Poggiomarino

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Poggiomarino
Közigazgatás
Ország  Olaszország
Régió Campania
Megye Nápoly (NA)
Frazionék Flocco, Fornillo
Irányítószám 80040
Körzethívószám 081
Népesség
Teljes népesség 21 590 fő (2013. szeptember 30.)[1]
Népsűrűség 1545 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 26 m
Terület 13,3 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Poggiomarino  (Olaszország)
Poggiomarino
Poggiomarino
Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 40° 48′, k. h. 14° 33′Koordináták: é. sz. 40° 48′, k. h. 14° 33′
Poggiomarino weboldala

Poggiomarino község (comune) Olaszország Campania régiójában, Nápoly megyében.

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nápolytól 25 km-re keletre fekszik. Határai: Boscoreale, Palma Campania, San Giuseppe Vesuviano, Scafati, Striano és Terzigno.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Poggiomarinót a Vezúv 1631-es kitörése után alapították a környező településekről ide, a Sarno folyó partjára menekülő lakosok. Ekkora folyómeder már ki volt építve és a folyó is szabályozva volt, az egykori mocsaras területek pedig eltűntek. Kezdetben egyszerű faházakban éltek és csak évekkel később épültek fel az első kőépületek és jöttek létre az első utcák. A 18. század első felében a település De Marinis márki tulajdonába került, aki palotát is építettett Poggiomarinóban. Neve a latin Podio (padka, amely segített a nemeseknek lóra ülni) és Marino (De Marinis család) szavakból alakult ki. 1742-ben épült fel a város első temploma Páduai Szent Antal tiszteletére. 1810-ben vált önállóvá Joachim Murat adminisztrációs reformjainak köszönhetően. A 20. század elején épült a ki a várost Nápollyal összekötő vasút, amely ma a Circumvesuviana hálózat része.

Népessége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A népesség számának alakulása:

Fő látnivalói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Régészeti emlékek – a 20. század második felében végzett ásatások a felszínre hozták egy görög eredetű település romjait. Az egykori telepesek jól vízmérnökök voltak, ugyanis az általuk kiépített zsiliprendszer segítségével sikerült szabályozniuk a Sarno folyót, emiatt a történészek gyakran „kis Velencének” nevezik.
  • Palazzo Cristallo – 1738-ban épült Don Cristoforo Nunziata nápolyi nemes számára, aki szenvedélyes porcelán és kristálygyűjtő volt. 1831-ben egy földrengés súlyosan megrongálta a palotát és elpuszította a gyűjtemény nagy részét. Az épület akkori tulajdonosa Don Giacinto Nunziata úgy döntött, hogy a cserepeket és porcelándarabokat beépítteti a felújított palota falaiba, ami által egyedi kinézetet kölcsönzött az épületnek. Innen származik megnevezése is: Kristálypalota.
  • Palazzo Carotenuto – a 19. század végén épült a De Marinis hercegek helytartói számára.
  • Palazzo Giugliano – szintén a 19. században épült
  • Trulli Vezuviani – falusi házak sora a település határában. Négyszögletesek, kupolatetővel, amelyeket a Vezúv kitörései elleni védelem figyelembevételével építettek.
  • Ss. Rosario di Flocco-templom – a 18. században épült
  • San Antonio da Padova-templom – 1753-ban épült
  • Santa Maria del Carmelo-templom – a Nunziata család építette a 18. században.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]