Diploma Leopoldinum

A diploma első oldala

Diploma Leopoldinum név alatt ismeretes a közjogban az a hitlevél, melyet I. Lipót császár-király az erdélyi rendek által Bécsbe küldött Bethlen Miklós szorgalmazására, Strattmann, Kinsky és Caraffa tanácsára, 1690. október 16-án írt alá. E hitlevél szerint intézték Erdély belügyeit több mint százötven éven át. A diplomát 1691. december 4-én adták ki.

Tartalma

A hitlevél Erdélynek következő szabadságokat biztosított (a következő részlet idézet a diplomából):

1. A bevett négy vallás eddigi jogait megtartja; a katolikusok ott, ahol nagyobb számmal laknak, templomokat építhetnek. A világi s egyházi rendnek ez ellen való ellenmondása érvénytelen.
2. A régi királyoknak és fejedelmeknek adományai és kiváltságai mostani birtokosaiknak biztosíttatnak.
3. Az Approbaták és Compiláták, Werbőczy Hármaskönyv (a jus resistendi kihagyásával), valamint a szászok municipális jogai érvényben maradnak.
4. A közigazgatás, a törvényhozás és jogszolgáltatás megtartja eddigi alakját.
5. Minden hivatalra csak belföldiek, ú. m. magyarok, székelyek és szászok neveztetnek ki, tekintet nélkül vallásukra; Ő Felsége azonban, a rendek megegyezésével, honfiúsítás végett ajánlatokat tehet.
6. A fegyverrel visszafoglalt jószágokat ingyen kapják vissza régebbi birtokosaik, s a megszakadás címén a kincstárra szálló javak egyedül érdemes belföldieknek fognak adományoztatni.
7. A főkormányzó, az erdélyi hadak fővezére, a főkancellár, az ítélőmesterek és más, azelőtt szokásban volt méltóságbeliek a kijelöltek lajstromából, csupán erdélyiek közül neveztetnek ki, valláskülönbség nélkül. A megyei, illetőleg székbeli, úgyszintén a városi főtisztek választása a régi szabadságban és törvényes szokásban marad meg jövendőre is.
8. A tanácsurak és a kir. tábla tagjai közül (I. Lipót önkényes betoldása szerint) legalább (saltem) 3-3, az ítélőmesterek közül pedig legalább 1 katolikus legyen; a szebeni királybíró a főtanács tagja.
9. Országgyülés évenkint tartatik.
10. A kormányzó lakjék az országban, s esküdjék meg a törvények megtartására.
11. Az adóösszeg béke idején 50 000 tallér, háborúban 400 000 forint; felosztásának módját a rendek határozzák el.
12. Új adó nem hozatik be, a vámok és harmincadok nem emeltetnek.
13. A szabad székelyek közterheket nem viselnek, hanem a haza védelmére, saját költségükön katonáskodnak.
14. A kereskedés szabadsága továbbra is fentartatik.
15. A tizedeket ezentúl is a földesurak bérlik a kincstártól.
16. Nagyszámú katonasággal a Felség nem terheli a tartományt; az őrség feje német tábornok lesz, aki azonban csupán hadi ügyekben érintkezik az állam tanácsával; a közigazgatásba nem avatkozik.
17. A szászok és adozó nép ezentúl nem köteles ingyen ellátni az utazókat; postáról az államtanács, fogadókról a földesurak és a városok gondoskodnak.

Módosítása

A hitlevél 1) és 2) pontjával a katolikusok nem voltak megelégedve, ezért 1693. április 9-én pótlékdiplomát adtak ki, mely szerint (ugyancsak idézve):

1. Mind a 4 bevett vallás szabadon gyakoroltatik; az egyházak vagyona épségben marad.
2. A katolikusok számára adassék át a kolozsvári ref. templom és az unitáriusok kollégiuma, valamint a gyulafehérvári Báthory Kristóf-féle puszta templom, Kolozsmonostor pedig számukra 15 000 frt-ért visszaváltatik.
3. Gondoskodik a Felség arról, hogy a kat. ifjakat megbízható egyházi személyek neveljék, úgyszintén arról is, hogy a katolikusoknak a püspöki kötelességek teljesítésére alkalmas apostoli vikáriusa legyen.
4. A katolikusok, a többi vallás sérelme nélkül, lakásuk helyén bárhol szabadon építhetnek templomokat.

1693. május 14-én még egy okiratot adtak ki, melyet, mivel Alvinczi Péternek, az erdélyi rendek utasításokkal ellátott követének előterjesztéseire szóló válasz volt, Alvincziana resolutionak szoktak nevezni.

Források

• Diploma Leopoldinum. In A Pallas nagy lexikona V. Budapest: Pallas. 1893. Online hozzáférés
• Nagy Géza: A református egyház története 1608–1715 I–II. Máriabesnyő–Gödöllő: Attraktor. 2008. = Historia Incognita, 22. ISBN 978-963-9580-95-4
• R. Várkonyi Ágnes: Az önálló fejedelemség utolsó évtizedei (1660–1711). In Erdély története II.: 1606-tól 1830-ig. Szerk. Makkai László, Szász Zoltán. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1988. 784–971. o. ISBN 963-05-4885-2