul elő.

Zákány-Őrtilos térsége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A területen több olyan növény található, amely az országban másutt nem vagy csak ritkán található. A szurdokvölgyek hűvösebb mikroklímája kedvező életfeltételeket teremt többek között a következő fajok számára: hármaslevelű szellőrózsa, pofók árvacsalán, hegyi zergevirág.

Tájvédelmi körzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Boronka-Melléki Tájvédelmi Körzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A területen fellelhető vízfolyások a Balaton vízgyűjtő területéhez tartoznak. Legjelentősebb ilyen a Boronka-patak. Bár domborzati viszonyai alapján majdnem sík vidék, növényvilága mégis rendkívül változatos. Az éghajlat elsősorban a gerinctelen állatoknak kedvez. Az eddigi kutatások eredményeképpen sok védett kérész, sáska, lepke, bogár, erdei hangya, zengőlégy, fürkészlégy, pók és szitakötő fajt fedeztek fel.

Dél-Mezőföld Tájvédelmi Körzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 12 mozaikból álló, 7546 hektár kiterjedésű védett terület Fejér és Tolna megye határán terül el, több védett és védelemre tervezett terület összevonásával 1999-ben jött létre. A védetté nyilvánítás célja a mezőföldi táj egyedi arculatát meghatározó löszképződmények, az Ős-Sárvíz hajdani medre helyén képződött futóhomokos területek és a rajtuk kialakult fajokban gazdag vegetáció és állatvilág megőrzése, a tájképi és kultúrtörténeti értékek védelme volt. A tájvédelmi körzet magába foglalja: a németkéri Látóhegyet, a szedresi tarka sáfrányost, a bikácsi Ökör-hegyet, a kistápéi láprétet valamint a Bölcskei tátorjános területet.

Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Kelet-Mecsek felszíne mély völgyekkel tagolt, ezért változatos mikroklíma-viszonyok és ebből adódóan sokszínű növény- és állatvilág alakulhatott ki. A déli lejtők egyik jellegzetes növénye a bánáti bazsarózsa, a hűvösebb északi lejtőkön a növények közül a hegyi páfrány érdemel említést. A sziklás szurdokvölgyek a legjellegzetesebb védett növénye a gímpáfrány. Ritka fészkelő a kormos és a kis légykapó; a hegyi billegetőnek pedig szerény, de stabil állománya van a területen.

Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet 2009. április 25-én létesült a Mecsekben. A tájvédelmi körzet területébe beolvadt négy, korábban védetté nyilvánított természetvédelmi terület: az Abaligeti-barlang felszíni védőterülete természetvédelmi terület, a Jakab-hegy természetvédelmi terület, a Meleg-mányi-völgy természetvédelmi terület és a Pintér-kert természetvédelmi terület. A Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet földtani, növény- és állattani értékeket egyaránt véd. Geológiai értékei közül a legfontosabb a terület délnyugati részén elhelyezkedő Jakab-hegy és környéke, amelynek látványos térfelszíni elemei a Babás szerkövek, illetve a Zsongor-kő természetes kilátópontja.

Zselici Tájvédelmi Körzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Mecsek-hegység dombvidékkoszorújának nyugati tagjának, a Zselicnek túlnyomó részét erdő borítja. Aljnövényzetükben a kisvirágú hunyor és a berki szellőrózsa él. A Zalai-domságról és Belső-Somogyból idáig terjedő fajként ismert az erdei ciklámen és a kakasmandikó. A Zselicség állatvilágának kutatása ma is folyik. A nagyvadállomány kiváló. Szép agancsú gímszarvasok, őzek és sok vaddisznó él a zselici erdőkben.

Természetvédelmi területek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Babócsai Basa-kert Természetvédelmi Terület: a monda szerint a babócsai végvárat ostromló pasa valamelyik felesége hozta be a nárciszt távoli hazájából, ami azóta jelentősen elszaporodott, s ma Európa legnagyobb összefüggő nárciszos területe.
  • Baláta-tó Természetvédelmi Terület: a Baláta-tó egy nádasos, mocsaras, zsombékos, lefolyástalan ősláp, a tó melletti réten kosborok nyílnak. Az erdőszéleket a szép királyné gyertyája díszíti. A hüllők közül a keresztes vipera és ennek fekete változata is él a területen.
  • Bikácsi Ökör-hegy Természetvédelmi Terület: a terület 1987 óta védett. Csak mintegy másfélszáz méterre emelkedik ki, de így is kitűnik a többi bucka közül. Védettségének elsődleges oka a fekete kökörcsin előfordulása.
  • Bölcskei Tátorjános Természetvédelmi Terület: a gyűrűsi löszvölgyek része a bölcskei tátorjános. A Balatonkenesén bukkantak rá először a kiveszettnek hitt tátorjánra, majd a nyolcvanas években a botanikusok Bölcske határában is találtak tátorjánt. A túlélés magyarázata az, hogy a Leányvári-dűlő Fürge-völgyéből kiemelkedő löszdombot nem tartották érdemesnek a feltörésre, megművelésre.
  • Csokonyvisontai Fás Legelő Természetvédelmi Terület: a földdarab máig megőrizte a Somogy-megyére egykor jellemző legelőerdő gazdálkodás nyomait.
  • Dunaszekcsői Löszfal Természetvédelmi Terület: a löszleszakadás 15 kilométer hosszú és még ma is állandóan alakul. Áradásokkor ugyanis a Duna alámossa, és ilyenkor kisebb-nagyobb darabok szakadnak le, csúsznak bele a vízbe. A terület a dunai madárvonulás jelentős állomása.
  • Fekete-hegy Természetvédelmi Terület: a botanikusok összesen 48 védett növényfajt mutattak ki erről a területről.
  • Kistápéi Láprét Természetvédelmi Terület: a kistápéi láprét a régvolt mocsarak emlékét idézi. A buckák között folyó és halastóvá duzzasztott Malom-patak megváltoztatta a terület mikroklímáját. A tartósan vízlepte részeken megindult a tőzegesedés, ahol olyan jégkorszakbeli fajok fennmaradása biztosított, mint például a védett zergeboglár. A töltés mögötti láprét két ritka orchideaféle otthona: a szúnyoglábú bibircsvirágé és a hússzínű ujjaskosboré
  • Látrányi Puszta Természetvédelmi Terület: a látrányi puszta tó volt egykor, a Balaton lefűződött öble. A hosszan elnyúló buckák tetején homokpusztagyep található. A buckák közötti mélyedésekben pedig megáll a víz, ezért érthető, hogy kis területen sokféle növény- és állatfaj találja meg életfeltételeit.
  • Mohácsi Történelmi Emlékhely Természetvédelmi Terület: Az emlékhelyet a csata 450. évfordulóján avatták fel 1976. augusztus 29-én.
  • Nagybereki Fehér-víz Természetvédelmi Terület: a Nagyberek a múlt század közepéig tó volt, de a Balaton vízszintjének a Sió szabályozása miatti esése következtében magasabban fekvő hátai szárazra kerültek. A területet csatornarendszerrel szabdalták fel és csak az övcsatornánál mélyebben fekvő részek őrizték meg többé-kevésbé eredeti állapotukat. A nagy kócsag, a bakcsó, a vörös és szürke gém, a kékbegy és a barna rétihéja élőhelyei fokozott védettséget élveznek.
  • Nagy-Mező – Arany-Hegy Természetvédelmi Terület: A Zengő lábánál elterülő Nagy-mező nevének megfelelően hatalmas kiterjedésű. Déli részét legelőként használták. Sajnos ezzel felhagytak, pedig éppen a legeltetés biztosította a fokozottan védett bánáti bazsarózsa és tavaszi hérics fennmaradását. Ezeket ugyanis a legelő állatok mérgező voltuk miatt elkerülték. Az Arany-hegy értéke a bodzaszagú ujjaskosbor.
  • Németkér Látó-hegy Természetvédelmi Terület: a németkéri Látó-hegyen és környékén az Ős-Sárvíz elhagyott medréből hordta ki a homokot a szél, melyet erdősítéssel próbált az ember megkötni. A Látó-hegy maga egy 152 m magas homokbucka. Javarészt homoki legelők és lábánál láprétek húzódnak. A buckák közötti nedves láprétek növényei a hússzínű ujjaskosbor, a mocsári nőszőfű. A meredekebb bányafalakban gyurgyalagok, lappantyúk és barázdabillegetők fészkelnek.
  • Pacsmagi-tavak Természetvédelmi Terület: a Kaposba ömlő Koppány-patak felduzzasztásával keletkezett az az öt halastó, melyek mára eliszaposodtak és rengeteg madár számára biztosítanak élőhelyet. Az alig félezer hektáron 54 madárfaj fészkel és vonuláskor 111 faj talál pihenőhelyet.
  • Rinyaszentkirályi-erdő Természetvédelmi Terület: a rétisasok kedvelt fészkelőhelye és éppen ezért e faj magyarországi populációjának megmentése céljából kiemelkedő jelentőségű.
  • Somogyvári Kupavár-hegy Természetvédelmi Terület: I. László király 1091-ben apátságot alapított itt, valamint bazilikát, kolostort, ispáni székhelyet építtetett a Kupavár-hegyen. Lakói az általa behívott franciaországi Saint-Gilles bencés szerzetesei voltak.
  • Szakadáti Legelő Természetvédelmi Terület: az őszi füzértekercs Tolna megyéből elsőként a szakadáti dombokról került elő. Ez az apró orchideafaj a birkalegelőnek használt völgy eldugott oldalágának egy kis területén virágzott nagyobb számban. 1989-ben ez a kis terület kapott védettséget.
  • Szársomlyó Természetvédelmi Terület: a Szársomlyó északi és déli oldalának klímája különböző, mert a csupasz déli lejtő nappal hamarabb felmelegszik, viszont a benőtt északi éjszakánként lassabban hűl le. Így a fokozottan védett magyar kikerics már január-februárban virágzik. A Villányi-hegység, és ezen belül a Szársomlyó sok növény egyedüli magyarországi élőhelye. Többek között itt él a bakszarvú lepkeszeg, a törpe szádorgó és a korongos lucerna.
  • Szedresi Tarka Sáfrányos Természetvédelmi Terület: a névadó tarka sáfrány és a tavaszi hérics védett. Az errefelé legelő jószágok nem fogyasztják el e két növényt, ugyanis leveleik mérgezőek.
  • Szentegáti-erdő Természetvédelmi Terület: a vörös kánya és a fekete gólya fészkelőterülete. Mindkét faj nagyon kényes, a legkisebb háborgatást sem viselik el.
  • Villányi Templom-hegy Természetvédelmi Terület: A villányi templomhegyen – nevével ellentétben – nem áll templom. Az a hegy lábánál épült fel, a hegytetőn pedig kőbánya nyílt, ahol a kőbányászok tárták fel a Templom-hegy ammonita-maradványait.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Duna–Dráva Nemzeti Park témájú médiaállományokat.