Hennegaui Grófság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hainaut-i Grófság
i. sz. 9. sz. – 1794
Hainaut-i Grófság zászlaja
Hainaut-i Grófság zászlaja
A hainaut-i grófok eredeti címere
A hainaut-i grófok eredeti címere
HainautNamur1477.png
Namur és Hainaut grófságok területe 1477-ben
Általános adatok
Fővárosa Mons
Hivatalos nyelvek francia, holland,
Vallás keresztény
Kormányzat
Államforma Örökletes grófság
Dinasztia Hainaut grófjai
Elődállam
Utódállam
 Frank Birodalom
Burgundi hercegség 

A Hainaut-i Grófság (franciául: Comté de Hainaut, hollandul: Graafschap Henegouwen) a kora középkori Németalföld területén található feudális állam volt. A grófság a Flamand Grófságtól és a Brabanti Grófságoktól délre helyezkedett el, nagyjából a mai belga Hainaut tartomány és a francia Nord departement területén. A grófság legfontosabb városai Mons (Bergen) (a grófság székhelye), Cambrai (Kamerijk) és Charleroi városok voltak.

Történelme[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Karolingok birodalma 843-888 között

A Frank Birodalom idején[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A grófság elnevezése a Frank Birodalom egyik tartományi körzetének, a pagus Hainoensis-nek a nevéből ered, amelyet a Haine folyóról neveztek el, amely a pagus nyugati határát jelölte ki. A grófságot délen a Cambrai Grófság, keleten a pagus Lommensis határolta, amely utóbbi később a Namuri Őrgrófsággá fejlődött.

A római uralom idején (i. sz. 1-5. század) a grófság területe két római provincia, Gallia Belgica és Germania Inferior között volt felosztva. A térséget kelta törzsek népesítették be egészen a népvándorlás koráig, amikor az ide érkező germán törzsek kiszorították a keltákat és egyszersmint véget vetettek a római kornak. A terület végül a Frank Birodalom része lett, majd Nagy Károly örökségének felosztásakor a 843-as verduni szerződés értelmében a Lotaringiai Királyság része lett. Utóbbi királyság területeinek felosztásakor 870. augusztus 8-án II. (Német) Lajos német király és II. (Kopasz) Károly, a nyugati frank uralkodó megegyeztek, hogy a „…comitatum…Hainoum…” területe Károly birodalmához tartozik.[1]

A felosztás következtében, illetve a földrajzi elhelyezkedésnek köszönhetően a grófság történelmében meglehetősen domináns volt a francia befolyás, mind a politikai életben, mind a kultúra és a nyelvhasználat területén. Ennek ellenére, a szomszédos Flandriához hasonlóan, időnként vita kerekedett a francia királyok és a német-római császárok között abban a tekintetben, hogy a hainaut-i grófok melyik birodalom fennhatósága alá tartoznak. Ennek feltehetően az oka, hogy az első grófi család, a Reginárok német nemesek voltak, akiknek először I. Lothár német király juttatott területeket a Maas folyó középső folyása mentén. Egyházi szempontból a grófság területe a cambrai-i püspökséghez és a reimsi érsekséghez tartozott, bár feltehetően az északi területek a kölni érsekséghez tartozó Liège-i Püspökség alá tartoztak.

A Reginárok meglehetősen befolyásos német nemesi család volt, akik először Maasgau területén szereztek befolyást, majd megszerezték maguknak Hainaut-ot is (mindkettő Alsó-Lotaringia területén volt). A család leszármazottai uralták a 12. században kialakuló brabanti grófságot is. A maasgaui grófságon („…comitatum…Masau subterior…[et] Masau superior…”) a lotaringiai területek felosztása során Lajos és Károly osztozott. Az első maasgaui gróf, Giselbert fia volt Reginár, aki később megszerezte magának a hainaut-i grófi címet.

Mons grófjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

IV. Reginár grófot és utódait a korabeli források még inkább Mons grófjaiként említették, ami jól tükrözi a család által birtokol kastély jelentőségét. A család 998-ban foglalta el Mons kastélyát[2], ami egyben a család befolyásának nyugatra tolódását is jelezte, viszont feszültséget teremtett Reginár bátyjával, Lambertel, aki eddigre a leuveni gróf címet viselte. A konfliktus hamarosan fegyveres küzdelemmé fokozódott, amely az 1015-ben vívott florennesi csatában érte el csúcspontját: Reginár fia, V. Reginár hainaut-i gróf és nagybátyja, Lambert hadai csaptak össze és utóbbi holtan maradt a csatatéren.

A francia és a német uralkodók közötti konfliktus miatt a német uralkodók őrgrófságok láncolatát hozták létre a Schelde/Escaut folyó mentén, délen Valenciennestől egészen Antwerpenig. A valenciennesi őrgrófság területe a hainaut-i grófságon belül helyezkedett el, ezért egy időben két gróf is igényt tartott ezekre a területekre.

Flamand befolyás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

V. Reginár halála után a hainaut-i grófság Hermann grófra szállt, akiről igen kevés információ maradt fenn, többek között a Hermann és Reginár közötti rokoni kapcsolat sem tisztázott. Hermann özvegye, Richilde viszont első férje halála után a grófságot második férjére, a későbbi VI. Balduin flamand grófra hagyományozta, akivel az 1050-es években kötött házasságot. A grófság sorsát azonban ez nem döntötte el véglegesen, mert IV. Henrik német-római császár 1071-ben ismét megpróbálta császári befolyás alá vonni a grófságot és hűbéresévé tenni a grófot.[3] Henrik császári védnökség alá helyezte a grófságot és garantálta a kiskorú III. Balduin öröklését, amelyet atyai nagybátyja, a nagyhatalmú I. Róbert flamand gróf veszélyeztetett, aki eddigre már megszerezte a holland grófságot magának.

Hainaut grófsága végül az 1190-es évek végéig megőrizte önállóságát, amikor a két grófságot dinasztikus házasság kötötte össze: a későbbi V. Balduin hainaut-i gróf 1169-ben vette feleségül a későbbi I. Margit flamand grófnőt, és 1191-ben felesége jogán vette fel a flamand grófi címet VIII. Balduin néven. Közel fél évszázados közös uralom után Hainaut ismét független grófság lett, II. Margit flamand grófnő viharos házaséletének köszönhetően: Hainautot első, Bouchard d'Avesnes-el kötött házasságáből származó gyermekei örökölték, míg Flandria grófságát második férjétől, Guy de Dampierre-től származó utódai örökölték. Az előbbi családból származó II. János hainaut-i gróf 1299-ben örökölte anyja révén Hollandia grófságát és közvetlen leszármazottai mindkét grófságot uralták 1345-ig. Ekkor az utolsó gróf, IV. Guy halála után a grófságokat nővére, Margit örökölte, akinek második férje, IV. Lajos bajor herceg később német király és német-római császár lett. A grófságok a bajor Wittelsbach család tulajdonában maradtak 1433-ig.

Burgundi hódítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 15. sz. elején a burgundi grófok sikerrel terjesztették ki uralmukat a legtöbb németalföldi kisállamra, dinasztikus házasságok vagy egyéb megállapodások révén. 1428-ban III. ''Jó'' Fülöp burgundi herceg régenssé nevezte ki magát Hainaut és Hollandia grófságában, az utolsó Wittelsbach uralkodó, Jacqueline nevében, akit 1433-ban lemondatott és magát helyezte a grófi trónra. A két grófságot ekkor bekebelezte a növekvő burgundi hercegség, amely viszont a Habsburg család tulajdonába került 1477-ben Burgundi Mária és a későbbi I. Miksa német-római császár házassága révén.

Jó Fülöpöt fia, IV. Fülöp követte a burgundi és a hainaut-i trónon. Utóbbi fia, Merész Károly herceg halála után azonban nem volt fiú utód a burgundi trónra és lánya, Burgund Mária házassága révén a teljes tartomány a Habsburg-házra szállt. A Habsburg-házi V. Károly a politikailag szétdarabolt Németalföldet egyesítette és létrehozta a Hainaut-ót is magában foglaló Tizenhét Tartományt. Ezt a birtokot Károly halála után a spanyol Habsburgok örökölték és az északi tartományok felkelése után is megtartották. A spanyol örökösödési háborúk során a grófság területére angol és holland csapatok vonultak be és a várost Orániai Vilmos herceg katonái elfoglalták. A holland korszak nem tartott sokáig, mert 1713-tól ismét a Habsburg-család birtokába került Németalföld déli része. A hainaut-i grófságnak 1794-ben a francia köztársaság csapatai vetettek véget, akik a grófság területét a francia köztársaságba olvasztották.

Források és jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. MGH LL Capitularia regum Francorum II, p. 195.
  2. Chronica Albrici Monachi Trium Fontium 998, MGH SS XXIII, p. 777.
  3. Die Urkunden Heinrichs IV (Gladiss, D von (ed.) MGH Diplomatum regum et imperatorum Germaniæ, VI) p. 305.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Charles Cawley: Medieval Lands. Online változata a Foundation for Medieval Genealogy wesoldalán[1] elérhető