Morgarteni csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Morgarteni csata
Bendicht Tschachtlan, Die Schlacht am Morgarten (c. 1470).jpg
Miniatúra egy svájci krónikából a csatáról

Konfliktus Svájci szabadságharc
Időpont 1315. november 15.
Helyszín Svájc és Németország határán levő Morgarteni-hágó
Eredmény Svájci győzelem az osztrákokkal szemben
Szemben álló felek
Coat of arms of Switzerland.svg Svájci Konföderáció:
Wappen Uri matt.svg Uri
Wappen schwyz.png Schwyz
Unterwalden.png Unterwalden
Austria coat of arms simple.svg Osztrák Hercegség
Parancsnokok
Flag of Canton of Schwyz.svg Werner von Stauffacher a schwyzi kantonból Armoiries Habsbourg.png I. Lipót osztrák herceg
Szemben álló erők
1500 lándzsás és alabárdos gyalog 2000 páncélos, 7000 gyalogos
Veszteségek
15 halott (?) Mintegy 5000 fő

A morgarteni csata 1315. november 15-én az alpokbeli Morgarten-hágóban lezajlott csata I. Lipót osztrák herceg serege és az Uri, Schwyz és Unterwalden kantonok által még 1291-ben létrehozott Svájci Konföderáció harcosai között, mely az osztrák sereg megsemmisítésével ért véget.
A győzelem óriási tekintélyt szerzett a svájciaknak Európában, s a diadal kiharcolásában nagy érdemet szerző Schwyz kanton után lett az államszövetség neve Svájc. A svájciakat idővel sok helyen szívesen fogadták zsoldjukba a hadseregek.

Svájc kialakulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Alpok ölelte térséget, a Rajna és a Rhône forrásvidékét az ókorban a rómaiak hódították meg, s Raetia illetve Gallia provinciák osztoztak területén. A Római Birodalom szétesését követően a keleti gótok és a burgundok uralkodtak az országban, végül a Keleti-Frank Birodalom helyén létrejött Német-római Birodalom része lett.
Társadalmilag a térség nagyon elmaradott volt, nehezen lehetett bejutni a területére a magas hegyek és járhatatlan hágók, s szurdokok miatt, így bármilyen feudális jellegű berendezkedés nem épült ki. Az itteni alemann parasztok szabadok maradtak, saját nyelvük és kultúrájuk alakult ki és a szabadság évszázados érzése megmaradt a generációkban, melyhez konokul ragaszkodtak. A német császárok nem is fordítottak különösebb jelentőséget a birodalom akkor még értéktelennek számító zuga iránt. A 13. század kezdetén a svájci parasztok utat vágtak a Szent Gotthárd-hágón, s ez lett a terület fejlődésének alapja. Németország és Lombardia között itt ment át a fontos kereskedelmi útvonal. Az emberek ekkor már szabad paraszti közösségeket kantonokat hoztak létre, önálló úton jártak és nem voltak ritkák köztük a fegyveres konfliktusok.

A svájci parasztok fiainak egy része, akik nem kellettek otthon, azok gyakran álltak katonánknak és más országokban is szolgáltak. A katonáskodás szokása nemzetségről nemzetségre szállt, s idővel remek vitézekké edződtek. Sajátos harcmodort alakítottak ki, melyet az ösztönszerű védekezési módok irányítottak. Legfőképp gyalogosokból álltak a svájci vitézek abban a korban, amikor Európa nagy részén hagyományosan lovassági egységeket állítottak fel a hadseregek, amiket csakis rohamozásra képeztek ki.

II. Frigyes német-római császár kiváltságokat adott a kantonoknak, mely biztosította személyi szabadságukat. A század végén ellenben egyre erősödött az ausztriai Habsburgok nyomása az országra, akiknek családi birtokai itt feküdtek (többek közt itt volt névadó váruk a Habsburg azaz a Héjavár). A parasztokat saját jobbágyaikként kezelték és nem tartották tiszteletben jogaikat. De a kantonok nem voltak hajlandók a Habsburgokat urukként elismerni, valamint mélyen sértette őket, hogy családi birtokaikként kezelik földjeiket, akiknek már csak a gazdasági szempontból fontos és nagyon jól jövedelmező a lombard-német kereskedelmi út ellenőrzése végett is érdekük fűzödött a terület iránt.

A rütli eskü[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Habsburgok elnyomása miatt három erdei kanton Uri, Schwyz és Unterwalden tanácskozásra gyűlt egybe az Urn-tó mellett 1291. augusztus 1-jén, a hagyomány szerint a Rütli-mezőn. Hogy valóság-e vagy sem az nehezen megállapítható, az mindenesetre igaz, hogy a kantonok vezetői szövetségre léptek a Habsburgok ellen, függetlenségük kivívására.
Ugyanúgy egy ismeretlen jóval a svájci szabadságharc kitörése után megírta Tell Vilmos történetét, mely arról az íjászról szól, aki megölte a zsarnok Heinrich von Gessler Habsburg helytartót, s ezzel vette kezdetét a szabadságért folytatott háború. Tell története ellenben egy hőscsináló legenda mindössze, mely a szabadságharcosok biztatására szolgált.

A csata képe egy 1548-as svájci krónikából

.

Bár maga az 1291-es szövetség merész szembeszállás volt a Habsburgokkal, mely a felkelés kezdetét jelentette, de ezt az osztrákok nem vették komolyan, egyrészt azért, mert a megmozdulásnak csak néhány jele mutatkozott apróbb csatározások, vagy a várak elleni alkalmi rajtaütések formájában.
1314. januárjában Schwyz vitézei betörtek az einsiedelni apátság birtokára, melyet Habsburg katonák védtek és kifosztották. A kantonok ráadásul nyíltan támogatták a velük rokonszenvező IV. Bajor Lajost, aki III. (Szép) Frigyes osztrák herceg és német király ellenlábasa volt a német császári trón megszerzésében. Frigyes ekkor már cselekvésre szánta el magát, s remélte, hogy a kantonok felett aratott győzelme esetén megerősítheti magát Lajossal szemben.

A két sereg[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lipótnak, Frigyes öccsének vezetésével egy 2000 lovasból és 7000 gyalogosból álló osztrák sereg indult el, hogy helyreállítsa a Habsburgok uralmát a felkelő kantonok felett. A hadsereg a hagyományos lovagi harcmodor szerint harcolt, ennek azonban megfelelő sík terület kellett a frontális, elsöprő rohamhoz. A svájci labilis terep- és olykor rossz látási viszonyok nagy akadályt jelentettek a sereg számára.
Johann Winterthur le is írja 14. században keletkezett krónikájában, hogy a nehéz terepen még a gyalogosok is „alig voltak képesek lépni vagy megállni.” A lovagok, akiket a zsákmányszerzés vágya fűtött, elől meneteltek.

A svájciak erői mozgékony gyalogságból álltak, fő fegyverük a hosszú lándzsa és az alabárd voltak, melyek sokáig fontos, nélkülözhetetlen fegyverek voltak a lovassági rohamok feltartására, illetve az ellenük való közelharcra. Sőt, az alabárd (ugyancsak Winterthur írása nyomán) ollós alakja révén jóféle páncélmetsző szerszámnak számított.
A svájciak előre felkészültek voltak, alaposan felmérték a terepviszonyokat és keresték a terület számukra jó adottságait. A harcban mindig fegyelmet tanúsítottak, szemben a lovagokkal. Hogy megkönnyítsék a közlekedést, csizmáikra vasakat szereltek, ezzel könnyen jártak a sziklás utakon.

A csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csata mementója.

Az osztrák sereg 1315. november 15-én vonult a Morgarteni-hágóban, teljesen gyanútlanul. Egyáltalán nem számítottak itt támadásra, úgy vélték vagy svájciak majd a falvakban és erdőkben folytatnak ellenállást. Ám a fölöttük levő sziklaszirteken rejtőzködtek a svájci felkelők. Schwyz gyalogos erői Werner Stauffacher vezetése alatt álltak, mely kiegészült a két szövetséges szintén gyalogos harcosaival. Összesen 1500 emberből álló maroknyi sereg, alabárdokkal, lándzsákkal és kardokkal volt felfegyverezve, de előre kidolgozott és alapos stratégiával rendelkeztek.

A magabiztosan masírozó osztrák sereg előtt a szoros egyre szűkült és libasorban kellett vonulniuk. Ekkor már nagyon sebezhetőek voltak, s a svájciak hatalmas sziklákat gurítottak rájuk. A sziklalavina a lovagok és gyalogosok javarészét összezúzta, a maradék nehézfegyverzetében összetorlódott, megzavarodott, s a nehéz terepen lovasság képtelen volt még hatékony védekezésre is.
A Uri, Schwyz és Unterwalden emberei ekkor minden oldalról rohamozni kezdtek. Az osztrákokat lekaszálták, foglyokat nem ejtettek. Winterthur szavai szerint úgy ölték őket, „mint a vágóhídra vezetett nyájat.” Sok osztrák Argerisee-tóba fulladt bele, amely a hágó mellett volt, mert azon keresztül úszva akartak elmenekülni. A svájciak vesztesége állítólag mindössze 15 ember volt.

A győzelem jelentősége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A svájci diadal híre bejárta Európát és kantonokat is önbizalommal töltötte el, akik sorra csatlakoztak a Szövetséghez. A függetlenség teljes kivívásához még hosszú idő kellett, s az osztrákokkal 1394-ig további három háborút vívtak. Az elavult harci teljesítményű lovagi seregekre azonban a svájci parasztokból verődött gyalogosok több súlyos vereséget mértek.
1353-ra 8 tartomány és három város (Luzern, Zürich, Bern) szövetségéből jött létre a Svájci Konföderáció.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Csaták lexikona, Atheneaum kiadó 2000.
  • Reader's Digest: A múlt nagy rejtélyei, 1990.