Rákóczi-nóta

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Kölcsey Ferenc műve előtt a katolikus magyarság néphimnusza a Boldogasszony Anyánk és az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga kezdetű ének, míg a református magyarságé a 90. zsoltár (Tebenned bíztunk, elejétől fogva) volt. Népszerű volt – a hatóságok által többször betiltott – ún. Rákóczi-nóta is. Ez utóbbit Hector Berlioz és Liszt Ferenc is megzenésítette.

A Rákóczi-nóta a hosszú Habsburg-elnyomás miatt, a hosszú évtizedeken át tartó elkeseredésnek a dokumentuma, mely a szatmári béke után a magyar népre nehezedett. Első nemzeti jelképként énekelt dalunkká vált, mely számtalan változatban, kéziratban, de népdalként is élt a 18. század folyamán. Legrégebbi írott forrása a század közepéről származik, a századvégi nemzeti mozgalmak idején pedig egyre többször említik. Ismerték nagy költőink is: Csokonai, Kazinczy, Kölcsey, Petőfi. Bizonyos kifejezései új értelmet nyertek a Himnusz soraiban. Nyomtatásban való megjelenése az 1848–49-es forradalom és szabadságharcnak volt köszönhető: Erdélyi János adta ki Szabad hangok (1849) című kötetének függelékében.

A Rákóczi-nótával rokon hangú a csupán szájhagyomány útján megőrzött Rákóczi kesergője néven ismert ének.

Szövege[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Rákóczi nóta

Jaj, régi szép magyar nép!
Az ellenség téged mikép
Szaggat és tép!
Mire jutott állapotod,
Romlandó cserép.
Mint egy kedves eleven kép,
Voltál olyan szép,
Magyar nép!
De a Sasnak körme között
Fonnyadsz mint a lép.
Szegény magyar nép,
Mikor lész már ép?
Megromlottál, mint cserép.
Jaj, hát szegény magyar nemzet
Jóra mikor lép?
Jaj, Rákóczi, Bercsényi
Magyarok híres vezéri,
Bezerédi!
Hová lettek magyar népnek
Vitéz vezéri,
Nemzetünknek hírszerzői,
Fényes csillagi,
Ocskai?
Az ellenség mindenfelől
Őket emíszti,
Űzi, kergeti,
Búval epeszti.
Közinkbe sem ereszti.
Jaj, hát szegény nemzetünket
Miképp mellyeszti!
Jaj, országunk, jószágunk,
De főképpen mi magunk
Mint nyavalygunk;
Az idegen nemzetségnek
Rabjai vagyunk.
Jaj, naponként mind elfogyunk,
Jót ne is várjunk,
Kívánjunk,
Mert hatalmas, diadalmas
Nemzet van rajtunk.
Jaj, meg kell halnunk,
Meg nem maradunk,
Nagy ellenség közt vagyunk,
Bizony méltán ezek miatt
Kesergünk, sírunk.
Országunknak, magunknak,
Jaj minden maradékinknak!
Mindazoknak,
Kik e földön nagy ínségben
Így nyomorkodnak.
Özvegyek panaszolkodnak,
Árvák zokognak;
Magoknak
Siralommal ártatlanok
Halált okoznak,
Úgy siránkoznak
És fohászkodnak.
Bánatjok nem apadnak,
Mert hazánkbul az ínségek
El nem távoznak.
Tenger rajtunk a fegyver,
Mert a német rajtunk hever,
S igen ver.
Mutogatja magát mint egy
Híres gavallér,
Nemzetünket hajtó pillér.
Nem szán, mint hóhér.
Akit ér,
Addig veri, meddig neki
Mindent nem ígér.
Látod mely kövér,
Bőrében sem fér,
De mégis mind többet kér,
Alig vagyon országunkban
Miatta kenyér.
Nézz reánk, Úr, a mennybül!
Ments meg, kérünk, minket ily csúf
Ellenségtül,
Ki a híres magyaroknak
Vérébül épül.
Ne hagyd ily dühös ínségtül
Rút ellenségtül,
Némettül
Gyaláztatni, mocskoltatni
Az írigyektül.
Ily dölyfös néptül,
Kínzó eszköztül,
Megfosztatni nevétül,
Mindenkoron győzedelmes
Dicsőségétül!

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]