Nijmegeni béke

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Nijmegeni békeszerződés
Friede von Nimwegen 001.jpg
A szerződés nyomtatott korabeli példánya
Típusa bilaterális szerződések rendszere
Aláírás dátuma 1678. augusztus 10.
1679. október 2.
Aláírás helye Nijmegen, Hollandiai Egyesült Tartományok Prinsenvlag.svg
Aláírók

Royal Standard of the King of France.svg Francia Királyság
Prinsenvlag.svg Holland Egyesült Tart.

Banner of the Holy Roman Emperor (after 1400).svg Német-római Birodalom
Estandarte real de 1556-1580 y 1668-1700.svg Spanyol Királyság
Naval Ensign of Sweden.svg Svéd Királyság
Flag of the Prince-Bishopric of Münster.svg Münsteri Püspökség
Nyelvek latin, német, francia
A nijmegeni béketárgyalások résztvevői (Henri Gascard festménye).

A nijmegeni békeszerződés tulajdonképpen több egymáshoz kapcsolódó szerződés sorozata, amelyeket 1678–1679-ben kötöttek a kelet-németalföldi Nijmegen városában. A nijmegeni szerződések lezárták a francia–holland háborút (1672–1678). A szűkebb értelemben vett nijmegeni békeszerződést 1678. augusztus 10-én a két fő hadviselő fél, Holland Egyesült Tartományok és Francia Királyság írta alá, hosszabb tárgyalás-sorozatot követően. A többi hadviselő állam – Spanyolország, Svédország, a Német-római Birodalom és a Münsteri Püspökség – külön bilaterális szerződésekben csatlakozott a francia–holland megállapodáshoz. (Az egyezményt néha nimwegeni szerződésnek is nevezik, Nijmegen város német neve alapján.)

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A francia–holland háború során XIV. Lajos francia király elfoglalták Németalföld nagy részét, tönkreverték a holland haderőt és súlyos vereségeket mértek szövetségeseire, a spanyol és a német-római császári haderőre is.

A fő hadszíntér mellett több más állam is kétoldalú háborúkba bonyolódott. Hollandia korábbi szövetségese, Anglia, kihasználva Hollandia megtámadtatását, belekezdett a harmadik angol–holland tengeri háborúba (1672–1674), de az elszenvedett vereségek hatására kivált a háborúból. A protestáns német fejedelemségek egy része Franciaország szövetségében vett részt a háborúban. Beavatkozott Svédország és Dánia is. (Lásd: svéd–brandenburgi háború, 1674–1679). A Habsburg Birodalom hátában, a Magyar Királyságban és Erdélyben francia és lengyel támogatással kuruc felkelések bontakoztak ki. Győzelmei nyomán 1678-ra XIV. Lajos olyan előnyös helyzetbe került, hogy szinte maga diktálhatta a békefeltételeket.

A szerződések rendszere[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1678–1679-es nijmegeni békemegállapodások alapján lezárult a hat éven át tartó francia–holland háború, és több, ehhez kapcsolódva kirobbant helyi háború is. Nijmegenben az alábbi szerződések köttettek meg:

  • 1678. augusztus 10. – a „fő” békeszerződés Franciaország és a Holland Egyesült Tartományok között. Svédország nem szerepelt e szerződés aláírói között, de az egyik paragrafus semleges politikára kötelezte Hollandiát a vele 1675 óta hadban álló Svédországgal szemben.
  • 1678. szeptember 17. – békeszerződés Franciaország és Spanyolország között.
  • 1679. február 5. (a Julián naptár szerint január 26.) – két békeszerződés: az egyik Franciaország és a Német-római Birodalom között, a másik Svédország és a Német-római Birodalom között.
  • 1679. március 19. – békeszerződés Svédország és Münsteri Püspökség (Hochstift Münster) között. A szerződés előírta a dán királyi hadseregben szolgáló münsteri katonák visszahívását is.
  • 1679. október 2. – békeszerződés Svédország és a Holland Egyesült Tartományok között.

Franciaország által tett engedmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

XIV. Lajos visszaadott néhány, idegen földön fekvő enklávét:

  • Eltörölték az Egyesült Holland Tartományokat sújtó, 1667-ben bevezetett francia kereskedelmi vámtarifát, és a francia kincstár öröklési előjogát is az utód nélkül elhunyt külföldi alattvalók vagyonára (franciául: droit d'aubaine, latinul ius albinagii).

Franciaország területi nyereségei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Spanyolország, a háború nagy vesztese átengedte Franciaországnak:

  • a stratégiailag fontos Franche-Comté tartományt Franciaország keleti határai mentén,

A szerződés rendelkezései és következményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franciaország kiegyenesítette északi (flandriai) határait, megszűntek a királyság területébe beékelődő idegen enklávék. Az 1678. szeptember 17-i francia–spanyol szerződés szerint XIV. Lajos megkapta az egész Franche-Comtét. A stratégiai helyzetű tartomány megszerzésével Franciaország közvetlen összeköttetésbe került Felső-Elzásszal. A spanyolok a németalföldi határövezeteken kívül a Burgundiai Szabad Grófságról is lemondtak. A nijmegeni egyezmény érvénytelenítette és újra szabályozta az előző spanyol–francia ún. devolúciós háborút lezáró 1668-as aacheni békeszerződés több pontját is.

Holland Egyesült Tartományok semlegességre kötelezték magukat Franciaországgal és Svédországgal szemben. Cserébe Franciaország kiürítette a megszállt holland területeket (az ország területének déli felét).

A fő békeszerződéshez kapcsolódva 1679. február 5-én XIV. Lajos és I. Lipót császár aláírták a francia-német békemegállapodást. Ez megalázó feltételeket tartalmazott a Német-római Birodalomra nézve. Franciaország megtartotta a Rajna jobb partján fekvő Freiburg im Breisgau (Fribourg-en-Brisgau) birodalmi várost, ezen túlmenően Lipót császárnak utólag el kellett ismernie az 1648-as vesztfáliai békeszerződés érvényességét is. A császárnak le kellett mondania Elzászról, Lotaringiáról, a Bouilloni Hercegségről. XIV. Lajos nagylelkűen Lipótra bízta a döntést, hogy Philippsburg erődjét vagy a Freiburgi Grófságot választja-e. Lipót a fontos határerődöt választotta, ezért le kellett mondania a Rajna keleti (jobb) partján, birodalmi területen fekvő nagyvárosról, Freiburg im Breisgau-ról, és vele Lehenről, Betzenhausenről, Kirchzartenről és Kehl erődített városáról is. A megalázó veszteségekről szóló híreket hallva a német alattvalók a „Frieden von Nimmweg” gúnynevet adták az egyezménynek. A nehezen fordítható szójáték Nijmegen német nevéhez (Nimwegen) a „végy el mindent” kifejezést társította.

Lotaringia jogszerű uralkodója, a császári szolgálatban harcoló V. Károly címzetes herceg visszautasította a szerződés reá nézve sérelmes és megalázó rendelkezéseit. A franciák által megszállt hercegségnek csak egy részét kapta volna vissza, Nancy városa nélkül, emellett el kellett volna fogadnia, hogy a franciák szabadon használhassanak négy nagy átvonuló útvonalat a Lotaringiai Hercegségen keresztül. Az elutasítás következtében XIV. Lajos továbbra is megszállva tartotta a hercegséget, és bekebelezte a Lotaringiához tartozó Longwy erődített várost. (Lotaringiai Károly ennek következtében haláláig, 1690-ig császári szolgálatban harcolt. Lotaringiát csak húsz év múlva, 1698-ban a fia, I. Lipót herceg kaphatta vissza, az augsburgi liga háborúját lezáró ryswicki békeszerződés alapján).

A nijmegeni békeszerződés nyomán végleg megszűnt a Dekapolis (németül Zehnstädtebund), a tíz elzászi szabad birodalmi város 1354 óta fennálló szövetsége, amely viszonylagos autonómiát biztosított Elzásznak. A harmincéves háború meggyengítette és szétzilálta a Dekapolis szövetségét, a vesztfáliai békeszerződésben XIV. Lajos legtöbbjüket bekebelezte. Egyedül a Mülhauseni Köztársaság (Stadtrepublik Mülhausen, ma Mulhouse) őrizte még függetlenségét, de az is fokozatosan Franciaország érdekkörébe került.

Korabeli dicsőítő festmény: XIV. Lajos békét nyújt II. Károly spanyol királynak.

A háború nagy győztese Franciaország lett, Európa domináns nagyhatalmává vált. A hazatérő XIV. Lajos király ekkor kapta egyik melléknevét: Louis le Grand („Nagy Lajos”). Párizs centrumában Mansart királyi főépítész kialakította a Győzelmek terét (Place des Victoires), közepén XIV. Lajos király lovasszobrával, a nijmegeni dicsőség méltatására. (Az eredeti szobrot 1792-ben, a francia forradalom idején ledöntötték, a mai szobrot 1828-ban, a Bourbon-restauráció alatt állították fel).

Az észak-európai hadszíntéren egy ideig még tovább folyt a svéd–brandenburgi háború. 1678–79 telén Frigyes Vilmos választófejedelem egész országából kiszorította a betört svéd csapatokat. A Münsteri Püspökség csapatai Dánia szövetségében hadba léptek Svédország ellen. De Svédország hatalmas szövetségese, XIV. Lajos nyomására Frigyes Vilmost elhagyták szövetségesei, Hollandia és Ausztria. A münsteri csapatokat visszavonták, Dánia kiürítette a megszállt dél-svédországi területeket. Frigyes Vilmos 1679. június 29-én kénytelen volt aláírni a saint-germaini békeszerződést, és visszaadni a Svédországtól elhódított összes területet (1679 novemberében). Köteleznie kellett magát, hogy a birodalmi császárválasztó gyűlésben XIV. Lajos jelöltjét fogja támogatni. Cserébe XIV. Lajos 100 000 livre évjáradékot nyújtott neki. A francia király döntő politikai súlyt szerzett az akkori Európa nagyhatalmi rendszerében, és beleszólhatott a Német-római Birodalom belső ügyeibe is.

Távolabbi következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

XIV. Lajos azonban nemcsak a neki ítélt városokra tartott igényt, hanem a hozzájuk tartozó függelék-területekre (dépendences) is. Röviddel a nijmegeni békeszerződések aláírását követően Lajos utasítást adott az újraegyesítési kamarák (chambres de réunions) megszervezésére. E bírói testületek feladatául azt szabta, hogy jogi érvekkel támasszák alá a francia király jogigényének kiterjesztését a Spanyol Birodalomtól megszerzett városokhoz tartozó további területekre. Az „egyesítési jogigény” alapján a francia haderő már 1680-tól megkezdte e területek megszállását, emiatt már 1683-ban kitört a következő francia–spanyol háború (1683–1684).

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Nijmegeni béke témájú médiaállományokat.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Nijmegeni béke (Wikibook) témájú médiaállományokat.
  • Lucien Bély, Les Relations internationales en Europe, XVII–XVIII. siècle, P.U.F., 1998. (2. édition.) ISBN 2-13-044355-9
  • Nelly Gissard d’Albissin: Genèse de la frontière franco-belge : les variations des limites septentrionales de 1659 à 1789, Picard, 1970.
  • Paul Sonnino: Louis XIV and the Origins of the Dutch War, Cambridge University Press, 2003.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]