Kollonich Lipót

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kollonich Lipót
Leopold Karl von Kollonitsch Lipót.jpg
Kollonich Lipót (Leopold)
Született 1631. október 26.
Komárom
Elhunyt 1707. január 20. (75 évesen)
Bécs
Foglalkozása esztergomi érsek
„Faciam Hungariam captivam, postea mendicam, deinde catholicam.”

Kollonich Lipót (Leopold Karl von Kollonitsch, Leopold Kolonič ) (1631. október 26.1707. január 20.) gróf, bíboros, esztergomi érsek, a magyarországi ellenreformáció vezéralakja.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gróf Kollonich Ernő ezredes, Komárom várparancsnoka és báró Kuffstein Erzsébet fia. Anyja rendkívül hitbuzgó volt; az ő kérésére telepítette le II. Ferdinánd a jezsuitákat Komáromban. 14 éves korában a bécsi egyetemre küldték, és az udvarnál a főherceg, a későbbi III. Ferdinánd király társaságában tartózkodott. 1650-ben a máltai lovagrendbe lépett, és 1651-ben a krétai Candiánál vitézségével kitűnt a török elleni harcokban. Két éves szolgálata leteltével, 1651. május 31-én visszaindult hazájába. Mailberg parancsnoka lett Alsó-Ausztriában; 1659. január 18-án kamarási méltóságot nyert. Egy ellene intézett mérgezési merénylet után papi pályára szánta magát. I. Lipót király 1666. szeptember 24-én nyitrai püspökké nevezte ki. A bécsi egyetemen teológiát kezdett tanulni, és 1668. február 25-én miséző pappá szentelték fel.

1670-ben Bécsújhely püspöke lett. 1672-től 1681-ig a magyar királyi kamara elnöke. Az 1679-es osztrák pestisjárvány alatt önfeláldozó működést fejtett ki. 1683-ban mikor a török Bécset ostromolta, élelemmel megrakott társzekerekkel ment a keresztények segítségére, s ápolta a sebesült katonákat; az elhagyott török táborból 500 keresztény gyermeket szedett össze, akik ellátásáról gondoskodott. 1685-ben győri püspök, 1691-ben kalocsai érsek, 1692 óta államminiszter és a bécsi udvari kamara elnöke lett. 1695. július 14-én Széchényi György halála után esztergomi érseknek nevezték ki.

A római katolikus vallás terjesztése körül egész életében nagy buzgalmat fejtett ki. Erdélyben 20 000 románt térített át a görög katolikus egyházból a rómaiba; a jezsuitákat behozta Eperjesre és Pozsonyba; Nagyszombatban nyomdát, Magyarországon több helyen templomokat, papnevelő-intézeteket, iskolákat, kórházakat és szegényházakat alapított. 1707. január 20-án halt meg Bécsben. Kívánsága szerint az általa Pozsonyban alapított Szent Megváltó jezsuita templom kriptájában temették el.

Egyaránt nagy ellensége volt mind a magyar alkotmánynak (pontosabban annak modernizálására tett javaslatokat), mind a protestantizmusnak. A hitbuzgó II. Rákóczi Ferenc szerint állítólag többször mondta, hogy „én Magyarországot előbb rabbá teszem, aztán koldussá, végre katolikussá”. Pezenhoffer Antal interpretálásában ez azonban történelmileg nem igazolható és rágalomnak tekinthető.[1][2]

Németesítő tervei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1689-ben önként vállalkozott Magyarország közigazgatásának átalakítására; közel 500 oldalas tervezetét (A Magyar Királyság berendezése - Einrichtungswerk des Königreichs Hungarn), melyen egy héttagú bizottság segítségével 15 hónapon át dolgozott, 1689. november 15-én nyújtotta be a minisztériumnak. Célja az volt, hogy a magyar közigazgatás felépítése legyen lényegében azonos az osztrák örökös tartományokéval. A rendi intézmények helyett a szakértőkből álló, az udvarhoz hű hivatalokra akarta bízni az ügyintézést. A hagyományos magyar elnevezéseket igyekezett megtartani, ám mindent, ami állami és közgazdasági szempontból lényegesebb, el kívánt vonni. Az új szervezeti felépítést, az adó megszavazásán kívül, az országgyűlés mellőzésével akarta életbe léptetni. A terv benyújtásakor úgy a törökökkel, mint a franciákkal szemben rosszul szolgált a hadi szerencse, ezért annak megvalósítását a minisztérium elhalasztotta, csupán a katonaság ellátása és az adóbehajtás körül éreztette önkényuralmát az országgal.

Kedvező idő volt az oktrojált rendszer behozatalára 1696, mikor befolyásosabb bizalmi férfiakat Bécsbe idéztek a terv elfogadása végett. Az új rendszer szószólója maga Kollonich volt. Előadása szerint őfelsége nagy kegyelmességére vall, hogy ezentúl éppen úgy akar bánni Magyarországgal, mint egyéb örökös tartományaival. Elvárja tehát, hogy Magyarország készséggel alkalmazkodjon az ő atyai szándékaihoz. Magyarország hagyományos törvénykönyvei elavultak, ennélfogva csak az tartandó meg belőlük, amit alkalmas egyének kiválogattak, hozzáadva azt, amit újonnan beleiktattak. A nemességnek a közteherviselés alól való kiváltsága minden józan és igazságos kormányzat elveivel ellenkezik: fogadják el tehát a rendek, hogy ezentúl egyharmadát ők fizetik annak az adónak, melyet ő felsége egyéb országai a szükséghez képest viselnek. A bizalmi férfiak gyűlése visszarettent ezektől a követelésektől. Amikor Széchenyi Pál kalocsai érseket a király fogadta, előadta a király (I.Lipót) előtt, hogy a gyűlés nem illetékes az ország belügyi kormányzatának megállapítására. Törvényellenes ilyen fontosságú ügyekben az országon kívül, s általában nem országgyűlésen, határozatot hozni. Előterjesztésére a király megjegyezte, hogy maga is ebben a véleményben volt, de miniszterei az ellenkezőről biztosították. A további tanácskozásokon Széchenyi kijelentette, hogy az adónak országgyűlésen kívüli megajánlását a magyar törvények a hűtlenségi esetek közé sorolják.

„Rémuralma”[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kollonich ekkor tudtára adta Széchenyinek, hogy majd talál az udvar módot arra, hogy a magyarok mindazt elvállalják, amit tőlük követel. Az adót törvénytelenül ki is vetette a minisztertanács 2 000 000 forint összegben. 1698. szeptember 10-én pedig a bizalmi férfiakon kívül a vármegyék és városok követeit is Bécsbe idézték. Kollonich és tanácsára a király különösen az ellen kelt ki, hogy a kiváltságosok minden közterhet csupán a népre akarnak hárítani. S az egybegyűltek ellenvetéseire nem hallgatva, félmillió forintnyi adónak egy év alatti lefizetésére kötelezte őket. E rendszabály egyik legfőbb oka lett a II. Rákóczi Ferenc felkelésének. Papi szereplése nem kevésbé erőszakos, 1673 és 1674 között a pozsonyi bizottságnak, mely a mártírokká teendő protestáns papokat idézte színe elé, egyik legtevékenyebb és irgalmatlanabb tagja. Mint prímás is kérlelhetetlen volt a protestánsokkal szemben. Annál jobb akaratú a latin szertartáshoz csatlakozó magyarországi görög vallásúak irányában, kiknek számára 1698-ban jogegyenlőséget eszközölt ki, s ennek védelmét a prímási hatóság alá helyezte.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Pezenhoffer Antal sajátos történeti interpretációt fogalmaz meg. Nem a hagyományosan elismert történelmi példaképekre támaszkodva akarta a „nemzet derekát kiegyenesíteni”, hanem éppen azok megtagadását követelte. Szent Remigius püspök szavával a mottóban azt követeli hazájától, hogy szeresse, amit eddig gyűlölt, és gyűlölje azt, amit eddig szeretett. Ezek a gyűlölni (elégetni) való bálványok pedig (mint például II. Rákóczi Ferenc) szerinte éppen a nemzet szabadságharcos eszményei, kiállása akár a túlerővel szemben is, azaz röviden a „kuruc” és „negyvennyolcas” szellemiség. Vele együtt – Pezenhoffer interpretálásában – elítélendő és hátramozdító az a „nyakas” protestáns irányzat is, amely előbbieknek mintegy eszmei bázisát alkotta, és amely egészen a közelmúltig a „hazafiassággal” azonosnak hirdette magát. Lásd erről bővebben: Pezenhoffer Antal: A magyar nemzet történelme VI. kötet (magyar nyelven) (pdf). Magyar Elektronikus Könyvtár, 2003. (Hozzáférés: 2013. szeptember 9.)
  2. A negyven prédikátor (magyar nyelven). tar.infotars.hu. (Hozzáférés: 2013. szeptember 9.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kalmár János 2007: Kollonich Lipót bíboros kortársi jellemzése. Tanulmánykötet a 60 éves Gebei Sándor tiszteletére - Acta Academiae Paedagogicae Agriensis Nova Series Tom. XXXIV. Sectio Historiae Eger.
  • Lakatos, A. 2003: Kollonich Lipót, in: Beke, M. (szerk.): Esztergomi érsekek. Budapest, 319-325.
  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái VI. (Kende–Kozocsa). Budapest: Hornyánszky. 1899.  Online hozzáférés
  • Joseph Maurer 1887: Cardinal Leopold Graf Kollonitsch, Primas von Ungarn. Sein Leben und sein Wirken. Innsbruck.
  • Magyar életrajzi lexikon

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Elődje:
Széchényi György
Esztergomi érsek
1695–1707
Utódja:
Keresztély Ágost