Manu
 |
Ennek a lapnak a címében vagy szövegében az újind nevek nem a magyar nyelvű Wikipédiában irányelvként elfogadott magyaros átírás szerint szerepelnek, át kellene javítani őket. |
Manu (óind „ember” a man- „gondolkodik” tőből) mitikus indiai bölcs, a védikus hagyományban a földön él, ő az emberiség királya, míg testvére az elhunytaké. A hindu mitológia – az eposz és a puránák – már 14 Manut ismer, 7 múltbelit és 7 jövőbelit, mindegyik egy világkorszak embereinek ősatyja, a hetedik a jelen korszaké.[1]
A védikus Manu[szerkesztés]
Manu a védákban Vivaszvat napisten fia és Jama fivére. Manu a földön él, az emberek királya, míg Jama az első ember, aki meghalt és az elhunyt ősök királya.[1]
A 14 Manu[szerkesztés]
Mindegyik Manu egy-egy korszak embereinek ősatyja. Egy korszak – Manvantara, „Manu korszaka” – 71 mahajuga, azaz 306 720 000 év hosszúságú.[1]
A 7 múltbeli Manu[szerkesztés]
Az első Manu: Manu Szvajambhúva, Szvajambhú („magától lett”) és felesége, Satarúpa fia. Egy másik változat szerint Szvajambhú férfi és női félre vált ketté, tőle született Virádzs, tőle pedig Manu Szvajambhúva. Neki tulajdonítják a legősibb törvénykönyvek egyikét, az időszámításunk kezdete körül, vagy valamivel korábban keletkezett Mánava-dharmasásztrát, más néven Manuszmritit, amelyet magyarul Manu törvénykönyvének neveznek (dharma: ’törvény’, sásztrá: ’könyv’).[1]
Az ötödik Manu: Manu Revanta, „ragyogó”, Vivaszvat és a kanca formájú Szaranjú (Szandzsnya) – az asvinok anyjának – fia.[1]
A hatodik Manu: Manu Csakusa, „szemmel felismerhető”, Tvastar fia.[1]
A hetedik Manu: Manu Vaivaszvata, a jelenkorban élő emberek őse, Vivaszvat és az istennő formájú Szaranjú fia. Ő a vízözön Manuja – hasonlít Noéra és Ziuszudrára –, aki egyedül élte túl a Vízözönt. Egyszer rituális mosakodás közben egy halacska akadt a kezébe, aki kérte, hogy nevelje fel, és akkor megmenti a vízözöntől. Amikor a hal felnőtt, visszaeresztette a tengerbe, és a tanácsa szerint épített egy bárkát, amit hozzákötött a hal szarvához. A hal elhúzta őt az egyedül víz fölött maradt északi hegyhez. Amikor a víz visszahúzódott, Manu maradt az egyedüli élőlény a földön. Áldozatot mutatott be az isteneknek, amiből egy lány, Ila (Ida) született, akit feleségül vett és ő szült neki embereket, akik „Manu nemzetségé”-nek (szanszkrit nyelven Manusja vagy Manudzsa), szó szerint „Manutól született”-nek nevezték magukat. A Mahábháratában Brahma a Manut megmentő hal megtestesülése (avatárája), a hajón pedig a hét risi is Manuval tartott. A Matszja-purána szerint a hal Visnu avatárája, és a hajón nemcsak Manu, hanem számtalan állat és növényi mag is megmenekül.[1]
A 7 jövőbeli Manu[szerkesztés]
A nyolcadik Manu: Manu Szavarni, Szaranjú árnyának, Szavarnának a fia, az első eljövendő Manu.[1]
Manu törvénykönyve[szerkesztés]
A Manu törvénykönyve néhány rendelkezése: tisztességes katona nem öli meg a vak, fegyvertelen, meztelen, legyőzött, menekülő ellenségét; nem szabad mérgezett fegyvert használni; nem szabad a szántóvető parasztot bántani; a hadifoglyokat emberségesen kell kezelni; a meghódított népek vallását és jogát tiszteletben kell tartani (a vallás és a jog az ókori törvénykönyvekben nem különül el egymástól). Diplomáciai tanácsok a Manu törvénykönyvében: a király tekintse ellenségnek szomszédait és azok szövetségeseit, tekintse barátnak ellensége szomszédait; a követ ne tegyen olyan túlzó ígéretet, amit később meg kell szegni, ne tegyen ellenséges megjegyzéseket, ne tegye kétségessé államának barátságos magatartását; az uralkodó sohase ölesse meg a követeket, mert a követ más ügyét képviseli; „a diplomácia annak művészete, hogyan kerüljük el a háborút és őrizzük meg a békét”. Több részét azonban erősen kritizálják, napjainkban a hinduizmus legtöbbet vitatott szövegének számít.
Magyarul[szerkesztés]
- Manu törvényei. Mānava dharmaśāstra; szanszkritból ford., bev., jegyz. Büchler Pál; Benkő, Bp., 1915 (Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog- és Társadalomtudományi Szakosztályának kiadványai)
- Manu törvénykönyve; ford. Borbély Judit Bernadett, jegyz. Borbély Judit Bernadett, Dezső Csaba, előszó Ruzsa Ferenc; L'Harmattan, Bp., 2019 (India könyvtár)
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Világirodalmi lexikon VII. (Lanf–Marg). Főszerk. Király István. Budapest: Akadémiai. 1982. 720. o. ISBN 963-05-2677-8
- Magyar nagylexikon XII. (Len–Mep). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2001. 662. o. ISBN 963-9257-07-9
- Manu törvényei (MEK)
