IX. Károly svéd király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
IX. Károly
Charles IX of Sweden.jpg

Svédország királya
Uralkodási ideje
1604. március 22. – 1611. október 30.
Koronázása
1607. március 15.
Elődje Zsigmond
Utódja II. Gusztáv Adolf
Életrajzi adatok
Uralkodóház Vasa-ház
Született 1550. október 4.
Stockholm
Elhunyt 1611. október 30. (61 évesen)
Nyköping
Nyughelye Strängnäs

IX. Károly (Stockholm, 1550. október 4.Nyköping, 1611. október 30.) svéd király, Södermanland hercege. [1] Édesapja I. Gusztáv, ő a családban a harmadik gyerekként látta meg a napvilágot. Svédországban az „absolutum dominium” (abszolút hatalom) megteremtésére törekedett. Elkötelezett evangélikus volt, hazájában ismét államvallássá tette a lutheranizmust.

Uralkodására jellemző volt az aktív, agresszióvá fajult expanziós külpolitika, amely főleg Lengyelország ellen irányult, s beavatkozott az Oroszországban dúló, zűrzavarok időszakának nevezett külföldi intervenciók egész sorát kísérő háborús és polgárháborús eseményekbe (ennek egyik célja az volt, hogy fiát Gusztáv Adolf herceget tegye cárrá).

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Harcok a hatalomért[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Károly életpályája nagyon küzdelmes volt: igen fiatalon keveredett bele a hatalmi intrikákba. Apja I. Gusztáv Erik nevű fiát, XIV. Erik néven ültette trónra, aki Károlynak a féltestvére volt. 18 éves korában csatlakozott egy olyan szerveződéshez, amely egy Erik elleni palotaforradalom előkészítését kezdte és ennek az ifjú Károly vezére is lett. Erik hatalmának megdöntése után a herceg másik testvérét, III. Jánost tették a trónra.

Kiváló katonai erény lakozott benne, de ugyanakkor művelt szelleme is volt. Harcolt a livóniai háborúban is. Még apjától kapta a Södermanland hercege címet, amit haláláig viselt. A tartományban támogatta az evangélikus vallást templomok, iskolák épültek és befogadta a Svédország más tájáról üldözött lutheránusokat.

A svéd trón megszerzése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Később Károly herceg már nyíltan pályázni kezdett a trónra, ennek persze az is volt az oka, hogy János a római katolikus vallást támogatta (igaz nem folytatott rekatolizációt). Ki is adott egy úgynevezett Vörös könyv nevű művet, mely egy új szertartásrendet kívánt bevezetni, mellyel a katolikus és lutheránus vallást akarták kibékíteni. Károly azonban a kibékülést ellenezte. A hatalmi harcok és vallási küzdelmek keretében 1587-ben a Riksdagban a nemesség egy indítvánnyal támogatta III. Zsigmondnak a lengyel királlyá választását. Ez egyértelműen a katolikusoknak kedvezett és 1592-ben Zsigmond svéd király is lett. Az országot Krakkóból irányította és azt a vallást támogatta, amelyben maga is nevelkedett – a katolicizmust. Hasonlóan abszolutisztikus törekvéseket folytatott és az ágostai evangélikus hitet, Svédország államvallási státuszától megfosztotta és a rekatolizáció előkészületeit kezdte meg.

Zsigmond távollétében azonban az országot Károly igazgatta, de Zsigmond nagy hibát követett el, amikor őt nevezte ki az ország élére. A király abszolutizmusa és rekatolizációs tevékenysége miatt a herceg szembeszállt vele, ehhez támogatást kapott a Zsigmonddal szemben álló svéd nemességtől. Az 1593-as uppsalai országgyűlésen követelte, hogy töröljék el a római katolikus vallást és tegyék újra államvallássá az evangélikust, amelyet még 1527-ben vezettek be. Miután a király erre nem volt hajlandó, Károly bejelentette Zsigmond hatalomfosztását. A nemesség egy része még mindig kitartott Zsigmond mellett, fegyveresen szembeszállt Károllyal és az országgyűléssel, egészen addig, míg Zsigmond lengyel, magyar és német seregek élén partra szállt Svédországban és ez a svéd belháborút svéd-lengyel háborúvá változtatta.

Károly az első csatában alulmaradt a lengyelekkel szemben Stegeborgnál, noha háromszor annyi katonája volt mint Zsigmondnak. A megfogyatkozott serege azonban mégis erőre kapott, hiszen a második csatában (Stångebró) legyőzte a lengyeleket és 1599-ben a Riksdag kimondta Zsigmond király trónfosztását.

Károly 1604-ig irányította az országot, mint kormányzó. Uralma egy dologban különbözött Zsigmondétól, mégpedig abban, hogy a lutheránus vallást támogatta, de hasonlóan Zsigmondhoz abszolutisztikus államhatalom kiépítésére törekedett. Az államtanácsot elhallgattatta, hatalmába nem engedett beleszólást és az ellenállókat háttérbe szorította. Aktívan támogatta a svéd fémipar fejlődését, amelynek ma is nagy a híre világszerte.

Háborúk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1600-ban háború tört ki Lengyelországgal, a trónfosztás ürügyén. Károlynak viszont ez kapóra jött, hogy megkaparintsa Livónia tartományát és a Balti-tenger kereskedelmének ellenőrzését. A háborúba elküldte egyik fiát Károlyt, aki azonban a kokkenhasueni csatában súlyos vereséget szenvedett és elkergették Riga alól. Károlyt formálisan 1604-ben királlyá tették (megkoronázására csak három év múlva került sor) és ekkor maga vette kezébe a háború irányítását. 15 ezer fős seregével partra szállt Livóniában, de Jan Karol Chodkiewicz litvániai hetman ugyanebben az évben visszaverte, mielőtt még Rigát elérhette volna. 1605-ben még nagyobb erővel tört Chodkiewicz ellen, akinek seregei szám szerint körülbelül négyszer kisebbek voltak.

Kircholmnál nyílt mezőn találta szembe magát Jan Karol Chodkiewicz-csel szeptember 27-én. A csata elején a túlerő és a nyílt terepviszonyok miatt jóval kedvezőbb eséllyel szálltak harcba a svédek. Balszerencsésen alakultak azonban a körülmények, mert Károlynak a csatában kilőtték a lovát és egy mellé állt livóniai német nemes átadta át neki a sajátját. A lengyelek megtévesztő támadása és az arra válaszként kezdeményezett svéd roham összeomlott. Chodkiewicz viszont jól kihasználta a svédek soraiban mutatkozó zavarokat és ellentámadásba vezényelte a nehézlovasságát, mely a többszörös túlerőben levő Károlyt kevesebb, mint fél óra alatt valósággal elsöpörte a csatatérről. Károly a csatában katonáinak a felét elvesztette. Szétvert, megalázott seregét a lengyelek könnyűszerrel kiűzték Rigából. Svédország 1709-ig nem szenvedett el ekkora vereséget, igaz a poltavai csatavesztésnél a túlerő és a kifáradás is közrejátszott, szemben itt, ahol egy jóval kisebb, hadianyagban szűkölködő, hagyományos harcmodorú sereg egy nyugati típusú szervezettebb, felszereltebb ármádiát vert meg.

Utolsó hadjáratok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Károly az oroszországi belviszályokba is fegyverrel beavatkozott, eleinte azzal a céllal, hogy fiának a trónt megszerezze, de később az oroszokat támogatta fegyveresen a harcokban, kiváltképp a keletről benyomuló lengyelek ellen, kiket továbbra is fő ellenségének tartott.

Élete utolsó évében Dánia ellen kezdett háborúba (1611-13), amit már csak fia Gusztáv Adolf fejezet be. Az úgynevezett kalmari háborúban is vereséget szenvedtek a svédek. A háborúk (különösen a lengyel háború) miatt az állampénzek drasztikusan leapadtak. II. Gusztáv Adolf uralkodásával ellenben egy új korszak kezdődött, ami a Svéd Királyság számára egy aranykor kezdete volt.


Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. IX. Károly király, egy XVI. századi mű alapján, elfogadta Svédország fiktív történetét, így lett - visszamenőleg - I. Károly királyból VII. Károly, II. Károly királyból VIII. Károly, ő maga pedig - III. Károly helyett - IX. Károly; annak ellenére, hogy - valójában - VII. Károly előtt nem uralkodott Károly nevű svéd király.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Britannica Hungarica, Magyar Világ kiadó, Budapest
  • Magyar nagylexikon X. (Ir–Kip). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 601. o. ISBN 9639257028  
  • Fodor Imre: A svéd történelem magyar kapcsolatokkal a 18. századig, Nap Kiadó Budapest