Balatonakarattya
Balatonakarattya Balatonkeneséhez tartozó belterületi településrész Veszprém megyében, mely a 2014. évi önkormányzati választástól önálló községgé fog alakulni.
Közvetlenül a Balaton partján helyezkedik el, áthalad rajta a 71-es főút, és a Székesfehérvár–Balatonfüred–Tapolca vasútvonal itt éri el a Balatont. Innen Balatonkeneséig a Balaton magaspartján jelentős tömegmozgások (suvadások) léptek, lépnek fel.
A település középpontjában állt a Rákóczi-szilfa, mely egykor (1950-ig) Zala és Somogy vármegyék határát jelölte a tavon halászóknak. A fa, melyhez egy helyi legenda szerint a névadó fejedelem is lovát kötötte (bár a valóságban soha nem járt itt), a 20. század második felében száradásnak indult, később kidőlt; ma emlékmű.
A Balatonkenese területén létrejött fürdőtelep kialakulása a balatoni fürdőkultúra 19. századi felvirágzásához kötődik, és szerepet játszott benne a Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület is, mely a 20. század közepén megszűnt, majd 1989-ben újjáalakult.
Akarattya puszta illetve telep a fellelhető források szerint a 19. század óta mindig Balatonkeneséhez tartozott.[1] A telep népessége az 1910. évi népszámláláskor már 163 fő volt, ami Balatonkenese 1793 lakosának közel a tizedét jelentette.[2]
2005-ben hozták létre a balatonakarattyai részönkormányzatot az üdülőtulajdonosok és a lakók nyomására, majd 2012. augusztus 5-én érvényes és eredményes népszavazást tartottak, melyen a szavazók nagy többsége a Balatonkeneséről való leválás mellett voksolt.[3] A köztársasági elnök 13/2013. (I. 8.) KE. határozatával a 2014. évi önkormányzati választás napjával községgé nyilvánította Balatonakarattyát.[4] Ennek következtében a részönkormányzat 2014-ben megszűnik, mivel akkor az új község már önálló képviselő-testületet választ majd.
A település egyebek között arról híres, hogy Kodolányi János egyik háza állt itt, amely eleinte nyári lakként, majd állandó lakásként szolgált. Kodolányi jó néhány fontos művét itt írta, mint az Emese álma regény-ciklust, vagy az Én vagyok c. művet.
