IV. Kelemen pápa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
IV. Kelemen pápa
a katolikus egyház vezetője
Papst Clemens IV.jpg
C o a Clemente IV.svg
Eredeti neve Guy Foulques
Született 1202.[1] november 23.[2], Saint-Gilles-du-Gard
Megválasztása 1265. február 5.
Beiktatása 1265. február 15.
Pontifikátusának
vége
1268. november 29.
Elhunyt 1268. november 29.
Viterbo
Előző pápa
Következő pápa
IV. Orbán
X. Gergely

IV. Kelemen (1202. november 23.1268. november 29.) uralkodói néven kezdte meg pontifikátusát a katolikus egyház 183. pápája. A francia származású egyházfő újabb fontos sarokköve volt a pápák feletti francia befolyás növekedésének. Kelemen uralkodása alatt vált nyilvánvalóvá, hogy IV. Orbán szerződése Anjou Károllyal nem feltétlen a pápaság védelmét fogja szolgálni. Az erős francia szomszéd igazán egyetlen dologra volt alkalmas, nevezetesen arra, hogy a darabjaira hullott Német-római Birodalom helyett egy sokkal ádázabb ellenséget, Franciaországot szabadítsa a pápák nyakába. Kelemen közel négy éven át tartó pontifikátusa valójában Károly trónfoglalásával és a Hohenstaufok hattyúdalával telt el.

Élete és pályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordulatos élete valamikor a 12. század végén, egy november 23-ai napon vette kezdetét az Anjouk birtokában fekvő Saint-Gilles-du-Gard városában. Eredetileg Guy Foulques de Gros néven látta meg a napvilágot, bár nevét több nyelven is megőrizte a történetírás. Az olaszok Guido Fulcodi néven említik, és a de Gros tagot neve után szinte minden nyelv a maga formájára fordította, ez ugyanis a hosszas életutat bejárt Guy gúnyneve volt, és Kövéret jelentett.
Nemesi származása volt, akinek édesanyja már igen korán meghalt, mire édesapja, Foulquois lovagja vezeklésképpen szerzetesi esküt tett egy karthauzi kolostorban. Az ifjú Guy tehát már korán magára maradt. Hamarosan megnősült, és apja nyomdokain beállt a seregbe. Később megunta a katonáskodást, és jogot kezdett tanulni a párizsi egyetemen. Durandus tanítványaként hamar kiváló teljesítménnyel végezte az egyetemet, és ügyvédi praktizálása nyomán az egész országban elismert jogász és tudós ember hírében állt. Kiváló írásai és éleslátása végül felhívta IX. Lajos, francia király figyelmét. Lajos az udvarában adott neki szállást és munkát. Évek múltán a szent uralkodó bizalmasa lett és egyike lett a király nagyhatalmú minisztereinek.

Sikereinek felesége halála vetett véget. Amikor Guy párja meghalt és két leányával egyedül maradt, úgy határozott, hogy apja mintáját fogja követni, és az Úr szolgálatába áll. Felszentelése után, nem minden külső segítség nélkül igen gyorsan haladt előre az egyházi ranglétrán. 1256-ban Puy püspöke lett, majd 1259-ben Narbonne érsekévé szentelték fel. Guy érsek volt az első bíboros, akit IV. Orbán pápa felszentelt annak érdekében, hogy egyrészt a bíborosi kollégium kibővüljön, másrészt, hogy befolyása növekedjen a testületen belül. 1261 decemberében tehát Orbán Sabina püspök-bíborosává szentelte fel őt IV. Orbán. 1262-ben Angliába utazott az egyházfő legátusaként, ahonnan a bíborosi kollégium hívására tért haza két év múltán.

Orbán halála után a konklávé Perugiában ült össze, hogy megvitassa a pápai trón sorsát. A négy hónapon át tartó tanácskozásnak azonban ezúttal nemcsak a Szentszék volt a tétje, hanem az is, hogy a klérus valóban Anjou Károly mellett teszi-e le a lantot. Az energikus herceg és Orbán között létrejött szerződést ugyanis ha valamikor, akkor a konklávé után fel lehetett mondani, de ha már elfoglalta Szicília trónját, késő lesz. A bíborosok közül sokan még mindig a Hohenstaufenek mellett álltak. Végül a vitát a klérus eldöntötte, és úgy vélték Guy bíborosra hagyják a döntést. 1265. február 5-én egyhangúlag őt választotta meg a kollégium. Guy tisztában volt vele, hogy az ő kezébe kerül így a döntés joga: Anjouk vagy Hohenstaufenek álljanak a Pápai Állam déli határainál. Sokáig próbálta visszautasítani a megtisztelő hivatalt, de a bíborosok nem engedték, így a születésnapján ünnepelt Szent Kelemen tiszteletére felvette a IV. Kelemen uralkodói nevet, és február 22-én, a viterbói koronázási ceremónia után nekilátott az egyház irányításának.

Az Anjou szomszéd alapítója[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kelemen tehát 1265-ben kezdte meg az Itália politikai térképének átalakulásával járó pontifikátusát. Trónra lépése után nem sokkal valósággal elkápráztatta a korabeli krónikásokat. Első pápai cselekedete az volt, hogy elhatárolja saját magát családjától. Dekrétumban tiltotta meg rokonai hivatalvállalását a kúriánál, illetőleg azt is, hogy befolyásával világi hatalmukat gyarapítsák. Amikor lányai eladósorba kerültek, Kelemen nem győzte hangoztatni, hogy a kérők ne is álmodjanak busás hozományról, és vegyék tudomásul, hogy nem a pápa leányát veszik feleségül, hanem Guy Foulquois leányát. A két leány egyébként később egy zárda magányába vonult vissza élete nagy részére.

Kelemen viszonylag rövidnek mondható uralkodása azonban elsősorban a Patrimonium Petri déli szomszédjának trónja körüli kérdésekkel telt. Nápoly élére még Kelemen elődje, a szintén francia származású IV. Orbán pápa, szerződött Anjou Károllyal, IX. Lajos, francia király testvérével. A szerződés biztosította a Laterán függetlenségét, sőt mi több hűbéri elsőbbségét Szicília és Nápoly felett. Orbán műve azonban halála miatt nem teljesedhetett ki, és ekkor Kelemen kezébe került a döntés joga. A klérus pártatlan maradt, a pápa pedig nem csinált nagy ügyet a döntésből, hiszen a Hohenstaufenek utolsó szilárd trónja napról napra nagyobb fenyegetést jelentett a Pápai Államra. A szicíliai trónon a törvények alapján II. Frigyes unokája, IV. Konrád fia, Konradin ült, de a királynak sokkal égetőbb problémái voltak a család német birtokain. Konradin császári trónja ugyanis megdőlt, sőt később reménytelenül el is veszett. Míg Konradin északon küzdött a dinasztia jogaiért, délen nagybátyja, Manfréd, Szicília régense és királya tartotta kézben a kormánykereket. A déli régensről mindenki úgy vélte, hogy sikerei elsősorban apja eredményeinek köszönhető. Manfréd Frigyes erős seregére és alapos hivatalnoki rendszerére támaszkodva gyűrte le a pápák sorozatos támadásait.

Mindenesetre Kelemen folytatta a tárgyalásokat Anjou Károllyal, és hamarosan a koldulórendek keresztes háborút hirdettek Manfréd ellen. A háború alapját az adta, hogy a szicíliai régens előszeretettel használta fel a szaracénokat csatái során. A harc tehát a pápa által szentesítve lett, így Anjou Károly hamarosan megjelent erős serege élén Rómában. A flottával érkező herceg a városban Kelemen követeivel újra átvette a szerződés pontjait, majd miután azokat megerősítette, 1266. január 6-án a Szent Péter-bazilikában Nápoly királyává koronázták. Egyes források szerint maga a pápa tette Károly fejére a koronát, azonban valószínűbb, hogy Kelemen az ellenséges közhangulat miatt Viterboból figyelte az eseményeket.
Ezzel kezdetét vette Károly trónfoglalása Dél-Itáliában. A szemben álló felek főseregei először február 22-én mérték össze erejüket a Benevento mellett vívott csatában. A kor egyik leghatalmasabb és legvéresebb összeütközésében Károly győzedelmeskedett. A harcmezőn holtan találták meg Manfrédot is. Nápoly megnyitotta kapuit Károly előtt, és ezzel megkezdődött az Anjou-ház uralma a városban. De nem minden ment úgy, ahogyan Kelemen elképzelte. Hamar fény derült arra, hogy Károly a rokonsági kapcsolaton kívül nem sok mindenben egyezik szentté avatott bátyjával. A nagyszerű hadvezér ugyanis kegyetlen és zsarnoki uralkodót takart. Az elfoglalt területeken Károly olyan vérengzést rendezett, hogy a pápának többször is meg kellett feddnie az új királyt. Az egyházfő mindennek ellenére sosem bizonytalanodott el Károly hatalmában. Amikor Konradin a veszett német trón helyett gyorsan délre utazott, hogy mentse, ami még menthető, Kelemen elutasította Frigyes jogos örökösének minden kérését és vádját. Noha Konradin Itáliába érkezése új tüzet szított a ghibellin párt tagjaiban, a pápa a krónikák szerint úgy nyilatkozott róla, mint akinek dicsősége úgy fog szerteoszlani, mint a füst.
Konradin a megmaradt szicíliai sereg élére állt, amelyet több ghibellin nemes is segített, és ennek élén Károly ellen vonult. 1268. augusztus 23-án Tagliacozzonál vívták meg a Hohenstaufok Szicíliájának döntő háborúját. A csatában Károly fölényes diadalt aratott, és Konradin is fogságába esett. A nápolyi király nem sokat habozott ellenfele sorsán, október 29-én Nápoly piacterén lefejeztette az utolsó Hohenstaufot. Ezzel új fejezet kezdődött Dél-Itáliában, megalakult az Anjouk Kettős Királysága, és ugyanúgy új fejezet kezdődött a pápaság történetében is.

Több forrás is hivatkozik Kelemen szavaira Konradin halálával kapcsolatban. Többek szerint a pápa buzdította Károlyt a kivégzésre, míg mások úgy vélik, hogy Kelemen a herceg száműzetése mellett kardoskodott. Egyik levelében a következőket írta Konradin életben tartása mellett: "Konradin élete vagy halála Károly életét vagy halálát jelenti." Azonban a későbbi korokban bebizonyosodott, hogy mindezek csak kitalációk és hiteltelen információk. A pápa elítélte ugyan Konradin kegyetlen halálát, mégis Szent Lajos királlyal együtt tudomásul vették a történteket. Kelemen 1268. november 29-én halt meg, éppen egy hónappal túlélve Konradint. A rossz nyelvek egyébként ezt sem tartották véletlennek, és a pápa égi büntetését látták benne. A viterboi dominikánus templomban temették el. Uralkodása után a francia befolyás növekedésével a bíborosi kollégium döntésképtelenné vált, így halálát közel három éves interregnum követte.

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző pápa:
IV. Orbán
Római pápa
12651268
Vatikán címere
Következő pápa:
X. Gergely