Pireneusi béke

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pireneusi béke
Allégorie du traité de paix des Pyrénées par Claude Deruet.jpg
A pireneusi béke allegóriája
Claude Deruet festménye, Versailles-i kastély.
Típusa bilaterális békeszerződés
Aláírás dátuma 1659. november 7.
Aláírás helye Fácánok szigete, Baszkföld
Fra.+Spa. Royal Standard of the King of France.svg/Estandarte real de 1556-1580 y 1668-1700.svg
Aláírók Royal Standard of the King of France.svg Francia Királyság
Estandarte real de 1556-1580 y 1668-1700.svg Spanyol Királyság

A pireneusi békeszerződés (franciául: traité des Pyrénées, spanyolul: Paz de los Pirineos), amelyet 1659. november 17-én kötöttek meg Franciaország és Spanyolország képviselői, lezárta a 24 év óta, 1635 óta folyó spanyol–francia háborút. Ez a háború még a harmincéves háború (1618–1648) keretében robbant ki 1635-ben, és folytatódott a Fronde nemesi felkelés (1648–1653) teljes tartama alatt, és annak leverése után is.

A pireneusi békeszerződést a Fácánok szigetén, a francia–spanyol államhatáron kötötték meg, a Nyugati-Pireneusokban. Az uralkodókat személyes főmegbízottaik képviselték: Jules Mazarin bíboros, Franciaország főminisztere és Don Luis de Haro, Olivares hercege. A békeszerződésben Spanyolország számos területi engedményre kényszerült. Megtört a spanyol nagyhatalom évszázados európai dominanciája, amely az 1559-es cateau-cambrésis-i békeszerződés megkötése óta állt fenn. A szerződés titkos záradéka rendelkezett a fiatal francia király, XIV. Lajos és Mária Terézia spanyol infánsnő házasságának feltételeiről. Ez a házasság megalapozta a Bourbonok későbbi igényét a spanyol Habsburgok örökségére, és a következő évtizedekben XIV. Lajos több offenzív háborújához szolgált hivatkozási alapként.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1648-ban a vesztfáliai békeszerződésekkel lezárult a harmincéves háború és a nyolcvanéves háborúnak nevezett németalföldi szabadságharc is. A Francia Királyság jelentősen megerősödve került ki ezekből a konfliktusokból. Történelmi ellenlábasa, a Habsburg-ház, amelynek osztrák ága Ausztriát és Közép-Európa egy részét uralta, spanyol ága Spanyolországban, és a Spanyol-Németalföldön is uralkodott, meggyengült, pozíciókat veszített.

1648 után is tovább folyt azonban a francia–spanyol háború, amely még 1635-ben, XIII. Lajos francia király uralkodása alatt kezdődött. A háború során Franciaország katalóniai területeket ragadott el Spanyolországtól (1640–1652), Spanyolország viszont támogatta a XIV. Lajos király ellen kirobbant Fronde nemesi felkelést (1650–1653). A spanyol erőket sorozatos vereségek érték, a Fronde-ot is leverték a XIV. Lajoshoz hű királyi csapatok. A Spanyol Birodalom ereje megrendült, a Francia Királyság felülkerekedett. Spanyolország helyzetét súlyosbította, hogy 1655-ben kitört az angol–spanyol háború is, ahol a köztársaság-párti angol erők a Francia Királyság szövetségében, a királypárti angol erők Spanyolország oldalán vonultak hadba.

A béketárgyalások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pireneusi békeszerződés megkötése.
(Laumosnier festménye)

Az első tapogatózó béketárgyalások már 1656 júliusában megkezdődtek Madridban a háború befejezésének szándékával. Az ifjú XIV. Lajos francia királyt külügyminisztere, Hugues de Lionne, Fresnes márkija (1611–1671), a spanyol királyt Don Luis Méndez de Haro y Sotomayor tábornok, Carpio márkija (1598–1661) képviselte.

A madridi tárgyalások azonban hosszasan elhúzódtak. Franciaország messze tekintő főminisztere, Jules Mazarin bíboros (1602–1661) azt követelte (többek között), hogy a békekötés fejében IV. Fülöp spanyol király legidősebb leányát, a 21 éves Mária Terézia infánsnőt adják feleségül az ugyancsak 21 éves XIV. Lajos királyhoz. Mivel IV. Fülöpnek több gyermeke korán elhalt, a legidősebb infánsnőnek jó esélye volt arra, hogy apja halála esetén ő váljék a spanyol trón várományosává, leendő (Bourbon-házi) férje és gyermekei pedig a spanyol trón jogos örököseivé. Ezt a Habsburg-házból való IV. Fülöp mindenképpen el akarta kerülni. A tárgyalások elakadtak.

1658. június 14-én[1] a dunkerque-i csatában (más néven a „dűnék csatájában”) a Turenne marsall által vezetett francia haderő döntő vereséget mért a spanyolokra és szövetségeseikre, köztük a Fronde vezetőjének, Louis de Condé hercegnek hadseregére is. 1659. január 14-én a Portugália elleni ún. restaurációs háború során az elvasi csatában is súlyos vereséget szenvedtek a spanyol csapatok, éppen Don Luis de Haro tábornok vezetése alatt. A Spanyol Királyság magára maradt, visszakényszerült a tárgyalóasztalhoz. Franciaország a győztes nagyhatalom pozíciójából diktálhatta a békefeltételeket.

A tárgyalások helyszínét a Fácánok szigetére (franciául: Île des Faisans, spanyolul: Isla de los Faisanes) helyezték át. A sziget a francia–spanyol államhatárt képező Bidassoa folyó közepén helyezkedik el, a Nyugati-Pireneusokban (Pyrénées-Atlantiques), a spanyolországi Irun és a francia Hendaye városok között. A két hadviselő állam uralkodóit személyes főmegbízottaik képviselték: XIV. Lajos francia király nevében maga Jules Mazarin bíboros, főminiszter tárgyalt, IV. Fülöp spanyol királyt pedig továbbra is Don Luis de Haro, Olivares hercege képviselte.[2].

Katalónia felosztása a pireneusi békeszerződésben.

A szerződés tartalma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szerződés formailag egy egyszerű kiegyezés két uralkodó család, a Bourbonok és a Habsburgok között. Európai területek átengedéséről, cseréjéről rendelkezik, Condé hercegének adandó királyi kegyelemről intézkedik, és rögzíti a házassági megállapodást XIV. Lajos király és Mária Terézia spanyol infánsnő között.

  • A szerződés 1...34. cikkelyei közigazgatási, kereskedelmi és hadviselési szabályozási kérdéseket tárgyalnak.
  • A szerződés 42...60 cikkelyei a Pireneusokban húzódó spanyol–francia határvidék területi kérdéseit rendezik. Franciaország bekebelezte a Roussilloni Grófságot, Észak-Katalóniából Vallespir vidékét, a Conflent grófságot, Capcir vidékét. Megszerezte továbbá a Cerdaña-vidék (Cerdagne Grófság) 33 faluját, amelyeket később, 1660. november 12-én a llíviai szerződésben végleges listába szedve a Francia Királyság részének ismertek el. A nevezetes 42. cikkely kimondja, hogy „a Pireneusok hegyei, amelyek régen is elválasztották a gallokat a hispánoktól, ezután is képezzék e két királyság határvonalát.” A határ vonalát a hegyek között nem mindenütt tűzték ki egyértelműen. A szerződés csak annyit írt le, hogy „a hegyek gerincén, a vízgyűjtők szerint”.[3] A szerződés nem állított tilalmakat a két szomszéd ország parasztjai számára, akik továbbra is átjárhattak állataikat legeltetni a határ túlsó oldalára.
  • A 79–88. cikkelyek Condé hercegének igényeit tárgyalják. A 89–105 cikkelyek Itáliával és egyéb kérdésekkel foglalkoznak. A szerződés 105–124 cikkelyei a záró rendelkezések.
  • A szerződés titkos záradéka rögzítette XIV. Lajos francia király házasságának tervét Mária Terézia spanyol infánsnővel, IV. Fülöp spanyol király legidősebb leányával, Ausztriai Anna anyakirályné unokahúgával. A pireneusi békeszerződés idevágó rendelkezése szerint – a spanyol király követelésére – Mária Terézia infánsnő (mint a király elsőszülött és trónöröklésre jogosult leánya) a házasságkötéssel egy időben lemond a spanyol koronára való minden jogigényéről a maga és (a francia királytól) születendő gyermekei nevében is. A francia király spanyol trónigényének korlátozásába Mazarin csak úgy egyezett bele, ha ennek ellentételeként a spanyol király rendkívül magas összegű, 500 000 arany écu hozomány megadására kötelezi magát. A királyi esküvőre 1660-ban került sor.
A pireneusi szerződés allegóriája, a „győzelmek gyümölcsei” (Giovanni Francesco Romanelli festett fali kárpitja, a Louvre-ban.

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pireneusi békeszerződés volt Jules Mazarin bíboros főminiszter utolsó fontos diplomáciai műve (a királyi esküvőt követő évben, 1661. március 9-én elhunyt). 1660-ban, amikor véget ért az északi háború (1655–60) is, egész Európára békesség köszöntött. A vesztfáliai békeszerződések eredményeire építő pireneusi szerződés nyomán az ifjú XIV. Lajos helyzete stabilizálódott, hatalmi és diplomáciai előnyökhöz jutott:

  • A Francia Királyság belpolitikai helyzete megszilárdult. A pártütő II. Louis de Bourbon-Condé hercegnek, a „Nagy Condé”-nak, a főnemesi lázongás vezérének helyzete meggyengült, a herceg behódolt XIV. Lajosnak, aki ismét kegyébe fogadta.
  • A dinasztikus házasság a francia király és a spanyol infánsnő között döntő jelentőségűvé vált a következő évek európai történelmében. A fortélyos Mazarin hihetetlen összegű, 500 000 arany écu összegű menyasszonyi hozományt követelt ki ennek ellenértékeként, hogy Mária Terézia infánsnő francia királynéként a maga és születendő utódai nevében lemond a spanyol koronához fűződő minden jogáról (és ezzel mintegy „megrövidíti” jövendő férjét, XIV. Lajost). Ha IV. Fülöp kifizeti ezt a hatalmas összeget XIV. Lajosnak, az tehermentesítette volna a francia államháztartást. Mazarin azonban úgy számított, hogy ekkora összeget a háborúskodásban kivérzett Spanyolország nem tud előteremteni, és ez Franciaország királyának diplomáciai előnyöket biztosít. Az idő őt igazolta. Mazarin halála (1661) után bekövetkező fejlemények megmutatták, hogy a bíboros jól számított: a hozományt Spanyolország sosem fizette ki. IV. Fülöp halála (1665) után XIV. Lajos „a szerződés megszegésére” hivatkozva érvénytelennek mondta ki Mária Terézia 1660-as lemondását spanyol trónöröklési jogáról, és ezen az alapon 1667-ben megindította a devolúciós háborút Spanyolország németalföldi birtokainak megszerzésére. Négy évtizeddel később, a spanyol Habsburg-ház kihalásakor XIV. Lajos ugyanerre hivatkozva a saját unokájának, Bourbon Fülöpnek, Anjou hercegének nevében bejelentette igényét a spanyol trónra, és a spanyol örökösödési háborúban stratégiai győzelmet aratva ezt az igényt sikeresen érvényesítette is.
  • A síkságon futó közös határvonalat határkövek sorával tűzték ki. (Ezt a határt 2 évszázaddal később, a Második Császárság idején közös határbizottság vizsgálta felül, és 1856. december 2-án a bayonne-i szerződésben véglegesítették).

A pireneusi békeszerződés véget vetett Spanyolország egy évszázad óta fennálló európai nagyhatalmi dominanciájának, amelyet az 1559-es cateau-cambrésis-i békeszerződés megkötése óta élvezett. 100 év után Franciaország mértékadó európai nagyhatalommá emelkedett, a Bourbonok a Habsburgok fölébe kerekedtek.

A Fácánok szigetének közepén monolit kőoszlop őrzi az 1659-es békekötés emlékét.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Gergely-naptár szerint
  2. A szerződés teljes szövege, az Archives Nationales de France átiratában, 168-179 oldalak: az aláírók megnevezése és az uralkodók által nekik adott meghatalmazások.
  3. «la crête des montagnes qui forment les versants des eaux»

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A francia Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Pireneusi béke témában.