IX. Károly svéd király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
IX. Károly
Charles IX of Sweden.jpg

Svédország királya
Uralkodási ideje
1604. március 22. – 1611. október 30.
Koronázása
1607. március 15.
Elődje Zsigmond
Utódja II. Gusztáv Adolf
Életrajzi adatok
Uralkodóház Vasa-ház
Született
1550. október 4.
Stockholm
Elhunyt
1611. október 30. (61 évesen)
Nyköping
Nyughelye Strängnäs
Gyermekei II. Gusztáv Adolf svéd király
Édesapja I. Gusztáv svéd király

IX. Károly (Stockholm, 1550. október 4.Nyköping, 1611. október 30.) svéd király, Södermanland hercege. [1] Édesapja I. Gusztáv, ő a családban a harmadik gyerekként látta meg a napvilágot. Svédországban az „absolutum dominium” (abszolút hatalom) megteremtésére törekedett. Elkötelezett evangélikus volt, hazájában ismét államvallássá tette a lutheranizmust.

Uralkodására jellemző volt az aktív, agresszióvá fajult expanziós külpolitika, amely főleg Lengyelország ellen irányult, s beavatkozott az Oroszországban dúló, zűrzavarok időszakának nevezett külföldi intervenciók egész sorát kísérő háborús és polgárháborús eseményekbe (ennek egyik célja az volt, hogy fiát Gusztáv Adolf herceget tegye cárrá).

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Harcok a hatalomért[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Károly életpályája nagyon küzdelmes volt: igen fiatalon keveredett bele a hatalmi intrikákba. Apja I. Gusztáv Erik nevű fiát, XIV. Erik néven ültette trónra, aki Károlynak a féltestvére volt. 18 éves korában csatlakozott egy olyan szerveződéshez, amely egy Erik elleni palotaforradalom előkészítését kezdte és ennek az ifjú Károly vezére is lett. Erik hatalmának megdöntése után a herceg másik testvérét, III. Jánost tették a trónra.

Kiváló katonai erény lakozott benne, de ugyanakkor művelt szelleme is volt. Harcolt a livóniai háborúban is. Még apjától kapta a Södermanland hercege címet, amit haláláig viselt. A tartományban támogatta az evangélikus vallást templomok, iskolák épültek és befogadta a Svédország más tájáról üldözött lutheránusokat.

A svéd trón megszerzése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Később Károly herceg már nyíltan pályázni kezdett a trónra, ennek persze az is volt az oka, hogy János a római katolikus vallást támogatta (igaz nem folytatott rekatolizációt). Ki is adott egy úgynevezett Vörös könyv nevű művet, mely egy új szertartásrendet kívánt bevezetni, mellyel a katolikus és lutheránus vallást akarták kibékíteni. Károly azonban a kibékülést ellenezte. A hatalmi harcok és vallási küzdelmek keretében 1587-ben a Riksdagban a nemesség egy indítvánnyal támogatta III. Zsigmondnak a lengyel királlyá választását. Ez egyértelműen a katolikusoknak kedvezett és 1592-ben Zsigmond svéd király is lett. Az országot Krakkóból irányította és azt a vallást támogatta, amelyben maga is nevelkedett – a katolicizmust. Hasonlóan abszolutisztikus törekvéseket folytatott és az ágostai evangélikus hitet, Svédország államvallási státuszától megfosztotta és a rekatolizáció előkészületeit kezdte meg.

Zsigmond távollétében azonban az országot Károly igazgatta, de Zsigmond nagy hibát követett el, amikor őt nevezte ki az ország élére. A király abszolutizmusa és rekatolizációs tevékenysége miatt a herceg szembeszállt vele, ehhez támogatást kapott a Zsigmonddal szemben álló svéd nemességtől. Az 1593-as uppsalai országgyűlésen követelte, hogy töröljék el a római katolikus vallást és tegyék újra államvallássá az evangélikust, amelyet még 1527-ben vezettek be. Miután a király erre nem volt hajlandó, Károly bejelentette Zsigmond hatalomfosztását. A nemesség egy része még mindig kitartott Zsigmond mellett, fegyveresen szembeszállt Károllyal és az országgyűléssel, egészen addig, míg Zsigmond lengyel, magyar és német seregek élén partra szállt Svédországban és ez a svéd belháborút svéd-lengyel háborúvá változtatta.

Károly az első csatában alulmaradt a lengyelekkel szemben Stegeborgnál, noha háromszor annyi katonája volt mint Zsigmondnak. A megfogyatkozott serege azonban mégis erőre kapott, hiszen a második csatában (Stångebró) legyőzte a lengyeleket és 1599-ben a Riksdag kimondta Zsigmond király trónfosztását.

Károly 1604-ig irányította az országot, mint kormányzó. Uralma egy dologban különbözött Zsigmondétól, mégpedig abban, hogy a lutheránus vallást támogatta, de hasonlóan Zsigmondhoz abszolutisztikus államhatalom kiépítésére törekedett. Az államtanácsot elhallgattatta, hatalmába nem engedett beleszólást és az ellenállókat háttérbe szorította. Aktívan támogatta a svéd fémipar fejlődését, amelynek ma is nagy a híre világszerte.

Háborúk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1600-ban háború tört ki Lengyelországgal, a trónfosztás ürügyén. Károlynak viszont ez kapóra jött, hogy megkaparintsa Livónia tartományát és a Balti-tenger kereskedelmének ellenőrzését. A háborúba elküldte egyik fiát Károlyt, aki azonban a kokkenhasueni csatában súlyos vereséget szenvedett és elkergették Riga alól. Károlyt formálisan 1604-ben királlyá tették (megkoronázására csak három év múlva került sor) és ekkor maga vette kezébe a háború irányítását. 15 ezer fős seregével partra szállt Livóniában, de Jan Karol Chodkiewicz litvániai hetman ugyanebben az évben visszaverte, mielőtt még Rigát elérhette volna. 1605-ben még nagyobb erővel tört Chodkiewicz ellen, akinek seregei szám szerint körülbelül négyszer kisebbek voltak.

Kircholmnál nyílt mezőn találta szembe magát Jan Karol Chodkiewicz-csel szeptember 27-én. A csata elején a túlerő és a nyílt terepviszonyok miatt jóval kedvezőbb eséllyel szálltak harcba a svédek. Balszerencsésen alakultak azonban a körülmények, mert Károlynak a csatában kilőtték a lovát és egy mellé állt livóniai német nemes átadta át neki a sajátját. A lengyelek megtévesztő támadása és az arra válaszként kezdeményezett svéd roham összeomlott. Chodkiewicz viszont jól kihasználta a svédek soraiban mutatkozó zavarokat és ellentámadásba vezényelte a nehézlovasságát, mely a többszörös túlerőben levő Károlyt kevesebb, mint fél óra alatt valósággal elsöpörte a csatatérről. Károly a csatában katonáinak a felét elvesztette. Szétvert, megalázott seregét a lengyelek könnyűszerrel kiűzték Rigából. Svédország 1709-ig nem szenvedett el ekkora vereséget, igaz a poltavai csatavesztésnél a túlerő és a kifáradás is közrejátszott, szemben itt, ahol egy jóval kisebb, hadianyagban szűkölködő, hagyományos harcmodorú sereg egy nyugati típusú szervezettebb, felszereltebb ármádiát vert meg.

Utolsó hadjáratok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Károly az oroszországi belviszályokba is fegyverrel beavatkozott, eleinte azzal a céllal, hogy fiának a trónt megszerezze, de később az oroszokat támogatta fegyveresen a harcokban, kiváltképp a keletről benyomuló lengyelek ellen, kiket továbbra is fő ellenségének tartott.

Élete utolsó évében Dánia ellen kezdett háborúba (1611-13), amit már csak fia Gusztáv Adolf fejezet be. Az úgynevezett kalmari háborúban is vereséget szenvedtek a svédek. A háborúk (különösen a lengyel háború) miatt az állampénzek drasztikusan leapadtak. II. Gusztáv Adolf uralkodásával ellenben egy új korszak kezdődött, ami a Svéd Királyság számára egy aranykor kezdete volt.


Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. IX. Károly király, egy XVI. századi mű alapján, elfogadta Svédország fiktív történetét, így lett - visszamenőleg - I. Károly királyból VII. Károly, II. Károly királyból VIII. Károly, ő maga pedig - III. Károly helyett - IX. Károly; annak ellenére, hogy - valójában - VII. Károly előtt nem uralkodott Károly nevű svéd király.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Britannica Hungarica, Magyar Világ kiadó, Budapest
  • Magyar nagylexikon X. (Ir–Kip). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 601. o. ISBN 9639257028  
  • Fodor Imre: A svéd történelem magyar kapcsolatokkal a 18. századig, Nap Kiadó Budapest