Svájci Gárda

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Svájci Gárda
Guardia Svizzera Bandiera.svg

Dátum 1506
Ország Vatikán Vatikán
Feladat A pápa védelme,
Reprezentációs feladatok
Méret Megerősített század (110 fő)
Parancsnokok
Jelenlegi parancsnok Daniel Rudolf Anrig

A Svájci Gárda (németül Päpstliche Schweizergarde, olaszul Guardia Svizzera Pontificia, latinul Pontificia Cohors Helvetica) a római pápa testőrségét ellátó kis katonai alakulat. Állomáshelye a Vatikán. Hivatalos nyelve a német. A Gárda de facto a Vatikán hadereje.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alapítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Gárda története a 15. századig nyúlik vissza. IV. Sixtus pápa (1471–1484) állította fel a Gárda ősét a Svájci Konföderáció segítségével. Barakkokat építtetett a Pellegrino úton. A megállapodást Svájccal VIII. Ince pápa (1484–1492) újította fel. VI. Sándor pápa (1492–1503) később a francia királlyal való szövetsége alatt használta a svájciakat. A Borgiák idején, az itáliai háborúk alatt az első vonalban harcoltak.

Az 1503-ban megválasztott II. Gyula pápa saját katonaságot akart személyes védelmére. A svájci zsoldosok a XVI. században Európa-szerte keresettek voltak, bátorságuk, hűségük és verhetetlen gyalogos harcmodoruk miatt; ők alkották az akkori legütőképesebb gyalogságot. Az 1505. június 21-i bullában engedélyt kért 200 katona toborzására a svájci kantonoktól. A feladat végrehajtásával Peter von Hertenstein svájci kanonokot bízta meg, akinek Matthäus Schiner sioni püspök közvetítésével 150 zsoldost sikerült toboroznia. Pénzügyi támogatást az augsburgi Jakob és Ulrich Fuggertől kaptak, akik megelőlegezték a felszerelések költségeit.

A pápai udvar egykorú krónikása, Johannes Burckhardus örökítette meg feljegyzéseiben a Pápai Svájci Gárda megalakulásának pillanatát, amely szerint 1505 szeptemberében 150 önkéntes Kaspar von Silenen luzerni nemes vezetésével indult gyalogosan Luzernből Rómába, hogy felajánlja védelmi szolgálatait a pápának. 1506. január 22-én a 150 svájci zsoldos a Porta del Popolón át vonult be Rómába, ahol a pápa a Szent Péter-bazilika loggiájáról megáldotta őket.

„A svájciak látták Isten Egyházának szomorú helyzetét, és felismerték, hogy az Egyház veszélyben van.” jelentette ki Ulrich Zwingli, egy svájci katolikus, a későbbi protenstáns reformátor.

„Sacco di Roma”[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1527. május 6-án V. Károly seregei támadást indítottak Róma ellen. Elfoglalták a Szent Péter-bazilikát és a Vatikán környékét. Kaspar Röist (Gaspard Rois) zürichi kapitány vezetésével a Gárda és a még megmaradt pápai seregek elkeseredetten küzdöttek, hogy feltartóztassák őket. A harc során a 189 svájci gárdistából csak 42-en maradtak életben, a többiek a Szent Péter-bazilika központi oltárának lépcsőin estek el, 200 menekülővel együtt. Az életben maradt gárdisták voltak azok, akik – amikor már minden elveszett – VII. Kelemen pápát átkísérték a biztonságos menedékhelyre, az Angyalvárba. Menekülésüket a korábban VI. Sándor pápa által építtetett titkos összekötő folyosó (Passetto di Borgo) segítette, a Vatikán és az Angyalvár között.

A várost elfoglalaló francia, spanyol, német és itáliai csapatok 8 napon át szabadon fosztogattak Rómában. Ezekben a napokban több mint 12 000 embert öltek meg, és a rablott zsákmány értéke meghaladta a 10 millió dukátot. A város kifosztása során helyreállíthatatlan károk keletkeztek, számos relikvia tönkrement, felbecsülhetetlen értékű művészeti kincsek és az egyház legszebb arany és ezüst értékei szinte mind elvesztek. VII. Kelemen pápának nem volt más választása, mint megadni magát és elfogadni a kemény feltételeket. Ezek között szerepelt, hogy a pápai testőrség, a Gárda helyébe német és spanyol katonák 4 csapatát állították. Kelemen pápa engedélyt kapott, hogy az életben maradt gárdisták beléphessenek az új testőrség tagjai közé. Csak 12-en csatlakoztak az új testülethez, a többiek elutasították az együttműködést. A cognac-i liga háborúja végén, 1529. június 29-én V. Károly megkötötte a legyőzött VII. Kelemennel a barcelonai békeszerződést, ebben a pápának hivatalosan is fel kellett oszlatnia a Svájci Gárdát, amelyet csak III. Pál pápa állíthatott fel ismét, 1548-ban.

17–18. század[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1648-as vesztfáliai béke után a gárdisták nem temetkezhettek a vatikáni teuton kollégium melletti temetőbe, valamint elveszítették a temető kis kápolnáját is, viszont megkapták a Szent Peregrin-templom használati jogát.

A 17. század második felében a Gárda visszanyerte korábbi jogait, valamint a létszámot 150-ről 120 főre csökkentették. Ez idő óta nős férfi nem léphet be a Gárdába.

19.század. Az olasz egyesítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Pápai Állam felszámolása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Aki megszüntette a pápaságot: Napóleon.

„Őfelsége Róma császárságára támaszt igényt. Erre adott őszinte pápai válaszunk az, hogy az Egyház Legfelsőbb Feje olyan dologgal dicsekedhet, amellyel egyetlen másik uralkodó sem: nevezetesen, hogy évszázadok óta sem most, sem soha a múltban nem ismert el más hatalmat saját államában, mint a sajátját, és egyetlen uralkodó sem birtokolhatta a Róma feletti legcsekélyebb hatáskört sem.”írta VII. Pius Napóleonnak 1806 márciusában. Dicsekvése elhamarkodott volt.[forrás?] 1808 szeptemberében Napóleon katonái körülfogták a Quirinalét, a pápa rezidenciáját, és hat ágyút szegeztek a pápai lakosztályra. Fél év múlva a császár rendeletileg megszüntette a Pápai Államot, Rómát és környékét pedig Franciaországhoz csatolta. Európa uralkodói a kisujjukat sem mozdították a pápaság megmentése érdekében.

Az olasz egyesítés következő fázisa az 1870-es porosz–francia háború oldalvizén zajlott. A háborúra készülő III. Napóleon császár hazarendelte a Pápai Állam különállását garantáló római francia haderőt, megpecsételve a Pápai Állam sorsát. 1870. szeptember elején az olasz királyi hadak körülzárták Rómát, és szeptember 20-án a Porta Piánál betörtek a városba. IX. Piusz pápa elrendelte, hogy a seregei csupán a védekezésre korlátozzák a tevékenységüket, és erőszak esetén adják meg magukat. Szeptember 21-én a pápai seregek feloszlottak, a Gárda visszavonult a Vatikánba. A király felszámolta a Pápai Államot, a Vatikánba szorított pápa fogolynak nyilvánította magát. Ettől a naptól kezdve a gárdisták feladatai a pápa védelmezésére, a Vatikán és a Castel Gandolfó-i pápai villa őrzésére szorítkoznak. Ebben az időszakban a Gárda parancsnoka, a gárdisták műveltségének fokozására, iskolát hozott létre ének-zene oktatással. Ezen kívül elrendelte, hogy 18 év szolgálat után a katonák nyugdíjat kapjanak.

A lateráni szerződés óta[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1929. február 11-én XI. Piusz pápa és az olasz fasiszta állam között létrejött a lateráni egyezmény, amely elismerte a pápa fennhatóságát a Vatikán teljes területén. Ennek nyomán a svájci szövetségi tanács parlamenti határozatot hozott, melynek értelmében a Gárda nem minősül külföldi fegyveres erőnek, így a svájci állampolgároknak nem kell engedélyt kérniük a Szövetségi Tanácstól a szolgálathoz.

Svájci gárdisták a Szent Péter-dómban

A Pápai Svájci Gárda[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szabályzat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Svájci Gárda szervezeti felépítéséről és feladatairól a pápa megbízásából a pápai államtitkár által megfogalmazott szabályzat rendelkezik. A Pápai Svájci Gárda jelenlegi személyi-, fegyelmi- és adminisztrációs előírásokról szóló rendelkezését a Gárda megalakulásának 500. évfordulója alkalmából 2006. január 22-én bocsátották ki, ami az 1976. évi rendeletet helyettesíti.

Szervezeti felépítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szabályzatnak (7. cikkely) megfelelően a Gárda 110 főből áll, amelynek összetétele a következő:

Tisztek

  • 1 ezredesi rangú parancsnok: a parancsnok felelős a Gárda általános irányításáért és kifelé képviseli az alakulatot; a tábori lelkész segítségével irányítja az újoncok toborzását;
  • 1 alezredesi rangú parancsnokhelyettes (a második alegység vezetője): feladatai között szerepel az újoncok kiképzése;
  • 1 alezredesi rangú lelkész: a tábori lelkész naponta szentmisét celebrál a Gárda saját kápolnájában és évente lelkigyakorlatot szervez számukra; munkájához tartozik a kulturális élet megszervezése;
  • 1 őrnagy: az őrnagy vezeti a harmadik alegységet, amelybe a gárda 10-15 fős zenekarának tagjai vannak beosztva, valamint ő tartja a kapcsolatot a vatikáni hivatalokkal;
  • 1 százados: a százados a német nyelvűekből álló első alegység vezetője és logisztikai főnökként minden adminisztratív és logisztikai feladat hozzá tartozik;

Tiszthelyettesek

Közlegények

  • 79 gárdista

A gárdisták három alegységbe vannak osztva: az első alegység főleg német, a második alegység francia anyanyelvűekből áll, a harmadik alegységben pedig vegyes anyanyelvűek, valamint a gárda zenekarának tagjai szolgálnak. A Svájci Gárda zenekara tagja a svájci fúvósok szövetségének. A zenekar tíz-tizenöt fős, más katonazenekarokhoz hasonlóan fúvósokból és dobosokból áll.

A Gárdába való belépés feltételei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A svájci gárdisták gyakorló római katolikusok, akiknek gyakran már a felmenőik is a pápát szolgálták, vallásos hovatartozásukkal és magatartásukkal a Szentatyát képviselik.

Alapfeltétel a svájci állampolgárság. A testület esztétikai megjelenése miatt fontos kritérium az 1,74 métert meghaladó testmagasság. A jelentkezők Svájcban alapos orvosi vizsgálaton esnek át, amelybe pszichológiai teszt is tartozik. A pápa biztonságára csak feddhetetlen életű személyek vigyázhatnak. Rendelkezniük kell minimum hároméves felsőfokú tanulmányokról szóló diplomával, és a jelentkezés időpontjában nem lehetnek idősebbek harmincévesnél (19 évesnél pedig idősebbnek kell lenniük).

A testület tagjai csak férfiak lehetnek, akik két-három fős szobákban laknak. A nősülés szabályokhoz van kötve. Évente kb. harminc új gárdistát toboroz a testület három újoncképző iskolában. A 26 napos kiképzés során elvi és gyakorlati útmutatást kapnak a jelöltek, akiktől elvárják az olasznyelv-tudást, az önvédelmi sportokban való jártasságot, valamint a testőrség parancsainak, a helyszíneknek és a személyeknek az ismeretét.

Daniel Anrig 2009-ben felvetette, hogy valamikor lehetővé tennék nőknek a belépést a gárdába, de hozzátette, hogy ezt a döntést a távoli jövőbe helyeznék.

Szabadidő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A pápai testőrök szabadidejüket igyekeznek minél több testmozgással, sporttal tölteni. 1975 óta saját labdarúgócsapatuk van, az „FC Guardia”, amely barátságos mérkőzéseket játszik más svájci és külföldi csapatokkal, valamint részt vesz a vatikáni bajnokságon is, ahol hagyományos ellenfelük a vatikáni rendőrség csapata. Tornaterem, teniszpálya, uszoda áll a gárdisták rendelkezésére, de futhatnak a vatikáni kertekben is.

Templomok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jelenleg a laktanyájuk melletti, 1568-ban épült Szent Márton- és Szent Sebestyén-templom az övék. A svájci gárdisták eredetileg a mostani VI. Pál-terem közelében található Németek Temetőjébe (Campo Santo Teutonico) temetkeztek. A 17. századtól a Szent Anna-kapu melletti, ma már nem létező Szent Peregrin-templomot használták temetkezési célokra.

A gárda védőszentjei Szent Márton és Szent Sebestyén római katonaszentek, valamint hazájuk egyik patrónusa, Flüei Szent Miklós.

Szolgálat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az eskü[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bár a Svájci Gárda történelmi születésnapja január 22., de a Gárda valódi ünnepe Róma 1527-es kifosztásának évfordulóján, május 6-án van, a „Sacco di Roma” harcaiban tanúsított önfeláldozó hősiessége emlékére. Ezen a napon tesznek ünnepélyes hűségesküt az Apostoli Palota előtti Szent Damasus-udvarban az új gárdisták. A gárda káplánja az adott katona anyanyelvén (többnyire németül, esetleg franciául, nagyon ritkán olaszul) olvassa fel az eskü szövegét:

Ich schwöre, treu, redlich und ehrenhaft zu dienen dem regierenden Papst [name] und seinen rechtmäßigen Nachfolgern, und mich mit ganzer Kraft für sie einzusetzen, bereit, wenn es erheischt sein sollte, selbst mein Leben für sie hinzugeben. Ich übernehme dieselbe Verpflichtung gegenüber dem Heiligen Kollegium der Kardinäle während der Sedisvakanz des Apostolischen Stuhls. Ich verspreche überdies dem Herrn Kommandanten und meinen übrigen Vorgesetzten Achtung, Treue und Gehorsam. Ich schwöre, alles das zu beobachten, was die Ehre meines Standes von mir verlangt.”

Esküszöm, hogy híven, lojálisan és tisztességgel szolgálom [név] pápát és törvényesen megválasztott utódait. Minden erőmmel, ha kell, akár életem föláldozásával is az ő védelmüknek szentelem magam. Ezeket a kötelezettségeket vállalom a bíborosi testület tagjai felé is a Sede Vacante teljes időtartamára. Ígérem továbbá, hogy a kapitány és valamennyi felettesem iránt tisztelettel, hűséggel és engedelmességgel viseltetem. Esküszöm. Isten és védőszentjeim engem úgy segéljenek!”

Az eskütétel során minden újoncot név szerint szólítanak, akik jobb kezüket az égre emelik három ujjukat a Szentháromság jeleként széttárva, bal kezükkel pedig a testőrség zászlaját érintik. Ekkor a következőket mondják:

Ich, [Name des Rekruten], schwöre, alles das, was mir soeben vorgelesen wurde, gewissenhaft und treu zu halten, so wahr mir Gott und seine Heiligen helfen.

Én, [a katona neve], esküszöm, hogy szorgalmasan és hűségesen betartom, amit az előbb felolvastak nekem. Isten engem úgy segéljen!

2009-ben az ünnepségen részt vett a svájci hadsereg vezetője is.


A Svájci Gárda zászlaja 2007-ben

A zászló[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Négyzet alakú 220 cm x 220 cm nagyságú fehér selyem damasztból készült zászlaját egy fehér (ezüst) kereszt osztja négy mezőre. A címertani hagyományok szerint az első mezőben az éppen uralkodó pápa címere, a negyedikben pedig az alapító II. Gyula kék mezőben aranyszínű fát mintázó címere látható. A második és harmadik mezőt a svájci gárda kék-sárga (arany)-piros színei töltik ki. A zászló közepét a mindenkori főparancsnok származási kantonjának címere díszíti. Jelmondatuk: acriter et fideliter (bátran és hûséggel).

A svájci gárdisták feladatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vatikán Városállam két bejáratánál a legfiatalabb gárdisták állnak őrt, a Bronzkapunál kétóránként kerül sor őrségváltásra

A Svájci Gárda elsődleges feladata a Szentatya személyének, testi épségének és lakóhelyének biztonsága feletti őrködés. Feladataik közé tartozik a Szentatya kísérete utazásai során, Vatikán Városállam bejáratainak felügyelete, illetve a szabályzatnak megfelelően a rendfenntartással kapcsolatos egyéb szolgálatok teljesítése. A tevékenység a gyakorlatban négy területre oszlik: biztonsági szolgálat, díszőrség, rendfenntartás és testőrség.

A biztonsági szolgálat (a tevékenység 80%-a) a Vatikán állam bejárataira, valamint az Apostoli Palota különféle helyiségeire vonatkozik, az alabárdosok, a tiszthelyettesek és a magasabb rangú tiszthelyettesek látják el. A vatikáni csendőrséggel együttműködve ellenőrzik a forgalmat és felvilágosítással szolgálnak az érdeklődőknek, ezért jól kell ismerniük a Római Kúria és a különféle vatikáni hivatalok vezető személyiségeit, a hivatalok pontos helyét, valamint fontos az idegen nyelvek ismerete is.

A nagyközönség számára a leglátványosabb feladatuk a pápai díszőrség biztosítása (tevékenységük csupán 8%-a). A kihallgatások és a misék során a svájci gárdisták a Szentatya trónusa körül állnak. A protokoll szabályai szerint államfőket, minisztereket, nagyköveteket és egyéb világi vagy vallási hatóságokat a gárdisták alakulata fogadja. Ők kísérik végig az Apostoli Palota termein a nagyköveteket kormányuk megbízólevelének bemutatása után. Vatikán Városállam két bejáratánál a legfiatalabb gárdisták állnak őrt. A „Harangok Ívénél” óránként, míg a Bronzkapunál kétóránként kerül sor őrségváltásra. Díszegységük felsorakozik a Szent Péter téren a hagyományos karácsonyi és húsvéti Urbi et Orbi áldás alatt is.

A gárdisták további feladata a rendfenntartás kihallgatásokon, szentmiséken és egyéb szertartásokon, ahol irányítják és ellenőrzik a résztvevőket, a zarándokokat, információkat adnak, szükség esetén biztosítják az elsősegélyt.

A testőri szolgálat, a Szentatya közvetlen személyi sértetlenségének biztosítása a Svájci Gárda megkülönböztető feladata. A régebben szolgálatban lévő gárdisták professzionális kiképzésben részesülnek ennek ellátásához. A biztonság mértékét maga a védelmezendő személy szabja meg.

Egyenruha[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A svájci gárdisták hétköznapi ruhája

A legenda szerint Michelangelo tervezte a svájci gárda színpompás egyenruháját. Valójában Raffaello volt az, akinek művészete nagy hatást gyakorolt az egyenruha alakulására. Az első gárdisták ruhájáról kevés információ áll rendelkezésre: valószínűleg nem sokban különbözött a korabeli katonákétól, de természetesen a pápa színeit és jelvényeit viselték.

A gárdisták jelenlegi öltözete az 1910-es években alakult ki és Jules Répond parancsnok nevéhez fűződik, aki Raffaello freskóiból merített ötleteket.

Alapvetően megkülönböztetjük a gyakorló (hétköznapi) egyenruhát és a dísz(gála)egyenruhát.

Gyakorló egyenruha: A kék gyakorló egyenruha különböző kivitelezésben létezik a tisztek, illetve az alacsonyabb rangú gárdisták részére. Ezt az öltözetet gyakorlatozás során, éjszakai szolgálat alatt, valamint – húsvét hétfő és december 25-e kivételével – a vatikáni Szent Anna oldalbejáratnál viselik. A fejfedő sötétkék barett rangjelzéssel ellátva.

Díszegyenruha: A gárdisták csak ünnepélyes alkalmakkor öltenek csillogó mellvérthez fehér körgallért, fehér kesztyűt és rang szerint változó színes egyenruhát.

  • a tisztek részére piros bársonyból készült, zöld selyempuffokkal ellátva;
  • a törzsőrmester és őrmesterek részére fekete zeke, piros buggyos ujjal, piros nadrág borvörös csíkokkal;
  • a többi gárdista részére: kék-vörös-sárga színű zeke (a Medici-család címerének színei) vörös színű, kék és sárga csíkos buggyos ujjal, vörös buggyos nadrág kék és sárga csíkokkal; alacsonyabb rangú tiszthelyettesek megkülönböztetésére a buggyos nadrág szárához két rövid piros szalag van rögzítve;
  • a dobosok részére (kizárólag az eskü alkalmával): kék-fekete-sárga színű egyenruha (a Pfyffer von Altishofen család címerének színei).

Vasárnap és ünnepnapokon a barett helyett fekete sisakot, ünnepélyes alkalmakkor pedig fényes fémsisakot (morion) hordanak, amelyet strucctoll díszít. Ennek színe rang szerint változik: fehér a főparancsnok és a törzsőrmester számára, sötétlila a tiszteknek, vörös a tiszthelyetteseknek és alabárdosoknak, sötét sárga és fekete a dobosoknak és fúvósoknak. A sisak jobb és bal oldalán kidomborodik a Rovere-család jelképe, a tölgyfa.

Jules Repond régi minta szerint köpenyt is tervezett, ami a gárdistákat éjszaka, illetve rossz időben melegen tartja. Ez ugyanolyan kék, mint a barett és a két oldalán három kék bojt van.

A speciális kiképzéssel rendelkező gárdisták, illetve a különleges megbízással ellátott testőrök civil ruhában szolgálnak.

A gárdista fegyvere

Fegyverzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gárdisták díszőrségben alabárdot, vagy spontont, illetve hosszú, egyenes kardot hordanak. A zászlót két hatalmas pallost vivő gárdista kíséri. A hagyományos, leginkább díszfegyverek, mellett azonban mai kézi lőfegyvereik is vannak, mint a SIG 225 svájci gyártmányú pisztoly, Heckler & Koch MP5 géppisztoly és a SIG SG 550 gépkarabély biztonsági használatra. A Gárda minden évben rendez céllövőversenyt, és a gárdisták rendszeres önvédelmi oktatásban részesülnek. Ilyenek például az egyszerű testőrségi taktikák, amelyek nagyon hasonlóak azokhoz a módszerekhez, amiket a világ többi vezetőjének védelmében alkalmaznak. Az utóbbi idõben a svájci hadsereg tisztjei külön terrorelhárító kiképzést is biztosítanak számukra.

Parancsnokok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Név Kanton Idő
Kaspar von Silenen Uri 1506–1517
Markus Röist Zürich 1518–1524
Kaspar Röist Zürich 1524–1527
Jost von Meggen Luzern 1548–1559
Kaspar Leo von Silenen Luzern 1559–1564
Jost Segesser von Brunegg Luzern 1566–1592
Stephan Alexander Segesser von Brunegg Luzern 1592-1629
Nikolaus Fleckenstein Luzern 1629–1640
Jost Fleckenstein Luzern 1640–1652
Johann Rudolf Pfyffer von Altishofen Luzern 1652–1657
Ludwig Pfyffer von Altishofen Luzern 1658–1686
Franz Pfyffer von Altishofen Luzern 1686-1696
Johann Kaspar Mayr von Baldegg Luzern 1696–1704
Johann Konrad Pfyffer von Altishofen Luzern 1712–1727
Franz Ludwig Pfyffer von Altishofen Luzern 1727–1754
Jost Ignaz Pfyffer von Altishofen Luzern 1754–1782
Franz Alois Pfyffer von Altishofen Luzern 1783–1798
Karl Leodegar Pfyffer von Altishofen Luzern 1800–1834
Martin Pfyffer von Altishofen Luzern 1835–1847
Franz Xaver Leopold Meyer von Schauensee Luzern 1847–1860
Alfred von Sonnenberg Luzern 1860–1878
Louis-Martin de Courten Wallis 1878–1901
Leopold Meyer von Schauensee Luzern 1901–1910
Jules Repond Freiburg 1910–1921
Alois Hirschbühl Graubünden 1921–1935
Georg von Sury d'Aspremont Solothurn 1935–1942
Heinrich Pfyffer von Altishofen Luzern 1942–1957
Robert Nünlist Luzern 1957–1972
Franz Pfyffer von Altishofen Luzern 1972–1982
Roland Buchs Freiburg 1982–1998
Alois Estermann Luzern 1998
Pius Segmüller St. Gallen 1998–2002
Elmar Theodor Mäder St. Gallen 2002–2008
Daniel Rudolf Anrig Walenstadt 2008–

Érdekesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

500 éve szolgálatban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Pápai Svájci Gárda fennállásának 500. évfordulójára a Vatikán 2 € értékű pénzérmét, a svájci nemzeti bank pedig egy 50 svájci frank névértékű arany emlékérmet bocsátott ki. Az érme hátoldalán a II. Gyula pápa által 1506-ban létrehozott gárda egyik tagja látható, a testőrök napjainkban is viselt hagyományos egyenruhájában.

Lázongó gárdisták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]