Höchstädti csata (1704)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Höchstädti csata
Duke-of-Marlborough-signing-Despatch-Blenheim-Bavaria-1704.jpg
Marlborough hercege aláírja a parancsot Blindheimnél. Robert Alexander Hillingford olajfestménye.

Konfliktus Spanyol örökösödési háború
Időpont 1704. augusztus 13.
Helyszín Bajorország, Höchstädt és Blindheim falvak között
Eredmény Döntő francia-bajor vereség
Szemben álló felek
Flag of the Habsburg Monarchy.svg Habsburg Birodalom
Flag of England.svg Angol Királyság
Prinsenvlag.svg Németalföldi Egyesült Tartományok
Holy roman flag1806.png Német-római Birodalom
Flag of Denmark.svgDán Királyság
Flag of France.svg Franciaország
Flag of Bavaria (lozengy).svg Bajor választófejedelmség
Parancsnokok
Flag of the Habsburg Monarchy.svgSavoyai Jenő
Holy roman flag1806.png Badeni Lajos
Flag of England.svgJohn Churchill, Marlborough hercege
Flag of France.svgLouis Joseph de Bourbon
Flag of France.svg Claude Louis Hector
Flag of France.svg Camille d'Hostun
Flag of Bavaria (lozengy).svgII. Miksa Emánuel
Szemben álló erők
31 000 gyalogos,
19 920 lovas,
60 ágyú
73 gyalogoszászlóalj,
104 lovasszázad,
16 dragonyosszázad,
összesen 56 000 katona,
90 ágyú
Veszteségek
4542 halott,
7942 sebesült
20 000 elesett, vízbe fúlt vagy megsebesült,
14 190 fogságba esett
é. sz. 48° 38′, k. h. 10° 38′Koordináták: é. sz. 48° 38′, k. h. 10° 38′

A höchstädti csata (angolszász irodalomban blenheimi csata) a spanyol örökösödési háború fordulópontja volt, melyben a John Churchill és Savoyai Jenő vezette szövetséges osztrák-angol-holland erők megsemmisítő vereséget mértek a Camille de Tallard marsall által irányított francia-bajor csapatokra. A csata után megfordult a háború menete, a harcok ezek után Franciaország földjére terelődtek.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1703-1704 a Habsburg Birodalom egyik legnehezebb időszaka volt. A francia hadsereg invázióval fenyegetett, valamint egyesült a Bajor választófejedelemség csapataival, II. Rákóczi Ferenc felkelése a keleti országrészt fenyegette, sőt Észak-Itália felől is inváziós veszély fenyegetett. A veszélyt felismerve, John Churchill, Marlborough grófja, a Hollandiában állomásozó szövetséges seregek parancsnoka elhatározta, hogy megállítja a Duna völgyében előretörő francia-bajor seregeket. Tervét a holland szövetségesek nem támogatták, mert féltek, ha kiviszi csapatait a régióból, a franciák lerohanják Hollandiát is.
A valóságban a szövetségeseknek, ha nem akarták elveszteni a háborút, egyetlen választása volt: Bécs megmentése, hiszen a császárváros elestével szétesik a franciaellenes szövetség, és XIV. Lajos akadálytalanul biztosíthatja a spanyol trónt utódainak, ami az angolok számára elfogadhatatlan volt. Marlborough éppen ezért azonnal elindult, és mind a hadtápot, mind az ellenség megtévesztését példamutatóan szervezte meg. Felvonulási útvonala mentén lerakatokat létesített, ahol a katonákat felszereléssel és élelemmel látták el, így a seregnek nem magának kellett az ellátmányt rekvirálnia. Ez növelte a csapatok morálját és gyorsította haladásukat. Mivel a herceg egymaga volt a hadtáp parancsnoka és a hadsereg fővezére, a ellátás tökéletes összhangban volt az útvonaltervvel (nem úgy, mint például a franciáknál). Marlborough nem csak a francia sereget tévesztette hadműveleteivel és irányváltásaival, de összezavarta a holland kormányt is, amely úgy tudta, hogy az angol-holland csapatok csak előrébb vonulnak a Németalföldet fenyegető franciák ellen.
Marlborough seregei öt hét alatt 400 km-t tettek meg, és a Duna felső folyása mentén megközelítették a francia seregeket. Tallard gróf kitért az összeütközés elől, helyette egyesült II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem csapataival; eközben John Churchill erői a Savoyai Jenő vezette osztrák fősereggel találkoztak. Itt kezdődött kettejük kapcsolata, ami a háború és életük végére kiváló munka- és baráti együttműködéssé alakult.

A csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A seregek helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kissé nagyobb létszámú francia-bajor sereg Höchstädttől északra, Lützingen és Blindheim falvak között foglalta el állásait a Nebel-patak mögött. A felállás szerencsétlen volt, ugyanis a sereg mögött volt a Duna folyó, jelentősen gátolva egy esetleges visszavonulást. Az osztrák erők a szövetségesek jobbszárnyán Savoyai Jenő vezetésével, a legjobb angol és holland csapatok a balszárnyon Marlborough irányítása alatt, a Nebel túloldalán álltak fel. Az angolszász történészek az angol csapatokhoz legközelebbi faluról, Blindheimről nevezték el az ütközetet blenheimi csatának.

A szövetséges támadás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csata déli 12:30-kor vette kezdetét, rendkívül széles, 6km-es arcvonalon. Savoyai Jenő a bajorokkal került szembe, akiknek az első vonalát két ízben is áttörte, de a bajor lovasság mindkét alkalommal vissza tudta verni. A jobbszárnyon kezdetben Marlborough nem tudott átkelni a Nebel túloldalára, kétórás küzdelem árán sikerült csak megvetnie lábát a túlparton. Ettől a ponttól a francia-bajor erők számára a helyzet kezdett romlani. A bajorok megrettentek Savoyai képzettebb osztrák csapatainak támadásaitól, és amikor a császári vezér egységei behatoltak Lützingenbe, a bajorok visszavonultak.
Marlborough erői Blindheim közelében át tudták törni a francia vonalakat is, akik szintén megkezdték a visszavonulást.

A francia csapatok pusztulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A francia erők visszavonulását nagyban gátolta a Duna, mely megakadályozta, hogy dél felé meneküljenek. Északnyugati irányból érte őket a támadás, így egyedül kelet felé egy szűk folyosón, a folyóval párhuzamosan tudtak volna elvonulni, azonban a bajor erők megfutásával ez az út ki volt téve az osztrák erők támadásának. A visszavonulókat a folyóba szorították, ahol megpróbáltak átkelni. Sokan megfulladtak, sokakat elfogtak és rengetegen estek el. A végeredmény: A francia-bajor sereg összességében több, mint 35 000 főt vesztett, azonban a szövetségesek is 12 000 halottal és sebesülttel fizettek a győzelemért.
A szövetséges erők győzelmüket a franciák rossz helyezkedésének, az angol csapatok rendkívüli tűzfegyelmének, valamint Savoyai Jenő és John Churchill remek vezetésének köszönhették.

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A háború menete ezzel a győzelemmel megfordult. Az osztrák főváros, Bécs fenyegetettsége elmúlt, a harcok francia földre terelődtek, és angol-osztrák győzelemmel fejeződött be a háború. A csata Rákóczi-szabadságharc menetének fordulópontját is jelentette, hiszen a közvetlen invázió veszélyének elhárulásával Ausztria a magyarországi eseményekre is odafigyelhetett.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]