Pika

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Svájci lándzsások harca a német pikás landsknechtek ellen.

A pika (angolul: pike, németül: Pike, Spiess, ill. Spieß, franciául és portugálul: pique, hollandul: piek, svéd és norvég nyelven pik) a hosszú lándzsák típusai közé tartozó szálfegyver. Használóit pikásoknak nevezték. A név feltehetőleg latin eredetű és a „döfni” ill. „szúrni” (pungo) szavakkal van összefüggésben.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pika késő középkori-kora újkori alkalmazása az ókori makedón falanxharcászat újjáéledése, amelynek első jelentős példája a morgarteni csata során bevetett svájci négyszögek voltak. Tőlük elsőként a svájci zsoldosok hegemóniáját megtörő német landsknechtek vették át a taktikát, majd a XVI. században fokozatosan minden hadsereg szerves részévé vált a pikás katonaság, hogy aztán a szurony megjelenésével a XVIII. század elején kiszoruljon a lőfegyverek mellől.

Pikás félvért, London, 1625-1630 - Higgins Armory Museum

Alkalmazása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy pikás blokk ereje - akárcsak az ókóri elődje, a falanx esetében - a zárt hadrendben rejlett. A 3-5m hosszú fegyverek lehetővé tették, hogy a katonák akár az ötödik sorból is előreszegezhessék a fegyverüket. Gyalogság elleni harc esetén a pikákat fejmagasságban tartva támadott, az első sor pedig az ellenfél hasának szegezhette fegyverét.[1]. Azok a katonák, amelyek nem értek az első sor elé a fegyverükkel, a pikát a társaik feje fölé tartva várták, hogy beléphessenek a harcba. Lovasság ellen a pikások statikus módon védekeztek: a pikát jobb lábbal megtámasztva, ballal előrelépve, a pika hegyét a ló szügyének szegezve várták a támadást.

A pikás katona[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pikás katona jellemzően páncélt viselt, habár a korábbi lovagi védőfegyverzetnél lényegesen könnyebbet. Sisak, mell- és hátvért, valamint combvértek voltak azok az elemek, amelyeket az egykorú elméleti tanok szükségesnek tartottak. Ezt alkalmanként rákozott vállvértek egészítették ki. Habár a pikásokra - a korban megszokott módon - maga Wallhausen is duplazsoldosként hivatkozik, ugyanakkor hangot ad azon véleményének, miszerint nem szabadna valóban kétszeres zsoldot kapniuk, hiszen a muskétásnak több és nehezebb a dolga a fegyvere kezelésével.[2].

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Wallhausen 1615, 57. o.: "Zum andern/wann du den Spies recht unter dem Gürtel in Bauch dem Feind bietest/ vnd ist dieses das gewissest fällen in einer Schlachtordnung gegen Fußvolck."
  2. Wallhausen 1615, 59. o.: "[...] doppel Sold den jenigen in Kriegswesen gebühret/ der doppel Mühe vnd Arbeit zu vesehen hat/ welches unter gemeinen Kriegsleuten die Musquetier sind [...]"

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Delbrück, Hans: Geschichte der Kriegskunst. Nikol Verlag, Hamburg (2008). ISBN 3868200088
  • Perjés, G.: A Szentgotthárdi csata (1664) - Szentgotthárd, helytörténeti, művelődéstörténeti, helyismereti tanulmányok Szombathely (1981). ISBN 9630311925
  • Wallhausen 1615 Wallhausen, J. J. von: Kriegskunst Zu Fuß. Akademische Druck- u. Verlagsanstalt, Graz (1971). Eredeti kiadás: Oppenheim, 1615.
  • Britannica Hungarica, Magyar Világ Kiadó, Budapest (1994). ISBN 9637815813
  • Magyar nagylexikon XIV. (Nyl–Pom). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2002. 788. o. ISBN 9639257117