Urbura

Urbura, vagy bányajövedelem volt a kitermelt ércek után fizetendő illeték neve. Ezt a bányászok, vagy a feltárást végeztető (főként német) vállalkozók fizették és a bányászott aranynak egytizede, ezüstnek és egyéb fémnek egynyolcada volt. Mivel a középkori Magyarország egész Európa egyik legjelentősebb aranytermelője volt, ez a regálé nagy jelentőséggel bírt a királyi jövedelemben.

Az első bányászok valószínűleg Gizella királynéval érkeztek az országba. Árpád-korban királyi bányászati monopólium érvényesült és a teljes jövedelem a kincstárat illette. Bárki bárhol bányászhatott, de a bánya területét a kincstár kisajátította, más földekre cserélve azokat. Ez sem a főurakat, sem az egyházat nem tette érdekelté a földjeiken található bányakincsek feltárásának elősegítésében.

1325-ös rendeletével Károly Róbert megreformálta a rendszert. A nemesfémet teljes egészében meghatározott áron kötelesek voltak beszolgáltatni a pénzverő kamarának, amely vert pénzzel fizetett érte. A rendelkezés megkerülését megelőzendő megtiltották a nemesérceknek az országból való kivitelét. 1327 májusában cseh példa nyomán a magánbirtokokon fekvő bányák urburájának egyharmadát átengedte a föld tulajdonosának. A bányászat fejlődésnek is indult, 1328-ban alapították Körmöcbányát.

Forrás

• Engel Pál: Beilleszkedés Európába, a kezdetektől 1440-ig – Magyarok Európában I. (Háttér lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1990)
• Központi Bányászati Múzeum: A magyar bányászati termelés története