Regálé

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Regálé (latinul iura regalia) volt a neve az államkincstárt illető, királyi felségjogon szedett jövedelmeknek. Ezek egy részét később a földesurak, illetve a városok kapták meg.

Fontosabb regálék: [1]

  • urbura, vagy bányajövedelem volt a kitermelt ércek (arany, ezüst, réz) után fizetendő illeték neve. Eredetileg kizárólag a királyt illették, de Károly Róbert átengedte a jövedelem egyharmadát a földek tulajdonosainak.
  • nemesércek felvásárlásának monopóliuma
  • pénzverés monopóliuma – a névérték és a fémtartalom értékének különbsége miatt
  • ehhez kapcsolódott a kamara haszna, amely az általában évi kötelező pénzbeváltásból származó nyereséget jelentette
  • a sótermelés és sóvágás jövedelme is a királyt illette, bár rendszerint bérlők szedték be
  • be- és kiviteli vámok, pl. nyolcvanadvám, harmincadvám
  • nyestadó (marturina)
  • szabadok dénárja
  • székelyek ököradója
  • rendkívüli hadiadó (collecta, subsidium) – a porták után esetenként 1 aranyforint Károly Róbert idején
  • városi adó – a városok évi egyösszegű adója (census, collecta)
  • zsidóbér – a zsidók évi egyösszegű adója (census, collecta)
  • pápai tized egyharmada Károly Róbert idején

A földesurak és városok élvezte regálé jogok (regalia minora) közé tartozott már az Árpádok idejétől kezdve az

  • italmérés és kocsmaépítés joga
  • húsvágás és húsmérés joga
  • malomtartási jog (malomjog)
  • vám- és révjog (jus telonii et nauli)
  • vásárjog (jus nundinarum)
  • az egyházi tized haszonbérlési joga.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Kristó Gyula, Makk Ferenc. Előszó., Károly Róbert emlékezete. Európa Könyvkiadó Budapest 1988. ISBN 963-07-4394-9