Protokoll (illem)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A protokoll az etikett legszigorúbb formája. A hivatalos közéleti és diplomáciai rendezvényeken és szertartásokon követett eljárás, a magatartási szabályok, valamint a rangsorolás és a levelezés szabályainak összessége.

Illem, etikett, protokoll[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A viselkedés eszköz a normális emberi kapcsolatok kialakításában, úgy a magán-, mint a hivatali életben. A viselkedést két csoport határozza meg:

  • passzívák: mindazok, amelyekre a szülők, a környezet és a társadalom tanít meg: a jellem, a lelkiismeret, a jó modor, a helyes viselkedés, a szerénység, a pontosság, az önuralom (Seneca szerint ez a legfőbb uralom);
  • aktívák: a köszönés, a kézfogás, a megszólítás, a tegezés-magázás, a társalgás, a beszédmodor; ezeket az egyén alakítja ki.

A három rokon értelmű fogalom megkülönböztetése:

Illem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az illem, teljes magyar nevén viselkedéskultúra: az emberek közötti kapcsolatok, a társadalmi élet szabályozása a célja. Sűrűn változik, mert minden kornak, generációnak, vallásnak, népcsoportnak[1], sőt a családnak is megvannak az illemszabályai. Az illem maga a jó modor, a kulturált viselkedés, amely eszköz, és bizonyos helyzetekben védelem. Az illem változását napjainkban többek között a környezettudatosság is alakítja, ennek nyomán fogalmazódnak meg azok a szabályok, amelyeket magukat környezetbarátnak, környezetvédőnek tartó emberek nagyobb valószínűséggel tartanak be. Meszlényi Attila egy egész illemkönyvet dolgozott ki, amely a (szerző szerinti) környezetbarát szempontból ildomos viselkedést írja le.[2][3]

Etikett[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A francia estiguette szóból származhat, amire a neveket, rangokat, a különböző szertartások lebonyolítását írták. Az udvari szertartás- és illemszabályok összességét jelentette, ma már a túlszabályozott viselkedési formák összessége. Fénykorát XIV. Lajos versailles-i udvarában élte. A magánéletben ritkán használják, de a diplomáciának elengedhetetlen kelléke.

Lásd még: Etikett (nemzeti sajátosságok)

Protokoll[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az illemből és az etikettből származtatható. Görög eredetű, a Bizánci Birodalomig vezethető vissza.[4] Két szó összetételéből származik: az első jelentésű protosz és az enyv jelentésű kolla szavakból, eredeti jelentése, a könyv elejére ragasztva, megfelel a kartotékrendszer elődjének, az előzéklapnak. A protokollnak ma már tágabb értelme van: viselkedéskultúra + szertartásrend + rendezvényszervezés. A diplomácia elengedhetetlen eszköze, segítségével anélkül fogalmazhatóak meg a gondolatok, hogy bárki megbántódna.

A protokoll fejlődése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az időszámítás előtti korból keveset lehet tudni a protokollról, de vannak meggyőző bizonyítékok az illemszabályok születéséről és terjedéséről, pl. az i. e. 3.-2. évezredben az indiai Manu törvényei, Theognisz (i. e. 6 - i. e. 5. század) megállapítása: „Tévedni emberi dolog”, vagy Arisztotelész (i. e. 384-322) az illemtan alapjává vált mondata: „Az ember természeténél fogva társas lény”. A bizánci birodalomban feljegyezték a tárgyalásokon, hivatalos rendezvényeken elhangzottakat, majd elemezték ezeket. Jó megfigyelő képességű követet küldtek az ellenséghez, aki mindent feljegyzett az ottani katonák létszámáról és fegyverzetéről. Ha több ellenségük is volt egyszerre, a követük segítségével egymásnak uszították őket. Ebből a jó megfigyelő képességű, biztos ítéletű megbízottból született meg a diplomata. Szigorú protokoll követelte meg a császárnak történő jelentéstételt. Bíborbanszületett Konstantin 912-ben írta meg a Ceremónia könyve című művét, amely nem csak a hivatalos rendezvényekre, hanem a fürdetésre, az étkezésre, az öltözködésre stb. vonatkozó szabályokat tartalmazta, és ezek betartását a császár szigorúan megkövetelte. A középkorban az államfők elismerték a pápa elsőbbségét, aki az államfők rangsorolását a következőképpen állapította meg (az 1504. évi állapot): a pápa, a német-római császár, majd Franciaország, Spanyolország, Aragónia, Portugália, Anglia, Szicília, Magyarország, Skócia, Navarra, Csehország, Lengyelország és Dánia királya.

A középkori protokoll nagyon szigorú volt. A XV. században halállal büntették azt, aki idegen küldöttséggel mert érintkezni, ennek ellenére ekkor vált szokássá, hogy mindig ugyanazokat a követeket küldték a különböző országokba. 1455-ben Sforza milánói herceg alapította meg az első önálló küldöttséget, de a diplomáciai rangsor kialakulására 300 évet kellett várni. Franciaországban a protokollfőnökök a király szeretői voltak, közöttük Madame de Pompadour. A spanyol és francia udvar hatására terjedt el Európában az etikett és a protokoll, először Ausztria, majd Poroszország, később, II. Katalin orosz cárnő uralkodása alatt Oroszország is alkalmazta a szabályokat. A protokoll kínosan ügyel a rangokra, és frappáns megoldásokat talál a sértések elkerülése érdekében. Egy példa: 1699. január 26-án, a karloviczi (másképpen: karlócai) béketárgyaláson a Habsburg, a lengyel, a török és a velencei követ rangegyenlősége miatt kerek, négyajtós épületet ácsoltak össze, amelynek a közepén egy kerek asztal volt. Hasonló eljárást alkalmaztak Bécsben az úgynevezett Táncoló Kongresszuson (1814. szeptember - 1815. június): ajtót vágtak a kastély falán, ily módon a négy tárgyaló fél egyszerre léphetett be a terembe.

A magyar protokoll kezdeteiről[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Írásos emlékek híján csak következtetni lehet a magyar protokoll kezdeteire. A már említett illem, etikett és protokoll-hármasból csak az utóbbi létezett a honfoglaló ősöknél, az etikett csupán az 1800-as években jelent meg. Ennek az volt az oka, hogy Bölcs Leó bizánci uralkodó követek útján tartotta a kapcsolatot a magyarokkal, valamint az arabokkal folytatott kereskedelem is hatással volt a protokollra. (László Gyula professzor szerint az iszlám nagyobb hatást gyakorolt a magyarokra, mint bármely más nemzet vagy népcsoport abban az időben).

Az első követek Tormás (másként Termcsü, Árpád vezér dédunokája) és Bulcsú vezér voltak, akik Bíborbanszületett Konstantinhoz mentek követségbe, és minden tekintetben megfeleltek a protokolláris követelményeknek. Árpád vezér nemcsak kiváló hadvezér, hanem tökéletes diplomata is volt: üzenete és ajándékai kellemes meglepetést okoztak Zalán vezérnek.

Viselkedéstechnika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A viselkedés maga a jó modor, a magatartás, az önfegyelem; sőt a protokoll idesorolja a jellemet, a megjelenést, az öltözködést, a fellépést, az illedelmességet, az udvariasságot, az előzékenységet, a figyelmességet, a tapintatot, a pontosságot, a szerénységet és a türelmet.

1.) jellem: a jóra-rosszra való hajlandóság egyrészt születési, neveltetési kérdés, másrészt belső hajtóerő. A protokoll szerint az akarattól függ, hogy mikor melyik kerekedik felül.
2.) lelkiismeret: erkölcsi tudat, ami alapján az ember meg tudja ítélni a saját tetteit, érzéseit, erkölcsösségét, de még a gondolatait is.
3.) a magatartás, viselkedés: jellemzi az egyént mind a magán-, mind a hivatali életben. A kialakításához több tényező is hozzájárul: erkölcsi tudat, kultúra és kulturáltság, pszichikai beállítottság, családi, társadalmi, iskolai és munkahelyi szokások, követelmények. Az ember a környezetének a viselkedésén keresztül adja át a magatartását: tiszteletadás, határozottság, mértékadás, tapasztalat.
4.)a megjelenés tükrözi az embernek az önmagával és másokkal szemben állított erkölcsét, igényességét és viszonyát. Kiterjed a haj-, bőr- és körömápolásra, a tiszta, vasalt ruházatra, a frizurára, a parfüm- és sminkhasználatra.

Öltözék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hivatali életben a férfiak alapviselete a sötét öltöny: kék, szürke vagy „földszínű” barna, a zokni sötét, lábszárat takaró, a cipő fekete és elöl fűzős. Lehetőleg rövid, de mindenképpen ápolt haj, rövid, ápolt körmök. Az ingnyak és a kézelő nem lehet kopott. Zakót és nyakkendőt a saját irodáján kívül kötelező viselnie, még kánikulában is. A férfiak nem hordanak ékszert, kivéve karikagyűrűt, vagy a végzettséget jelölő, elismerésként kapott, illetve családi pecsétgyűrűt. Az ing alatt hordhatnak ékszert. A nyakkendőtű nemkívánatos. A zakó hajtókáján lehet kitüntetés, vagy valamilyen klubhoz tartozást jelölő jelvény, de pártjelvény nem! A nyakkendő összhangban van az öltönnyel és az inggel, a nadrág övéig ér. A karóra szíja minél vékonyabb bőr.

A hölgyeknél klasszikus a szoknya-blúz-blézer hármas, a kosztüm. A szoknyát mindig harisnyával kell viselni. A nadrág nem minden üzletfélnél elfogadott, például francia, olasz, spanyol partnernél mellőzni kell. Ha a nadrág mellett dönt a hölgy, az szövetből készült és elegánsan szabott. A hivatali életben a nő szerepe elsősorban nem a kommunikálás. A hangsúlyt a tudásra kell helyezni, a nőiesség megtartásával. A frizura hagyja szabadon a homlokot, a hosszú haj soha ne lobogjon, egy kis smink nem árt, a körömlakk ne legyen rikító, az ékszer legyen minél kevesebb. A kiegészítők nagyon fontosak. Ugyanaz a kosztüm toppal háromféle sállal már három különböző öltözet. A selyemsálak, kendők nagyon öltöztetnek. A kiegészítők – határidőnapló, irattartó, táska, cipő, pénztárca stb. – bőrből legyenek. Műanyag toll nemkívánatos.

Az állami delegáció öltözködése számtalan szabállyal és formával él, ezek elsajátítása sok időt és nagy tapasztalatot kíván.

Az alkalmi öltözetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

White tie (rövidítve: WT) vagy formal-frakk: férfiaknak frakk fehér mellénnyel, fehér, keményített inggel, egyenes gallér tört sarokkal, fehér csokornyakkendővel, a cipő fekete, lakk. A hölgyeknek: nagyestélyi: hosszú ruha, megfelelő kiegészítők, könyökön felül érő kesztyű. Kesztyű és táska viselése mindig kötelező, a kalap az alkalomhoz illő.
Black tie (BT) vagy semi-formal-smoking, férfiaknak szmoking fekete mellénnyel, keményített ing puha lehajtott vagy egyenes gallérral, fekete csokornyakkendő, fekete lakkcipő. A nőknek hosszú ruha a kiegészítőkkel együtt, a nagyestélyinél egyszerűbb kivitelben.
Informal - sötét öltöny, férfiaknak elegáns nyakkendő vagy csokornyakkendő, fekete fűzős cipő, vékony zokni. A nőknek alkalmi ruha.
Casual, business casual – hivatali, ámde lezser öltözet: férfiaknak öltöny, szövet nadrág és zakó, nyakkendő nélkül. A nőknek szoknya, blézer vagy kosztüm.
Slacks - sportos öltözet: viselhető farmer, vászonnadrág, pulóver, sportcipő, nyakkendőt nem kell kötni.

A diplomáciai, főnemesi, nemesi öltözékekben a fentieken kívül előforduló öltözékek:

Ceremoniális öltözet: férfiaknak fekete zsakett csíkos nadrággal, fehér, lehajtott gallérú ing, szürke nyakkendő, fekete fűzős cipő. A nőknek angolos kosztüm vagy komplé, kalap és kesztyű kötelező.
Látogató öltözet: férfiaknak fekete zakó, csíkos vagy sötétszürke nadrág, fehér, lehajtott gallérú ing, szürke vagy sötét mintás nyakkendő. A nők kosztümöt vagy ruhát viselnek kabáttal.

Az egyenruhára vonatkozó előírások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Uniform/White tie: díszegyenruha, kitüntetések szalagsávon vagy eredeti formában.
Uniform/Formal: ünnepi öltözet, a kitüntetések szalagsávon.
Uniform/Informal: köznapi egyenruha, kitüntetések szalagsávon.

Jármű[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A megjelenéshez tartozik a jármű is. Ez általában személygépkocsi, de lehet állati erővel vont jármű. A lipicai lovakat az 1500-as években többek között azért tenyésztették ki, hogy fogadásokon alkalmazzák őket. ([5])

Modor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

5.) illedelmesség: a franciák ezt az espirit de conduite kifejezéssel írják körül. Gyűjtőnév: a tiszteletadás, a jó modor, a tapintat, a kulturáltan társalgó, nem gesztikuláló és kevés mimikát használó emberre jellemző ez a tulajdonság. Aki ritkán jár társaságba, nem tud teljes mértékben viselkedni még akkor sem, ha jól ismeri az illemszabályokat. A Révai nagy lexikona az illedelmességet az illendőség címszóval határozza meg.
6.) udvariasság: „A jó modor és az igazságszeretet mellett az úriember ismérve. Az udvariasság a műveltség egyik fő tényezője, mely mindenkinek a jóakaratát meghódítja.” (Lord Chesterfield).

Az írott szabály rövid változata: előnyben részesítik:

  • a férfiak a nőket,
  • a fiatalabbak az idősebbeket,
  • a beosztottak a vezetőket.

Az állami és az egyházprotokoll ebben is kivétel.

7.) előzékenység: az udvariasság egyik ága. Itt elmaradnak a szabályok az előzékenység kivételével.
8.) pontosság: a királyok udvariassága. Hivatali időben/munkanapon a munkaidő kezdete valójában a munka kezdetét jelenti, a munkaidő végét követően 10-15 perccel még illik a munkahelyen lenni. Munkaebéd/vacsora alkalmával a vendéglátó 15 perccel a megbeszélt időpont előtt érkezik. Fontosabb társasági alkalmakkor, koktélparti, állófogadás esetén a vendég a kezdés és a befejezés között bármikor érkezhet, díszétkezéseknél pedig legkésőbb a megadott időpontban. A pontosság szabályai országonként változnak, egyes afrikai országokban a több hetes késés sem ritka, de a diplomáciai protokollt az egész világon be kell tartani, egyetlen ország sem sérthető meg.
9.) szerénység: azt jelenti, hogy van mire szerénynek lenni. A szerény ember jó vitapartner, remek társalgó, értelmes, kulturált, illemtudó.
10.) türelem: nélkülözhetetlen az élet minden területén. „Dühösnek lenni annyi, mint más hibáját magunkon megbosszulni.” (Alexander Pope)
11.) köszönés, kézfogás, kézcsók: a köszönés a leggyakoribb és a legtöbb formában megtalálható érintkezési forma, Magyarországon főleg a napszakokhoz kötődik. Az elköszönés is lehet napszaknak megfelelő, de a leggyakoribb a „Viszontlátásra!” forma. Előre köszön a férfi a nőnek, a fiatalabb az idősebbnek, a beosztott a főnöknek. Az egyház képviselőjének mindig a „civil” köszön előre. A köszönést mindig illik fogadni és viszonozni. Társaságban az ismeretlenek is fogadják a köszönést.

A „Csókolom!”, „Kezét csókolom!” a mindennapi életben elfogadott forma, de a hivatali életben nem használják. A tegező köszönés csak a családon belül vagy közeli barátok, munkatársak között hangozhat el. A tegező köszönés legáltalánosabb formája a „Szervusz!” és rövidítései. A szervusz a servus humilissimus latin kifejezés rövidítése, jelentése: alázatos szolgája. A középkorban terjedt el, Magyarországon akkor még a tegeződés volt szokásban.

A köszönés egyéb formái:
  • kalapemelés: a férfi a kalapját - ha az nem egyen- vagy formaruha része - mindig és mindenki előtt köteles megemelni;
  • kézfogás: gyors, határozott, közepesen erős. A nő nyújt először kezet a férfinak, a vezető a beosztottnak, azonos neműek között az idősebb a fiatalabbnak. Külföldön meg kell ismerni az ottani szokásokat; kesztyűs kézzel nem illik kezet fogni, kivéve ha nőről vagy egyenruhás férfiról van szó, mert a kesztyű az egyenruha része.

Kommunikáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

12./ bemutatás, bemutatkozás: minden országban szigorú szabályokhoz van kötve. Más szabályok vonatkoznak a magán-, megint mások a hivatali életben.

Hivatalos bemutatkozásnál a néven kívül meg kell mondani a munkahelyet, a beosztást vagy a munkakört, de ezt minél rövidebb formában. A névjegy átadása ma már helyettesítheti a bemutatkozást. A magánéletben elegendő, a név, de egyre gyakoribb forma a becenév használata, pl. "Szólíts Panninak!".

A protokoll szabályai szerint kell bemutatni - a férfit a nőnek, - a fiatalabbat az idősebbnek, - az alacsonyabb beosztásút/rangút a magasabbnak, - a később érkezőt a már ott lévőnek az előző szabályok figyelembe vételével, - ha egy személyt kell bemutatni több személynek, előbb bemutatandó személy, majd a többiek nevét kell ismertetni életkor és/vagy rang szerint, - hivatalos látogatásnál a titkárnőnek kell bemutatkozni, a látogatót ő jelenti be a főnökének.

A bemutatkozáskor az ülő férfinak mindig fel kell állnia, kivéve, ha jóval fiatalabbat vagy alacsonyabb rangút mutatnak be neki. A hölgyek is felállnak, ha legalább egy korú vagy rangú hölgyet mutatnak be neki. Nem kell bemutatkozni, ha úgynevezett "technikai okokból" kerül kettő vagy több ember kapcsolatba (vásárlásnál, telefonbeszélgetéskor a központosnak, ha a hívott fél a munkahelyét és/vagy az ottani számát mondja meg, ügyfélszolgálati helyiségben a várakozás során stb.).

13./ tegezés, magázás: A magyarok a 16. században a tegezést használták, mindenki tegező viszonyban állt a másikkal.

A tegezés két részre oszlott: 1./ baráti tegezés: pl. "Te, Pista!"; 2./ a nemekhez intézett tegezés: "Ahogyan Tekegyelmed kívánja!". A magázódás, "Uram!", "Asszonyom!" megszólítás német hatásra indult meg. A maga szót a 17. században használták először, mindig rideg, lenéző szerepe volt. Az ön megszólítás udvarias, tiszteletet sugall.

A tegezés szabályai: csak a nők vagy a náluk jóval idősebb/magasabb rangú férfiak ajánlhatják fel; -a nők egymás között: csak a jóval idősebb/magasabb rangú kezdeményezheti. A tegeződést visszautasítani minden körülmények között sértés!

14./ megszólítás: a régi megszólításformák közül ma is él az Uram! és az Asszonyom!.

Az utóbbit a protokoll nem használja, mert magánügynek tekinti, hogy egy hölgy asszony-e vagy sem. (Az angol hölgyek közül sokan használják a nevük előtt az ms formulát, nem akarják tudtára adni a világnak a családi állapotukat. Az úrfi és a kisasszony megszólítások a 16. századból származnak, ma már inkább az utóbbi használatos. A történelem mindig kreál(t) valamilyen megszólítást a társadalmi- és politikai helyzettől, illetve a foglalkozástól függően: tekintetes, nagyságos, méltóságos, kolléga, kollegina, szaktárs, elvtárs, bajtárs.

15./ a levél

A címszóval kapcsolatos remek forrás lehet többek között Ráth-Végh István A könyv komédiája c. műve. A Gorombaság irodalma című része.

A magánlevelet kézzel illik írni és aláírni, és figyelni kell a levélpapír minőségére is. A magánlevél udvarias, érzelem-dús, a kézírás olvasható. A megszólítás magánügy...

A hivatalos- vagy üzleti levelezés külön tantárgy, nem fér el ebben a szócikkben. Legyen szó csak arról, amit mindenkinek illik tudni. A hivatalos levelezés megszólítási formulájában minden nő "Asszony" és minden férfi "Úr". A 25 éven felüli nők megszólítása mindig "Asszony", még akkor is, ha hajadon az illető. Egy igazgató, osztályvezető, főorvos stb. asszony valószínűleg idősebb 25 évesnél.

A diplomáciai- és protokolláris levelezésben a megszólítást a rang szerint finomítani kell. A királyok megszólítása Sire, a királyi hercegeké Monseigneur, a hölgyek megszólítása minden esetben Madame, Szabad György tehát helyesen szólította Asszonyom-nak az angol királynőt az Országházban.

A pápa megszólítása – neki közvetlenül csak államfők írhatnak – Szentatyám, a bíboros és az érsek Őeminenciája, a püspök Excellenciás, a főrabbi Professzor. A német nyelvterületen előnyt jelent a professzor és a doktor cím használata.

A hivatalos levélben célszerű visszautalni az eredeti levélre, ha annak nincs meg a másolata (ez a magánlevélben is ajánlott). A hivatalos levél pontos, tárgyszerű, érzelemmentes. A záró formula: "Tisztelettel" vagy "Üdvözlettel". Nem kell szó szerint venni az angol "Sincerely Yours [Tisztelettel az Öné]" megszólítást, amelynek az értelemszerű jelentése "Szívélyes/Barátságos/Baráti üdvözlettel".

16./ telefonálás

A telefon ma már nem luxuscikk, hanem a kommunikáció mindennapi eszköze.
A telefonálás illemszabályai: - rövid beszélgetés; - a hívott félnek kell azonosítania magát: mondja meg a nevét, ha a munkahelyét hívják, akkor a munkahelye nevét (így a hívó fél biztos lehet abban, hogy jó számot hívott); - a hívó fél köszön, bemutatkozik, közli, hogy kivel szeretne beszélni, megkérdezi, hogy zavarja-e a hívott felet, ha igen, visszahívást ajánl fel; - visszahívás: ha a hívott félnek visszahívást ígérnek, és ő megadja a telefonszámát, nem telefonálhat újra. Vonalmegszakadás esetén a hívó fél kötelessége az újrahívás, a beszélgetés befejezését is ő kezdeményezi. Az üzenetrögzítő használatakor a magán üzenetrögzítőn is magázódjunk. Köszönés, azonosítás után meg kell adnunk az üzenet időpontját és hagyjunk egy rövid üzenetet. Ha a hívott fél visszahívást ígér, mindenképpen tegye meg.

Rövid intelmek: - mások beszélgetésekor el kell hagyni a helyiséget; - a mobiltelefont nem használható ott, ahol tilos; - a vonaltartás legfeljebb fél percig lehet. Gratulálni szabad, de részvétet nyilvánítani nem illik telefonon.

Előre engedés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A férfi általában előre engedi a nőt. Kivételek: - tömegközlekedési járműről való leszálláskor, gépkocsiból való kiszálláskor; - étterembe, szórakozóhelyre való belépéskor, ha ez társaságban történik, egy férfi megy elöl, utána a társaság tagjai már vegyesen léphetnek be; - meredek, szűk lépcsőn lefelé, de felfelé már a nő megy elöl; - nehéz- és/vagy lengőajtónál mindig a férfi megy elöl. Járműbe való beszálláskor a férfi nyitja ki az ajtót a nő előtt és csukja be utána.

Étterem, étkezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az étteremben illik vendégként viselkedni. Nem illik a kést szájba venni, pláne nem illik a fogak közül az ételmaradékot kipiszkálni. (1637. május 12-én Richelieu bíboros egy lakomán lekerekített hegyű késeket készíttetett ki az asztalokra. Ezt a szokást a Napkirály 1669-ben törvénybe iktatta. A rendelkezés, később törvény valószínű oka a gyilkosság elkerülése a lakomákon.)[6]
A ruhatárnál - ez a színház, szórakozóhely stb. ruhatárára is vonatkozik - érkezéskor a férfi lesegíti a hölgy kabátját, és csak ezután veszi le a sajátját, távozáskor pedig fordítva: először a férfi veszi fel a kabátját, és csak azután segíti fel a hölgyre a kabátot. (Az ok egyszerű: nehogy rámelegedjék a hölgyre a kabát.)

A botrány kezelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A botrány már a kirobbanása előtt észrevehető, megelőzhető. Ha már kirobbant, a botrány okozóját meg kell nyugtatni, ha ez sikertelen, a többiektől el kell különíteni.

A biológiai megnyilvánulások és kezelésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • dohányzás: a jogszabályok folyamatosan szigorítják a dohányzás szabályait. Alapszabály: aki dohányzik, úgy tegye, hogy ne zavarjon másokat. Ha valahol nincs hamutartó, ott nem illik rágyújtani. Nem illik cigarettával a szájban beszélgetni, járni-kelni, bárhová belépni, a füstöt bárkire ráfújni. Cigarettával a szájban nem illik másnak tüzet adni. Az utcán nem illik dohányozni, mert a parázs a tömegben sérülést vagy anyagi kárt okozhat.
  • csuklás: nem mások előtt kell elállítani;
  • ásítás: mások előtt nem illik;
  • tüsszentés: csukott szájjal, zsebkendőbe, az orrot és a szájat eltakarva.
  • fülvakarás: magánügy!
  • köhögés: az eljárás ugyanaz, mint a tüsszentésnél.
  • szellentés: magánügy!
  • "kimenni" akkor kell, amikor lehet...
  • sminkelés, frizuraigazítás: magánügy!
  • fogpiszkálás: szintén magánügy, az asztalnál nem illik.
  • rágógumi: beszéd közben nem illik rágni. Az elrágott rágógumit papírzsebkendőbe csomagolva a szemetesbe kell dobni, minden más megoldás sérti a jó ízlést.

Ottlik Károly a Protokoll című művében részletesen ismerteti a különböző nemzetekre jellemző sajátosságokat, nem számítva a többi felhasznált irodalmat. A Magyarországgal szomszédos országok szokásai közismertek, ezért kimaradnak a szócikkből.

Az illem követelményei általában nemzetköziek, de a helyi sajátosságok, erősebbek a nemzetközieknél. Nem modortalanság, ha a finnek nem kívánnak jó étvágyat a terített asztalnál, ha a japán férfi a felesége előtt megy be valamilyen helyiségbe, ha a mexikóiak késéssel érkeznek egy protokolláris rendezvényre.
Külföldre utazás előtt nem csak a nyelvi és a helyi sajátosságokat kell megismerni, hanem az illemszabályokat is, így elkerülhetőek a kellemetlen, mi több, hátrányos helyzetek.

A különböző kultúrák és országok sajátosságai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Afrika[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kenyai férfi

A kontinens volt gyarmati országaiban megmaradtak ugyan a gyarmati hagyományok, de a nemzeti sajátosságok már jelen vannak az öltözködésben, a viselkedésben, a társadalmi és társasági szokásokban. A kultúrák és szokások szinte megszámlálhatatlanok. Az afrikai embereknek nagyon fontos az etnikai hovatartozás, erre nagyon büszkék és egyben nagyon érzékenyek.
Soha nem szabad a látszat alapján ítélni. Egy hagyományos, törzsi ruhát viselő ember nem biztos, hogy tanulatlan. Nagy szerepet játszik az afrikaiak életében a szerencse, legyen az jó- vagy balszerencse. Ezek a vallásra vagy a babonára vezethetőek vissza. Megszokott az amulettek viselése, az afrikai emberek hite szerint ezek védenek a gonosz szellemek ellen, vagy segítenek kihasználni a természet erőit, illetve javítják a viselőjük anyagi helyzetét.

Elterjedt az iszlám vallás, de megtalálható a kereszténység, és léteznek helyi vallások is. A trópusokra előírt egészségügyi követelményeket szigorúan be kell tartani. Az iszlám vallású országokban nem fogyaszthatnak sertéshúst (lásd az arab országoknál is). Kedvelik a szárnyast, a gyümölcsöt és az édességeket. Divatos a kézzel való étkezés.

Az arab országokat főleg az arab műveltség és az iszlám vallás köti össze. Az utcán és a hivatalban hagyományosan öltözködnek, de Európában európai ruhában járnak.
Szokásos a kézfogás.
Az iszlám vallás tiltja a szeszes italok, a sertéshús, a sertészsír, és a velük készült ételek fogyasztását. A kínált üdítőt, vizet visszautasítani ne m szabad, mert sértő, az utolsó cseppig kiinni illetlenség. A csészét nem illik letenni, a harmadik kínálás előtt vissza kell adni annak, aki adta. Ha a házigazda az ételből a legfinomabb falatokat kézzel teszi a vendég szájába, az nagy megtiszteltetés. A hús mellé zöldséget adnak, az étkezést különböző, nagyon édes, szokatlan alapanyagokból készített édességek zárják.

Az arab országokban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • a vallás neve iszlám, a követőjéé muszlim, és nem mohamedán;
  • a mecsetbe konzervatív öltözékben, cipő nélkül kell belépni, a cipőt a talpával lefelé (a lábbeli tisztátalan!) a bejárat előtt kell hagyni;
  • imádkozó ember előtt nem szabad elhaladni;
  • arab (vagy török) férfitól nem illik érdeklődni a felesége, vagy a család nőtagja felől;
  • a vendéglátás általában nyilvános helyen (étterem, klub) történik, ha viszont a vendéglátó lakásában, nem szükséges ajándékot vinni, vagy a feleségnek virágot küldeni. Ha a feleség nincs jelen, nem illik érdeklődni utána. Ha a házigazda felkéri a hölgyvendégeket, hogy csatlakozzanak a háziasszonyhoz, e kérésnek feltétlenül eleget kell tenni;
  • kutyát ábrázoló ajándék nem adható, mert a kutya - és a cipő - az iszlám országokban tisztátalan, társalgás közben ezeket a témákat kerülni kell;
  • a lakásban vagy az irodában látott tárgyakat nem illik dicsérni, mert ősi szokás szerint azokat fel kell ajánlani a vendégnek;
  • az arab nőket nem illik mereven nézni;
  • az élvezeti cikkeket nem szabad bal kézzel megfogni. Az arabok a cigarettát nem dobozból kínálják, hanem kivesznek egy szálat, és átnyújtják;
  • a nők ne viseljenek mélyen kivágott, ujjatlan, a vállat szabadon hagyó vagy túl rövid ruhát, és nadrágot sem;
  • az üzletfelet nem szabad felhívni délután kettő és négy óra között vagy vallási ünnepek (például Ramadán) idején;
  • fényképezni csak a megengedett helyeken lehet, és ott is csak diszkréten;
  • beszéd közben nem illik a partnerre mutogatni. Gesztikulálás közben az ujjakat össze kell zárni.
  • Az alku az araboknál kötelező.
  • Arab szokás szerint minden szolgáltatásért külön díjazás jár. A borravaló a szállodákban és a jobb éttermekben a számlán szerepel 10-15 százalékos összegben, de ezen kívül elvárják az otthagyott borravalót is.
  • Bort a muszlim nem ihat.
  • Enni csak jobb kézzel lehet, ballal nem, mert azt tisztátalan dolgokra használják.
  • A köszönés, üdvözlés szintén jobb kézzel történik.
  • A távollévőket nem szidalmazhatják, nem kritizálhatják.

Albánia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez az ország sokáig el volt zárva a világtól. A szokásaiban erősek helyi vallási-, főleg iszlám hagyományok, a külsőségeket pedig az olasz hatás befolyásolja.
Csípős, lecsós, paprikás, zöldpaprikás ételeket, főleg bárányt, ürüt fogyasztanak. A salátát olajjal és kevés ecettel készítik.

Amerikai Egyesült Államok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A társasági érintkezési normákra főleg az angol hatás jellemző, ismerik, és betartják az európai etikettet.

  • A köszönés egyszerű, használható az illető foglalkozása is (Viszontlátásra, tiszt!).
  • A vezetéknév elé kötelező a Mr. (Mister), az Mrs. (Missis) vagy a Miss kitétele. Ha a nők nem kívánják elárulni a családi állapotukat, az Ms-t használják.
  • A kézfogás nem kötelező, a kézcsókot nem ismerik. A bemutatkozás laza: - „Szia, Johnny vagyok!” -, a rangoknak nincs jelentőségük.
  • A pontosság kötelező. A tárgyaláson az üzletfelek szókimondóak. Elfogadott az automatából papírpohárban kínált kávé. Ahol nincs hamutartó, nem illik rágyújtani.
  • Az öltözködés „laza európai”, a nyugati parton és Hawaiiban változatos, színes.
  • A borravaló a szállodákban, éttermekben, taxiban 10-15 százalék, előkelő helyeken még magasabb, és van olyan szolgáltatás, amiért „fix” borravalót illik adni.

Üdvözlés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Üdvözléskor a kézfogás az általános. A kesztyűt a szabadban nem kötelező levenni, de az épületben igen, ez főleg a férfiakra vonatkozik. A csók és az ölelés csak a rokonok és a nagyon közeli barátok között megengedett.

Kalap[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A kalapot a férfinak le kell venni, ha bármilyen szobába belép, de a folyosón vagy a liftben viselheti.
  • Le kell venni továbbá istentisztelet alatt, az asztalnál és amikor a nemzeti himnuszt játsszák. Ezek a szabályok a nőkre is vonatkoznak.
  • Nem kell levenni a kalapot, ha azt vallásos meggyőződés miatt viselik, vagy valamilyen, hajhullást vagy egyéb tünetet okozó betegség esetén.

Étkezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Csak olyan ételeket illik készíteni, amelyek a vendégeknek ízlenek, például vegetáriánus vendégeknek nem lehet húsételeket tálalni.
  • Jellemzően a házigazda/a meghívó kezdi el az étkezést.
  • Az asztalt elhagyni csak indokolt estben, elnézést kérve illik.
  • Magán- vagy hivatalos ügyet az asztalnál intézni a sürgős és fontos eseteket kivéve nem illik.
  • Határozottan kell jelezni, ha valaki kér/nem kér valamilyen ételből („Yes, thank you.” vagy „No, thank you.”).

Dohányzás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Csak ott és akkor szabad dohányozni, ahol, és amikor azt mások megengedik: lakásban, étteremben stb. Nem szabad rágyújtani mindaddig, amíg az asztalnál eszik valaki. Ajtók közelében nem illik dohányozni, mert ott nemdohányzók is közlekednek.

Egyéb[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az előadás/társalgás közbeni unalmat el kell rejteni a száj elé tett kézzel.
  • A magánszférába belépni nem illik (például a személyes adatok, vagyoni helyzet stb.).
  • Orrot fújni csak zsebkendőbe szabad és soha nem evés közben.
  • Orrot, fület piszkálni nem illik, ez magánügy. böfögés, köhögéskor, tüsszentéskor vagy böfögéskor zsebkendőt kell használni. Enni csak csukott szájjal, a legkisebb zajt okozva illik.
  • Szellentés előtt el kell vonulni, ha ez nem sikerül, elnézést kell kérni.

Ausztrália[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Az ősöket nem szabad szóba hozni azzal az indokkal , hogy Nagy-Britannia fegyencekkel népesítette be a kontinenst. Az ország nem büntető kolónia! Sokkal több a bevándorló, ezért a legkülönbözőbb nemzetiségek és kultúrák ötvöződnek egybe az őshonos kultúra megőrzése mellett.
  • Az ausztrálok nem azonosítják magukat a britekkel.
  • Nagyon udvariasak, közvetlenek, hamar tegeződnek, (a keresztnevükön szólítják meg az új ismerőseiket a „you” személyes névmás mellett). Az Uram, Asszonyom (Sir, Madam) megszólítást a taxisok és a pincérek használják.
  • Az ausztrál angol nyelv (AusE, Aue, AusEng, en-AU) eltér az angoltól. Az ausztrálok nem szeretik, ha valaki mindenáron utánozni akarja a nyelvüket.
  • Az étkezés egyszerű, főleg steak (angolosan, félig sütött marhaszelet) hagymával és burgonyával. kenyeret nem esznek hozzá. A különböző nemzetek magukkal hozták a saját konyhájukat, ezért mindenféle nemzetiségi étterem megtalálható.
  • Borravaló csak a többletmunkáért jár, a taxisnak, fodrásznak, szállodai alkalmazottnak nem szokás adni, egyes helyeken pedig az alkalmazottaknak tiltott a borravaló elfogadása.
  • Közlekedéskor figyelni kell a kenguruveszélyre.

Belgium[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A franciául beszélő vallonok és a hollandul beszélő flamandok történelmi öröksége a francia kultúra és a társadalmi szokások. A belgák közvetlenek, de elkülönülnek a külföldiektől. Az étkezési kultúrájuk nagyon fejlett.

Franciaország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az etikett szülőhazája. A francia nyelv udvarias, a segítségével könnyű kapcsolatot teremteni, bár ők is, akárcsak az angolok, elkülönülnek a külföldiektől. Bár lazán, de betartják az etikettet.

  • Az üdvözlés a napszakhoz igazodik.
  • Bemutatkozásnál a saját név elé is ki kell mondani Monsieur vagy a Madame szót, amely szükséges formalitás, akárcsak a „de”” szócska a nemesi származás jelölésére. A rang előtt mindig névelő áll: Monsieur le Director, Madame la Directrisse. Az udvarias köszönés megkívánja az Uram, Asszonyom vagy kisasszony megfelelőjét is: Bon jour, Monsieur; Au-revoir, Madame; Merci beaucoup, Mademoiselle. Ismeretes a kézcsók, de nem szokásos.
  • Az állami intézményekben, cégeknél elég a rang elé helyezett Monsieur, az államfő megszólítása is csak "Monsieur le Président". Nem minden rang jelez ősi nemességet: a marquis, comte, vicomte vagy baron (őrgróf, gróf, algróf/várgróf, báró) soha nem a nemesi származáshoz, hanem a birtokhoz, a pénzhez kötődtek, adni-venni lehetett őket.
  • A hadseregben a rendfokozat elé a férfiaknál csak a Mon-t teszik ki (Mon Colonel), a hölgyeknél semmit (Colonel). Írásban, rövidítéskor a Monsieur után mindig ki kell tenni a pontot (M.), a Madame után soha (Mme).
  • A pontosság a hivatalos érintkezésben kötelező, a magánéletben lehet laza, lezser. (A lezserségre sokan a teniszt hozzák fel példaként: az óra számlapján állította valaki a mutatókat az eredmény szerint 15-re; 30-ra; 45-re vagy 60-ra, de a 45-ös állást lezseren csak 40-re állította, állítólag innen a 15-0, 30-15; 40-30 stb. számolás.)
  • A női divatban a francia divat az irányadó. A férfiak is elegánsak, de lazábbak, mint az angolok vagy a németek.
  • A franciák nagyon szeretik a virágot. A hölgyeket május 1-jén gyöngyvirággal köszöntik. * Büszkék a történelmükre és a művészetükre, más nemzet földrajza nem nagyon érdekli őket.
  • Csak a saját nyelvükön szeretnek beszélni.
  • A konyhájuk világhírű, értékelik és becsülik a jóízű ételeket.

India[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ebben a hatalmas országban mintegy 1650 nyelven beszélnek. „Indiai nyelv” nincs, a hivatalos nyelvek száma 15.

  • Az ország vallásai: hindu (brahmanista), mohamedán, buddhista, és ezek mellett sok szekta létezik. A legnagyobb hívőszámú vallás a hindu.
  • A nyelvek és a vallások sokaságából adódik a sokszínű kultúra és a rengeteg szokás, ennek ellenére a kapcsolatteremtés tökéletes.
  • A vendéget virágfüzérel várják, azt a szállásra érkezésig, vagy a repülőgép felszállásáig a vendég a nyakában viseli.
  • Az indiaiak nagyon szemérmesek.
  • A nők ma is elnyomottak, társaságban nem mutatják be őket, nem nyújtanak nekik kezet, ezért ne kezdeményezzük a kézfogást.
    Az európai nő az öltözködésében vegye figyelembe az indiai nők szemérmességét.
  • A nők viselete a körülbelül 5 méter hosszú szári, amely tarka, változatos, ezt tekerik fel az alsóruházatukra.
  • A külföldiek számára nem kötelező az öltöny, csak hivatalos alkalmakkor, ekkor viszont a fehér ing és a nyakkendő is kötelező.
  • A hinduk nem ehetnek marhahúst, de szeszes italt ihatnak. Nagyon sokan vegetáriánusok.
  • Ha kézzel kell enni valamilyen ételt, ahhoz csak jobb kézzel szabad nyúlni.
  • Étkezés után citrommal illatosított meleg vízzel lehet kezet mosni.
  • Az indiaiak elvárják a pontosságot.
  • Tárgyalás közben még akkor is barátságosak, ha nem születik eredmény.

Izrael[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Izraelben rugalmasan kezelik a protokoll szabályait. Nem okoz gondot, ha az egy személyre szóló meghívóval a házastárs is megjelenik, ezért szabályozott ültetési rend nincs.
  • Az alkoholfogyasztás és a dohányzás élvezetét törvény tiltja, az ortodox körben a külföldi partnerek miatt a tárgyalásokon szünetet rendelnek el, akkor lehet dohányozni.
  • Hithű izraelita nem érinthet idegen nőt, ezért nem nyújthat neki kezet.
  • Az öltözködés az éghajlatnak megfelelő, az előírásos öltözetet (frakk, szmoking, zsakett) nem viselik, az öltönyhöz hivatalos fogadásokon sem kötnek nyakkendőt. A nőktől megkövetelik a mértéktartó öltözetet, a mély dekoltázs, a fedetlen váll, a miniruha, a feszes öltözék nem elfogadott. A nemkívánatos öltözék vagy viselkedés az ortodox negyedekben inzultusokhoz is vezethet
  • Az étkezésben fő szabály a kóserség megtartása („kóser”: héber szó, a zsidó vallás által előírt étkezési szabályoknak megfelelő, illetve ezeket megtartó). Kiutazás előtt célszerű itthon érdeklődni egy kóser étteremben.

Japán[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A japánok ismerik az európai etikettet, azt be is tartják, de a saját szokásaikkal keverik. Legendásan udvariasak, ezt másoktól is elvárják. Az érzelmeiket nem mutatják ki, hanem az úgynevezett "keleti mosoly" mögé rejtik.

Egymással soha nem fognak kezet, helyette meghajolnak. A meghajlásuk eredetileg háromféle volt:

  • 1./ az uralkodó előtt letérdelés, a kezek padlóra helyezése, majd néma rágörnyedés a térdre;
  • 2./ a mély meghajlás;
  • 3./ a könnyű meghajlás, ez a legelterjedtebb.

Az első már nem használatos, a második is már csak filmen látható.
A japánok üdvözlése mosolyogva, könnyű meghajlással történik. A kezek helyzete: a jobb kéz átfogja a bal kéz külső élét, és az ilyen módon összekulcsolt kezek lazán, leeresztve a test előtt vannak.

  • A japán ember gondolkodásmódja szerint két ember között soha nincs egyenlőség, mert a nem, az életkor, a társadalmi pozíció határozza meg a valóságos vagy képzeletbeli alá-fölérendeltséget. A beszélgetés során ezt a szintkülönbséget illik tisztelni és érzékeltetni.
  • A nők bemutatása mindig a férfiak után következik, a kiszolgálásuk az asztalnál úgyszintén.
  • A japánok tisztelik a külföldieket, mert tanulhatnak tőlük, ezért jól ismerik a nyugati kultúrákat. Büszkék arra, hogy idegen nyelven beszélnek, és arra is, hogy átveszik a külföldiek szokásait.
  • A bemutatkozás alkalmával ajánlott névjegyet használni, mert a neveket nehéz megérteni. A névjegyet két kézzel illik átadni és átvenni. Nem sértés, ha a tárgyalás során a névjegyeket az ülésrend szerint elhelyezik a japán partnerek elé.
  • Használható a megtisztelő san (Úr, Asszony), de a saját név után soha!
  • A japánoknál, ugyanúgy, mint a magyaroknál, a családnév áll elől, azt követi a keresztnév.
  • A tárgyalás során a szavaknak szinte nincs jelentősége, inkább a tartalom a lényeg. A japánok soha nem mondanak ellent, ehelyett homályos válaszokat adnak.
  • A japán társalgás jellegzetessége az "igenlő tagadás": ha egy keresett áru nincs az üzletben, a kereskedő válasza: "igen, nincs". Ha valamit nem értenek, szégyellnek visszakérdezni. Egyedül nem hoznak döntést, csoportosan tárgyalnak, közben gyakran konzultálnak.
  • A humorukra a bölcsesség a jellemző, az európai vicceket nem értik.

Önmagukkal és a környezetükkel szemben egyaránt igényesek.

  • Evőpálcikákkal étkeznek, azokat nem illik az idősebbeket megelőzve felvenni. Vendégségben a zöld tea utolsó kortyait szürcsölik, ezzel jelzik, hogy ízlik. A böfögéssel az étel kiváló minőségét dicsérik.
  • Fogpiszkáló használatakor a szájat el kell takarni (a fogak és minden csont tisztátalan).
  • A borravaló durva sértés, de kivétel itt is van, például egy operáció alkalmával az orvosnak adott hálapénz.
  • Az érzelmeiket a mosolyuk mögé rejtik. A mosolyukkal sokkal többet képesek kifejezni, mint az európaiak. A nagyon széles mosoly zavart, elfogódottságot, mérget leplez. Szeretik azokat a történeteket amelyek a kemény munkáról, a lemondásról, az önfeláldozásról szólnak, megvetik a magabiztosságot, az erőszakos fellépést, a túlzott határozottságot, a magyarázkodást, az önsajnáltatást.
  • Elítélik a szerénytelenséget, és azt aki önmagát, a hazáját, a környezetét, saját teljesítményét dicséri, de elismerik, ha valaki méltósággal viseli a kudarcot. Szeretnek, fényképezni, jegyzetelni, ezért célszerű, ha városnézés alkalmával minél több számadat jut a tudomásukra.

Nagy-Britannia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jobb, ha már most bevésődik: az ország hivatalos neve United Kingdom of Great Britain and Northern Ireland, azaz Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága. Konferenciákon, sajtóhírekben, hivatalos szóhasználatban emlegetik csak Nagy-Britanniaként vagy Egyesült Királyságként. Az Anglia kifejezés csak Angliára vonatkozik, és nem az egész országra. Ha valaki mégis az egész országot nevezi Angliának, azt Wales-ben, Skóciában vagy Észak-Írországban nem bocsátják meg.
Az ország szokásrendszere meghatározó az európai protokollban: angol udvariasság, angol humor, angol hidegvér, angolosan távozik.
A királyság polgára tudja, hogy az anyanyelvét szerte a világon ismerik, és emiatt így is viselkedik.

Bemutatkozáskor a köszönés sajátos formája a How do you do? (jelentése: Üdvözlöm! és nem az, hogy Hogy van?), amire ugyanezt kell válaszolni. A How are you? (Hogy van?/Hogy érzi magát?) kérdéssel érdeklődnek a hogylétünk felől, de ez pusztán udvariasság, egy mosolygós Thank you, fine (Köszönöm, jól!) vagy egy szerény Not too bad (Nem túl rosszul) választ kell adni.
A férfi csak akkor köszönhet előre egy nőnek, ha az már egy mosollyal, fejbiccentéssel, arckifejezéssel jelezte, hogy fogadja a férfi köszönését. Nagyobb társaságban a bemutatás nem teljes, ezért a következő találkozásnál a nő dönti el, hogy teljes értékűnek ismerje el a bemutatást.
Nagy-Britanniában a Hello csak a jó barátok között elfogadott forma. A férfiak nem szoktak kezet fogni, ezt kontinentális szokásnak tartják. A kézcsókot kerülik, de a külföldieknek megbocsátják.

Az angol ember korrekt, komoly és nagyon udvarias. A gentleman (úr/úriember) nem csak egy üres szó nála. Mindig barátságos, de sohasem barátkozó. Tartózkodó, szerény, keveset beszél, a kijelentéseket lágyítja az „úgy gondolom”, „úgy tűnik”, „attól tartok” változatokkal. Hálás a figyelmes a figyelmes kiszolgálásért. A humorérzéke jellegzetes, fanyar angol humor. Az időjárás szóba hozása nem csupán formalitás: a szigetország időjárása nagyon változékony.
A pontosságot mindenek fölött megkövetelik.

A megszólítás a mindennapi életben egyszerűnek: Mr. Smith, Mrs. Smith, Miss Smith. A lovagok megszólítása társaságban Sir + keresztnév, de a teljes, hivatalos forma a Sir + teljes név. A lovagi címet az uralkodó adományozza, ma már előadóművészek is kiérdemlik, például Sir Anthony Hopkins, Sir Paul McCartney, Sir Elton John.
A hölgyek lovagi rangja a Dame, amely egyben az angol báró/lovag feleségének járó cím is lehet. A lovagi címet ki kell érdemelni, az nem örökölhető. A Sir, mint önálló megszólítás minden tisztességes férfit megillet Nagy-Britanniában, de a „Mister” önmagában nem használatos, mert durva sértés.
A hivatali életben a hierarchia miatt a megszólítás igen bonyolult.

A bocsánatkérés szava a Sorry (Bocsánat!, Pardon!, Elnézést (kérek)!), az I’m so sorry (Annyira sajnálom!) már egy kicsit affektáló. Társaságban a társalgási szabály, hogy a köszönetre a válasz ugyanaz: „Thank you”.

Az öltözködésben az angol a zárt formákat, a sötét színeket kedveli. Az öltözködés konzervatív. Nappal is sötét öltöny a szokásos, fehér vagy fehér csíkos inggel. Adott hivataltól, helytől és beosztástól függően a nők is viselhetnek nadrágot, a férfiak pedig farmernadrágot. Általános követelmény, hogy úgy kell öltözni, mint a többiek. Bevett szabály, hogy jobb egy fokkal túlöltözöttnek lenni, mint alul öltözöttnek. A vacsorához mindig átöltöznek. A szabadságuk idején levetik a konzervatív öltözetüket és a legkülönfélébb ruhákat veszik fel.

A luxusszállókban az alkalomtól függően a férfiak szmokingot, sötét ruhát, a nők estélyi- vagy kisestélyi ruhát öltenek. Étkezéskor a szalvétát a gallérba tűzik vagy az ölükbe teszik és ha nincs szükség mindkét kezükre, a bal kezüket a szék karfájára helyezik.
A borravaló mértéke 12,5 százalék: 10 százalékot a számla fizetésekor, 2,5 százalékot pedig az asztalon illik hagyni.

Az otthoni meghívás szabályai: a pontosság kötelező; a névjegyen a londoni cím a bal alsó sarokban, a vidéki pedig a jobb alsóban áll; névjegy postán nem küldhető, és a sarkát soha nem szabad behajtani. Az At Home kártyák azt jelzik, hogy a házigazda mely napokon, mikor fogad vendégeket (mikor van otthon), az ilyen időpontokra külön meghívó nem kell.
Kínáláskor egyértelműen jelzik, hogy kérnek-e még vagy sem az ételből/italból: Yes, please (Igen, kérek) vagy No, please. (Nem kérek), illetve a Yes, thank you. (Köszönöm, kérek.) vagy a No, thank you (Köszönöm, nem kérek.).
A dohányzás szabályai általában az étkezéshez kötődnek: nem illik rágyújtani, amíg arra a házigazda engedélyt nem ad. Valamikor csak az étkezés után, a dohányzóban lehetett rágyújtani, ahová a házigazda kísérte át a férfiakat, miközben a hölgyek külön szalonba vonultak. Hivatalos étkezéseken ma sem szabad rágyújtani mindaddig, amíg a királynőre pohárköszöntőt nem mondanak. A füstölgés kezdetét a toastmaster (áldomásmester) jelzi: „Ladies and Gentlemen, you may now smoke.” (Hölgyeim és Uraim, (most már) dohányozhatnak.)

Spanyolország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franciaország mellett az etikett másik szülőhazája. A spanyol ember nagyon udvarias, szívélyes, erősen gesztikulál, nagy hangerővel beszél.
A köszönés mindig a napszakhoz igazodik és mindig többes számban áll: „Buenos dias!” (Jó napot - délelőtt), „Buenos tardes!” (Jó napot – délután), „Buenos noches!„ (Jó éjszakát!). A kézfogást ismerik, az arcra adott csók csak nagyon jó ismerősök között dívik. A megszólítás a Senor, Senora, Senorita (Uram, Asszonyom, Kisasszony), utána pedig a vezetéknév. Ismeretlen férfi megszólításakor nem illik senort mondani, helyette a caballerot használják. Bizalmasabb megszólításkor a férfit Don (asszonyoknál a Doña) megszólítás megengedett, pl. Don Pedro.
A spanyol társalgásban gyakoriak az udvariassági formák és gesztusok. A kézcsók ugyan spanyol eredetű, de a hivatalos kapcsolatokban bizalmaskodásnak számít. Otthoni vendéglátáskor ne dicsérjük a tárgyakat, mert a házigazda rögtön kijelenti, hogy „A rendelkezésére áll!” (arab szokás).
A bikaviadalra (corridára) pontosan kell érkezni, azt nem szabad bírálni. A pontosság a hivatalos kapcsolatokban is kívánatos, de a magánéletben már nem.
A polgári rétegekben kötelező a zakó, a nyakkendő és lehetőleg a fehér ing. Frakkra, szmokingra csak ritkán van szükség. A nők öltözéke zárt, szemérmesség jellemzi. A miniszoknya idején is divatos nadrágot hordtak, hivatalos alkalmakkor pedig még a legnagyobb melegben is harisnyát vettek fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Etiquette című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Görög Ibolya: Protokoll az életem; Athenaeum 2000 Kiadó
  • Gyarmati Ildikó: Rendezvényszervezési kalauz; Athenaeum 2000 Kiadó
  • Ottlik Károly: Protokoll; Protokoll '96 Kft., Budapest, 1993
  • Ráth-Végh István: Az emberi butaság; Gondolat Kiadó, Budapest, 1963
  • Ráth-Végh István: A könyv komédiája; V., bővített kiadás, Gondolat Kiadó, Budapest, 1982
  • Sille István: Illem, etikett, protokoll. Akadémiai Kiadó, 12. Kiadás, Budapest, 2005
  • Az Új Idők Illemkódexe (szerk: Mangold Béla Kolos), Bába Kiadó, Szeged, 2010

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Hidasi Judit: Interkulturális kommunikáció
  2. Meszlényi Attila: A világvége illemtana az OSZK katalógusában
  3. Idézetek a Világvége illemtanából
  4. Sille István: Illem, etikett, protokoll. Akadémiai Kiadó, Tizenegyedik Kiadás, 2005. 21-23. pp.
  5. Világunk című műsor, Duna TV, 2008. február 28. 16:15.
  6. BBC History, II. évfolyam 5. szám 10. oldal, 2012. május

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]