Gombocz Endre

Gederéczi Gombocz Endre (Sopron, 1882. június 9. – Budapest, 1945. január 16.) botanikus, tudománytörténész, bibliográfus. Florisztikai és növényrendszertani kutatásai mellett a magyar botanikatörténet és a magyar növénytani könyvészet területén kifejtett munkássága jelentős. 1939-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. Gombocz Zoltán (1877–1935) nyelvész öccse, Gombocz István (1921–1973) könyvtáros, jogász apja.

Élete

Középiskolába a soproni evangélikus líceumba járt. 1900–1905-ben Eötvös-kollégistaként végezte el felsőfokú tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen. Természetrajz–kémia szakos tanári oklevelét 1905-ben, bölcsészdoktori oklevelét 1908-ban szerezte meg. 1906–1919 között az Országos Nőképző Egyesület Zöldfa (ma Veres Pálné) utcai felsőbb leányiskolájában és leánygimnáziumában tanított. Időközben, 1917-ben a Budapesti Tudományegyetemen kinevezték a botanikatörténet magántanárává, s az oktatómunkában egészen nyugdíjazásáig részt vett, 1935-től címzetes nyilvános rendkívüli tanári címmel. 1919-től 1929-ig a budapesti Erzsébet Nőiskola városligeti tanárképző főiskoláján tanított, 1922-től mint a növénytan rendes tanára. 1929-ben a Magyar Nemzeti Múzeum Növénytárának munkatársa lett, s itt dolgozott egészen 1942. évi nyugdíjazásáig, 1930-tól igazgatóőrként, 1936-tól címzetes igazgatóként, 1939-től igazgatói minőségben, 1941-től a Növénytár tényleges igazgatójaként. Budapest második világháborús ostroma során halt meg, egy bombatalálat oltotta ki az életét.

Munkássága

Pályája elején főleg vegetációkutatással (florisztika) foglalkozott, gyűjtötte és leírta Sopron vármegye növényvilágát. Emellett rendszertani vizsgálatai is jelentősek, korszerű szemlélettel állította össze a virágtalan növények rendszertanát (1925–1927). Behatóan tanulmányozta a nyárfaféléket (Populus), s eredményeit két monográfiában (1908 és 1928) tette közzé. A fehér nyár (Populus alba) és a rezgő nyár (Populus tremula) keresztezésével folytatott kísérletei eredményeként bebizonyította a nyárfák és a fűzfák rendszertani rokonságát. Az 1910-es évektől munkásságában egyre nagyobb hangsúlyt kaptak magyar botanikatörténeti kutatásai, valamint a magyar növénytani irodalmat a kezdetektől felvonultató könyvészeti gyűjtései. E tárgyban megjelent könyvei, publikációi napjainkban is elsőrendű forrásmunkák. Belefogott Kitaibel Pál növénytani érdekű naplóinak, úti jegyzeteinek feldolgozásába is, de halála megakadályozta a mű befejezését, amely végül Tasnádi Kubacska András szerkesztésében jelent meg. Részt vett a Botanikai Közlemények (1919–1925, 1937–1939), a Természettudományi Közlemények (1925–1939) és a Magyar Természettudományi Társulat Évkönyvének (1927–1939) szerkesztésében, valamint tagja volt a csak az 1960-as években megjelent Természettudományi lexikon szerkesztőbizottságának.

Tudományos eredményei elismeréseként 1939-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Fontos tisztségeket töltött be a Magyar Természettudományi Társulatban is: 1925-től haláláig ügyvezető első titkára, 1937-től a botanikai szakosztály elnöke volt.

Életét és munkásságát a Sopron fölötti Károly-magaslaton emelt Károly-kilátó földszintjén berendezett – Kitaibel Pállal és Kárpáti Zoltánnal közös – állandó életmű-kiállítás mutatja be.

Főbb művei

• Sopron vármegye növényföldrajza és flórája, Budapest, 1906.
• A Populus-nem monographiája, Budapest, 1908.
• A budapesti egyetemi botanikus kert és tanszék története, Budapest, 1914.
• Rendszeres növénytan I–II., Pécs, 1924–1927.
• Vizsgálatok hazai nyárfákon, Budapest, 1928, 56 p.
• A magyar botanikai irodalom bibliográfiája 1901–1925, Budapest, 1936.
• A magyar botanika története: A magyar flóra kutatói, Budapest, 1936, 636 p.
• A hazai természettudósok rövid életrajza: Élettudományok, Budapest, 1939, 41 p.
• A magyar növénytani irodalom bibliográfiája 1578–1900, Budapest, 1939, 360 p.
• Kitaibel Pál Baranyában, Pécs, 1939, 54 p. (Horvát Adolffal)
• A hazai természettudósok rövid életrajza: Szervetlen tudományok, Budapest, 1940, 44 p.
• Kitaibel a növénygeográfus, -ökológus és -szociológus, Budapest, 1941, 22 p.
• A Királyi Magyar Természettudományi Társulat története 1841–1941, Budapest, 1941, 468 p.
• Kitaibel Pál naplófeljegyzései tolnamegyei útjáról, Szekszárd, 1941. (Horvát Adolffal)
• Diaria itinerum Pauli Kitaibelii I–II., szerk. Tasnádi Kubacska András, Budapest, 1945. (posztumusz kiadás)

Felhasznált forrás

• Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 605. o. Online hozzáférés
• Magyar nagylexikon VIII. (Ff–Gyep). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 1999. 697. o. ISBN 963-85773-9-8
• Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 335–336. o. ISBN 963-85433-5-3
• Új magyar életrajzi lexikon II. (D–Gy). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. 1038–1039. o. ISBN 963-547-549-0
• A soproni Károly-kilátó Gombocz-kiállításáról

További irodalom

• Jávorka Sándor: Gombocz Endre emlékezete, in: Botanikai Közlemények 1947.
• Csapody István: Gombocz Endre, in: Soproni Szemle 1955. 1-2. sz. p. 145-147.
• Csapody István: Gombocz Endre soproni diákévei, in: Soproni Szemle 1959. 2. sz. p. 46-52.
• Andrássy Péter: Emlékezés Gombocz Endrére (1882–1945), in: Soproni Szemle 2002. 1. sz. p. 69–75.